Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-07 / 5. szám
8 2014. JANUÁR 7., KEDD ELETMOD - TV-MUSOR Er Zöldhöz lilát? - miért is ne lehet a stílusa különlegesen Színek, amelyek felerősítik egymás hatását Ha az irodában a konzervatív viseletét, munkaidő után pedig a feltűnő öltözékeket kedveli, akkor változtassa jellegtelen szövetruháját vagányabb stílusúvá. Válasszon hozzá bátran fiatalos kiegészítőket. Vagány és divatos hatást ér el, ha a visszafogott színű és szabásvonalú ruhához a testszínű harisnya főié még egy mintás térdzoknit is húz. De szintén látványosabbá teheti az összképet, ha a púderrózsaszín, térdig érő, ujjatlan ruhához csokoládébarna, rendhagyó szőrmebolerót illeszt a vállára. Színesítheti, izgalmasabbá teheti megjelenését ügyesen megválasztott övékkel, táskákkal és persze különleges ékszerekkel is. Ezeket magával is viheti a munkahelyére, és az Irodából kilépve máris új külsővel indulhat bulizni vagy baráti randevúra. ■ *■' á T "J'!’ * i”' í Különleges ékszert is viseljen Akinek a smaragd tónus a kedvence, de emellett a padlizsánárnyalatokat ugyancsak kedveli, ne keseredjen el. Bátran hordhatja ugyanis együtt is ezt a két, igazán különleges színt. AS-összeállítás A zöld a lila komplementer, azaz kiegészítő színe, éppen ezért bátran társíthatja. A két tónus együtt izgalmas és feltűnő, ráadásul friss és nagyon figyelemkeltő hatású. Ezzel a megoldással ebben a szezonban nem foghat mellé, mert roppant divatos. A zöld kiegyensúlyozó, testet-lel- ket-szellemet nyugtató hatása mindenki számára ismert. A természet színeként segít az ellazulásban, a harmónia kialakításában, és egyensúlyt teremt az agyban. Ráadásul ez az árnyalat mindenütt vonzza a tekinteteket is. Jó mellékhatása, hogy egyidejűleg ellazít, nyugodtabbá teszi a légzést, kisimítja az izmokat, tehát még lámpaláz esetén is segítséget jelent. Ezt a tónust egyébként a fejlődés, a remény jelképeként is használják. A még az idén is oly nagyon divatos lila pedig a mértékletesség színe. Emellett az alkotás, a titokzatosság, az ünnepélyesség tónusa. A spiritualitást, A jól megválasztott árnyalat vonzza a tekintetet, harmóniát teremt nemességet, jólétet, előkelőséget, nosztalgiát, ünnepélyességet, titokzatosságot, büszkeséget is szimbolizálja.A hosszú szabásvonalú, nagygalléros, kötött zöld felsőhöz kiválóan illik például az ugyancsak kötött, rövidke boleró. Látványos lesz, ha nagyszemekből álló, lila nyakékkel ölti magára. A rövidke felső hosszabbnak láttatja a felső testet, és a karcsú derékra irányítja a figyelmet. A lilához és a zöldhöz azonban ne válasszon újabb élénk tónust. Maradjon a világosbarnánál vagy a szürkénél, a feketénél. Az előbb említett összeállításhoz igazán mutatós még a lila sál is. A lila türkizzel társítva egyéni és feltűnő. A bátor párosítás magabiztos és lendületes egyéniségről árulkodik, ráadásul nagyon divatos. A selyemfényű lila hagymaszoknyához például remek a türkiz garbó. Jó azt is tudni, hogy a lila többféle tónusa jól mutat egy öltözéken belül is. S a világos fürtöket kontrasztosan, míg a sötét hajkoronát sejtelmesen hangsúlyozza. Az arcfestést is hozzá lehet igazítani a lila az ibolya árnyalataitól a légies orgonalilán át egészen a pasztell árnyalatokig, egyformán divatos. Az ibolya, az orgona vagy a mályvás árnyalat sok más színnel társítható és gazdagíthatja a téli ruhatárat. Próbáljon ki több változatot, mert amíg az egyik tónus sápadná teheti az arcbőrt, a másik lehet, hogy előnyös. Ha az izgalmasabb kontrasztok híve, akkor mustársárgával, sötét pirossal, bordóval vagy a fent említettzöldes árnyalatokkal öltse magára. Ha együtt viseli a smaragdot a padlizsánnal, akkor lehetőleg az arcfestését is igazítsa ehhez. A felső szemhéja pompázzon fukszia színben, míg az alsó szempillatő zöldben tündököljön. A szemkápráztatás kellékei: strasszos lábbeliktől a nyakékig és az övig Idén a ragyogásból soha nem elég. Különösen a bronzos, aranyló kiegészítők és kelmék divatosak. A csillogószálas ruha, valamint a hozzá viselt, táska jól mutat együtt. Már csak azért is, mert a kisestélyinek barnás-narancsos színei vannak, s ezzel remekül harmonizál a retikül bronzos csillogása. Arra azért ügyeljen, hogy a mélyen kivágott, ujjatlan, térdig érő ruha a legjobban a vékony alkatú hölgyeken mutat. Az övét pedig csak akkor érdemes feltennie, ha valóban karcsú a dereka. S persze a lábbelije is lehet fényesen csillogó, strasszokkal teliszórt, a lényeg, hogy kecses fazonú és magas sarkú legyen. A mélyen dekoltált ruhához jól illik a széles nyakék. Fényes anyagból készült alkalmi ruhához remekül illik a csillogó, mintás retikül. ■ Alkalmi ruhához csillogó retikül ■PP* TELEVIZIO-MUSOR1 Aivr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2014. JANUÁR 7., KEDD 6.30 Jó reggelt, skacok! 7.40 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel © 9.50 Jóbarátok© 10.15 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 ízes élet - Mautner Zsófival (ismétlés) ® 13.10 Apa-csata© 13.30 Reflektor (ismétlés) © 13.45 Havazin (ismétlés) 14.10 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 15.10 Fókusz (ismétlés) © 15.40 Dél királynője ® 16.35 Csók és csata© 17.35 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.25 Fókusz© 19.45 Éjjel-Nappal Budapest © 20.50 Barátok közt® 21.25 Glades - Tengerparti gyilkosságok © 23.10 XXI. század- a legendák velünk élnek 23.40 Africa Race- Irány Dakar! 23.50 Reflektor® 0.05 A főnök® 1.00 A Grace klinika © 1.45 Gálvölgyi-show © 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 EvaLuna© (am.-mexikói sorozat) 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sorozat) 14.00 Tények Délután 14.30 Aktív© 15.00 Shopping Királynők 16.00 Családi titkok ® (magyar reality sorozat) 17.00 Hal a tortán© 18.00 Tények 19.25 Magánnyomozók 20.25 Édes élet® (magyar reality sorozat) 21.35 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2264.) 22.35 Felkoppintva © (amerikai vígjáték, 2007) 113' Közben: Kenósorsolás 0.55 Zsaruvér® (amerikai krimisorozat) 1.55 Tények Este 2.30 Aktív (ismétlés) © 2.55 Kelj fel komám, ne aludjál! ® (magyar filmszatíra, 2002) 83' 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Az este (ism.) 5.55 Ma reggel 9.00 A korona hercege © 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Srpskiekran 12.55 Unser Bildschirm 13.30 Vágtass velem! 14.00 Életművész® 14.55 Rex felügyelő © 15.40 A múlt fogságában© 16.30 Híradót16.45 Az élet sava-borsa © 17.30 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 A következő!© 19.30 Híradó este 20.20 Párizsi helyszínelők @ 21.15 Van képünk hozzá! © 22.10 Az este 22.45 Híradó 23.00 Verssor az utcazajban 23.10 Gyilkosság® (am. krimisorozat, 13/9.) Szájonárá, Hiawatha! 23.55 Rex felügyelő © (német krimisorozat, ism.) 0.40 Rocca parancsnok ® (olasz krimisorozat, 12/6.) 15.35 A-komisz aranyhal 16.00 Fixi, Foxi és barátaik 16.25 LótiésFuti 16.30 Állatkert a hátizsákban 17.00 Caillou 17.05 Segítség kacsaszárnyakon 17.30 Aprónép 17.35 Tesz-vesz város 18.00 Mesélj nekem! 18.10 A Kiscsacsi kalandjai 18.15 Dörmögőék kalandjai 18.30 Raju, a riksa 18.40 Ormányos család 18.50 Miss BG 19.05 Maja, a méhecske 19.20 Napfény farm 19.30 Kalandozások Andyvel 19.50 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Sophie szerint a világ © 21.10 Heartland© (kanadai sorozat, 13/4.) 21.55 A következő!© 22.50 Ridikül © 23.35 Koncertek az A 38-as hajón ® 0.25 Párizsi helyszínelők 5.25 Káoszháza© 6.25 Tv-shop 7.30 A médium © 9.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 10.05 Gyilkos számok © 10.55 Férjek gyöngye © 11.55 ÁlomÉpítők® 12.55 Szívek szállodája (amerikai sorozat, VI/22.) 13.50 CSI: A helyszínelők® (am. krimisorozat, IX/14-15.) 15.45 Nyomtalanul© (am. krimisorozat, VI/9-10.) 17.30 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, V/16.) 18.25 Káoszháza© (am. vígjátéksorozat, lil/5-6.) 19.20 Jóbarátok© (am. vígjátéksor., VIII/13-14.) 20.20 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, II/6-7.) 21.20 Frequency© (amerikai fant. film, 2000) 23.35 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © (amerikai krimisorozat, 11/17.) 0.30 Őrangyal © (amerikai sorozat, II/9.) 1.30 Shameless- Szégyentelenek © 9.30 Zebra 9.50 Virágzó Magyarország 10.10 Doc Martin (ism.) © 11.00 Vivát Benyovszky! 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.20 Éretlenek© 14.50 Voyager - A múlt titkai és legendái © 15.30 Visszatérés Benyovszky-szigetére 16.30 Térkép 17.00 Capri- Az álmok szigete © 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 Kisváros© A rendszergazda 20.00 Doc Martin® (angol sorozat, IV/1.) 20.50 A névtelen vár © (magyar sorozat, 6/1.) 21.55 Hírek, Dunasport 22.10 Lottózsonglőrök© (angol-fr. vígjáték, 1998) 23.35 Kultikon © 23.55 W. Shakespeare: Lear király 2.30 Koncertek az A38-as hajón © 3.20 Himnusz, Hírek 6.00 Motorshow® 7.00 Biozóna® 8.00 Mocsok-kommandó 9.00 Fenegyerekek® 10.00 Reklámpárbaj® 10.50 Amerika legkeményebb melói © 11.45 Beépített főnök © 12.45 A Föld titkai© 13.45 Emberek bolygója © 14.45 Kamionosok, és durvák © 16.40 Fald fel Amerikát- ínyenceknek © 17.10 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül © 18.05 Világ a város alatt © 19.00 Állati rekordok © 20.00 Emberek bolygója © 21.00 A legpusztítóbb katasztrófák © 22.00 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül © 22.50 Afganisztán, a bombák földje 23.40 Vikingek és szamurájok ® 0.30 Vanguard- Frontvonalban © 1.00 A helyszínelés úttörői © 2.00 48 órával később © 9.00 A magány-nyomozó (am. krimivígjáték, 2002) Fsz.: Bill Pullman, Ryan O'Neal 11.10 Sárkányölő lovagok (amerikai fantáziafilm, 2011) Fsz.: Dylan Jones, Cecily Fay, Feth Greenwood 12.55 Asterix és Obelix (fr.-német vígjáték, 1999) 15.00 A kód neve: Merkúr (amerikai thriller, ism.) 17.05 Tűzhányó (am. katasztrófafilm, 1997) Fsz.: Tommy Lee Jones 19.00 A fenevad© (am. szörnyfilm, 2007) 92' Fsz.: Radha Mitchell, Michael Vartan 20.40 Halálra jelölve (amerikai akciófilm, 1990) Fsz.: Steven Seagal, Joanna Pacula, Basil Wallace, Keith David 22.25 Ne szólj száj! © (amerikai thriller, 2001) Fsz.: Michael Douglas, Brittany Murphy 0,30 Trespass® (amerikai akciófilm, 1992) 2.20 Az éjszaka urai © (amerikai thriller, 2007) itt 21.25 Glades - Tengerparti... u 22.35 Felkoppintva 20.20 Párizsi helyszínelők r ü 18.15 Dörmögőék kalandjai 21.20 Frequency 22.10 Lottózsonglőrök 22.50 Afganisztán, a bombák... 22.25 Ne szólj száj! RTLII vW TB rv PAPRJ mmm 11.00 Segítség, bajban vagyok! 12.00 A gyanú árnyékában 13.00 Az örökség 14.00 A vihar 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tom és Jerry legújabb kalandjai 18.00 Nyomtalanul 19.00 Segítség, bajban vagyok! 20.00 Taxi 2.22.00 Agymenők 22.30 Barátok közt 23.00 Híradó 23.30 Életre-halálra ® 0.30 Gossip girl 10.45 Veled is megtörténhet! ® 11.50 Csapdába csalva ® 12.55 Hal a tortan (ism.) ®, 13.55 Bízd Bryanre! ® 15.00 Álomház ® 16.00 Las Vegas ® 17.00 Jóban Rosszban ® 17.50 Családi titkok @ 18.55 Dunai zsaruk © 20.00 Tények 21.00 Hal a tortán © 22.00 Már megint egy dilis amcsi film (am. vígjáték, 2001)® 23.45 Veled is megtörténhet! (ism.) ® 0.50 Bízd Bryanre! (ism.) ® 10.00 Híradó 10,30 Hírvilág 11.05 Sportré 11.30 Ázsia 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Európai híradó 14.05 Páholy 14.30 Befutó 15.00 Híradó 15.30 Globál 16.05 Stopper 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Zöld övezet 18.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Riasztás @22.00 Híradó 22.30 Retrográd 23.05 Magyarország élőben 11.00 Hollywood Café ® 11.35 A csikó (ism.) ® 13.10 Két szélhámos és egy fél ® 15.00 Biztosítási csalás (ism.) ® 16.50 Hatalom, szenvedély, gyilkosság ® 18.30 A lady és az útonálló (angol kalandfilm, 1989) ® 20.15 Belphegor - A Louvre fantomja (francia fant. film, 2000) © 22.00 Virus (fr. katasztrófafilm, 1999) ® 23.50 Az élőhalottak éjszakája © 1.20 Ugrásra készen ® 12.30 Trash Talk (ism.) 14.00 Labdarúgás. Spanyol bajnokság. Bar- celona-Elche (ism.) 16.00 Labdarúgás. Spanyol bajnokság. Real Madrid-Celta Vigo (ism.) 18.15 Labdarúgás. FA-kupa(isra) 18.45 Mai helyzet 19.00 Fieszta 20.00 NFL. 3. Wild Card-mérkőzés (ism.) 23.00 Ökölvívás. Gennagyij Golovkin-Curtis Stevens (ism.) 1.30 NBA. New York Knicks-Det- roit Pistons (élő) HD 12.50 Televíziós vásárlás 14.10 Start plusz (ism.) 14.25 Televíziós vásárlás 15.50 700-as klub 16.30 Képlet (ism.) 16.55 Világhíradó 17.05 Sportpercek 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19.15 Időjárás- jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Voks 21.40 Világhíradó 21.55 Híradó 22.20 Friderikusz (ism.) 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 0.15 Nö comment (ism.) 11.00 Dynamo 12.00 Gyémántbúvárok 13.00 Amcsi kamionosok 14.00 Mi történt ezután? 15.00 Ne próbáld ki otthoni 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Dynamo - Varázslat a világ körül 19.00 Licitvadászok 20.00 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Olajkút a kertemben 22.00 Az igazi prémvadászok 23.00 Csupasz túlélők 24.00 Csomagcsaták 16.30 Rachel Allen - Vacsora partik 17.00 Jamie 15 perces kajái 17.30 Mindörökké Gordon 18.30 Küldetés: Vacsoraparti 19.30 Sütiakadémia 20.00 A szakács, ha szabadnapos 20.30 Hugh mesterhármasa 21.00 Sztárséf 21.30 Húsimádók klubja 22.00 Kérdezd a hentest! 22.30 Sara Moulton - hétköznapi fogások 23.00 Etetni bolondulásig 24.00 Ünnepi asztalunk 0.30 Receptdaráló A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! r ) r *