Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-06 / 4. szám

2014., JANUÁR 6., HÉTFŐ SPORT 15 Most már akarják az aranyérmet labdarúgás Harminchárom meccse nem kapott ki a Dienes Pál irányított Bátaszék SE Nem volt céljuk a bajnoki cím, de most, hogy az első helyen állnak a tabellán, úgy vannak vele, legyen övék az aranyérem. Dienes Pált, az UNIQA megyei I. osztályban éllovas Bátaszék SE edzőjét faggattuk a múltról és a jövőről. Rónai Gábor- Bajnok lesz a Bátaszék?- Nem kimondott célunk a bajnokság megnyerése, úgy gondolom, a vártnál jobban szerepelt a csapat az őszi idény­ben - mondta Dienes Pál, a bá- taszékiek szakvezetője. - Most, hogy az első helyen állunk, ter­mészetesen jó lenne megsze­rezni az aranyérmet, de még egyszer hangsúlyozom: nem ez az elsődleges célunk.- Miben voltak jobbak a többiek­nél az őszi szezonban?- Az előző bajnokság tavaszi szezonjára összeálltunk, a nyá­ri igazolások pedig még egysé­gesebbé, erősebbé tettek ben­nünket. Az első hat-hét forduló után, amikor letudtuk a rang­adókat, és láttuk, hogy ver­senyben vagyunk az első he­lyért, akkor éreztem, hogy a já­tékosok még többet akarnak. Mi voltunk az egyetlenek, akik meg tudták szorongatni a Dom­bóvári, a játékosokat ez is mo­tiválta. ,|fi- Apropó Dombóvár! Sokan azt mondják, a Bátaszék-Dombóvár meccsen dói majd el az arany­érem sorsa. Ha nyer a Bátaszék, szinte biztosan bajnok, ha viszont a Dombóvár nyer...- Nem egészen így gondo­lom, hiszen öt-hat hasonló erős­ségű csapat van a mezőnyben. Biztosan lesznek keresztbeve- rések, és lesz olyan is, hogy egy csapat jobb, vagy éppen gyen­gébb napot fog ki. Hosszú még a tavaszi szezon, bármi megtör­ténhet.- Harminchárom meccset ját­szottak le veretlenül zsinórban. Ön jól tudja, milyen érzés veret­lennek lenni, hiszen a Szekszárdi UFC edzőjeként jó tíz éve 50 mécs­esén át nem kaptak ki! Megdön- tik a rekordot? Földvári Viktor (balról) és a bátaszékiek az őszi szezonban egy gondolattal mindig ellenfeleik (képünkön a szedresi Horváth Bálint) előtt jártak- Nekünk nem kell ilyesmi­vel foglalkoznunk! Számunk­ra mindig a soron következő meccs a legfontosabb, azt sze­retnénk megnyerni. Ha sike­rülne megdöntenünk a Szek- szárd rekordját, büszkék lehet­nénk magunkra.- Az egész mezőnyben két csapat veretlen, a Bátaszék és a Dombóvár. A hozzáértők szerint az lesz a bajnok, amelyik meg tudja őrizni ezt a mérleget!- Szerintem ez nem feltétle­nül lesz így. Nagyon sok meccs van hátra, mindkettőnknél be­csúszhatnak vereségek, nem várt pontvesztések. Es azt sem szabad elfelejteni, hogy a rivá­lisok is nagyon erősek. Az első öt-hat helyezett bárkit megver­het. Az lesz a bajnok, aki keve­sebbet hibázik.- Nehéz volt azzal a teherrel pályára lépni hétről hétre, hogy a Dombóvár mellett mindenki a Bá- taszéket akarja megverni?- A veretlenségi sorozatun­kat már az előző szezonban el­kezdtük építeni, már akkor is így volt ez. Szerencsére a játé­kosokat nem tette görcsössé a tudat.- Volt olyan meccsük, amikor úgy érezte, most véget ér a veret­lenségük?- A bajnokság közepétől voltak nehézségeink. Hosz- szabb-rövidebb időre kidőlt a sorból Calka Norbert, Horváth László vagy Lieszkovszky La- rion, az utolsó három meccsen pedig Samu Péterre sem szá­míthattam. Szerencsére a he­lyükre lépő fiatalok, mint Régi Dominik, Rozgonyi Erik vagy Fábián Csaba bizonyították, hogy lehet rájuk számítani.- Hogy látta, melyik volt a leg­jobb találkozójuk a szezonban?- Mindenképpen a dombóvá­ri, ahol az ősz legjobb félidejét Harminc sikert ünnepelhetett a bátaszéki pádon dienes Pál a 2012/13-as sze­zon előtt foglalta el a Bátaszék SE kispadját. Irányításával ed­dig 40 találkozót játszott a csa­pata, amely 30 győzelem és 8 döntetlen mellett mindössze 2 vereséget szenvedett. Egyszer a Cikőtól (1-2), egyszer pedig a Té­véitől kaptak ki (1-3). Utóbbi vereség óta (2012. október 7.) a gárda 33 találkozót játszott le vereség nélkül. Dienes Pál az előző szezonban egészen az utolsó fordulóig harcban volt az aranyéremért a bátaszékiekkel, végül a Majos és a Tevel mögött a harmadik helyen végzett. A bátaszékiek az idei szezonban 14 meccsen elért 12 győzelem­mel és 2 döntetlennel állnak a bajnoki táblázat első helyén. Dienes Pál tudja: felfelé vezet az út produkáltuk. Akár két-három góllal is vezethettünk volna, de a helyzetkihasználásunk fino­man fogalmazva sem volt a leg­jobb. A második félidőben veze­tést is szerzett a Dombóvár, de fel tudtunk állni és kiegyenlí­tettünk.- Mikor kezdik a felkészülést?- Január tizedikén. Tizen­nyolcadikén részt veszünk a hagyományos Váz-Bau Kupán, aztán jönnek az edzőmeccsek.- Terveznek erősítéseket? Mert azt lehet hallani, hogy több báta­széki játékost Is kinéztek maguk­nak az NB lll-as csapatok.- Örülök neki, ha futballistá­ink jó teljesítményükkel felhív­ják magukra a figyelmet. Az ősszel összegyűjtött sárga la­pok miatt lesznek olyan mécs­esek, amelyeken nem számít­hatok majd jó pár játékosomra. Két-három futballistát minden­képpen szeretnénk igazolni.- Tett újévi fogadalmat? Gondo­lok itt olyasmire, hogy ha bajno­kok lesznek, akkor levágatja pél­dául a bajuszát?- Nem tettem újévi fogadal­mat. Realista vagyok. HÍRSÁV Meghalt Eusebio, a portugál legenda gyász Vasárnap hajnalban, 71 éves korában elhunyt a portugál futball legnagyobb egyénisége, Eusebio. A Mo- zambikban született játé­kos részt vett az 1966-os vi­lágbajnokságon, ahol bronz­érmet nyert, és a torna gól­királya lett. Eusebio a Benfi- ca színeiben 301 élvonalbe­li bajnoki meccsen 317 gólt szerzett. A lisszaboniakkal 11-szer nyert bajnoki címet, ötször portugál kupát, 1962- ben pedig a BEK-ben is az el­ső helyen végzett. ■ R. G. Nyert a Chelsea, a City ismétlésre kényszerül labdarúgás A Chelsea csa­pata érvényesítette a papír­formát, és 2-0-ra győzött a Derby County otthonában az angol FA-kupa harmadik fordulójában. Az élvonalbeli együttesnél John Obi Mikel és Oscar volt eredményes. A Manchester City nem bírt vi­szont a Blackburn Roverssel (1-1), így második összecsa­pás dönt arról, hogy melyik gárda jut majd a negyedik fordulóba. ■ R. G. Hetvenmillió fontot kell letenni Suárezért labdarúgás A Mirror sze­rint 70 millió fontot kell le­tennie annak, aki ki akarja vásárolni szerződéséből, Lu­is Suárezt, a Liverpool uru­guayi válogatott támadóját. A csatár kivásárlási ára l$o rábban 40 millió font (48 millió euró, 14 milliárd fo­rint) volt, amit a „vörösök” vezetősége 70 millió fontban (85 millió euró, 24.5 milliárd forint) állapított meg. ■ R. G. Luis Suárez nagyon sokat ér A szünet után szétesett a Mocsai-gárda kézilabda Tanulságos vereség a lengyelektől a gyöngyösi Provident Kupán az euröpa-bajnokságra ké­szülő magyar férfiválogatott nagyon simán kikapott Len­gyelországtól a gyöngyösi Pro­vident Kupa vasárnapi záró­napján, így nem sikerült jól Mo- csai Lajos csapatának az Euró- pa-bajnokság főpróbája. A pénteki nyitónapon a cse­hekkel szemben 29-28-ra alul­maradt, majd másnap a fehér­oroszok elleni 31-28-as siker­rel javító magyar csapat az el­ső félidőben sokáig fej fej mel­lett haladt a tornagyőzelmet je­lentő diadalért hajtó riválisá­val, amely a 12-11-es hátrány­ból „robbantott”, és a hazai hi­bákat kihasználva 15-12-es ve­zetéssel vonult szünetre. PGN\G I Szöllősi Szabolcs (balról) és a magyar csapat a harmadik helyen végzett Térfélcsere után Mocsai Lajos együttese Ilyés Ferenc góljával, 16-16-nál érte utol ellenfelét, ám csakhamar ismét három­gólos hátrányba került (19-22). Ebből már nem tudott vissza­kapaszkodni az egyre inkább széteső válogatott, így harma­dikként zárta a négy Eb-részt- vevőt felvonultató tornát. A VÉGEREDMÉNY (AZ EGYMÁS ELLENI MECCSEK DÖNTÖTTEK): 1. Lengyelország 4,2. Csehország 4, 3. Magyarország 2, 4. Fehér­oroszország 2 ponttal. A magyar válogatott a spa­nyolokkal, az izlandiakkal és a norvégokkal szerepel majd egy csoportban a jövő vasárnap kez­dődő dániai Eb-n. ■ R. G. Szilveszter Kupa: lányok és fiúk püfölték a labdát az elmúlt esztendő végén is megrendezte a hagyományos Szilveszter Kupát a Szekszár­di Asztalitenisz Club. A lányo­kat és a fiúkat is külön kor­osztályokra bontva értékelték. Két aranyérem Tolnára, egy Szekszárdira, egy pedig Alsó- nánára került. eredmények, fiúk, I-II. kor­csoport: 1. Balogh Bence (Tol­na, Wosinsky Mór Általános Is­kola), 2. Horváth András (Tol­na, Wosinsky Mór Általános Is­kola), 3. Kizakisz Nikosz (Szek- szárd, Wunderland Óvoda), 4. Kiss Krisztián (Alsónána). III- korcsoport: 1. Zsolnai Beatrix (Tolna, Sztárai Mihály Gimná­zium), 2. Tass Péter (Szekszárd, Garay János Gimnázium), 3. Pesti Ádám (Tolna, Wosinsky Mór Általános Iskola), 4. Fehér Péter (Tolna, Wosinsky Mór Ál­talános Iskola), 5. Babos Bálint (Tolna, Wosinsky Mór Általá­nos Iskola). lányok, I-II. korcsoport: 1. Faddi Korina (Alsónána), 2. Trenka Tímea (Szekszárd, Gya­korló Általános Iskola), 3. Viola Réka (Szekszárd, Gyakorló Ál­talános Iskola). III. korcsoport: 1. Varga Eszter (Szekszárd, Ba­ka István Általános Iskola), 2. Puskás Petra (Alsónána), 3. Ro­manov Rita (Tolna, Wosinsky Mór Általános Iskola), 4. Var­ga Violetta (Szekszárd, Gyakor­ló Általános Iskola). ■ R. G.

Next

/
Thumbnails
Contents