Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-04 / 3. szám

2014. JANUAR 4., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Fejszét dobott a nagymamája felé mérgében értény Lezárta a Tamási Rend­őrkapitányság december 31-én a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki fejszét dobott nagymamája felé. A nyomoza­ti iratokat vádemelési javaslat­tal küldték meg a Tamási Já­rási Ügyészségnek. A csalá­di veszekedés során a kölcsön­adott fejszéjét követelte vissza fiától egy asszony tavaly má­jus 8-án, nem sokkal dél után Értényben. A nő unokája, a 26 éves Gy. S. a fészerből kihoz­ta a szerszámot, majd azt mér­gében nagymamája felé dob­ta, akit a repülő fejsze útjából egy másik unokája rántott fél­re. A dobálózó fiatalembert a tamási rendőrök gyanúsított­ként hallgatták ki súlyos testi sértés bűntett kísérlete elköve­tésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi az eljárás során elismerte, hogy eldobta a fej­szét, de azt állította, hogy nem a nagymamáját akarta elta­lálni vele, tájékoztatott Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője. ■ 1.1. Még legalább tíz újévkor eltűnt kutyát keresnek szekszárd Négy kutya került be szilveszter után a szekszár­di menhelyre, közülük három­nak már rendeződött a sor­sa. Egyet azonnal haza tud­tak irányítani, kettőért pe­dig megjött a gazdi. Egy idő­sebb német juhásznak még nem volt'ilyen szerencséje, a Szekszárd-Szőlőhegyen talált jószág nagyon sír a gazdája után - tudtuk meg Fiáth Szil­viától, a menhelyet működtető alapítvány elnökétől. Mint el­mondta, eddig tíz, kutyáját ke­reső tulajdonos jelentkezett be hozzájuk. Minden állat a szil­veszteri hangzavarban szökött el. Szekszárdon keresnek töb­bek között egy fekete és egy fehér pulit, egy yorkshire ter­riert és egy welsh terriert. Mindenképpen azt tanácsol­ja a tulajdonosoknak, hogy ér­deklődjenek náluk, mert előbb vagy utóbb nagy valószínű­séggel a szekszárdi telephe­lyen köt majd ki az elkóborolt kutya. A menhely elérhetősé­ge: 20/98-10-558. ■ V. M. I Ön járt már a Tolna Me| Levéltárban? Szavazzon hírportálunkon vasárnap 16 óráig: TE0L.hu A szavazás eredményét hétfői számunkban közöljük. Minden évben legalább száz folyóméternyi irattal gyarapodik a dr. Várady Zoltán által igazgatott Tolna Megyei Levéltár gyűjteménye A levéltárra új feladat vár történelem Az utóbbi években két fenntartóváltást is megértek Elképzelni is nehéz: 12000 folyóméter irat. Nem lapjára fektetve, hanem élére állít­va. Ennyit őriz a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára. Gyuricza Mihály szekszárd Dr. Várady Zoltán kandidátus, címzetes egyetemi tanár, a levéltár igazgatója be­vezetésképpen elmondja, hogy történeti és kevésbé történeti jellegű adatokat is őriznek. Fel­adatuk, hogy ezeket a közönség számára hozzáférhetővé tegyék. A szekszárdi Vármegyeháza pa­tinás épületében lévő intézmény másik feladatköre, hogy segítse azokat, akik különböző ügyek­ben kérnek tőlük személyekről szóló adatokat, nyugdíjaztatási ügyekhez, munkaviszony-iga­zolásokhoz, iskolai bizonyítvá­nyokhoz szükséges iratok má­solatát. Ez jelenti munkájuk na­gyobb részét. A különböző cé­gek, intézmények irattárait is el­lenőrzik, a 15 évnél régebbi irat­anyagot pedig átveszik. Legalább ilyen fontos felada­tuk a megfelelő kutatószolgálat működtetése. Ez általában a tör­ténelem, vagy csak a saját csa­ládfájuk iránt érdeklődő kuta­tók kiszolgálását jelenti. Ez éves szinten úgy 200-300 embert je­lent, nagyobb részük többször is megfordul náluk. Nincs beirat­kozási, se belépődíj, állampolgá­ri jog az ingyenesség. Más kér­dés, ha őket kérik fel kutatásra, bizonyos dokumentumok má­solására, de ez sem jelent hor­ribilis összeget. A kutatások 60 százaléka a saját családfa ku­tatására irányul. A könyvtár­hoz és a múzeumhoz hasonló­an az utóbbi két évben két fenn­tartóváltást is megértek. A mú­zeum meg a könyvtár átkerült a megyei jogú városhoz, a levél­tár pedig a Magyar Nemzeti Le­véltár kötelékében egy országos levéltári hálózat tagintézménye lett. Ez erőteljes központosítást, új helyzetet jelent, amihez al­kalmazkodniuk kell. - Az új ke­retekben folytatjuk eddigi prog­ramjainkat, és újabbakat nyi­tunk - mondja az igazgató. A le­véltári órák tartása már hagyo­mány, az újabb cél pedig a levél­tári pedagógia kialakítása. Ez elég kemény feladat, annak el­lenére, hogy ilyen jellegű tevé­kenység eddig is volt náluk. Fel­kínáltak különböző témákat ál­talános iskoláknak, középisko­láknak, vannak kollégáik, akik ezzel foglalkoztak. Most ezt az irányt meg kell erősíteniük. Még akkor is, ha nem könnyű például oktatósarok, oktatószo­ba kialakítása, mert a jelenlegi épületükben, a megyeházán, il­letve a két külső raktárukat il­letően nem teljesen tisztázottak a tulajdonviszonyok. Ez a pá­lyázatok beadásánál sem előny. Most mind a kiállítótermük­ben, mind a könyvtárteremben tartanak órákat, és kamaraki­állításokban is gondolkodnak. Egyik ilyen a Garay János szü­letésének 200. évfordulójára ké­szült tárlat, amelyet már jó né­hány csoport látott. Előadásokat is tartanak, jó a kapcsolatuk a Mattioni Eszter Szekszárdi Hölgyklub Egyesülettel és a Ro­tary Clubbal is. Évenként hirde­tik meg a helytörténeti pályáza­tot is, szponzorok támogatásá­val. Mint arról mi is beszámol­tunk, az idén tíz munka érke­zett be, többségük értékes, faj­súlyos tanulmány. Két emlékkötetet is bemutattak tavaly Háromszáz levéltáros jön a vándorgyűlésre A KIÁLLÍTÓTERMÜKBEN mutat­ták be a dombóvári Szőke Sán­dor emlékkötetét, Kaczián Já­nos Garay-emlékkötetét, s utób­binak a kiadási költségeihez is hozzájárultak. Ugyancsak be­mutatták ezt Budapesten, az Országos Levéltár dísztermében is. Tervezik saját kötetetek ki­adását is. Régi hagyomány a Levéltári füzetek kiadása, ame­lyet az előző igazgató, dr. Do­bos Gyula kezdettel, ennek most a 14. köteténél tartanak. A paksi önkormányzati hivatal­lal történt megállapodás értel­mében 1000 oldalnyi paksi vo­natkozású dokumentumot gyűj­töttek össze a paksi digitális archívum számára. az idén nyáron a Tolna Megyei Levéltár rendezi meg a Magyar Levéltárosok Egyesületének ván dorgyűlését Szekszárdon. Há­rom napon át mintegy 300 le­véltáros szakember vesz részt a szakmai és egyéb programo­kon, helyben és a környéken. Több, mint 300 ember elszállá­solásáról kell gondoskodni. Több szekció, több helyszín, mindenhol megfelelő technikai berendezések - ez csak a köve­telmények egy része. Ugyanak­kor mind Tolna megye, mind a város számára kiváló bemutat­kozási lehetőség lesz az ország minden tájáról a megyei, váro­si, egyetemi, egyházi levéltárak­ból érkezők előtt. HÍRSÁV Építési hulladék égett az 55-ös út mellett ALSÓNYÉK-PÖRBÖLY Építési hulladék gyulladt ki az 55-ös számú főút mellett Alsónyék és Pörböly között csütörtök délután - tájékoztatott dr. Ac­kermann Zsuzsanna, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője, helyettes szóvivő. A helyszín­re a bátaszéki önkormányza­ti tűzoltók vonultak, akik rö­vid idő alatt eloltották a tü­zet. Személyi sérülés szeren­csére nem történt. ■ H. E. Közösen ünnepeltek a kis településen grábóc A helyi gyerme­kek kedves kis műsora gaz­dagította a falukarácsonyt, amelynek a Közösségi Ház adott otthont. A szívmelen­gető esemény végén íny­csiklandozó sütemények­kel, illetve üdítővel vendégel­te meg az önkormányzat a program résztvevőit, mondta el lapunknak Takács László polgármester. ■ V. B. Példás akció az egyesülettől bonyhád A zsidóság megis­mertetése és az antiszemi­tizmus elleni fellépés volt a legfőbb célja annak a cikk sorozatnak, amelyet a bony­hádi központtal működő Max Nordau Magyar-Izraeli Baráti Társaság hívott élet­re. Hetesi Beátától, a szer­vezet elnökétől megtudtuk, középiskolás fiatalokat von­tak be a kezdeményezésbe egy teljes tanéven keresz­tül.'A'program részeként já-11 tékot is hirdetett az egyesü­let, a nyertesnek, a szolnoki Gál Fanninak lián Mór, Izra­el magyarországi nagyköve­te is gratulált. ■ V. B. Hetesi Beáta és lián Mór A mostaninál több szállodára lenne szükség a megyében vonzerő A finom borok és a szép tájak mellett töretlenül népszerű turistacélpontok a gyógyfürdők tolna megye A hozzánk érkező turistákat vonzó dolgok: a Du- na-holtág strandjai, a Gemen- ci erdő, az élmény- és gyógy­fürdők és a kiváló bor. Kis szer­vezéssel minden felsorolt prog­rampont elérhetővé válik az ide­látogatók számára. Tolna me­gye specialitása emellett a kül­földre származottak rendszeres hazalátogatása találkozók, fa­lunapok, ünnepek alkalmával. Vonzó program a borvidék leg­nagyobb ünnepe, a Szekszárdi Szüreti Napok, amelynek csúcs­pontja a színpompás szüreti fel­vonulás. A borturizmus egye­lőre Szekszárdon és környékén jellemző. A borvidék pincéiben rendszeresen szerveznek bor­kóstolókat, és a legtöbb pincé­szet panzió is egyben, ahol szál­lást is találhatnak a vendégek. Bár az utóbbi években nagyon sokat fejlődött a borturizmus, van még mit tenni ezen a téren. A megye sajátságos dombor­zati viszonyainak köszönhető­en sok szépfekvésű település található itt. Ezek közül több próbálkozik a falusi turizmus jegyében kiaknázni természe­ti szépségeit. Az egyik legked­veltebb hely Szálka, amelynek nem csak csodálatos fekvése, hanem horgásztava és strandja is sok turistát vonz. Az itt élők házakat adnak ki a vendégek­nek a nyári szezonban. Szálká­nak fontosak a turisták, ezért A szekszárdi fürdő programjainak is köszönhetően rekordszezont zárt tavaly az önkormányzat nagy hang­súlyt fektet az idegenforgalom fejlesztésére, a település képé­nek óvására, a természet védel­mére, a környezet rendben tar­tására. Szerencsére ebben a tö­rekvésében az önkormányzat felelős partnerekre talál az itt élőkben, akik kérés nélkül is mindent megtesznek szeretett falujuk értékeinek megőrzésé­re, és lehetőségek szerint to­vábbi gyarapítására. Nem csak belföldön, külföldön is ismer­tek Tolna megye gyógyfürdői. Tamási és Gunaras is szép for­galmat bonyolít egész évben, mindkét fürdő népszerű, és nem csak a gyógyturisták kö­rében. ■ Venter M. Több szállás kellene bár a vendégszám stagnált, az el­töltött vendégéjszakák száma nőtt, ami azért is örömteli, mert a megyében soha nem volt komo­lyabb kultúrája a turizmus­nak. Ebben a szektorban éppen ezért nem ártana némi fejlesztés - mondja dr. Fischer Sándor, a megyei iparkamara elnöke, majd így folytatja: azt láthatjuk, hogy a megyében alig van szálloda. A szekszárdi már évek óta bezárt, Dombóváron van még egy, csak Pakson épült új. Szálloda nélkül eleve nehéz letenni a turizmus alapjait, emellett egy-egy komo­lyabb beruházás az építőiparra is jótékony hatással lenne.

Next

/
Thumbnails
Contents