Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-03 / 2. szám

2014., JANUÁR 3., PÉNTEK SPORT “ SZOLGÁLTATÁS Kilencéves lapunk futballtomája labdarúgás Az utolsó két kiírást megnyerő Kölesd a 2014-es évben is a csúcsra tör Kapinya Róbert, a kölesdiek kapitánya veszi át a vándorserleget Berényi István kölesdi polgármestertől és Lenkey Imrétől - mennek a harmadikért A Szedres ötször, a Kölesd kétszer, a Simontornya egy­szer. Három csapat osztozott eddig a Tolnai Népújság és a Horfer Serleg immáron nyolc kiírást megélt téli felkészülé­si futballtornáján. Rónai Gábor A népszerű kupát lapunk ter­mészetesen az idei esztendő­ben is kiírja, mától várjuk a csapatok jelentkezését. Nevezé­si díj továbbra sincs - a plety­kák ellenére nem is kíván­juk bevezetni -, a fellépő csa­patoknak mindössze a játék­vezetők költségeit kell rendez­niük. Lapunk 16 együttes ne­vezését tudja elfogadni, a sor­solással egybekötött techni­kai értekezletet a Tolnai Nép­újság szerkesztőségében (Szek- szárd, Liszt Ferenc tér 3.) tart­juk január 23-án, csütörtökön 14 órakor. Jelentkezni Rónai Gábornál (30/650-3019), illetve Balázs Lászlónál (30/633-1175) lehet, a határidő január 20. Az elmúlt éveknek megfelelően a kupa győztese egy évi őrizhe­ti a hatalmas vándorserleget, az első négy helyezett egy-egy kupával gazdagodik. Díjazzuk a legjobb játékost, a legjobb ka­pust és a gólkirályt. „Remek felkészülési alkalom ez a csapatok számára, így szá­munkra is - mondta Sánta Ist­ván, a címvédő kölesdiek szak­vezetője. - Minden játékosnak lehetőséget tudok biztosítani, így a keret valamennyi tagja rá tud hangolódni a bajnokság ta­vaszi szezonjára. Címvédőként természetesen ezúttal is szeret­nénk ott lenni a legjobbak kö­zött, nagy dolog lenne, ha zsi­nórban harmadszor is Kölesdre kerülne a vándorserleg” - húz­ta alá a bajnokság őszi szezon­ját követően a tabella ötödik he­lyén telelő kölesdiek edzője A 2013-as torna döntőjében - amit a több napon át tartó, or- .a '.. .............0 sz ágot megbénító havazás mi­att tél helyett nyáron rendez­tünk - a kölesdiek a Németkért győzték le, a bronzmeccsen pe­emlékeztető. VIII. TolnaiNép- újság-Horfer Serleg Kupa, az elődöntőben. Kölesd-Szedres 5-1 (Gól: Miklós T. 2, Kovács P, Bors, Csicsó, illetve Kuti), Né­metkér-Kajdacs 1-1. Tizenegye­sekkel: 4-2 (Gól: Szenes, illetve dig a Szedres a Kajdacsnál bizo­nyult jobbnak. A kölesdiek egy évvel korábban pedig a Duna- földvárnál bizonyultak jobbnak Király P). Helyosztó a 3. he­lyért: Szedres-Kajdacs 4-2 (Gól: Sándor T, Sára Cs., Nagy G., Kuti, illetve Portikhegyi, Ju­hász). A döntőben: Kölesd-Né- metkér 4-1 (Gól: Váli 2, Borbély, Bors, illetve Hatala). óriási küzdelemben (2-1). A A Tolnai Népújság-Horfer Serleg Kupa korábbi hat kiírásból öt­ször a Szedres került ki győz­tesen, csupán a 2009-es eszten­dőben tudott „közbeékelődni” a Simontornya, amely éppen a Kölesdet verte a fináléban (2- 1). A szedresiek 2006-ban a Si- montornyát (3-2), 2007-ben a Németkért (3-1), 2008-ban is­mét a Németkért (2-1), 2010- ben a Tamásit (3-2), 2011-ben pedig a Pusztahencsét (3-0) múlták felül a döntőben. Ez történt az elmúlt évben lapunk tornáján PROGRAMOK Péntek MOZI szekszárd: A Mikulás men­tőakció (angol animációs film) 15 óra. A hobbit: Smaug pusz­tasága (amerikai új-zélandi fantasy) 17.00,19.30 óra. Szombat MOZI szekszárdi A Mikulás men­tőakció (angol animációs film) 15 óra. A hobbit: Smaug pusz­tasága (amerikai új-zélandi fantasy) 17.00, 19.30 óra. ÚJÉVI HANGVERSENY SZEKSZÁRD BABITS KULTURÁ­LIS központ: Strausstól Ray Charlesig - a Szegedi Szim­fonikus Zenekar és Weszely Ernő harmonikás koncertje, 15 óra. SKANDINÁV LOTTÓ _________4,6, 10, 18,20,25,30 M— MIMtfc I ___________1, 7,9,18,22,23,24 Az 1. játékhéten volt egy telitalálat a gépi sorsoláson, a nyereménye 75 847 860 forint. A 71 darab hattalá- latos nyereménye egyenként 258 770 forint. Az ötösökért 5570, a né­gyesekért pedig 1165 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. VÍZÁLLÁSOK A Dunán tegnap délelőtt 11 órakor: Dunaföldvár -91 cm, Paks 47 cm, Dombori 76 cm, Árvízkapu 460 cm, Baja 195 cm. A Sió Palánknál 191 cm. V1J 11 i KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ (DR. HADHÁZY ÁKOS) SZEKSZÁRD: Mikes u. 14. Telefon: 74/315-351. Rendel: Hétfőtől péntekig 8.00- 18.30 óráig, szombaton 9.00- 11.00 óráig. Sürgősségi ügyelet a 06-30-551-4653-as számon. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: TOLNA­VET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Mikes u. 14. Telefon: 74/511-222; 06/30/9464-776. Hétközben: 8.00-17.00. Szombat: 9.00-12.00 óráig, vasárnap: zárva. HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI SZOL­GÁLAT 2014. JANUÁR 3-ÁN 14 ÓRÁTÓL JANUÁR 6-ÁN 8 ÓRÁIG: DR. BACH MIKLÓS NAGYDOROG: Jókai M. u. 39. Tel.: 75/532-011, 30/9935-676; DR. PELBÁT JÓZSEF DOMBÓVÁR: Zalka M. u. 14. Tel.: 74/465-709, 70/436-4702. MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2014. JANUÁR 3-ÁN 14 ÓRÁTÓL 6-ÁN 8 ÓRÁIG: DR. IMREH CSANÁD, SZEK­SZÁRD: Klapka u. B/2. Tel.: 74/314-548, 20/9393-049; DR. TÓTH KÁROLY, TENGELIC: Bezerédj u. 10. Tel.: 74/432-170, 30/3967-139; DR. KOVÁCS ALADÁR. MAJOS: I. u. 47. Tel.: 74/451-662, 30/9361- 662; DR. VOLMAN LÁSZLÓ, BÖLCSKE: Paksi u. 13. Tel: 20/5409-495; DR. MAKLÁRY BÉLA, FELSŐ­NYÉK: Kossuth u. 24. Tel.: 74/478- 558, 30/9690-587; DOMBÓVÁR, KÖZPONTI ÜGYELET TELEFONSZÁMA: 30/444-7957. KIS- ÉS NAGYÁLLAT KÓRHÁZ, DU naföldváR: állandó ügyelet. Te­lefon: 75/541-095; 06/30/2096- 096. Futassa! hangoltak a szilveszterezésre Közel százan döntöttek úgy Tolnán az óév utolsó délelőttjén, hogy futással (kocogással, sétálással) búcsúztatják a 2013-as esztendőt. Ennek érdekében december 31-én a városi sportpályán 2013 métert teljesítettek, fiatalok, idősek és középkorúak egyaránt. A táv letudása során elveszített folyadékmennyiséget pedig teával, forralt borral pótolták. Képünkön a rajt pillanata. ÜGYELETEK 2014. JANUÁR 3-ÁN 16 ÓRÁTÓL 6-ÁN REGGEL 8 ÓRÁIG. szekszárd: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318- 104. Fogászati ügyelet (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Tartsay V. utca 16. Telefon: 74/412-812. BÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. BONYHÁD: Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318-104. DOMBÓVÁR: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. ORVOSI ÜGYELETEK HŐGYÉSZ: Kossuth tér 6. (a mentőál­lomás mellett). Telefon: 74/488-008. IREGSZEMCSE: Rákóczi u. 1. Tele­fon: 74/570-028. PAKS: Rákóczi u. 1. (Rendelőintézet). Telefon: 75/410-222. SIMONTORNYA: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. TOLNA: Garay u. 6. Telefon: 74/440- 340. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: SZEKSZÁRD: Szent László gyógy­szertár (Tesco hipermarket), Tartsay V. utca 40. Telefon: 74/313-476. BONYHÁD: Szent Imre gyógyszertár, Szent Imre utca 5. Tel.: 74/450-798. DOMBÓVÁR: a városközponti gyógy­szertár (Hunyadi tér 27.). ÜGYELETES MÉG: 8-tól 12-igSimon­tornya gyógyszertára. DUNAFÖLDVÁR: a helyi két gyógy­szertár heti váltásban. TAMÁSI: a helyi három gyógyszertár heti váltásban (9-12 és 17-21 óráig). PAKS: Alma gyógyszertár, Dózsa Gy. utca 30-32. Tel.: 75/510-611. TOLNA: Tilia gyógyszertár, Alkotmány utca 24. Tel.: 74/440-462. LELKISEGÉLY: sos.lelkiposta@gmail. com ÁLLATORVOSOK 11 Lázár ötödikj, Szuhai tizedik helyen végzett a szenioroknál A paksi Lázár András ötödik, a decsi Szuhai Balázs pedig a ti­zedik helyen végzett a Buda­pesten megrendezett országos szenior sakk villámbajnoksá­gon. A versenyen kilencvenki­lencen ültek asztalhoz, az ér­deklődést mutatja, hogy kül­földről is érkeztek magyar résztvevők. A Tolna megyei­eknek nem volt könnyű dol­guk, hiszen a résztvevők több­sége óriási rutinnal rendelke­zett, és sokan igen szép ered­ményeket értek el az elmúlt év­tizedek alatt. Lázár és Szuhai dolgát az is nehezítette, hogy a többség ismeretlen volt szá­mukra. A kétszer öt perces ide­jű játszmákban nem volt köny- nyű kigazdálkodni a rendel­kezésre álló időt. A 9 fordu­lós versenyben Lázár And­rás 7 pontot tudott begyűjteni, és a győztes mögött mindösz- sze fél ponttal lemaradva lett ötödik. Szuhai Balázs holtver- senyes tizedik helyezése is jó­nak mondható, különösen úgy, hogy eredményét nyolc mérkő­zésen érte el - ha az utolsó for­dulót is lejátssza, akár a dobo­gó alsó fokára is felkapaszkod­hatott volna. A végeredmény: 1. Schubert Gyula (Dunaharaszti) 7,5, 2. Balázs András (Nyergesújfa­lu) 7,5, 3. Komlódi Ferenc (Bu­dapest) 7,4. Szurovszky Elek (Dunaharaszti) 7, 5. Lázár And­rás (ASE) 7,10. Szuhai Balázs (Decs) 6 ponttal. ■ R. G. Válás SMS-ben A nem éppen hízelgő mon­dás szerint még senki sem látott szegény válóperes ügy­védet. Elszegényedett váló­feleket annál inkább, mert­hogy a házasság felbontása idő- és pénzigényes folyamat. Hónapokba, sőt, ha a vagyon­megosztás és a gyermekel­helyezés kérdésében nagyon eltérő a válófelek álláspont­ja, akár évekig elhúzódhat egy bontóper. Különösen, ha több szakértői véleményre is szükség van hozzá, amelyet aztán az ellenérdekű fél leg­többször nem fogad el. Per­sze nem mindenütt ilyen bo­nyolult a dolog. olvasom a minap, hogy az Egyesült Arab Emirátusok­ban az iszlám jog szerint elég a váláshoz háromszor elmon­dani, hogy „elválok tőled”. Ez eddig sem volt túl bonyolult, de most további könnyítéssel bővült az ügyintézés. Ezen­túl elég egyetlen SMS-t kül­deni mobilon, ugyanezzel a szöveggel. TARTOK TŐLE, a dolog még­sem fog gyökeret verni miná- lunk az arab példa. Merthogy mind a szóbeli, mind a mobil- telefonos gyorsított és egysze­rűsített eljárás csak és kizá­rólag a férfiak számára meg­engedett az Emirátusokban. t

Next

/
Thumbnails
Contents