Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-03 / 2. szám
mam 2014. JANUAR 3., PENTEK KOZELET HÍBSÁV Milliárdos tenderrel búcsúzott az NFÜ RENDKÍVÜL NAGY értékű kÖZ- beszerzést írt ki 18 hónapos időtartamra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) működésének utolsó napján, december 31-én. A kreatív-, pr-, médiás és közvéleménykutatási feladatokat is tartalmazó tender értéke közel hárommilliárd forint. Az NFÜ kiírása a második legnagyobb értékű kommunikációs tender. ■ Kreativ.hu Varga: magabiztosabb a gazdaság a magyar gazdaság egyre magabiztosabbá válik, miután a kormány megteremtette az egyensúlyt és a növekedés feltételeit - közölte Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter évértékelő interjújában a legjelentősebb eredmények közé sorolta az államadósság csökkentését, a növekedési fordulatot, a foglalkoztatottság bővülését, illetve azt, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-el- járás alól és visszafizette az IMF-hitelt is. ■ MTI 800 millióért teljesít jól az ország Navracsics Tibor nettó 623,8 millió - áfával csaknem 800 millió - forintba került a „Magyarország jobban teljesít” kampány - közölte egy képviselő írásbeli kérdésére válaszul Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A megbízás az IMG és a Lounge Design kapták. A kampány március 25-től november 10-ig futott televízióban, rádióban, közterületen, sajtóban és online felületeken. A miniszter tájékoztatása szerint a felületek darabára átlagosan nettó 64 892 forint plusz áfa volt, összesen 8 830 felületet vásároltak meg. ■ VG Kritikus állapotban Ariel Sáron VÁLSÁGOSRA FORDULT a 85 éves Ariel Sáron állapota, miután több szerve, köztük a veséje felmondta a szolgálatot. Az Izraelt kormányfőként vezető politikus 2006 januárjában szenvedett súlyos agyvérzést, azóta kómában fekszik. Egy éve orvosai még úgy ítélték, állapota javulásnak indult, miután agya aktivitást mutatott ismerős ingerekre. ■ VG Még virul az etnobiznisz választás Nem létező közösségek is létrehozhatnak önkormányzatot Mégsem csökkent nyolcvan százalék alá az államadósság A magyarországi nemzetiségek létszáma Cigány (Romani, Beás) 1205720 1315 583 Horvát 125730 1 26774 Német ^■120344 ■■■■ 185 696 Román |14781 ■ 35641 Szlovák ■ 39266 ■ 35208 Hazai nemzetiségek együtt 1442739 FORRÁS: KSH, 2011-ES NÉPSZÁMLÁLÁS Megkezdődött a nemzetiséghez tartozók választási regisztrációja. Az etnobizniszt még mindig nem sikerült teljesen visszaszorítani, így visszaélhetnek az állami támogatásokkal. Éber Sándor Kipostázták több mint 4 millió háztartásnak a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait. Ezen lehet nyilatkozni arról, hogy a választó melyik 13 elismert nemzetiséghez tartozónak vallja magát. Magyar- országon mintegy 2400 nemzetiségi önkormányzat működik, az Állami Számvevőszék egyes több esetében gazdálkodási hiányosságokat tárt fel. Például határidőn túl fogadták el a költségvetési, zárszámadási határozatokat, elmulasztották az elszámolási kötelezettséget, jogosulatlanul, nem szabályszerűen használtak fel támogatást. Tagadhatatlanul létezik az etnobiznisz jelensége, sokan, bár nem is nemzetiségiek, az intézményeket és az általuk felhasználható közpénzeket rendeltetésüktől eltérően saját céljaikra próbálják használni - közölte korábban a nemzetiségi ombudsmanhelyettes. Szalayné Sándor Erzsébet szerint az új szabályok előrelépést hozhatnak a jelenség visszaszorításában, de még nem oldódott meg minden probléma. A jövőben csak ott működhetnek majd nemzetiségi önkormányzatok, ahol legalább 30-an az adott kisebbséghez tartozónak vallották magukat a népszámláláskor. „A nemzetiségi törvény gyengeségei miatt létre lehet hozni olyan áltestületeket is, amelyek hasonlóan vannak finanszírozva, mint egy valós nemzetiségi önkormányzat” - mondta lapunknak a Magyar- országi Románok Országos Önkormányzatának (MROÖ) elnöke. Kreszta Traján szerint etikátlan, hogy jogosulatlanul használnak fel a nem létező román közösségek önkormányzatai állami támogatásokat. így azoktól vonhatnak el forrásokat, amelyek intézményeket tartanak fenn, egyházi és kulturális rendezvényeik vannak értékeik megőrzésére. Korábban Magyarországon mintegy 8000-en "vaüották magukat románnak, 2011-ben 35641-en. A hazai románságban is vita van arról, hogy az őshonos románok mellett menynyire tekintsék nemzetiségnek azokat, akik az utóbbi években érkeztek Romániából. Budapesten (ahol 17-18 román nemzetiségi önkormányzat van) és Pest megyében sokan románnak tartják magukat, de nincsenek román nyelvű oktatási intézmények a környéken, mint például Békésben, vagy Hajdú-Biharban. Bor- sod-Abaúj-Zemplénben több román nemzetiségű önkormányzat van, akiknek nincs köze a magyarországi románsághoz, több olyan megyében is lehetne most már testületet felállítani, ahol korábban nem működött ilyen. Kreszta szerint kérdéses, hogy egyes testületek intézmények hiányában mire költik el az államtól kapott pénzt, bár egyesek ezt ügyesen le tudják „papírozni”. Egy ilyen önkormányzat a kiegészítő támogatásokkal együtt akár egymillió forinthoz is hozzájuthat. Pályázatokon is indulhatnak, elvéve a lehetőséget a valós tevékenységet végzőktől. Az még kérdéses, hogy januárban hányán regisztrálják magukat majd román nemzetiségűként. Az MROÖ elnöke úgy véli, hogy nem tudják elérni majd a 20 ezer fő körüli küszöböt, hogy teljes jogú parlamenti képviselőjük legyen, szószólójuk viszont képviselheti majd érdekeit. Kipótolja az állam a forráshiányt A magyarországi Románok Országos Önkormányzatának (MROÖ) 7 oktatási intézménye van, mintegy 1000 gyermekkel és 200 pedagógussal. A nemzetiségi önkormányzatokhoz kerülő iskolák ugyanolyan támogatást kapnak, mint az egyházi intézmények. Az MROÖ iskolái az államtól 871,3 millió forintot kapnak működésre, de a zömében kis iskolák forráshiányosak. Az oktatási államtitkárságtól ígéretet kaptak, hogy hamarosan aláírnak egy megállapodást a forráspótlásról. adósság A tavalyi harmadik negyedév végén 80,2 százalékon állt a GDP-arányos állam- adósság, amelyre a második negyedéves 81,5 százalékról csökkent a ráta - derült ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikáiból. A jegybank előzetes adata még 79,7 százalékos adósságot mutatott, vagyis a felülvizsgált statisztika szerint mégsem csökkent 80 százalék alá az adósságráta. Év végén 79,8 százalékon állt a mutató, így a negyedik negyedévben legalább 0,4 százalékponttal csökkennie kell a rátának, hogy ne emelkedjen az adósság 2012-höz képest. Július és szeptember között a hitelek visszafizetése 283 milliárd forinttal mérséklete az adósságot, de a forint gyengülése 123 milliárddal növelte. Az államháztartás nettó tartozása a GDP 62,9 százaléka volt a harmadik negyedév végén. A szigorú költségvetési gazdálkodás látszik az államháztartáson is. Az állam finanszírozási igénye 2013 harmadik negyedévében 2,6 százalék volt, amire a megelőző negyedévi 2,2-ről növekedett. „A negyedik negyedévben a devizakötvények kibocsátása növelhette a bruttó államadósságot, ugyanakkoFh forint alapú kötvénykibocsátás visz- szafogott volt” - mondta a Világgazdaságnak Keszeg Ádám. A Raiffeisen Bank elemzője szerint a kettőnek együtt semleges hatása lehetett az állam- adósságra. „A 300 forint alatti év végi euróárfolyam mellett, ha minimálisan is, de csökkenhetett az adósság 2012-höz képet” - vélekedett. „Beindult a növekedés, és a kormányzat eltökélt a 3 százalék alatti hiány tartása mellett, ám ehhez új intézkedésekre lesz szükség idén" - hangsúlyozta Keszeg Ádám. Prognózisa szerint az idei év végére 305 forintos euró feltételezése mellett 78 százalékra csökkenhet majd a GDP-arányos állam- adósság. ■ H. J. Duna House: csökkent a lakásforgalom tavaly ingatlanpiac Több lehet a lakáshitel az idén - A kkv-k telephelyként, irodának vettek ingatlanokat A lakóingatlanok piacán tavaly 83 600 adásvétel történt a Duna House (DH) becslése szerint, szemben a 2012. évi 94 300 tranzakcióval, az idei évre prdig 84-85 ezer adásvételt vár az ingatlan franchise hálózat. A cégnek az MTI-hez tegnap eljuttatott közleménye szerint a 2012-es forgalmi adat azért számíthat kiemelkedőnek, mivel az európai uniós forrásokból származó kombinált mikrohitel program keretében a kkv-k irodaként, telephelyként vásároltak lakásokat. A „normál” piacon évi 150 ezer lakás adásvétel történt, miután 2009 óta ez a százezret sem éri el, így évi 200-250 ezer tranzakcióra lenne szükség az elhalasztott vásárlások pótlására. A Duna House becslése szerint a tavalyi 124 milliárd forint új lakáshitel az idén 150 milliárdra emelkedik. Amennyiben elérné a 200 milliárdot, akkor már 5-8 ezer többlet tranzakció jelentkezne. Az ilyen mértékű hitelnövekedés azonban a cég szerint erősen kétséges, mivel a vásárlások nyolcvan százaléka jelenleg készpénzes. A betéti kamatok csökkenése a befektetési alapok felé tereli a megtakarításokat, de a Duna House arra számít, hogy „menekülőútként” megjelenik az ingatlan is. Megjegyzik, hogy jelenleg a lakás bérbeadás hozama már 20-30 százalékkal magasabb a betéti kamatnál, amely nem éri el a 3 százalékot sem. A lakáshitelek volumenének emelkedésére számít 2014-re az Otthon Centrum is. A volumen az Otthon Centrum Hitel Centerének előrejelzése szerint nagy valószínűséggel tíz százalékkal fog növekedni az idén, 2013-hoz viszonyítva. Mivel a piaci kamatok bizonyos esetekben már most a kamattámogatott hitelek kamatszintje alatt vannak, elképzelhető, hogy a támogatási rendszert érdemes lenne átgondolni, mégpedig úgy, hogy az kövesse a piaci trendet. „Prognózisunk szerint rövidtávon a kamatok már csak enyhén csökkenő tendenciát fognak mutatni” - jelentette ki Bánfalvi László, az OCHC ügyvezető igazgatója. „Jövőre több banknál is általánossá válhat a hosszabb kamatperiódus, amely véleményünk szerint az ügyfelek körében is egyre népszerűbb lesz. Jövőre a hitelcéloknál továbbra is a használt lakás vásárlási hitelek dominanciája maradhat fenn. Az átlagos hitelnagyság csak abban az esetben változna érdemben, ha egyidejűleg a lakásárak is emelkednének, de több lakáspiaci prognózis ismeretében erre a most kezdődő évben egyelőre nemigen számíthatunk” - mondta el az ügyvezető igazgató. ■ VG Eladott lakások száma (darab) 2010 2011 2012 2013 * Duna House-becslés. VG-GRAFIKA FORRÁS: DUNA HOUSE * f i I 1 1