Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-03 / 2. szám

2014. JANUÁR 3., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR Elszaporodtak a pockok, de nem mindegy, miként védekeznek ellenük tolna megye Az enyhe és csa­padékban szegény időjárás­nak (decemberben mindössze 2 milliméternyi eső hullott) kö­szönhető, hogy elszaporodtak a pockok, hívta fel a gazdálko­dók figyelmét dr. Vörös Géza, a megyei kormányhivatal nö­vényvédelmi igazgatója. A po­cok nagy kárt tud okozni, az őszi vetésű növényeknek akár a felét is elpusztíthatja, mert nagyon gyorsan szaporodik. Három hetente hozzák létre az utódaikat, és két hetes korában a nőivarú egyed már szaporod­ni képes. Emiatt hamar elter­jed. A szakember szerint mi­nél előbb védekezni kell ellene, ennek azonban megvannak a szabályai. Uniós előírás sze­rint február végéig lehet hasz­nálni a pockok ellen hatékony Redentin 75 RB készítményt, de nem szabad kiszórni a talaj­ra, hanem végig kell járni a te­rn A már Iktatott kérelmi lap birtokában lehet csak a szert megvásárolni a szaküzletekben rületet, egy kiskanál segítségé­vel a járatokba kell belőle ten­ni. Ezt megelőzően azonban a megyei növényvédelmi igaz­gatóságon egy kérelmi lapon (nyomtatványon) be kell jelen­teni a készítmény használatát, és a már iktatott kérelmi lap birtokában lehet csak a szert megvásárolni a szaküzletek­ben, mondta dr. Vörös Úéza. Hozzátette, célszerű előre érdeklődni telefonon, Ííógy a vegyszert hol lehet megvásá­rolni, mert csak kevés helyen tartanak belőle. ■ M. I. teol.hu falugazdászok A kormányhivataloktól az agrárkamarákhoz kerültek Dr. Hadházy Árpád, László-Varga Zsuzsanna és Palásti Barbara együtt jelentette be tegnap a falugazdászokat érintő változásokat Január 1-től a kormányhiva­taloktól az agrárkamarákhoz kerültek a falugazdászok. Ez az eddiginél is hatékonyabb kapcsolatot jelent a gazdálko­dókkal, hangzott el tegnap a sajtótájékoztatón. Tolna me­gyében 31 falugazdász végzi a feladatát. Mauthner Ilona szekszárd Sajtótájékoztatón je­lentette be tegnap László-Varga Zsuzsanna, a megyei kormány- hivatal főigazgatója és dr. Had­házy Árpád, a megyei agrárka­mara elnöke, hogy január 1-től a kormányhivataloktól a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarához ke­rült a falugazdász hálózat. A fő­igazgató elmondta, az átadás-át­vétel megtörtént, és a megye 107 településének túlnyomó többsé­gében a falugazdászok tovább­ra is a szokott módon végzik a teendőiket. Az agrárminisztéri­um erre a feladatra 1,6 milliárd forintot csoportosított át. Tolná­ban 23 falugazdász dolgozott ed­dig, hozzájuk tartoztak a hatósá­gi feladatok, az őstermelők nyil­vántartása, az igazolványok ki­állítása, a káresemények felmé­rése, a támogatásokat igénylők­nél a kölcsönös megfeleltetés fel­tételeinek vizsgálata, illetve a gazdálkodók tájékoztatása. Dr. Hadházy Árpád elmond­ta, a falugazdászok mellett volt nyolc tanácsadó is, akik janu­ártól szintén a falugazdászok sorát erősítik, így még hatéko­nyabb lesz a munka. Sőt az év során a szaktanácsadók is az ag­rárkamarához kerülnek, amely így három területen - élelmi­szergazdaság, vidékfejlesztés és szakképzés - is meghatáro­- a falugazdászok áthelyezé­sével az volt a cél, hogy egy egy­séges gazdatámogató hálózat jöjjön létre - mondta dr. Hadhá­zy Árpád. A falugazdászok helye nem változott, Szekszárdon to­vábbra is az állategészségügyi állomás területén (Tormay Béla u. 18.) tartózkodnak. Az őster­melői igazolványokat március 20-ig kell érvényesíteni ahhoz, hogy egész évre (januárig vissza­zó szerepet kap. - Az átállás zökkenőmentes, január 2-től fo­lyamatos a falugazdászok mun­kája - mondta dr. Hadházy Ár­pád. Mint elhangzott, az őster­melői igazolványokat január­tól ingyen válthatják ki a gaz­dálkodók, amennyiben az ag­rárkamarának a tagjai. Újság­írói kérdésre az elnök elmondta, aki nem tagja a kamarának, az gyakorlatilag nem is kaphat ős­termelői igazolványt, hiszen tör­vényi előírás a kötelező kamarai tagság. Palásti Barbara, a megyei kor­mányhivatal földművelésügyi igazgatója úgy véli, a falugaz­menőleg is) érvényesek legyenek. Három évre is ki lehet váltani az igazolványokat, ekkor csak az adatváltozást kell soron kívül bejelenteni. Az őstermelői igazol­vány kiváltása kamarai tagság­hoz kötött, és nem kerül pénzbe idén január 1-től. Az igazolvány­ban lévő betétlapon van feltün­tetve minden termék, amit az ős­termelő előállít, illetve a földterü­let, melyen ezeket megtermeli. dászok áthelyezésével is sok fel­adatuk maradt. Például az őster­melők ellenőrzését továbbra is ők végzik, így azt, hogy az iga­zolványban bejegyzett terméke­ket árusítják-e a megjelölt terü­letről, ahol termelték. Emellett a kárenyhítési támogatásoknál az igazgatóságnál kell a bejelenté­seket megtenni, a mák termelők hatósági bizonyítványát ők ál­lítják ki, hozzájuk tartozik töb­bek között a mezőőri szolgálat is. Palásti Barbara hozzátette, a múlt évben kiemelten ellenőriz­ték a dinnyetermesztőket, több szabályzást is regisztráltak, ezek eredményéről az adóhiva­talt is tájékoztatták. A mák ter­melésénél az 500 négyzetméter­nél nagyobb területet kell beje­lenteni a földművelésügyi igaz­gatósághoz, ahol az ellenőrzést követően hatósági igazolványt állítanak ki, ennek birtokában értékesítheti a mákot a termelő. Tolna megyében 800 felett van a családi gazdaságok száma és évről évre nő a számuk. Az ag­rárkárenyhítésnél a bejelentést közvetlenül az igazgatóságon kell megtenni, a falugazdászok csak a kárfelmérésben vesznek részt, hangsúlyozta az igazgató. A cél az egységes gazdatámogató hálózat HÍRSÁV Idén tízen vitték túlzásba a bulizást szekszárd Az óév búcsúz­tatása és az újév köszönté­se zavartalanul, jó hangulat­ban telt a megyében, de akad­tak olyanok, akik túlságosan is jól érezték magukat. A me­gyei kórház palánki detoxi- káló részlegének tíz pácien­se volt szilveszterkor, illetve január első napján. A pácien­sek között - ellentétben az or­szágos statisztikával - nem akadt olyan, aki kábítószer fogyasztása miatt került be, mindannyiuknál az alkohol okozta a problémát. ■ V. M. Pezsgővel koccintottak az új év tiszteletére szekszárd A hagyományok­hoz híven az idén is pezsgés koccintással kezdték az új­évet a Szekszárd-Újvárosi Ró­mai Katolikus Társaskör tag­jai. A január elsején a Szent István Házban tartott rendez­vény több mint 120 résztve­vőjét Gyurkovics János, a tár­saskör világi elnöke köszön­tötte, erőt, egészséget és si­keres esztendőt kívánva. Ez­után pezsgővel koccintot­tak az új esztendő tiszteleté­re, majd virsli uzsonnával és kellemes beszélgetéssel foly­tatódott a délután. ■ V. M. Görög katolikus misét tartanak Szekszárdon szekszárd Görög katolikus szertartás szerint tartják meg szombaton a Belvárosi temp­lomban az esti szentmisét. A szertartás 18 órakor kezdő­dik,' és Bodogán László pécsi parochus celebrálja. ■ Gy. M. A madéfalvi veszedelem évfordulójára emlékeznek szekszárd A madéfalvi ve­szedelem 250 éves évforduló­járól szentmisén emlékeznek meg a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete kez­deményezésére vasárnap az Újvárosi templomban. A10 órakor kezdődő mise után az emlékparkban koszorút he­lyeznek el. ■ Gy. M. HIRDETÉS Az érszűkület ellen a Nashwan-Parasound készülékkel fontos a megelőzés A betegség súlyos végkimenetele lehet szívelégtelenség, agyi katasztrófa, vagy akár végtag-amputáció is Az érszűkület rizikófaktora többek között a túlsúly, a cukorbetegség, a dohányzás, a magas vérnyomás és az előrehaladott kor is Nem tud már annyit sétál­ni, mint régen? Fél még az ap­ró mozdulatoktól is, mert be­görcsöl a lába? Gyakran elfe­lejt dolgokat, esetleg szédeleg? Még melegben sem tud lemon­dani a zokniról, annyira fázik a lába? Idegesíti a fülzúgás? A felsorolt panaszok hátterében könnyen lehet, hogy az érszű­kület áll! Figyeljen oda a jelek­re, hiszen az érszűkület súlyos végkimenetele lehet a végtagi amputáció, a szívelégtelenség vagy az agyi katasztrófa. Kü­lönösen fontos mindazoknak szem előtt tartani ezeket a dol­gokat, akik dohányoznak, cu­korbetegek, magas a vérnyo­másuk vagy a koleszterin­szintjük, mivel ezek növelik a betegség kialakulásának a kockázatát. Sajnos a kor előre­haladtával, a növekvő stresszel is bővül a veszélyeztetettek kö­re. Most már azonban köny- nyen meggyőződhet róla, hogy alsó végtagi érszűkület okoz- za-e panaszait. A Nashwan-Pa­rasound Érszűkület Terápiás Centrumban - mely az ország egyre több pontján elérhető - doppleres vizsgálattal gyor­san, könnyen és fájdalommen­tesen tudhatja meg a választ. Amennyiben a szakorvos a be­tegség jeleit tapasztalja, élet­módtanácsokkal és egy haté­konyságát tudományosan iga­zolt kezeléssel, az év találmá­nyával, vagyis a Nashwan-Pa­rasound találmánnyal való kú­rával könnyen csökkentheti il­letve megszüntetheti az érszű­kület által okozott panaszokat. Mindössze 20 kezelés szük­séges ahhoz, hogy az ultra­hang segítségével a beszűkült, elzáródott érszakasz környé­kén melléké-keringés képződ­jön. Számos beteg nyilatkozott úgy, hogy kezelései után élet­minőségi-változás állt be az életébe. „már elég régóta érszűkülete- sek a lábaim, így mindig fáznak, görcsök gyötrik, és a séták is egyre rövidültek. Úgy éreztem, a gyógyszerek önmagukban nem elegendőek, így amikor hal­lottam erről az új kezelésről, rög­tön jelentkeztem rá. A kezelés végén örömmel vettem észre, hogy a lábgörcsök megszűntek, és a séták sokkal könnyebbek, mint régen, és az emeletekre is könnyedén fel és le tudok menni, amire már régóta nem volt pél­da. A jó közérzethez hozzájárul­tak a kellemes, nyugodt környe­zet és a kezelést végző hölgy ked­vessége és pontossága is.” „A nashwan készülék egy fan­tasztikus találmány. Fény az alagút végén!!! További sok si­kert kívánok!” „lábikragörcs És nehéz járás miatt jöttem a kezelésre, aminek a hatására egy idő után ezek a problémák megszűntek. Örülök, hogy eljöttem erre a kezelésre. Máskor is igénybefogom venni.” Jelentkezzen be most a janu­ár 7-i vizsgálatra, és hagyja, hogy duplán segítsenek. Nem csak a kezelés teszi könnyeb­bé az életét, hanem mindazok­nak, akik elkezdik a kezelést az e havi kezelendő csoporttal a Szekszárd, Mátyás király ut­ca 8. szám alatt található ren­delőben, 40 ezer forint ked­vezményt biztosítanak a kúra árából. Az akció keretén belül a vizsgálat 3000 forint, a keze­lést igénylőknek ingyenes. További felvilágosítás: www.medhungary.com , 06-72/551-714, 06-20/920-4447, 06-30/339-6963, 06-70/267-3432 Zökkenőmentes az átállás

Next

/
Thumbnails
Contents