Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-05 / 283. szám

8 ELETMOD - TV-MUSOR 2013. DECEMBER 5., CSÜTÖRTÖK Ünnepi asztalok ékessége a kedvelt piros mikulásvirág Ragyogjon a fürdőszoba! takarítás Utálatos dolog rendszeresen csiszatolni, de nagyon megéri Illatos zsákocskák a molyok ellen, otthon is elkészítheti a szép, piros levelű mikulás- virág a decemberi névnapok, karácsonyi ünnepek kedvelt ajándéka. Hidegkedvelő. Gyöke­rei rendkívül oxigénigényesek. Ezért csak akkor öntözzük, ha a cserépföld felszíne már szinte teljesen száraz. A növény díszei a színes virágzati fellevelek. A klasszikus piros mellett kapha­tók krémfehér, rózsaszín, lazac­szín és tarkán csíkozott felleve­lű fajták is. A színes fellevelek csak akkor alakulnak ki, ha a virágképződés megindul. Er­re azonban csak rövidnappa­los körülmények között lehet számítani, vagyis akkor, ha a folyamatos megvilágítás idő­tartam kevesebb, mint 10 óra. A növény nem kedveli a változó hőmérsékletű szobát és a huza­tot. A száraz levegő is árt neki, kézi párásítóval növelhetjük a körülötte a páratartalmat. ■ Hidegkedvelő és sok oxigént kíván Vízkőlerakódás, piszokréteg és az elhasználódás szemmel látható nyomai - a fürdőszo­ba takarítása sokak számára nyomasztó kötelesség. AS-összeállítás A jól megválasztott tisztítószer segít a fürdőszobai csempe és a csaptelep, a mosdókagyló vagy a zuhanyfal ragyogásának megőrzésében. Aki „csak úgy nekiesik” a munkának, ne le­pődjön meg, ha színtelen, matt felület lesz a végeredmény. Jó tudni, hogy a csaptelepek külső, vékony krómnikkel ré­tege igen érzékeny. Ne használ­jon hozzá szemcsés súrolószert és dörzsszivacsot. Idővel a sa­vas és klórtartalmú vegyszer is kárt tehet benne. Legjobb (és legolcsóbb) a kevésbé ártalmas, sima mosogatószer. Hátránya, hogy csak a zsírt távolítja el, a vízkövet viszont nem. Utób­bihoz használjon puha rongy­ra vagy tisztítókendőre felvitt, „gyengédebb", citromsav-ala- pú, környezetbarát vízkőoldót, amit bő vízzel, gondosan le kell leöblíteni. A mosdó, vécékagyló, bidé kerámiafelületét ma már gyak­ran olyan bevonattal látják el, amelyről gyorsabban lefolyik a víz, és így kevesebb szennyező­dés és vízkő rakódik le rá. Ezek a felületek sokkal szebbek és Használjon puha törlőrongyot, szivacsot, minél kevesebb savas tisztítószert csillogóbbak, de érzékenyeb- tartásához: fürdés után öntsön bek. Kímélő mosogatószer, kevés mosogatószert a vízbe, és semleges szappan vagy sam- csak azután húzza ki a dugót, pon alkalmas a tisztításukra, ha szerencséje van, a lefolyó Apró tipp a fürdőkád tisztán vízzel együtt a fürdőolaj és a Szűrőbetétet a lefolyóba A lefolyó gyakran okoz gondot a fürdőben. Igyekezzen meg­akadályozni, hogy túl sok haj kerüljön bele. Hajmosáskor mindig tegyen a lefolyóba szűrő­betétet, és tisztítsa is ki. Ha minden elővigyázatosság ellené­re egyre kevésbé folyik le a víz, akkor vegyszeres vagy mechani­kus módszerekkel (pumpával) kell rásegíteni. szappanmaradék egy része is eltávozik. A vízkő eltávolításá­hoz hígított citromsavat érde­mes használni. Az új csempét a legjobb jól kicsavart, nedves ronggyal át­törölni, mert védőrétege révén eleve taszítja a szennyeződése­ket és a vízkövet. A savas tisz­títószerek nemcsak a csempét teszik tönkre, hanem a cemen­tes fugát is. A porózussá váló anyag idővel kikopik a csempe mellől. Ezt alkalomadtán pótol­ni kell. A beszürkült, netán pené­szes zuhanyfüggöny is tönk­reteheti az összképet, ha már nagyon reménytelennek tűnik, ki is moshatja a legenyhébb fo­kozaton. Ne feledkezzen meg a fürdő­szobában áthaladó gáz- vagy vízcsövekről sem. Ha nem törli le róluk rendszeres időközön­ként a port, szinte „rásülnek”. Elűzik a molyokat és illatosíta­nak a levendulával, fűszernö­vényekkel töltött kis párnák és zsákocskák. Tetszés sze­rinti virágos vagy más mintás anyagmaradékból vágjon ki két négyzetlapot, amelynek a méret: 13 x 13 centiméter. Te­gye egymásra, és varrja össze három-három oldalát, majd fordítsa ki. A negyedik oldalt hagyja szabadon, és töltse meg a párnácskát szárított levendu­lával, majd hajtsa kicsit vissza (befelé) a széleit, és most már kívülről, de rendezetten varr­ja össze a negyedik oldalt is. Előtte beilleszthet hozzával, csinos fülecskét, így fel is le­het majd akasztani fogasra, akasztóra. Másik megoldás, ha bar- kácsboltokban kapható, ki­sebb organza zsákot tölt meg potpurival, illatos, szárított növénydarabokkal. A zsákot színben hozzáillő szalaggal zárja le, oldalát díszítse filc vi- rágocskával. Gyógyszertárban kapha­tó géztekercsből is dolgozhat otthon: vágjon le belőle húsz centimétert, hajtsa félbe, és így duplán varrja össze a két hosszabbik oldalt. Töltse meg friss fűszerekkel (rozmaring, citromfű), amelyek a zsákocs­kában megszáradnak. Varrja össze a rövidebb oldalt is, és már el is helyezhetjük őket a veszélyeztetett helyekre. ■ televízió-műsor! A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2013. DECEMBER 5., CSÜTÖRTÖK SPEKTRUM 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel 10.00 TopShop 11.40 Asztro-Show 12.40 Reflektor® 13.00 Egészségkalauz 13.35 Éjjel-Nappal Budapest (ism.) ® 14.50 Fókusz® 15.20 Dél királynője ® (am.-spanyol sorozat, 21.) 16.20 Csók és csata® (amerikai sorozat, 11.) 17.25 A gyanú árnyékában (magyar dokureality-sorozat) 18.30 Híradó 19.30 Fókusz® 19.55 Éjjel-Nappal Budapest © 21.10 Barátok közt® (magyar sorozat, 6719-6720.) 21.45 Terminátor3.- A gépek lázadása® (amerikai-német-angol sci-fi akciófilm, 2003) Fsz.: A. Schwarzenegger 23.55 Brandmánla® 0.40 Reflektor® 0.55 a'laCAR® 1.35 Dlllnyósok® (am. vígjátéksor, I/2.) 6.00 Aktív (ismétlés) ® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 9.20 Stahl konyhája ® 9.30 Babapercek® 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 EvaLuna® 13.00 Knight Rider® 14.00 Tények Délután 14.25 Aktív 14.50 Shopping Királynők 15.50 Családi titkok ® 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán® 18.00 Tények 19.15 Édes élet® (magyar reality sorozat) 20.25 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2249.) 21.30 A testőr© (am. akciófilm, 2009) 88' Közben: Kenósorsolás 23.30 Fogyj Rékával és Norbival! 23.35 Propaganda 0.35 Tények Este 1.10 Aktív (ism.) 1.35 Astro-Világ Éjjel 2.40 A testőr® (amerikai akciófilm, ism.) 88' 5.55 Ma reggel 9.00 A királyi ház titkai © 10.10 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Slovenski utrinki 12.55 Kvartett 13.25 Virágzó Magyarország ® 13.45 Eletművész© 14.45 Családosak egy van © 15.30 A múlt fogságában© 16.20 Híradó* 16.35 Az élet sava-borsa @ 17.20 Szerencse híradó © 17.30 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 A következő!© 19.30 Híradó este 20.20 Fábry © 21.45 Munkaügyek- IrReality Show ® 22.15 Az este 22.50 Híradó 23.05 Nemzeti Nagyvizit 23.35 Barangolások öt kontinensen ® 0.05 Székelyek Nagy Menetelése 1.00 Családosak egy van (ism.)® 1.40 Rocca parancsnok © 15.20 Willy Fog újabb kalandjai 15.45 Zorró legújabb kalandjai 16.10 Shaun, a bárány 16.20 LótiésFuti 16.25 Állatkert a hátizsákban 16.55 Cailiou 17.00 Csűrcsavarosdi 17.30 Aprónép 17.35 Richard Scarry Tesz-vesz városa 18.00 Magyar népmesék 18.10 A kockásfülű nyúl 18.20 Múmin-völgy 18.30 Ormányos család 18.45 Miss BG 19.00 Maja, a méhecske 19.15 Angelina, a balerina 19.30 Kalandozások Andyvel 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Hétköznapi kifutó 21.15 Bosszú 22.00 A következő! 22.50 Ridikül 23.35 KorTárs 0.05 Európai szemmel 0.35 Ezüst-Patak 5.55 A médium® 6.50 Tv-shop 7.55 A médium © 8.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 9.50 Gyilkos számok ® 10.50 Káoszháza® 11.20 Férjek gyöngye © 11.50 ÁlomÉpítők© 12.50 Szívek szállodája 13.50 CSI: A helyszínelők © (am. krimisorozat, XII/20-21.) 15.35 Nyomtalanul® (am. krimisorozat, V/17-18.) 17.25 Gyilkos számok ® 18.25 Káoszháza© 18.55 Férjek gyöngye © 19.25 Jóbarátok (am. vígjátéksor., V/22-23.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, 1/15-16.) 21.25 CSI: New York-i helyszínelők © (am. krimisor., VIII/15-16.) 23.20 Őrangyal © (amerikai sorozat, 1/13.) 0.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (ism.) ® 1.15 CSI: New York-i helyszínelők © 2.20 ÁlomÉpítők (ism.) © r 17.25 A gyanú árnyékában 23.35 Propaganda 10.15 Doc Martin (ism.) © 11.00 Glóbusz (ismétlés) © 12.00 Híradó, Vers 12.25 Fiatal miskolci muzsikusok Belfortban 13.00 Táncvarázs 13.55 Dániel® 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood® (amerikai sorozat, 89/72.) 18.00 Híradó, Sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros© A jóslat (1.) 19.30 Doc Martin© (angol sorozat, II/5.) 20.20 Angyalbőrben © (magyar sorozat, 13/11.) Military Tours 21.20 Hírek, Sport 21.30 Magyarok® (magyar film, 1978) Balázs József regényéből. Fsz.: Koncz Gábor 23.20 Kultikon © 23.40 MüpArt classic 1.25 Koncertek az A38 hajón © 2.15 Himnusz, Hírek (ism.) 2.25 Hagyaték 3.00 Határtalanul magyar 8.05 Jimmyvel az erdőben © 9.00 Jamie ­A nagy csirkeshow © 10.00 Beépített főnök- Amerika © 11.00 Svindlik, trükkök, átverések ® 12.05 Billy, a profi © 12.55 Állati oknyomozók 13.10 Anthony Bourdain 14.00 Stephen Hawking Univerzuma 15.00 Behálózva© 15.30 Fotózz, mint egy profi! © 16.00 Amerika árverésen © 17.00 Fald fel Amerikát!- Rajongói klub © 18.00 Világ a város alatt © 18.55 Állati rekordok © 20.00 Stephen Hawking Univerzuma 21.00 Behálózva® 21.30 Fotózz, mint egy profi! © 22.00 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül 22.55 Louis Theroux: Óriásbörtön Miamiban ® 0.05 Bűn-ügyek® 9.15 Ez a villa eladó (magyar vígj., 1935)75' FF 10.55 Száll a kakukk fészkére (amerikai film, 1975)130' Fsz.: Jack Nicholson, Christopher Lloyd 13.35 Columbo (amerikai krimisorozat) Testvéri szeretet 15.25 Lopakodók 3. (amerikai akciófilm, 2004) 90' 17.10 A kaptár: Túlvilág (am.-angol horror, 2010) 19.00 John Rambo© (am.-német akciófilm, 2008) Fsz.: Sylvester Stallone, Julie Benz, Paul Schulze 20.40 Akismenő (amerikai vígjáték, 2002) 86' Fsz.: Adam Sandler, Winona Ryder, Peter Gallagher 22.30 Warrior - A végső menet (amerikai film, 2011) 90' Fsz.: Tom Hardy, Nick Nolte, Joel Edgerton 1.10 Az elveszett fiúk: A törzs© (am. horrorvígjáték, 2008) 92' 2.55 Lopakodók 3.® (amerikai akciófilm, ism.) 23.20 Őrangyal 19.30 Doc Martin 18.55 Állati rekordok 20.40 A kismenő DISCOVERY TV PAFRIK/ 11.00 Vacsoracsata 12.00 Se­gítség, bajban vagyok! 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Ba­rátok közt 14.30 Az örökség 15.30 A sors hullámain 16.30 A vihar 17.30 Forró nyomon 18.30 Nyomtalanul 19.30 Vacsoracsa­ta 20.30 A gyanú árnyékában 21.30 Segítség, bajban vagyok! 22.30 Barátok közt 23.00 Híradó 23.30 Gazdálkodj okosan! 0.30 Dollhouse - A felejtés ára ® 11.50 Csapdába csalva ® 12.55 Hal a tortan (ism.) © 13.55 Co­lin és Justin tuti lakástippjei ® 15.00 Carter tuti lakástippjei © 16.00 Las Vegas © 17.00 Jóban Rosszban ® 17.50 Családi tit­kok © 18.55 Tökéletes gyilkos­ságok © 20.00 Tények 21.00 Hal a tortán © 22.00 King & Maxwell ® 23.05 Last Resort - A belső ellenség ® 0.05 Veled is megtörténhet! (ism.) © 11.05 Befutó szabad stílus 11.30 Garázs 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lap­zárta 13.30 Paletta 14.05 Ikon 14.30 Sportré 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.30 Ma­gyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Versus 22.00 Híradó 22.30 Globál 23.05 Magyaror­szág élőben 11.00 Fantaghiro, a harcos her­cegnő (olasz fantáziafilm ism.) 15.15 Hollywood Café © 15.45 Ace Ventura - Állati nyomozó (amerikai vígjáték, ism.) © 17.20 A sárkány gyűrűje (olasz fantá­ziafilm, 2/1-2.) © 21.00 Káosz (angol-amerikai akciófilm, 2005) 23.00 New York királya (olasz- am. akciófilm, 1990) ® 1.00 Egy gyilkosság anatómiája (amerikai krimi, 1959) 12.30 Labdarúgás. Magyar Ku­pa (ism.) 15.00 Birkózás. Csapat- bajnokság HD 16.00 Fieszta* HD 16.15 Póker. Big Game HD 18.15 Sporthorgászmagazin 18.45 Labdarúgás. Futbol Mundial HD 19.15 Mai helyzet HD 19.30 Zu­hanyhíradó (élő) 21.00 Labdarú­gás. Német kupa 21.30 Trash Talk (élő) HD 23.00 NHL. New Jersey Devils-Montreal Canadiens (ism.) 1.00 NBA (élő) HD 11.55 Déli Híradó 12.15 Televíziós vásárlás 12.30 Fórum (ism.) 12.55 Televíziós vásárlás 15.30 700-as klub 16.10 Start plusz (ism.) 16.30 Mancsvár (ism.) 16.55 Világhír­adó 17.05 Sportpercek 17.10 Fó­rum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes be­széd 20.40 Csatt 21.40 Világhír­adó 21.55 Híradó 22.20 Frideri- kusz 23.05 Hazahúzó 23.55 Hír­adó 1.35 Csatt (ism.) 9.00 Raktárvadászok 10.00 Licitva­dászok (4 rész) 12.00 A túlélés tör­vényei 13.00 Ausztrál kamionosok 14.00 Raktárvadászok 15.00 Trük­kös tudomány 16.00 Autókereske­dők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Bear Grylls 19.00 Licitvadászok 20.00 Raktárvadászok 20.30 Cso­magcsaták 21.00 Aranyláz Alasz­kában - Dél-amerikai kaland 22.00 Bear Grylls 23.00 Túlélés terepfo­kozaton 24.00 Licitvadászok A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 16.30 Édes Nagyik 17.00 A Desz- szertkirály 17.30 Luke Nguyen 18.00 A puding próbája 19.00 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel 20.00 Sztárséf 20.30 Mediterrán kaland 21.00 Húsimádók klubja 21.30 Nigellissima 22.00 Mind­örökké Gordon 22.30 Claire Tho­mas varázskonyhája 23.00 Az én konyhám 23.30 James Martin ked­venc lakomái 24.00 Kastély a Kár­pátokban 0.30 Receptdaráló ■■■■■■■■■ A 4 r

Next

/
Thumbnails
Contents