Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-21 / 297. szám
15 2013. DECEMBER 21, SZOMBAT SPORT Taroltak a vizes-vb aranyérmesei SPORTCSILLAGOK gálaestje A barcelonai világbajnokság bajnokai a reflektorfényben Két világbajnok úszót, Gyúrta Dánielt és Hosszú Katinkát, valamint a férfi vízilabda-válogatottat és annak szövetségi kapitányát, Benedek Tibort, illetve Shane Tusup úszóedzőt választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 56. alkalommal kiírt szavazásán. Balázs László A díjakat csütörtök este, a budapesti Syma Csarnokban adták át a kategóriák dobogósainak gálaműsorral egybekötött ünnepségen, amelyen megjelent Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Si- micskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára is. Az idén harmadszor kiírt közönségdíjat az előző két évhez hasonlóan ezúttal is Mi- chelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság korábbi privát bajnoka, idei hatodik helyezettje vehette át. A Médiaszolgáltatás-támo- gató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különdíját Szabó László Zsolt vezérigazgató adta át Kamuti Jenőnek, míg a Magyar Aranylabdát, az esztendő legjobb labdarúgójának járó díjat az idén Huszti Szabolcs érdemelte ki. Az MSÚSZ életműdíját az 1964-ben Európa-bajno- ki bronzérmes, 76-szoros válogatott Fenyvesi Máté labdarúgó kapta, az államtitkári különdí- jat pedig Tóth Beatrix Eb-bronz- érmes karatés vehette át. Az MSÚSZ újra díjazta a legjobb fogyatékkal élő sportolókat: a férfiaknál Osváth Ri- chárd kerekesszékes vívó, a nőknél Biatovszki Mira sportlövő, a csapatoknál a női kerekesszékes vívócsapat, a szövetségi kapitányoknál - az előző évhez hasonlóan - Sós Csaba, az edzőknél pedig Beliczay Sándor végzett az élen. „Tökéletes évet zártam, s ennek megkoronázása ez a díj. A tavalyi gyengébb évemet követően számos változás állt be az életemben, ezek együtt elősegítették, hogy ismét a csúcsra jussak. Talán a két legfontoGyurta Dániel és Hosszú Katinka a győzteseknek járó serleggel - mindketten rászolgáltak az elsőségre, hiszen szenzációs évet hagytak maguk mögött sabb az edzőváltás és hogy hazaköltöztem. Ennek köszönhetően 24 órában profi sportoló, úszó tudok lenni” - fogalmazott a nőknél első helyen végző 24 éves Hosszú Katinka. A bajai úszó idén 200 és 400 m vegyesen is győzött a barcelonai világbajnokságon, a rövidpályás világkupa-sorozatban pedig 55 érmet - köztük 32 aranyat - nyert, és az ösz- szetett pontversenyben is diadalmaskodott. „Hatalmas elismerés és megtiszteltetés ez a cím, és külön öröm, hogy ezúttal a magyar sport egyik legendájától, Bal- czó Andrástól vehettem át. Nagyon meghatottak a szavai, amelyeket hozzám intézett - nyilatkozta Gyúrta Dániel, aki 2009 és az előző esztendő után harmadszor lett a legjobb a férfiak versenyében. - Elsősorban a megszerzett címeim megvédése motivál a jövőben, ugyanis ilyen erősnek még nem éreztem magam. Természetesen dolgozunk rajta, hogy 100 méteren is még jobb legyek, Londonban már látszott ennek az eredménye. Három világbajnoki címem között nem tudok különbséget tenni, 2009 volt az első, az azért fantasztikus, két évvel később legyőztem Ki- tadzsimát, míg idén sorozatban harmadik vb-aranyamat gyűjtöttem be, amire korábban csak nagyon kevesen voltak képesek.” AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA VÁLASZTÁS dobogósai: 1. Gyúrta Dániel 1706 pont, 2. Vajda Attila 824,3. Pars Krisztián 347. AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI A FOGYATÉKOSOKNÁL: 1. Osváth Richárd (kerekesszékes vívás), 2. Boron- kay Péter (triatlon), 3. Sors Tamás (úszás). AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI: 1. Hosz- szú Katinka 1758 pont, 2. Kozák Danuta 866, 3. Sastin Mariann 627. A szövetségi kapitányoknál Benedek Tibor nyert, aki éppen elődjétől, Kemény Dénestől vehette át a díszes kupát AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI A FOGYATÉKOSOKNÁL: 1. Biatovszki Mira (sportlövészet), 2. Biacsi Ilona (atlétika), 3. Berente Judit (atlétika). AZ ÉV CSAPATA VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI: 1. Férfi vízilabda-válogatott 1456 pont, 2. Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapat 912,3. Férfi párbajtőrcsapat 758. AZ ÉV CSAPATA VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI A FOGYATÉKOSOKNÁL: 1. Női kerekesszékes vívócsapat, 2. Padlóhoki válogatott, 3. 5000 méteres utcai futócsapat. AZ ÉV SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI: 1. Benedek Tibor, férfi vízilabda 1591 pont, 2. Storcz Botond, kajak-kenu 657, 3. Kiss László, úszás 589. AZ ÉV SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI A FOGYATÉKOSOKNÁL: 1. Sós Csaba (úszás), 2. Litavecz Anna (triatlon), 3. Schiller-Kertész Judit (atlétika). AZ ÉV EDZŐJE VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI: 1. Shane Tusup, úszás 874 pont, 2. Széles Sándor, úszás 817, 3. Ambros Martin, kézilabda 755. AZ ÉV EDZŐJE VÁLASZTÁS DOBOGÓSAI A FOGYATÉKOSOKNÁL: 1. Beliczay Sándor (vívás), 2. Dr. Petrov Anatolij (úszás), 3. Bállá Péter (triatlon). Freestyle foci: Szász Kitti nyert, Kovács Péter negyedik lett szász kitti esélyeshez méltóan megnyerte a Budapesten rendezett szabadstílusú futball (freestyle soccer) Európa-baj- nokságot. A szervezők tájékoztatása szerint az Ötkert szórakozóhelyen lebonyolított viadalon a magyar versenyző - aki szeptemberben megvédte címét a Red Bull Street Style-on, amely a sportág nem hivatalos világbajnokságának számít - az olasz Laura Biondót és a szlovák Lucia Kevickát megelőzve végzett az élen. A döntő után a zsűripadon ötödmagával helyet foglaló egykori aranylabdás Lothar Matthäus is Szász Kittire szavazott. A férfiak küzdelmében - amelyben 80-an indultak - három magyar, a 2011-ben Abu-Dzabiban világbajnok Kovács Péter, valamint Hamvay Szilárd és Laczik László volt érdekelt a csütörtöki 24-es fináléban. Közülük Kovács szerepelt a legjobban, ő negyedikként végzett. A kontinens legjobbja a lengyel Lukasz Chwi- eduk lett megelőzve honfitársát, Daniel Mikolajeket és a szerb Nikola Milosevicet. A sportág történetében először rendeztek nemzetközi viadalon páros versenyt, ebben a műfajban a Gautier Fay- olie, Andrew Henderson francia kettős bizonyult a legjobbnak. A freestyle fociban két játékos mutatja be tudását, felváltva 30 másodpercre kapják meg a labdát. A párharcok három percig tartanak, a zsűri a játékosok teljesítményét labdakezelés, kreativitás és stílus alapján értékeli. ■ B. L. A magyar válogatottba is beférne Büszkén távozik a női kéziválogatott szövetségi kapitánya kézilabda A brazil válogatott elleni világbajnoki negyeddöntőben a kelleténél többet hibázott Hajdú János együttese hajdú János megbízott szövetségi kapitány büszkén áll fel a magyar női kézilabda-válogatott kispadjáról - megbízatása lejárt azzal, hogy csapata a szerbiai világbajnokság szerdai negyeddöntőjében kikapott a braziloktól. „Azzal a céllal jöttünk, hogy bejussunk a nyolc közé, ez sikerült. Igaz, úgy éreztük, hogy akár a dobogóra is állhatunk, de látni kell, hogy sajnos a végére elfogytunk fejben” - mondta Hajdú, aki a leukémiával kezelt Kari Erik Böhnt helyett irányított. A norvég szakemberrel tavaly ugyanitt Európa-baj- noki harmadik volt a válogatott, most viszont lemaradt a dobogóról. A csehek, a tunéziaiak és az ausztrálok elleni győzelem után jött a románok és a németek elleni vereség, majd a kieséses szakaszban az olimpiai és vb-harmadik spanyolok feletti diadal. A negyeddöntőben az egyre komolyabb játékerőt képviselő brazilok következtek, akik végül kétszeri hosz- szabbítás után mentek tovább. „Harcoltunk az utolsó leheletünkig, de fejben nem voltunk jók, nem tudtunk megfelelően koncentrálni, és támadni az ellenfél kapuját. így nem lehet nyerni. Amíg a brazilok hat, addig mi egyetlen gólt lőttünk indításból, és egy szoros meccsen ez döntőnek bizonyult” - fogalGörbicz Anitáék (jobbra) a minimális célt teljesítették, de több volt bennük mázott Hajdú hozzátéve, hogy mindkét csapat sokat hibázott, de csapata egy kicsit többet, és néhány esetben a szerb játékvezetők is hoztak megkérdőjelezhető ítéleteket. A kapitány kitért rá, hogy a remények szerint Böhn hamarosan visszatérhet, és folytathatja. „Én nem akartam belenyúlni a csapatba, néhány fiatal így is lehetőséget kapott, de az érdemi változtatásokat a kapitánynak kell meglépnie. Én itt csak megbízott voltam, és a vb-re kaptam feladatot 15 felkészülési nappal” - tette hozzá Hajdú János. Érdekesség, hogy a vb négy elődöntőséből a lengyelek, a szerbek és a brazilok történetük legnagyobb sikere előtt állnak. A dánok korábban már voltak a legjobbak, most viszont fiatal csapatukkal csak a harmadik helyen végeztek csoportjukban (akárcsak a lengyelek). Kiestek a címvédő, olimpiai bajnok norvégok, az eddigi menetelő franciák, valamint egy körrel korábban az Euró- pa-bajnok montenegróiak. A TOVÁBBI PROGRAM. A két pénteki elődöntő, a Lengyelor- szág-Szerbia (18.00), és a Bra- zília-Dánia (20.45) összecsapás lapzártánk után fejeződött be. a vasárnapi program (Belgrad): a 3. helyért 14.30, döntő 17.15 (tv: Sport 1). ■ B. L. V