Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-20 / 296. szám

2013. DECEMBER 20., PÉNTEK ÉLETMÓD - GASZTRONÓMIA 13 Különleges karácsonyi vacsorák hagyományok Volt, ahol az Esthajnalcsillag, másutt harangszó jelezte a lakoma kezdetét Jézus születésének alkalmából mindenfelé különleges vacso­rára gyűlnek össze a családok, hogy együtt emlékezzenek és örvendjenek. A hagyományos fogások mellett érdemes új­donságokat is kipróbálni. AS-összeállítás Karácsony a katolikus országok egyik legnagyobb ünnepe. Szent­estén még sokan böjtölnek, majd karácsony napján ünnepi étkek: hatalmas sültek, finom édességek kerülnek az asztalra. Minden nép­nek megvannak az évszázados ha­gyományos fogásai. A magyar csa­ládoknál legtöbbször hal és/vagy pulyka kerül az asztalra. A rántott hal és a halászlé arra emlékeztet, hogy Jézus apostolai közül négyen halászok voltak, a hal pedig maga is egy termékenység- és bőség­jelkép. A néphit szerint aki kará­csonykor pikkelyest eszik, gaz­dag lesz. Sokfelé kínálnak töltött káposztát is, ami régen mindig a decemberi disznóvágások után készült friss húsból. De kacsából, sertésből is készülhet az ünnepi étel, finom mártásokkal. A kará­csonyi fő étkezés ma már decem­ber 24-én kora vacsoraidőre esik. Hajdan egyes vidékeken eltérő volt, mikor ül asztalhoz a család. Palócfóldön kora délután, másutt rendes vacsoraidőben, vagy az Esthajnalcsillag megjelenésekor, vagy éppen az esti harangszóra, de volt, ahol csak az éjféli mise Után volt bőséges lakoma. A kacsahús nagyon omlós, rózsaszínű lesz, ha így készítjük Kacsamell narancsos barackraguval HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 4 ka­csamell (kb. 80 dkg), 2 narancs, 1 mogyorónyi friss gyömbér, 2 szál zöldhagyma, 1 chilipaprika, 40 dkg őszibarackbefőtt, 5 dkg barna cukor. ELKÉSZÍTÉS: 1. Az előkészített kacsamelleket megtisztítjuk és a bőrős felén kímé­letesen elkezdjük sütni. Az így nyert zsiradékot folyamatosan lekanalaz­zuk. Amikor kisült a bőr alól a zsi­radék, a húst megfordítjuk, a má­sik felét is sütjük 1-2 percig. A ka­csamelleket tepsire helyezzük, majd 60 °C-os sütőbe tesszük két órára. 2. A narancsokat kifilézzük. A le­csepegő levet felfoguk, és a vissza­maradt részből is kinyomjuk a le­vet A gyömbért meghámozzuk, le­reszeljük. A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. Ezután a chilit kimagoz­zuk és apró darabkákra vágjuk. A barackokat kockákra vágjuk, és feltesszük főni a narancslével. A cukorral, a gyömbérrel, a hagymá­val és a chilipaprikával ízesítjük, és húsz percig kíméletesen főzzük. Ek­kor beletesszük a narancshúst, megsózzuk és jól összeforraljuk 4. Tálalás előtt a húst megsózzuk, a serpenyőben a bőrős felét roppanós­ra sütjük, majd megfordítjuk, és a másik oldalára is rásütünk egy ki­csit Pihentetjük 2-3 percig, majd felszeleteljük A narancsos barack­kal és a párolt rizzsel tálaljuk 1 ADAG: 767kcal Sokan jobban kedvelik a szárnyasokat A szárnyasok húsa nagyon nép­szerű a konyhában, karácsony­kor is szívesen teszünk az asz­talra pulykát, libát vagy kacsát. A baromfi húsa tartalmazza a szervezet számára nélkülözhe­tetlen teljes értékű fehérjét, mely szükséges a növekedéshez, a szervezet regenerálódásához, enzimek, hormonok, immun­anyagok és a vér képzéséhez. Gazdag B-vitaminokban és ásvá­nyi anyagokban. A mája bőséges A- és D-vitamin- forrás. A pulyka zsírtartalma az állat korától, fajtájától és a hús­részektől is függ (a fiatal állatok és a fehér húsok kevesebbet, az idősebb állatok és a sötétebb húsok általában többet tartal­maznak). Koleszterintartalma különösen a libának, kacsának, a baromfi bőrének és a belsősé­geknek jelentős. De napjainkban takarmányozással és a korszerű tartástechnológiával befolyásol­ható az állat zsírmennyisége és zsírsavösszetétele is. A szárnyasok húsai közül a pulykahús - ízletessége mellett - a legkevésbé allergén, továbbá zsírszegény, fehérjében gazdag. A pulyka melle a legsoványabb húsok közé sorolható, mely zöldséggel, esetleg gyümölccsel kombinálva a csirkéhez hasonló étrendekbe javasolható. Combja alsó részében elcsontosodott ina­kat találunk, amit tálalás előtt érdemes eltávolítani. ■ Tápanyagtartalom noo^ Meg­nevezés Energia (kJ) Fehérje (kcal) Zsírjg) Szén­hidrátig) Csirkemell 112 24,7 LO 0,5 Csirkecomb 136 20,9 5,2 0,5 USirKciTldJ 128 20,0 3,7 3,0 Tyukhús 140 19,0 6.5 0,4 Pulykahús 174 20,5 9,5 0,4 Kacsa 191 19,0 12,0 0,4 Liba 203 18,5 13,6 0,3 Libamáj 467 22.1 40,2 0,5 Galamb 130 19,6 5D 1,2 FORRÁS: GALLICOOP Legyen pecsenye A fiatal, nem hizlalt szárnyaso­kat pecsenye jelzővel illetik. A pecsenyekacsa húsa jellegzetes ízű, vadhúsra emlékeztető aro­mákkal. Igen zsíros, de egész­séges telítetlen zsírsavakat is tartalmaz. A hízott kacsa bőr alatti zsírtömege a teljes súlyá­nak 20 százalékát is elérheti. HIRDETÉS Okos megoldás Trijó darált keksz ► 500 g ► 358 Ft/kg-Csütörtöktől 2013. december 19. csütörtök - december 24. kedd Líra margarin 500 g 378 Ft/kg Kristálycukor ► 1 kg Szarazkert etkezesi mák ► 250 g ► 1196 Ft/kg Törley ► Charmant, Talisman, Muscateller ► 0,75 liter ► 1036 Ft/liter KHISTÁí.YCUXOR KÄYSTAIOVY CUKOR 299 1 KG 2013. december 19. csütörtök és december .24. kedd között minden Penny Market uzlotbéiv az ország A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó Boldog Karácsonyt kívánunk! Sertés darálthús ► 30% zsírtartalom ► 500 g ► 1098 Ft/kg Sissy Trappista sajt ► 700 g ► 1484 Ft/kg ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn bellii elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenere a termek az akció vege előtt elfogyna, felvilágosításért az üzletvezetőhöz. *Az ár a december 12-ét megelőzd Penny Market fogyasztói ár. A legközelebbi aruhá/amk listáit megtalál|a a www.penny.hu welxild.ilunkon, a Ixoltkereső menüpont alatt A hibákért felelősséget nem vállalunk. Az arak forintban, áfával együtt értendők Kiszolgálás csak a há/tartasokban szokásos mennyiségben Szives megértőinket köuónjúk! L www.penny.hu KONYHAI TIPPEK Édes-krémes tortát is az aprósütemények elfogy­tak, a bejgli mellé kellene még valami szép édesség. A Fanny Konyha karácsonyi számá­ban megtalálja a megfelelő receptet. Különleges torták, ízelítőül például ír kávékrém- torta vagy Mákos joghurttora is kerülhet az asztalra. ■ Szaftos lesz- sült hús alá tökéletes lesz az ünnepi sült, ha a húst elősütjük, majd kevés vizet (esetleg bort, húslevest) öntünk hozzá, és lefedve, lassú tűzön a sütőben párolni hagyjuk. Amikor a lé elfogyott, utána kell önteni. A folyamat körülbelül egy-más- fél óráig tartson, akkor lesz porhanyós a hús. ■ Nem lesz morzsás- kenyérszeletelés A friss kenyér gyakran mor­zsolódik. Könnyebb lesz fel­szeletelni, ha a kést forró vízbe mártjuk a művelet megkezdé­se előtt. Ajánljuk, hogy lehető­leg recés pengéjűt használjon, ezzel könnyebb dolga lesz. ■ Tartsa melegen, időzítsen ha több fogást kínál a vacso­rán, előfordulhat, hogy az egyik vagy a másik kihűl, mire az asztalra kerül. Vagy a család esetleg sokáig beszél­get, és hiába tette forrón elé­jük az ételt, hideg lesz. Hasz­náljon melegítőlapot, akár az egyszerűbb fajtából is, amily gyertyával fűthető, vagy a ki­csit drágább elektromosát. ■

Next

/
Thumbnails
Contents