Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-20 / 296. szám
2013. DECEMBER 20., PÉNTEK 5 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET Köszönjük, jót röhögtünk! veszek egy nagy levegőt, mielőtt belevágok. Nehogy valami nagyon csúnyát írjak. a magyar Labdarúgó Szövetség tegnap délelőtt Telkiben bemutatta a válogatott új szövetségi kapitányát: Pintér Attila lett az. Hatásvadász pillanat volt. A reakció: döbbent csönd. aztán jöttek a kommentek, és a haza fényre derült! De legalábbis humorra. Ennyi jó hozzászólást még életemben nem olvastam egy helyen egy eseménnyel kapcsolatban, hosszan röhögött a fél szerkesztőség - szóval köszönjük, MLSZ, köszönjük, hozzáértők, köszönjük, szakma, és természetesen köszönjük, Pintér Attila! hogy ezt miképp találták ki, elképzelni sem tudjuk. Sokat nem kellett agyalni, annyi szent. Mondjuk, volt olyan hozzászóló, aki szerint mindez csak áprilisi tréfa lehet, de nem, sajnos december van. itt a karácsonyi ajándék a magyar futballnak! nem is olyan régen, Egervári Sándor távozása után Csányi Sándor, az MLSZ elnöke úgy fogalmazott kapitánykérdésben, hogy hét-nyolc név van a kalapban, három-négy olyan, aki már vezetett európai topcsapatot. Hozzátette: nem látja, itthonról ki tudná ellátni ezt a munkát. „Nem akarunk kapkodni, várjuk a javaslatokat. Jól képzett, tapasztalt és kemény edző kell.” MINDEBBŐL Ml van meg Pintér Attilában? Európai topcsapatot nem vezetett, tehát ő a maradék három-négy között lehetett a kalapban. A papírja, a Pro licence megvan, tapasztalt, hiszen évek óta edzősködik, és kemény. Kemény, mint a vídia. És igazi pedagógusaikat. Felejthetetlen emlék, amikor a soproni öltözőfolyosón a fülem hallatára lebuzihátizsá- kozta az egyik kollégámat. tao már volt a magyar futballban, most megjött a... Hat hónapra eltiltották, mégis vezetett tamási Segédmotoros kerékpárral közlekedő 23 éves férfit igazoltattak a rendőrök szerdán 14 óra 20 perckor a város belterületén. Mint kiderült, a férfi úgy vett részt a közúti forgalomban járművével, hogy korábban a Tamási Rendőr- kapitányság szabálysértési határozatában hat hónapra eltiltotta a vezetéstől. Ez a szabálysértés elzárással büntethető, ezért a férfit a Tamási Rendőrkapitányság munkatársai előállították, és a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásáig 72 órás szabálysértési őrizetbe vették, tájékoztatott Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ 1.1. Advent Az idén is megtartotta adventi találkozóját a Szekszárdi Szent Erzsébet Caritas Alapítvány a belvárosi plébánia közösségi házában, csütörtökön délután. Bacsmai László plébános köszöntötte a meghívott idős, magányos embereket, akiknek szerény vendéglátásban is részük volt, egyebek mellett megkóstolhatták a karitasz tagjai által készített süteményeket is. A találkozón a katolikus iskola diákjai mutattak be betlehe- mes játékot. A szekszárdi Karitasz csoport ma a Tesco áruházban szervez gyűjtést a rászorulók részére. ■ Gy. M. Nem növekednek a díjak közgyűlés Elfogadta a testület a költségvetési tervezetet Szolgáltatások díjával kapcsolatos, valamint technikai jellegű, illetve a jogszabály- változások indokolta döntések jellemezték a csütörtöki szekszárdi közgyűlés napirendjét. Venter Marianna szekszárd Változatlanul hagyja a megyeszékhely közgyűlése a temetőkről és temetkezésről, a háztartási szennyvíz begyűjtéséről, a közterületek használatáról, a helyi közutak közlekedési célú igénybevételéről, a vásári és piaci díjtételekről szóló helyi rendeletekben foglalt díjtételeket. A városatyák döntése alapján a felsorolt szolgáltatások díjszabása a jövő évben nem emelkedik. A testület 15 millió forintos keretemelést szavazott meg a humán bizottság számára. Erre azért volt szükség, hogy a jövő év elején támogatni tudják azokat a nehéz helyzetbe került civil szervezeteket, amelyek a fennmaradásukhoz szükséges állami, vagy más jellegű támogatást hónapokkal az év kezdete után kapják meg. Három napirendi pontot zárt ülésen tárgyalt a testület, az ülés lapzártakor még tartott. A zárt ülést megelőző interpellációk többek között a közbeszerzés technikai lebonyolítására, ennek ellenőrzésére, valamint a távhőszolgáltatással kapcsolatos, 2019-ben lejáró szerződés jövőjére vonatkoztak. Az interpellációkra'adott válaszokat a közgyűlése elfogadta. Példaértékű oktatás az ülésen tájékoztató hangzott el a német nemzetiségi oktatás és nevelés helyzetéről. A közgyűlés tudomásul vette a tájékoztatót, és két vélemény is elhangzott ezzel kapcsolatban. Csillagné Szánthó Polixéna, a humán bizottság elnöke és Horváth István polgármester egyaránt példaértékűnek nevezte a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat (SZNNÖ) részvételét a nemzetisé gi oktatásban, és hozzájárulását az infrastruktúrafejlesztéséhez. Dr. Józan-Jilling Mihály, az SZNNÖ elnöke kiegészítette a tájékoztatást azzal, hogy a Wunderland óvoda egyházi finanszírozású intézménnyé vált, igya közgyűlés és a nemzetiségi ön- kormányzat által a fenntartásra fordítandó összeg csökkenni fog. Elkészült a koncepció megszavazta a testület az ön- kormányzat 2014-2016. évi költségvetési koncepcióját, amelynek alapelve a határozottság, a céltudatosság és a takarékosság. A prioritások között szerepel például az új vállalkozások betelepedésének ösztönzése, az intenzívebb marketingpolitika és a pályázati hatékonyságnövelése. A konkrét célok listáján megtalálható többek között az új vízbázis létrehozásának finanszírozásához alkalmas pályázat keresése, mind az intézményekben, mind a város egyéb területein az energiaköltségek csökkentése, a borturizmus további fejlesztése, a folyamatban lévő beruházások - például a belváros rehabilitációja, az élményfürdő fejlesztése -folytatása és befejezése. Egy év tíz havi fogház a nem jogerős ítelet SZEKSZÁRD-ŐCSÉNY Egy év tíz havi fogházbüntetésre ítélte a Szekszárdi Járásbíróság azt az 53 éves őcsényi férfit, aki május 21-én elgázolt egy motorost. A vádlottat mellékbüntetésül 4 évre eltiltották a járművezetéstől. A bíróság a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának a vétségében mondta ki bűnösnek, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a járásbíróság sajtó- szóvivője. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és a védelem enyhítéséért, illetve az ítélet végrehajtásának a felfüggesztése érdekében fellebbezett. A vádlott május 21-én 12 óra 50 perc körül, jó látási viszonyok között, száraz felületű úttesten az 51164-es számú mellékúton Tolna irányából haladt saját autójával a 6-os út felé. Az útkereszteződésbe érve nem adta meg az elsőbbséget a főúton Paks felől érkező motorosnak. A motor az autó hátsó részének ütközött, vezetője egyensúlyát vesztve az úttestre esett. Az ütközés után a motorkerékpár a menetirány szerint jobb útpadkára, míg a személyautó a mellékút Fácánkert felé vezető szakaszának bal útpadkájára sodródva állt meg. A motorost a mentők a Pécsi Tudományegyetem traumatológiai osztályára szállították, ahol a szakszerű ellátás ellenére még azon a napon elhunyt. Halálát agyzúzódás, illetve tüdőkárosodásból következő oxigénhiányos állapot okozta. A sértett halála és a közúti baleset között közvetlen és kizárólagos ok-oko- zati összefüggést állapított meg a bíróság. Az autó ütközési és a baleset előtti haladási sebessége 38-40 kilométer/óra lehetett, míg a motoros 90-95 kilométer/ órás sebességgel haladt, az ütközési sebességét 65-70 kilo- méter/órában állapították meg. A baleset előtt mindkét jármű műszaki állapota megfelelt az előírásoknak, így a baleset bekövetkezésében műszaki hiba nem játszhatott szerepet. ■ Ihárosi I. ■ A motorost kórházba szállították, ahol belehalt a sérüléseibe HIRDETÉS SZÉCHÉNYI TERV SAJTÓKÖZLEMÉNY Megkezdődött az Itthon Tolnában területfejlesztési tervezési projekt 2013.12.03. Megkezdődött az ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0017 azonosító számú „Itthon Tolnában" átfogó területfejlesztési tervezés a 2014-2020-ig tartó európai uniós finanszírozási időszakra címet viselő projekt, amelynek során a Tolna Megyei Önkormányzat 90.000.000 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást használhat fel. A Tolna Megyei Önkormányzat sikeresen szerepelt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága az ÁROP- 1.2.11/A-2013 a „Területfejlesztési tevékenységek támogatása a konvergencia régiókban levő megye önkormányzatok számára" című pályázatán az „Itthon Tolnában" átfogó területfejlesztési tervezés a 2014-2020-ig tartó európai uniós finanszírozási időszakra nevet viselő pályázatával. A pályázat keretében a Tolna Megyei Önkormányzat 90.000.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt elsődleges célja, hogy az uniós finanszírozású ágazati és területi operatív programokban a területi fejlesztési igények is megjelenjenek. A Tolna Megyei Önkormányzat a tervezési munkát az érintettek bevonásával végzi. Zajlik a fejlesztési javaslatok összegyűjtése a partnerség elvének szem előtt tartásával, valamint a kormányzati, önkormányzati, az üzleti és civil szektor fejlesztési elképzeléseinek megismerése. A fejlesztési irányok véglegesítése a regionális ügynökség bevonásával történik. A tervezési munkába bevont partnerekkel közösen állítják össze a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepciót és Programot, amelyhez Tolna megye teljes területét lefedő projektgyűjtésre van szükség. Össze kell hangolni a megyei jogú város - Szekszárd - és a városi térségek fejlesztési elképzeléseit a megyei fejlesztési tervekkel. A tervezési folyamat során nyolc konferenciát szerveznek. Tolna megyei tervezési dokumentumokat megalapozó regionális kitekintésű helyzetértékelő dokumentum elfogadásáról a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése dönt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. További információk: Dr. Puskás Imre A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke Telefon: 06-74/5o5-603 E-mail: elnok@tolnamegye.hu MAGYARY PROGRAM HÍRSÁV Az újszülöttosztálynak gyűjtöttek szekszárd A tavaly kezdődött jótékonysági akciót folytatva bébiholmiból, mosható pelenkából, csecsemőjátékból álló adományt adtak át tegnap délután a megyei kórház újszülött osztályának. A tolnai Vá- nyi-Tegzes Szilvia kezdeményezésére bonyhádi, kakas- di és környékbeli anyukák, lengyeli anyukák a helyi védőnő irányításával, valamint paksi adományozók vettek részt az akcióban. Az adományokat egy bensőséges kis ünnepség keretében adták át. ■ V. M. Ajándék is volt a mesemondó verseny szedres Az adventi időszakban Szedresen szép mesékkel ajándékozták meg szüleiket, nevelőiket és társaikat a Szekszárdi I. Béla Gimnázium Bezerédj István Általános Iskola alsó tagozatosai a Móra Ferenc mesemondó versenyen. Első helyen Varga Enikő, a másodikon Deckner Zsófia, a harmadikon Serfel Liliána végzett. A negyedik helyen pedig Kőszegi Melinda és Péger Péter osztozott. Felkészítő nevelőik Horváth Istvánná, Sáfrány Judit és Katonáné Gárdái Anikó voltak. ■ B. K. A nyertesek és felkészítőik A Tolna megyei romákat nem lehet megvenni SZEKSZÁRD - Bográcsban főzött ételekkel és italokkal akarják megvásárolni a romákat különféle pártok, amelyeket nem kívánok megnevezni - mondta Sárközi János József, a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke csütörtökön. Felsorolta, hogy mi mindent tesz a kormányzat a cigányság érdekében. Az Európai Unió Tanácsa a magyar elnökség végén fogadta el a szervezet első romastratégiáját. Működik a kormány és az országos önkormányzat keret megállapodása, elindult az ezer roma nő foglalkozatását célzó program. Még soha nem volt rá példa, hogy roma referensek dolgozzanak a járási hivatalokban. Áldozatsegítő munkatársakat foglalkoztatnak a rendőrkapitányságokon egy mintaprojekt keretében. Az oktatási felzárkózatás támogatása mellett kiemelte, hogy még soha nem volt téli foglalkoztatási, tanulási program és rezsicsökkentés. Mint mondta, a roma ügyet nem pénzért, hanem alázattal kell képviselni. ■ 1.1.