Tolnai Népújság, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-10 / 287. szám
12 2013. DECEMBER 10., KEDD SPO íüjtri Messi, Ribéry, Ronaldo - vajon ki nevet a végén? A FIFA háromfősre szűkítette a 2013-as Aranylabda elnyerésére esélyes játékosok névsorát. A legrangosabb egyéni elismerésre - ahogyan azt várni lehetett - már csak Cristiano Ronaldo, Franck Ribéry, valamint a négyszeres győztes Lionel Messi esélyes. CRISTIANO RONALDO £7/77 If? Megszenvedett a tunéziaiakkal a magyar csapat a szerbiai vb-n Kilencvenkilenc győri pont kosárlabda A KSC csupán a második negyedig tudta tartani a lépést Európa egyik leghangosabb stadionjában nagy lesz a tét a magyar női kézilabda-váloga- tott nehezen győzött Tunézia ellen a szerbiai világbajnokság újvidéki csoportjának hétfői második fordulójában. A 26-24-es végeredmény a vártnál jóval szorosabb, mivel a két együttes eddigi összecsapásain átlagban majdnem 15 góllal volt jobb a tavalyi Eb bronzérmese, most viszont védekezésben sokat hibázott. Az Afrika-bajnokság ezüstérmese az első félidőben végig tapadt riválisára, főleg Marua Dauadi- nak köszönhetően, aki ebben a szakaszban hatszor volt eredményes. A folytatásban sem indult be a magyar henger, s a végén örülni kellett a két pontnak (az 51. percben még Tunézia vezetett, de egy kiállítást a legvégén Tömöri Zsuzsanna révén kihasznált a magyar együttes, így végül kiizadta a sikert). Hajdú János szövetségi kapitány alakulata - amely a rajton 35-27-re verte a cseheket - legközelebb kedden lép pályára, ellenfele az ausztrál csapat lesz (19.15, tv: Sportl), amelyet legutóbb, a 2005-ös vb-n 57-9-re győzött le. D CSOPORT, 2. FORDULÓ: MA- GYARORSZÁG-TUNÉZIA 26-24 (15-15). V: Ku, Li (dél-koreaiak). Gól: Tömöri 6, Görbicz 6/3, Kovacsicz 4, Vérten 3, Szucsánszki 2, Bulath 2, Tris- csuk 1, Vincze 1, Bognár-Bódi 1, illetve Dauadi 6, Túrni 5/3, Csebba 5, el-Gaui 4, Jauadi 2, Kilani 1, Kuki 1. ■ R. G. Kovacsicz (a labdával) 4 gólt dobott Egy híján száz pontig jutott Szekszárdon a női NB I. vasárnap esti mérkőzésén az euroligás Győr csapata. Balázs László ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD- HAT AGROUNI GYŐR 68-99(21-26, 14-25,15-27,18-21). Szekszárd, 100 néző. V.: Papp, Balog, Lövész. Szekszárd: Scsekics 4/3, Studer Á. 6, Zele 8, Dusanics 12, Kovalcsik 3. Csere: Tamis 3/3, Kalocsai 2, Simon A. 11/9, Studer Zs. 1, Hajdú 12/6, Singleton 6. Edző: Magyar Gergely. Győr: VANDERSLOOT 11, Czirják, LAKLÓTH 11, Fejes 4, TINKLE 23/3. Csere: DIAMANT 16/6, IVANOVICS 11/3, Koch 7/3, Mansaré 6, Pénzes 4, Semsei 6. Edző: Szentendrei Áron. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 5. perc: 9-13, 15. p.: 28-37, 25. p.: 41-66, 35. p.: 58-96. kipontozódott: Zele a 38., Diamant a 39. percben. A találkozó elején a hazaiak vezettek, de aztán fordítottak a győriek: 7-6-ról 9-13-ra módosult az állás. A különbség nagyjából négy-öt pont körül alakult az első tíz perc folytatásában. A második felvonásban még feljött két pontra a Szekszárd (28- 30), de egy 7-0-s szakasszal ismét elléptek a vendégek, majd Tinkle és Laklóth sikeres büntetőivel már tíz pont fölé nőtt az előnyük (33-45). Fordulás után Ivanovics triplájával már a húsz pont közelében járt a győri gárda (35-54), amit Fejes sikeres közelijével át is léptek a zöld-fehérek. Lendületben maradt a Hat Agro-UNI Győr, s amikor a 28. percben Tinkle kosarat szerzett már a harmincpontos különbség közelébe került a vendéggárda (43-72). A találkozó tulajdonképpen el is dőlt, a záró negyedben egyetlen nyitott kérdés maradt, eléri-e a 100 pontot a Győr. Egy híján ez végül nem sikerült, de emiatt aligha bánkódott a győri gárda, amely a Simon Anikó (a labdával) 11 pontot szerzett a győriek elleni mérkőzésen szerdai, francia Bourges elleni idegenbeli Euroliga-mérkőzés - Dumerc-ék 85-49-re győztek - fáradtságát legyűrve magabiztosan diadalmaskodott. MAGYAR GERGELY: - Az első félidőben a győriek éltek a megteremtett lehetőségeikkel. Ennek ellenére nem játszottunk rosszul, a harmadik negyedHasonló felfogás kell utolsó hazai meccsétjátssza az EuroChallenge-sorozatban (és a 2013-as évben is) az Atomerőmű SE férficsapata. A paksiak ma 18 órától a B-csoportban listavezető Royal Hali Gazian- tep együttesét fogadják. A paksiak számára a keddi lesz a hazai búcsúmeccs a nemzetközi színtértől. Az ASE korábban egy ponttal nyert (78-77) a román CSM Oradea ellen, a címvédő orosz Krasznija Kriljától pedig 89-56-os vereséget szenvedett a Gesztenyés úton. A töörkök kiváló formában vannak, egyebek mellett idegenben verték az oroszokat, ezúttal is ők az esélyesek. Annak ellenére, hogy az Atom hazai pályán megállíthatatlanul menetel (12 meccséből 11-et nyert megDzunics Bra- niszlav gárdája), nagy bravúr lenne, ha győzni tudna a törökök ellen. Friss hír, miszerint a Gaziantep menesztette edzőjét a hazai gyengélkedése miatt, Paksra már az új trénerrel a kispadjukon érkeznek.- semmi újat nem tudok mondani, nagyon erős csapat ellen játszunk - nyilatkozta Dzunics Braniszlav, a paksiak szakvezetője. - Papíron ők az esélyesek, nem ígérhetem azt, hogy nyerni fogunk, de azt sem mondom, hogy nincs esélyünk. Olyan felfogásban kell játszanunk, mint Törökországban, ahol sokáig partiban voltunk, de végül nem sikerült a bravúr, (rg) beli teljesítményért én szégyellem magam. Ennek köszönhető a nagyarányú vereség. szentendrei áron: - Gratulálok a lányoknak az első idegenbeli győzelemhez. A palánkok alatti gólerősségünkkel megteremtettük győzelmünk alapjait, voltak jó periódusaink, de még messze vagyunk önmagunktól. Remélem, önbizalmat ad a siker a csapatnak, s még bátrabban és racionálisabban játszunk legközelebb. AZ A, A B, A C ÉS A D-CSOPORT küzdelmei kedden befejeződnek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A négy kvartettből öt gárda már továbbjutott, a Sah- tar-Leverkusen, a Juventus- Galatasaray és az Olympia- kosz-Benfica összevetésekből csak három csapat juthat be a legjobb 16 közé. A KEDDI PROGRAM. BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKOR, 6. (UTOLSÓ) forduló. A-csoport: Manchester United-Sahtar Donyeck 20.45 .(tv: Digisport 1), Real Sociedad-Bayer Leverkusen 20.45. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Manchester United 11 pont, 2. Sahtar Donyeck 8, 3. Bayer Leverkusen 7,4. Real Sociedad 1. b-csoport: Ga- latasaray-Juventus 20.45 (tv: Sport 1), FC Köbenhavn-Real Madrid 20.45. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Real Madrid 13,2. Juventus 6,3. Galatasaray 4 (7-14), 4. FC Kö- benhavn 4 (4-11). c-csoport: Benfica-Paris Saint-Germain 20.45, Olympiakosz-Ander- lecht 20.45. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) PSG 13,2. Olympiakosz 7 (7-7), 3. Benfica 7 (6-7), 4. Anderlecht 1. d cső port: Bayern München-Manchester City 20.45 (tv: Digisport 2), Viktoria Plzen-CSZKA Moszkva 20.45. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. (már továbbjutott) Manchester City 12, 3. CSZKA Moszkva 3,4. Viktoria Plzen 0. ■ B. L. Dldier Drogba, a Galata támadója Keleti rangadó: a Nyíregyháza a DVSC-t kapta Rangadónak indult, de sima meccs lett belőle kosárlabda A listavezető Bonyhádi KSE a harmadik negyedben állva hagyta a győri együttest A SPORT TELEVÍZIÓ Harmadik félidő című műsorában a korábbi válogatott futballista, Ga- raba Imre közreműködésével elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének a párosítását. Áz egyetlen versenyben lévő NB Il-es gárdára, a nem mellékesen éllovas Nyíregyházára az első osztályban a szabolcsiakhoz hasonlóan élen álló DVSC-Teva elleni keleti rangadó vár. A párosítás: Nyíregyháza (NB II)-DVSC-Teva, MTK-Győ- ri ETO, PMFC-Újpest, Lombard Pápa-DVTK. Az első mérkőzéseket március 12-én, a visszavágókat két héttel később rendezik. ■ R. G. A várt csatát hozta a Bonyhádi KSE és a Győrszol összecsapása az NB I/B hétvégi fordulójában. A meccs egyik érdekességét az szolgáltatta, hogy a hazaiaknál pattogtató Hegedűs Attila az előző szezonban még Győrben játszott és a felek nem éppen békésen váltak el egymástól. A másik érdekesség pedig az volt, hogy a Mikulás is ellátogatott a meccsre, mégpedig három Krampusz kíséretében, és a kilátogató szurkolóknak szaloncukrokat osztogattak. A bajnokság sötét lovának is nevezett Győr nagy elánnal kezdte a meccset, úgy nézett ki, hogy végre egy érdekes és izgalmas találkozót láthat a publikum. Faragó Péter, a BKSE játékmestere kiválóan dirigált, az első negyedben 8 pontot szorgoskodott össze. A folytatásban valami megtört a hazaiaknál, nem mentek a dobások és védekezésben sokszor fejfájást okoztak az egyre jobban dobó és egyre jobban játékba lendülő vendégek. A palánk alatt sem volt határozott Puha Jenő csapata és az egész mécsesén remekül játszó és végül 17 lepattanóig jutó Gombás Gábor rendre elhozta a támadólepattanókat. A vendég csapat vérszemet kapott és Péterfai Richárd kosarainak is köszönhetően a szünetben a Győr vezetett (38- 44). A harmadik negyedben az:. Agassi Tömösváry (a labdával) jól játszott tán nagyot fordult a világ: a hazaiak távoli dobásokkal domináltak, és a színvonalas végletekig kijátszott figurák is szórakoztatták a teltházas sportcsarnokot. A védekezés is remekül működött ebben a negyedben és nem egyszer fordult elő hogy kilátástalan helyzetből a dudaszó pillanatában kellet eldobnia a győriek játékosának. A negyedet végül 26-9-re nyerte a Bonyhád, amivel visz- szavette a vezetést. Az utolsó felvonásra elfáradt a szűkebb rotációval dolgozó vendég csapat, a bonyhádiak végül biztosan nyertek, és továbbra is hibátlan teljesítménnyel állnak a bajnoki tabella élén. FÉRFI NB l/B, NYUGATI CSOPORT, 8. FORDULÓ. B-BETON BONY- HÁD-GYŐRSZOL SZÉCHENYI EGYETEM 90-73 (22-19, 16-25, 26-9, 26-20). A bonyhádi játékosok statisztikái: Lukács 18/12, Faragó 15/6 (7 gólpassz, 5 lepattanó, 8 kiharcolt fault), Tömösváry 15/3 (10 lepattanó, 3 gólpassz), Horváth 12/6 (4 gólpassz), Jilling 11/9 (6 lepattanó 3 gólpassz), Panta 8 (4 lepattanó, 2 gólpassz, 2 blokk), Kovács 5 (2 lepattanó, 2 gólpassz), Hegedűs 4 (10 lepattanó, 1 blokk), Rutkai 2 (2 gólpassz). A BAJNOKSÁG ÉLCSOPORTJA: 1. Bonyhádi KSE 16, 2. Törökbálint 15,3. Bajai Bácska 14,4. Pápa KC 14 ponttal. ■ R. G.