Tolnai Népújság, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-11-24 / 45. szám

SPORT 2013. NOVEMBER 24., VASÁRNAP A MOB vezetőit fogadta Ferenc pápa a Vatikánban Vatikán Ferenc pápa szombaton a Vatikánban audiencián fogad­ta az európai olimpiai bizottsá­gok küldöttjeit, köztük Borkai Zsoltot, a MOB elnökét és Szabó Bence főtitkárt. Az eseményre Európai Olim­piai Bizottság (EOC) 42. köz­gyűlés zárónapján, a 2015. évi I. Európa Játékokról szóló be­számolót követően került sor. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója sze­rint Ferenc pápa beszédében felhívta az olimpiai mozgalom és a nemzetközi sportvilág ve­zetőinek figyelmét arra, hogy a sportot nevelési céllal használ­ják fel a társadalmak és a fiatal generációk fejlődése érdekében. A katolikus egyházfő kiemel­te: a sport maga a harmónia, de ha a pénz és siker utáni erkölcs­telen hajsza eluralkodik rajta, a sport és annak harmóniája is elveszhet. „Mindannyian tudatában vagyunk annak az elvárásnak és szükségnek, hogy olyan ver­senyzőket és sportolókat kell felnevelni, akiket az egyenes­ség, az erkölcsi erő és a felelős­ségvállalás iránti fogékonyság vezérel” - fogalmazott Ferenc pápa. Hozzátette: a sport az az egyetemes nyelv, amelyet az egész világ beszél és megért; amely határokon, kultúrán, em­beri fajon, vallásokon és ideoló­gián átível. „Ezért a sport rendkívül ér­tékes erőforrás, és ezért kérem Önöket, hogy a sport a fiatalabb generációk számára a békét, a kölcsönös megértést és harmo­nikus egymás mellett élést szol­gálja az emberiség érdekében”- mondta zárszavában Ferenc pápa a 49 tagország és a nem­zetközi szervezet sportvezetői előtt. A Pécs meglepte a Haladást nb i A diósgyőri rangadó előtt a DVSC átvette a vezetést A debreceni Szakály Pétert a kispesti Drissa Diarra és Patrick Ikenne-King igyekszik feltartóztatni A két, az utóbbi hetekben legjobban szereplő csapat, a Haladás és a Honvéd is vereséget szenvedett saját pályáján. Tovább lábadozik a Rákóczi és az Újpest, amely az idényben másodszor nyert a Megyeri úton. Dénes Tamás A Bozsik Stadionban Zsidai és Szakály is látványos gólt szer­zett. Szombathelyen a Pécs is­mét bebizonyította (ahogyan azt már többször megtette az előző és a mostani idényben is), hogy idegenben eredményeseb­ben futballozik, mint vendég­ként. BP. HONVÉD-DVSC-TEVA 1-3 (0-1) Bozsik Stadion, 2000 néző. Jv.: Kassai BP. HONVÉD: Kemenes - Ba­rátig Lovrics, Ignjatovics, Alci- biade - Job, Ikenne-King (Man­cim, 89.), D. Diarra (Perea, 62.), Hidi, Vécsei - Daud (Holender, 56.) DVSC-TEVA: Novakovics - Lá­zár, Mészáros, Máté, Korhűt (Volas, 85.) - Bódi, Se. Bouadla (Ludánszki, 81.), Zsidai (Trni- nic, 71.), Szakály - Kulcsár, Si- dibe Gólok: 0-1 Zsidai (45.), 0-2 Szakály (59.), 0-3 Kulcsár (67.), 1-3 Perea (83., 11-esből) HALADÁS-PMFC-MATIAS 1-3 (1-1) Szombathely, 1850 néző. Jv.: Erdős HALADÁS: Rózsa - Fehér Z., Guzmics, Devecseri, Bosnjak (Ugrai, 72.) - Iszlai (Gyurján, 76.), Simon Á. - Nagy I G., Né­meth M., Halmosi - Radó PMFC: Dibusz - Nagy J., Fo­dor, Romic, Uzoma - Koller K., Mohi (Kővári, 61.) - Szatmári L. (Rácz F., 89.), Márkvárt, Wittré- di (Fröhlich, 73.) - Grumics Gólok: 1-0 Fehér Z. (7.), 1-1 Ro­mic (40.), 1-2 Szatmári L. (69.), 1- 3 Koller K. (86.) Kiállítva: Németh M. (64.) KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-MTK 2- 2 (0-2) Kaposvár, 1800 néző. Jv: An- dó-Szabó KAPOSVÁR: Posza - Földes, Lucas, Petrache (Babic, 53.), Zámbó (Pavlovic, 80.) - Kovács O., Coroian, Bőle, Balázs B. - Waltner, Haruna (Markus, 46.) MTK: Hegedűs - Baki, Vuk- mir, Kálnoki Kis, Fejes - Batik, Pölöskei Zs. - Horváth Zs., Kan­ta J., Csíki (Ladányi, 78.) - Ép­pel (Frank, 90.) Gólok: 0-1 Kanta J. (6.), 0-2 Éppel (30.), 1-2 Babic (58.), 2-2 Markus (83.) ÚJPEST FC-LOMBARD PÁPA 4-2 (3-2) Szusza Stadion, 1338 néző. Jv.: Becséri Gólok: 1-0 Litauszki (3.), 1-1 Kenesei (7.), 2-1 Simon K. (28.), 2-2 Présinger (32.), 3-2 Szta- niszavljevics (43.), 4-2 Sztani- szavljevics (50.) ÚJPEST: Balajcza - Ngawa (Ligot, 90.), Litauszki, Juanan, Balogh B. - Simon K., Eninful, Sztaniszavljevics, Suljics - Ka­bát (Tshibuabua, 88.), Lázár B. (Szankovics, 67.) PÁPA: Szűcs L. - Tóth G., Su- pic, Struhar, Présinger - Quin­tero (Eszlátyi, 70.), Rodenbü­cher, Orosz (Nagy T., 46.), Tajt- hy (Németh M., 70.), Arszics - Kenesei MEZŐKÖVESD-GYŐRIETO (Lapzárta után ért véget.) PUSKÁS AKADÉMIA-KTE- PHOENIX MECANO 2-2 (1-0) (Pénteken játszották.) DIÓSGYŐRI VTK-VIDEOTON (Vasárnap, 16.30) MVM PAKS-FERENCVÁROS (Vasárnap, 18.30) A bajnokság állása 1. DVSC 1510 3 2 37-16 33 2. Videoton 1410 1 3 28-9 31 3.DVTK 14 7 5 2 24-15 26 4. Haladás 15 7 5 3 25-18 26 5. Győri ETO 14 6 6 2 23-14 24 6. FTC 14 7 2 5 21-20 23 7. Honvéd 15 6 4 5 22-19 22 8. PMFC 15 6 3 6 24-25 21 9. LFC Pápa 15 6 2 7 20-23 20 10. Újpest 15 4 5 6 23-26 17 11. KTE 15 4 5 6 21-29 17 12.Paks 14 4 3 7 16-22 15 13. MTK 15 3 5 7 16-18 14 14. Puskás FC 15 3 4 8 17-29 13 15. Mezőkövesd 14 3 2 9 15-29 11 16. Kaposvár 15 2 3 10 13-33 9 Thomas Bach ajándéka HÍREK Vettel nyerte az időmérőt Brazíliában forma-1 A négyszeres vi­lágbajnok Sebastian Vettel, a Red Bull pilótája nyerte a Brazil Nagydíj időmérőjét, így ő indulhat az első rajt­kockából a vasárnapi futa­mon. Mögötte Nico Rosberg (Mercedes) lett a második, míg Fernando Alonso (Fer­rari) a harmadik. Hat gólt hozott a Mersey-parti derbi Anglia fordulatos mérkő­zésen döntetlenre végzett egymással a Goodison Parkban a 221. Mersey-par­ti derbin az Everton és a Liverpool. Everton-Liver- pool 3-3, Fulham-Swansea 0-1, Hull City-C. Palace 0-1, Newcastle-Norwich 2- 1, Stoke-Sunderland 2-0, Arsenal-Southampton 2-0, West Ham-Chelsea 0-3 Könnyen győzött a Barcelona SPANYOLORSZÁG A katalá­nok 4-0-ra verték a Grana­dát. A riválisok mérkőzései (Almeria-Real Madrid, At- lético Madrid-Getafe) lap­zárta után értek véget. A Bayern az úr a Bundesligában NÉMETORSZÁG MINDKÉT A Bayern 3-0-s győzel­met aratott legnagyobb riválisa otthonában az ősz német rangadóján. Az első gólt Götze, a sárga-fe­ketéktől vett középpályás szerezte, majd Müller és Robben talált a kapuba. Dortmund-Bayern 0-3, Augsburg-Hoffenheim 2-0, Braunschweig-Freiburg 0-1, Frankfurt-Schalke 3- 3, Hertha-Leverkusen 0- 1, Nürnberg-Wolfsburg 1- 1 A TOTÓ 47. heti eredményei 1 Dortmund-Bayern München 2. E. Frankfurt-Schalke 0-3 2 3-3 X 3. Nürnberg-Wolfsburg 4. Augsburg-Hoffenheim 5. Hertha BSC-Leverkusen 1- 1X 2- 01 0-12 (A további mérkőzések lapzárta után értek véget, illetve vasárnap rendezik őket.) „A magyarok lelkében ott van a lovak szeretete” lovas világkupa A sztárfutamban Mészöly Géza, Sárfalvi Péter és Faragó András is indul A magyar lovassport első és egyetlen díjugrató olimpiai bronzérmét 1936-ban, Berlin­ben Platthy József nyerte, Sellő nevű lovával, melynek magas­ugró világcsúcsa 247 cm, távol­ugró világcsúcsa 840 cm volt. Talán hasonló csúcsoknak le­hetünk szemtanúi a november 29-én kezdődő OTP Bank Lovas Világkupán, amelyet idén he­tedik alkalommal rendeznek, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) megbízásából. Az egyik legnagyobb ér­deklődést kiváltó verseny a szombat esti, 145 centiméteres akadályokon, 35 indulóval ren­dezett Díjugrató Világkupa és az idén első alkalommal rende­zendő Fogathajtó Sztárfutam is, ahol a világbajnok Lázár testvé­rek segédkeznek a versenyzők­nek. Az 500 ezer forint értékű nyereményt a győztes egy álta­la kiválasztott alapítványnak ajánlja fel. A résztvevők közt találjuk Faragó Andrást, Har- sányi Leventét, Mészöly Gézát és Sárfalvi Pétert is. A verseny egyetlen női hajtója, Détár Eni­kő, aki egy gyorstalpaló után vész részt a versenyben. „A magyarok lelkében ott van a lovak szeretete” - mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovas­sport Szövetség és a szervező- bizottság elnöke. Hozzátette, elsődleges céljuk a minőség és hagyományok megteremtése, A legjob Külföldi: Ijsbrand Chardon valamint a lovassport szépsé­gének bemutatása. A kupa első napján, novem­ber 29-én a kifejezetten a gyer­mekeknek kedveskednek. A programokkal szeretnék fel­hívni a figyelmet arra, hogy ez a sport nem csak a fizikai ak­tivitásra, hanem a szellemi tel­jesítményre is pozitív hatással van. Ezen a napon ingyenesen közel 15 ezer gyermeket látnak vendégül a stadionban. Mondok József, a szervező- bizottság társelnöke arról szá­molt be, hogy ezúttal egy ma­gyar produkció lesz a főattrak­ció. Az Equissimo címet viselő hatvanperces műsorszámban szerepet kap a hét lovas szak­ág, illetve bemutatja a huszár- és pásztoréletet. A show-ban egyszerre lesz látható három pusztaötös, amelyre Magyaror­szágon még nem volt példa. Tóth Katalin, a Vidékfejlesz­tési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte, hogy a kupának kettős küldetése van. Egyrészt fontos a világ szeme előtt bebizonyítanunk, hogy igazi lovas nemzet vagyunk, másrészt az imázs javítása is fontos a rendezvény megrende­zésénél. Az esemény november 29-én reggel kezdődik és december 1-jén, az esti órákban ér véget a Papp László Budapest Sport­arénában. Az összdíjazás 30 millió MAGYAR DÍJUGRATÓK kÖZÜl töb­bek közt részt vesz Szász Sán­dor, Burucs Borbála és Tóth László is, a külföldiek közül a cseh Ales Opatny és az osztrák Dieter Köffler is versenyez. A fogathajtók közül Dobrovitz Jó­zsef és fia, Ifj. Dobrovitz József, Daniel Schneiders, Theo Tim- mermann és Ijsbrand Chardon vesz részt. A kupán 70 díjugrató és 7fogat­hajtó indul. A versenyek össz­díjazású 100 ezer euró. A háro- napos versenyen 9 számot ren­deznek, emellett 30, világszín­vonalú lovas-shownak lehetünk szemtanúi. k 1 I t »

Next

/
Thumbnails
Contents