Tolnai Népújság, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-20 / 270. szám

8 2013. NOVEMBER 20., SZERDA ÉLETMÓD - TV-MŰSOR Párkeresés, kicsit másként EXPREsszRANDi Csalódások és örömök: ahány találka, annyi megoldás Hét perc a világ, az alatt Ki kell derülnie, nem tévedés-e, a hölgy a világosat szereti, a férfi hódító pedig a barnát? Akadnak szép számmal másféle „rapidrandik” is SOKAKBAN ELŐÍTÉLET él a a pár- keresés újfajta módjaival kap­csolatban. Sokan szerint a „ra- pid-randira” csak azok mennek el, akik sehol sem találnak ma­guknak párt. De ugyanolyan átlagemberekről van szó itt is, akikkel az utcán, a munkahe­lyünkön, a szórakozóhelyen ta­lálkozunk. Sokan az interneten is próbálkoznak, de ezt jobb is­merkedési formának tartják a személyes kontaktus miatt. És az első benyomás mindig re­mek szűrő. menedzser: szervezett há­romperces találkák hétköznap, ebédszünetben, póker: pro­fi játékos segíti a játszmákat, több asztalnál folynak a partik. koktél: a résztvevők bármixer segítségével koktélokat készíte­nek, közben ismerkedhetnek. csokoládé: csokikészítő mű­helyben finomságok alkotása közben kereshetik párjukat. ■ Mintha igalmasabb lenne a lapjárás Másfél óra alatt hét találko­zás? Fó'zőcskézés közben tíz-húsz férfival megismer­kedni? Egy buliban feszen­gés nélkül leszólítani máso­kat? Nem lehetetlen! AS-összeállítás A szervezett gyors randevúkon bármi megtörténhet, akár ál­mai hercegét is megtalálhatja. Ha még nem sikerült párt talál­nia baráti, ismeretségi körében, munkahelyén, edzőtermében, vagy az internetes társkereső oldalakon, közvetítő irodákban sem járt sikerrel, akkor a „ra­pid randit” önnek találták ki. A „klasszikus” gyors találkozót egy étterem vagy kávézó elkü­lönített helyiségében rendezik. Előzetesen be kell jelentkezni a szervező cégnél. A találka­helyen mindenki csak a bece­nevét vagy keresztnevét adja meg, a párok hét percig beszél­getnek egymással, majd a „ran­dimester” jelzésére a férfiak átülnek a következő nő aszta­lához. Ha valaki megtetszik, ír­ja fel a nevét a szimpátialapra. Érdemes a jelölt néhány ismer­tetőjegyét is feljegyezni (szem­üveges informatikus, kék pólós táncos), hogy később, otthon is vissza tudja idézni, ki lopta be magát a szívébe. Beszélgető- társának mondja el, mivel fog­lalkozik, mi a hobbija, milyen filmeket szeret, stb. Hagyjon időt „hét perces” partnerének is a mesélésre, de ne faggas­sák egymást személyes ada­taikról (vezetéknév, lakcím, különleges program a lakat­parti. A szórakozóhelyen öt- ven-hatvan lány keresi, hogy az ugyanennyi fiú közül kinek a kulcsa illik az ő lakatjába. A rendezvényre regisztrált párke­resők az eszközöket az érkezés­kor kapják kézhez, és bárkihez odamehetnek, hogy vajon ille­telefonszám), ne tegyenek sze­xuális ajánlatot, ne kérjenek ta­lálkaidőpontot. Aztán a szerve­zők összegyűjtik a kártyákat, összesítik az eredményeket, és nek-e egymáshoz. Egyáltalán nem kínos, ha valakit leszólíta­nak, hiszen itt mindenki ezt te­szi. Ha a kulcs illik a lakatba, végre telefonszámot cserélhet­nek. És új lakatot, kulcsot kér­hetnek a rendezőktől. az újabb illeszkedés pedig újabb esély egy randira. egy-két nappal később megke­resik a résztvevőt. Ha találnak egymást rokonszenvesnek jelö­lő párt, megadják az elérhetősé­geket. A többi a két félen múlik. A „főzőrandin” húsz-har­minc személy jön össze. Sza­kács irányításával öt-hat asz­talnál különböző ételeket készí­tenek, amelyeket a buli után el­fogyasztanak. Közben indulhat az ismerkedés. Ha valaki elcsa­varta a fejét, megkeresheti ké­sőbb a szervezők segítségével. Ha pedig nem lelt párra, akkor se búslakodjon. Ez a program ugyanis felér egy vacsorával egybekötött kellemes estével. Lehet úgy is ismerkedni, hogy közben karácsonyi menüt főznek hétperces randevút általában két korosztálynak, a húszas és a harmincas éveiben járó fiataloknak szervezünk. Figye­lünk arra, hogy a nemek ará­nya egyenlő legyen. Az összes gyors találkozásból általában hét-nyolc olyan eset alakul, ahol mindkét fél szimpatikusnak je­lölte egymást. Előfordul, hogy valaki több lánnyal vagy fiúval is passzol, így ő több valakivel beszélhet meg találkozót. A la­katpartira elsősorban huszon­évesek jönnek, míg főzőpartin felbukkannak a negyvenes éveik elején járók is. ■ Divatba jött újabban a főzőrandi, ahol a közös konyhálkodás átsegíthet az első buktatókon A „főzőrandi” gyakran nem­zeti ételek köré épül, készítet­tünk már például török, liba­noni, francia vacsorát. Az ün­nepek közeledtével pedig kará­csonyi menüsor főzése közben ismerkedhetnek a résztvevők. Vannak, akik szégyellik, hogy ilyen módon keresnek párt, mi nem találunk benne sem­mi kivetnivalót. Sőt, nemrég kaptunk egy e-mailt, amely­ben két, nálunk összejött fiatal megírta, hogy kisbabájuk szü­letett. A levélben pedig meg­köszönték, hogy az ismerkedés első nehéz lépéseit segítettünk nekik megtenni. ■ Lakatparti: mindenki izgul, beleillik-e a kulcs TELEVÍZIÓ-MŰSOR] A tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2013. NOVEMBER 20., SZERDA 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel © 10.00 TopShop 11.40 Asztro-Show 12.40 Reflektor® 13.00 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek © 13.35 Éjjel-Nappal Budapest (ism.) © 14.50 Fókusz© 15.20 Dél királynője © (am.-spanyol sorozat, 10.) 16.20 A bosszú angyala © (mexikói sorozat, 129.) 17.25 A gyanú árnyékában 18.30 Híradó 19.15 Fókusz© 19.45 Éjjel-Nappal Budapest © 20.55 Barátok közt (magyar sor., 6697-6698.) 21.35 Szulejmán® (török kalandfilmsor., 57.) 22.50 Házon kívül 23.20 Reflektor© 23.40 Vundersőn és Zuperszexi (ism.) ® 1.10 Tengerparti fenegyerek © (am. vígjátéksorozat, II/3.) 6.00 Aktív (ism.)® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál © 13.00 Knight Rider® 14.00 Tények Délután 14.25 Aktív 14.50 Shopping Királynők 15.50 Családi titkok © 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán® 18.00 Tények 19.15 Édes élet® Közben: Skandinávlottó sorsolás 20.25 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2238.) 21.30 A Búra alatt© (am. horrorsorozat, 11.) Stephen King regényéből. 22.40 Frizbi Hajdú Péterrel Közben: Kenósorsolás 23.50 Fogyj Rékával és Norbival! 23.55 Ringer-A vér kötelez® (amerikai krimísorozat, 22.) 5.23 Az este (ism.) 5.55 Ma reggel 9.00 A királyi ház titkai ® 10.10 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Hrvatska Krónika 12.55 Ecranul Nostru 13.25 Útravaló 13.40 Utcafront® 13.50 Gasztroangyal © 14.45 Családosak egy van ©, 15.35 A múlt fogságában® 16.25 Jövő-Időben 16.30 Híradó* 16.45 Az élet sava-borsa © 17.30 Híradó 17.40 Ridikül© 18.30 A következő! © 19.30 Híradó este 20.20 Retrókabaré© 21.20 On the Spot© 22.15 Az este 22.50 Híradó 23.05 Summa 23.35 Angi jelenti® 0.05 Történetek a nagyvilágból © 0.35 Újrakezdők Ócsán 1.00 Családosak egy van (ism.) 1.50 Rocca parancsnok © 14.35 Garfield és barátai © 15.00 Hunyormajor© 15.25 Willy Fog újabb kalandjai © 15.50 Gógyi felügyelő © 16.15 Shaun, a bárány © 16.25 Lóti és Fűti ® 16.30 Harisnyás Pippi 16.55 LolkaésBolka 17.10 Csűrcsavarosdi 17.35 Blinky Bili kalandjai 18.00 Félix levelei 18.10 Magyar népmesék 18.20 Varjúdombi mesék 18.25 Mumin-völgy 18.40 Lülü,ateknőc 18.50 Miss BG 19.05 Maja, a méhecske 19.20 Angelina, a balerina 19.35 Segítség kacsaszárnyakon 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Kapa, kasza, fakanál 21.10 Bosszú© (amerikai sorozat, 22/20.) 21.55 A következői® 22.45 Ridikül © 23.30 Noé barátai- Minden, ami állat 24.00 A hivatal® 8.00 Monk- Flúgos nyomozó © 8.55 Harmadik műszak © 9.50 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, IV/7.) 10.50 Káoszháza® (am. vígjátéksorozat, 11/1.) 11.20 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, IV/1.) 11.50 Jól nézek ki! ® 12.55 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, V/15.) 13.50 CSI: A helyszínelők© (am. krimisorozat, XII/9-10.) 15.35 Nyomtalanul® (am. krimisorozat, V/6-7.) 17.25 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, IV/8.) 18.25 Káoszháza® (am. vígjátéksorozat, II/2.) 18.55 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, IV/2.) 19.25 Jóbarátok (am. vígjátéksor., V/11-12.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, I/4-5.) 21.25 Csak egy kis pánik © (am. krimivígjáték, 1999) 23.30 Életveszélyben© (amerikai thriller, ism.) 1.20 Harmadik műszak © 10.30 Angyali érintés (ism.) 11.20 Sakk, Kempelen úr! 12.00 Híradó 12.20 Vidékességek 12.50 Múzeumtúra- francia módra © I 13.20 Mediterraneo © 13.50 A 78-as körzet 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood© 18.00 Híradó, Sport 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros© Négyszáz amper 19.40 Angyali érintés © A fülemüle éneke 20.25 Glóbusz® (magyar sorozat, 5/1.) Fsz.: Lukács Sándor 21.25 Hírek, Sport 21.40 Barbarossa® (olasz történelmi film, 2/2.) Fsz.: Rutger Hauer 23.25 Kultikon © 23.45 Koncertek az A38 hajón © 0.35 Felsőbb parancs © 1.30 Imbolygó lámpások 2.40 Vers, Himnusz, Hírek 2.55 Határtalanul magyar 3.30 Kívánságkosár (ism.) 6.00 Mindentudás Egyeteme © 7.00 Sportverda© 8.00 Tények a tányéron© 9.00 Mi kell a nőmnek? © 10.00 Beépített főnök- Ausztrália © 11.00 Amerika árverésen 12.00 Állati rekordok © 13.00 Tavak a világ tetején 14.00 A Föld kialakulása © Amerika a jégkorszakban 15.00 Géptemetők© 16.00 Tornádók nyomában 17.00 Fald fel Amerikát- Egy húsevő naplója © (amerikai sorozat) 18.00 Amikor a Föld diktál Tűzhányók © 19.00 Állati rekordok © (am. ismeretterjesztő sor.) Hangoskodók 20.00 A Föld kialakulása © A Nagy-tavak 21.00 Élsportolók szervizpadon © (ausztrál ismeretterj. sor.) 22.00 On the Spot- Törzsek © 23.05 Börtönélet® (am. ismeretterjesztő sor.) 24.00 Bűn-ügyek® 9.10 Fizessen, nagysád! (magyar vígj., 1937) 65’FF Fsz.: Kabos Gyula 10.40 Dzsingiszkán (am.-angol kalandfilm, 1965) Fsz.: Omar Sharif, Telly Savalas, Eli Wallach 13.10 Columbo (amerikai krimisorozat) Fogas kérdés 15.10 Taxi 2. (fr. akcióvígjáték, 2000) 79’ 16.50 Túl mindenen (am. akciófilm, 2003) 100’ Fsz.: Vin Diesel, Larenz Taté, Jacqueline Obradors 19.00 Rambo 2. (amerikai akciófilm, 1985) -Fsz.: Sylvester Stallone, Richard Crenna 20.50 A szövetség (angol-am. fant. film, 2003) Fsz.: Sean Connery, Naseeruddin Shah 23.00 Nácizombik© (norvég horrorvígjáték, 2009) Fsz.: Jeppe Beck Laursen, Charlotte Frogner 0.50 Angyalszív© (amerikai thriller, 1987) 113’ 3.00 Dzsingiszkán (am.-angol kalandfilm, ism.) 21.35 Szulejmán 22.40 Frizbi Hajdú Péterrel 14.45 Család csak egy van 21.10 Bosszú 21.25 Csak egy kis pánik 21.40 Barbarossa 16.00 Tornádók nyomában 20.50 A szövetség HTLII Hl mm :o\ ■ 11.00 Vacsoracsata 12.00 Se­gítség, bajban vagyok! 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Bará­tok közt (ism.) 14.30 Az örökség 15.30 A sors hullámain 16.30 A vihar 17.30 Az első millióm tör­ténete 18.30 Legyen Ön is Milli­omos! 19.30 Vacsoracsata 20.30 A gyanú árnyékában 21.30 Segít­ség, bajban vagyok! 22.30 Bará­tok közt 23.00 Híradó 23.30 Forró nyomon 0.30 Dollhouse ® 9.40 Családi titkok © 10.45 Ve­led is megtörténhet! 11.50 Csap­dába csalva ® 12.55 Hal a tortan @13.55 Colin és Justin tuti lakás- tippjei ® 15.00 Vigyázz! Kész! Költözünk!!! © 16.00 Las Vegas © 17.00 Jóban Rosszban © 17.50 Családi titkok ©18.55 Tö­kéletes gyilkosságok ® 20.00 Té­nyek 21.00 Hal a tortán ® 22.00 Árnyék nélkül 2. ® 23.55 Veled is megtörténhet! (ism.) © 10.30 Soroló 11.05 Stopper 11.30 Gyógyhír © 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásár­lás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Vetítő © 15.00 Híradó 15.30 Retrográd 16.05 Páholy 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Hír­adó 2121.35 Panaszkönyv 22.00 Híradó 22.30 Ikon 23.05 Magyar- ország élőben 11.10 Aranykor-archívum © 12.15 Jane Eyre © 13.20 Támadás Rommel ellen (ism.) © 15.10 Há­romszoros visszavágó © 16.55 Szegény embert az Amish húzza © 19.05 Loch Ness mélyén (ame­rikai kalandfilm, 2002) © 21.00 Karate tigris - Nincs irgalom (am. akciófilm, 1986) ® 22.50 Action Mánia ® 23.20 A szemtanú ha­lála (amerikai akciófilm, 1993) © 1.05 A diadalív árnyékában © 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Mai helyzet HD 12.15 NFL (ism.) 15.30 Labdarúgás. Goalissimo 16.30 Mai helyzet HD 16.45 Labdarúgás. Ligakupa, 6. for­duló (élő) 19.00 Kosárlabda. Eurokupa, 6. forduló. Álba Fe- hérvár-Nyizsnij Novgorod (élő) 21.00 NBA. Houston Rockets- Boston Celtics HD 23.00 Póker 1.00 Tenisz. Davis-kupa, döntő (összefoglaló, ism.) HD 12.30 Laci bácsi konyhája 12.50 Televíziós vásárlás 15.00 Global 3000 15.30 700-as klub 16.10 Start plusz (ism.) 16.30 EU Jour­nal (ism.) 16.55 Világhíradó 17.05 Sportpercek 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 A tét 20.55 Híradó 21.00 A tét 21.40 Vi­lághíradó 21.55 Híradó 22.20 Fri- derikusz 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 1.35 A tét (ism.) 9.00 Csomagcsaták 10.00 Licit- vadászok 12.00 Aranyláz Alasz­kában 13.00 Mocsári favágók 14.00 Raktárvadászok 15.00 Dynamo - Varázslat a világ kö­rül 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Arany­láz Alaszkában 19.00 Licitva­dászok 20.00 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták (amerikai sorozat, 4 rész) 23.00 Licitvadá­szok 0.30 Raktárvadászok 18.00 A puding próbája © 19.00 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel © 20.00 Sztárséf © 20.30 Kér­dezd a hentest! © 21.00 Húsimá­dók klubja ® 21.30 Nigella kony­hája © 22.00 Egy szakács világa © 22.30 Claire Thomas varázs­konyhája © 23.00 Villásreggeli mesterfokon ® 23.30 Mindenna­pi süteményünk add meg nékünk © 24.00 Piaci Capriccio © 0.30 Receptdaráló ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! f » 1

Next

/
Thumbnails
Contents