Tolnai Népújság, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-19 / 269. szám
2013. NOVEMBER 19., KEDD BELFÖLD - GAZDASAG 5 Extra férőhelyek a gyed extrának beruházás A kormány 2014 végéig 28,4 milliárddal támogatja a bölcsődék fejlesztését Bölcsődei férőhelyek fejlesztése 2010-2014 (támogatásként folyósított összeg, milliárd forint) Összesen: 28,4 ÍI.SFF ilifeiipm lésiir. .* Dél- Dél- Észak- Észak- Közép- Közép- NyugatAlföld Dunántúl Alföld Magyaro. Dunántúl Magyaro. Dunántúl FORRÁS: MAGZRt Budakeszin is új bölcsőde épül jelentős uniós támogatással, igaz, az önrész is tetemes ott tud több igény lenni a férőTöbb mint 28 milliárd forintból négy év alatt mintegy 11 ezer új bölcsődei férőhelyet hoz létre a kormányzat 2014 végéig. A gyed extra bevezetésével azonban új helyek tízezreire is szükség lehet már jövőre, ami gigantikus fejlesztést igényelne. Éber Sándor A kormány 2010 és 2014 között hét régióban összesen 28,47 milliárd forint értékben támogatta vagy támogatni fogja a bölcsődei ellátás fejlesztését - közölte lapunkkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az Új Széchenyi Terv keretében 214 szervezet részesült, vagy részesül támogatásban 2014 december végéig. így 221 új intézmény jön létre mintegy 6300 új férőhely- lyel és közel 4700 meglévő férőhely is korszerűsödhet. így egy bölcsődei férőhely létrehozását átlagban 2,5 millió forinttal támogatta az állam, de ehhez még különféle nagyságú önrészekkel járultak hozzá a fenntartók. Az elmúlt három évben 3112 új bölcsődei férőhely jött létre. 2010 és 2013 (a programot még az előző kormányzat indította el) között 109 új intézményben 260 új bölcsődei csoportot hozhattak létre, ami 520 nevelőnek adott új munkahelyet. Ezen felül eddig 2269 férőhelyet korszerűsítettek, újítottak meg. 2014. december 31-ig 3157 új férőhely átadására kerülhet sor 112 új intézményben - amely 263 új bölcsődei csoportot és 526 új munkahelyet jelenthet -, a felújítással érintett férőhelyek száma mintegy 2400. Eddig a legtöbb férőhely, ösz- szesen 958 a dél-alföldi régióban épült meg. Jövő év végéig a legtöbb férőhely Közép-Magyaror- szágon jön létre, összesen 1471 az eddig megépült 711 mellett. „A 80-as években 1293 bölcsődében még mintegy 68 ezer férőhely volt, miután bezártak több bölcsődét a '90-es években (1997-re csak 559 maradt), 2006- tól EU-s forrásból fejlesztgetik a területet, így 2012-ben 36 635 férőhely lett” - nyilatkozta lapunknak a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke. Szűcs Viktória elmondta: 2010-től tiltakozásuk ellenére megemelték a csoportlétszámokat 10-ről 12 főre, illetve a 2 éveseknél 14 főre, ami azonnali 5000 új férőhelyet jelentett mindenféle beruházás nélkül. Jelenleg Budapesten és Közép-Magyarországon van a legtöbb férőhely, míg a legkevesebb Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon. Szűcs kiemelte: ahol van elég munkahely, csak helyekre, különben az anyukák inkább otthon maradnak a gyermekükkel. Jelenleg mintegy 300 ezer 0-3 éves korú gyermek van Magyar- országon, az 1 és 3 év közöttiek száma mintegy 200 ezer lehet. „Ha bevezetik a gyed extrát, potenciálisan 200 ezer szülő vehetné ezt igénybe, így a jelenlegi mintegy 37-44 ezer bölcsődei és a 7500 családi napközis férőhely igencsak kevés lehet” - mondta a BDDSZ elnöke. A gyed extra program 18,6 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, ami a kormány szerint 65 ezer szülőt érinthet, ami Nagy önrész Budakeszin BUDAKESZIN SZEPTEMBER 3-án kezdték meg az új bölcsőde építését, ami a tervek szerint 2014 június elejére lesz készen. A Budakeszi Hírmondó korábban megírta, hogy a beruházás bruttó költsége 250,9 millió forint, amelyből bruttó 149,2 millió forint az uniós támogatás mértéke. Számításaink szerint egy férőhely költsége 5,2 millió forintból jön ki. Az 1000 négyzetméteres, földszintes új épületben 4 csoportszobában 48 gyermek számára lesz férőhely. Lesz egy 2000 négyzetméteres zöld terület is, parkolókat is építenek, a létesítmény akadálymentesített lesz. a jelenlegi 2,5 milliós támogatási átlagot véve 162,5 milliárd forintot jelente ennyi bölcsődei férőhely bővítése esetén. A program szerint az anyukák a gyermekük egyéves korától újra visszamehetnének munkahelyükre, akár teljes munkaidőben is, és közben továbbra is megkapnák gyest vagy a gyedet. Jövőre a gyerekek számával szorzódik a gyes és a gyed a jogosultsági időszakban, korábban ez csak ikreknél volt. A felsőoktatásban tanulók nemcsak gyest, hanem gyedet is kaphatnának gyermekük után, míg a mester vagy doktori képzésnél az összeg már diplomás bérminimum után járna. Csökkent az államadósság, jön az újabb dollárkötvény államháztartás Szeptember végén a bruttó hazai termék (GDP) 79,7 százalékára csökkent az államháztartás úgynevezett maastrichti adóssága és ezzel idén először ismét a 80 százalékos szint alá süllyedt- derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn nyilvánosságra hozott előzetes adataiból. A harmadik negyedévben az államadósság 284 milliárd forinttal csökkent a nettó törlesztések révén, míg a forint gyengülése 123 milliárd forinttal növelte az összeget. Az első negyedév végén 82,3 százalékon állt a GDP-arányos állam- adósság. A múlt év harmadik negyedévének végén 78,5 százalékos volt az államadósság. Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. amerikai dollárban denominált 10 éves futamidejű kötvénykibocsátás megszervezésére adott megbízást a BNP Paribas, a Citigroup, a Deutsche Bank és Goldman Sachs pénzintézeteknek. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter november 6-án a Bloomberg hírügynökségnek azt mondta: nagyjából kétmilliárd dollár értékű lesz a kibocsátás. 10 milliárd dollár felett jár az összesített ajánlati könyv a dollárkötvénynél, amelyből a magyar állam 2 milliárd dollárnyi forrást tervez bevonni 325-330 bázispont közötti felár mellett- tudta meg a Reuters. ■ VG HIRDETÉS Meg több a bedőlt hitel mentőöv Az átstrukturálás sem segített az adósok felén IV SZÉCHENYI TERV Tovább nőtt a harmadik negyedévben a háztartások nem teljesítő hiteleinek aránya a teljes hitelállományon belül - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A teljes volumen szeptember végén 1216,4 milliárd forintot tett ki, ami ugyan önmagában véve még nem számít történelmi rekordnak, mivel márciusban ennél valamivel több nem teljesítő hitel volt. Mivel viszont a teljesítő hitelek volumene is csökkent, a nem teljesítők aránya ismét a historikus csúcson: a kilencedik hónap végén a kölcsönök több mint 18,5 százaléka volt 90 napon túl késedelmes, a több mint egy éve hátralékos állomány pedig megközelítette a 12,8 százalékot, vagyis nyolcból egy adós már legalább 12 hónapja tartozik a hitelező pénzügyi intézménynek. A legkritikusabb állapotban a szabad felhasználású jel- záloghitel-portfóliók vannak. Ezekről - akár forint-, akár devizahitelről van szó - elmondható, az adósok alig több mint fele fizeti már csak pontosan a részleteket. Ráadásul az ilyen hiteleken belül - annak dacára, hogy az adósok nem szembesülnek árfolyamkockázattal - a forintalapúak még rosszabbul teljesítenek, mint a devizások. A 413 milliárd forintnyi szabad felhasználású forint alapú jelzáloghitel-állomány már csaknem egyharmada 90 napon túl késedelmes, és lassan minden negyedik adósról elmondható, hogy már több mint egy éve nem törleszt. A deviza alapú szabad felhasználású jelzálog- hitelek persze nagyobb gondot okozhatnak a bankoknak és az adósoknak is, hiszen ezek állománya nagyjából a négyszerese a forinthitelekének. A nem teljesítő hitelek aránya itt is meghaladja a 27 százalékot, az egy évnél is régebben hátralékosoké 18 százalék fölött áll. A lakáscélú hiteleknél is megfigyelhető ugyanez a tendencia. A 615,5 milliárd forintnyi piaci kamatozású forintalapú lakáshiteleknél 15 százalék fölé emelkedett a nem teljesítő állomány aránya, és nyolcból egy adós már több mint egy éve nem fizeti a részleteket. A nagyjából háromszor ekkora deviza lakáshitel-állomány 16,6 százaléka késedelmes már 90 napon túl, és nagyjából minden tizedik adósnak van 365 napnál régebbi hátraléka. A támogatott lakáshiteleknél is tapasztalható némi romlás a portfóliókban, ezek a hitelek viszont még így is sokkal jobban teljesítenek, mint a piaci alapúak. A 90 napon túli késedelem mindössze a bruttó állomány 4,4 százalékára jellemző. A fizetéskönnyítő programok hatékonysága is kérdésesnek tűnik, egyre nagyobb arányban válnak ugyanis az átstrukturált hitelek nem teljesítővé. A teljes átstrukturált állomány csaknem fele vált szeptember végére nem teljesítővé. A forintalapú jelzáloghiteleseken a legnehezebb ilyen eszközökkel segíteni, az átstrukturált lakáshitelek kétharmada, a szabad felhasználásúak 72 százaléka vált ismét nem fizetővé. A devizahiteleseknél valamivel jobbak az arányok, de az átstrukturált lakáscélú hitelek 42, és a szabad felhasználásúak csaknem fele ott is bedőlt. ■ Herman Bernadett Százezrek csatlakozhatnak patai Mihály, a Bankszövetség elnöke szerint a következő néhány hétben, hónapban „százezres nagyságrendben” csatlakoznak a magyar hitelfelvevők a kibővített árfolyamgáthoz és köztük több tízezren olyanok is, akik eddig nem fizetők voltak - írja az MTI. Patai, aki egyben az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MNB-ben tartott bankárreggelit követően kiemelte: a bankrendszer részéről ígéretet tett arra, hogy az érintett bankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a parlament döntését sikeresen hajtsák végre. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya (háztartásoknál, %) 2009.1. n.év-2013. III. n.év VG-GRAFIKA FORRÁS: MNB FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban A már meglévő munkahelyek megőrzése mellett a hazai foglalkoztatáspolitika legfontosabb célja a foglalkoztatottsági szint további növelése. Ennek egyik kiemelt eszköze a hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiacra való visszajuttatása. Ezt a célt hivatott elősegíteni a „FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban” TÁMOP-1.4.7-12/1-2012-0001 kiemelt projekt. Az európai uniós forrásból, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA NKft.) szervezésében megvalósuló projekt legfontosabb feladata a foglalkoztatási projekteket megvalósító szervezetek - nonprofit szervezetek, vállalkozások, önkormányzatok, egyházi szervezetek - szakmai támogatása. A széles körű szakmai szolgáltatásoknak köszönhetően - személyes és csoportos tanácsadás, projektmentorálás, tudásbővítés, rendezvények szervezése, hálózatépítés - a nonprofit szektorban a korábbinál jóval hatékonyabb, a gyakorlatban eredményesen alkalmazható, az uniós és hazai irányelveknek megfelelő foglalkoztatási programok valósulnak meg. A kiemelt projekt fejlesztő munkát is megvalósít. Az eredményeket közvetíti a szakpolitikai döntéshozók felé, elősegítve az új módszerek és jó gyakorlatok rendszerszintű megjelenését, elterjedését. A 2012. július 1. és 2015. június 30. között megvalósuló projekt az Open Space módszerrel megtartott interaktív konferenciával, valamint regionális szakmai műhelymunkákkal indult. A foglalkoztatási programokat megvalósító projektgazdák munkáját folyamatos szakmai tanácsadások segítik. A projekt megvalósulásáról, eredményeiről folyamatosan frissített információ a www.foglalkoztatars.hu honlapon található. o n FoglalkoztaTárs ;•] 5 S»— asm«? Nemzeti Fejlesztési ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu Oi £0 638 638 MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.