Tolnai Népújság, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-16 / 267. szám
Hosszabbított a spanyolok kedvenc kapitánya Vicente del Bosque, a világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megerősítette a korábbi híreket, miszerint 2016-ig meghosszabbította szerződését a spanyol szövetséggel (RFEF). A tréner 2008 óta irányítja a hispán együttest. VICENTE DEL BOSQUE 16 2013. NOVEMBER 16., SZOMBAT Az Álba lesz a mérömókus kosárlabda Viszonyítási pont az ASE-nak a Fehérvár elleni bajnoki Tóth Ádámnak (balról) és a paksi magasembereknek lesz dolguk ma este HÍRSÁV Magyar Kupa: a BEAC otthonában a tolnaiak futsal A hétvégén nem játszik bajnokit a Tolna-Mözs NB I-es női csapata, de így sem maradnak mérkőzés nélkül Hodován Editék. A Magyar Kupa második fordulójában lesz ugyanis jelenésük, mégpedig az ELTE-BEAC otthonában. Az összecsapás tétje a legjobb nyolc közé kerülés. A találkozó szombaton 20.15 órakor kezdődik. ■ R. G. Torghelle Sándorral szerződést bontottak labdarúgás Az NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Torghelle Sándorral. A rutinos, korábbi válogatott támadó csaknem két év után távozik a székes- fehérvári együttestől. A 31 esztendős játékos 67 mécsesén 12 gólt szerzett a fehérváriak színeiben. ■ R. G. Dzekóval erősítene az Arsenal együttese labdarúgás Angol sajtóértesülések szerint Edin Dzeko, a Manchester City labdarúgója is ott van az Arsenal célkeresztjében, az „ágyúsok” már a januári átigazolási időszakban megszereznék a bosnyák válogatottat. Dzeko manchesteri szerződése 2015 nyaráig érvényes, a transfermarkt.de szerint 27 millió euró az értéke. ■ R. G. Edin Dzeko Londonba költözik? Az első értékmérő rangadóját játssza ma a bajnokságot vezető Atomerőmű SE NB I-es férficsapata, amely a bajnok és kupagyőztes Álba Fehérvárt fogadja. Balázs László Hatalmas változások történtek nyáron az Álba Fehérvár háza táján annak ellenére, hogy alapszakaszt, középszakaszt, Magyar Kupát és a bajnokságot is besöpörték a székesfehérváriak. Nagyon hosszú a távozók listája, a maradóké viszont annál rövidebb, hiszen a bajnokcsapatból mindössze a két tehetséges fiatal, Juhos Levente és Supola Zoltán maradt meg hírmondónak. Ők fiatal koruk ellenére is meghatározói voltak az Álba rotációjának, a bajnoki idényen belül is sokat fejlődtek, bátor játékkal beszállva, fontos kosarakkal segítették csapatukat az elmúlt szezonban. Jó néhány kulcsember távozott a nyár elején, az ő pótlásuk ígérkezett a legnehezebb feladatnak. Egyikük a sikeredző, Braniszlav Dzunics, aki három éves fehérvári karrierje alatt egy jó gárdából igazi bajnok- csapatot kovácsolt. A szurkolók szerették, ám ő visszatért korábbi sikerei helyszínére, Pakson keresett magának újabb kihívásokat. Az új gárda építésének egyik legfontosabb lépése a vezetőedző személyének kiválasztása volt. Az Álba szempontja az volt, hogy az eddig megszokott | játékstílus, a gyors és látványos | kosárlabda jellemezze továbbra | is az együttest. így esett a vá- | lasztás a spanyol Carlos Fradé- ra, akit Dávid Kornél, a klub elnöke jól ismer még a Gran Ca- nariánál játékosként töltött időszakából. Az amerikai játékosok közül Ramone Moore és Maurice Kemp extra játékos, Bray- don ílobbs a spanyol LEB Gold pontvadászatban, a Caceres együttesénél (7,1 pont, 2,8 lepattanó) Frade játékosa volt. Az EuroCup-sorozatra még egy külföldit szeretnének a csapatban tudni Fehérváron, őt egyelőre még keresi a szakmai stáb. A magyar állomány - hiába érkezett Szanati Mátyás, Tóth Péter, Tóth Norbert és Somogyi Gergely - gyengült, a légiósok KSC Szekszárd-MTK Budapest: újratöltve MÚLT PÉNTEKEN Szekszárdion sokáig szoros volt a KSC Szek- szárd és az MTK Budapest női kosárlabda bajnokija, amelyet végül Magyar Gergely csapata nyert meg 76-67-re. Ma a fővárosban ismét összecsap a két együttes. Sztevan Csupics csapata szerdán hétközi bajnokin 70-60-ra kikapott a ZTENKK vendégeként. A találkozón az MTK-ból hárman nyújtottak kétszámjegyű dobóteljesítményt: Orsó Viktória (22), Reiner Dóra (16) és Dragana Szvitlica (13). shamika singleton a héten kézproblémái miatt edzéseket hagyott ki - a játéka kérdéses. Theodoreán Alexandra váll- és Árvay Júlia térd rehabilitációja tovább tart, egyelőre még egyikük sincs bevethető állapotban. Az októberben, edzésen kereszt- szalag-szakadást szenvedő Szepsi Gina a tervek szerint jövő héten fekszik kés alá. teljesítményénél pedig igen magasan van a mérce. Ráadásul a nagy riválisok közül a Szolnoki Olaj és az ASE is igencsak megerősödött, így a tavalyi eredményeit nehéz lesz megismételnie a fehérvári egyletnek. Az viszont biztos, hogy a két másik alakulattal az alapszakasz-győzelemért lesznek harcban, és a bajnokság élmezőnyéhez tartoznak majd. A paksiak az EuroChallen- ge-ben vereséggel hangoltak a szombati derbire: Körtélyesi- ék 75-63-ra kikaptak a török Gaziantep otthonában. Az Alba az EuroCup 5. fordulójában bravúros teljesítményt nyújtva első sikerét ünnepelhette a Veszprém Arénában: mínusz 18-ról álltak fel és fordítottak a török Aykon TED Ankara ellen (92-84). A 8. forduló 18 órakor kezdődő rangadóját a Földházi T., Farkas G., Balog Gy. játékvezetői hármas dirigálja. A Tolna KKSC nyerte a szlovéniai kajak erőpróba csapatversenyét az elmúlt bő egy hónapban két nemzetközi versenyen is részt vettek a Tolna KKSC kajakosai. A Pozsonyban, szeptember végén rendezett Har- gas nemzetközi emlékversenyen 19 sportoló képviselte a klubot. Összesen 18 egyesület versenyzői küzdöttek meg egymással. a tolnaiak eredményei. KI serdülő: 4. Havasi Viktor, ...10. Nagyváradi Norbert, ...12. Pilisi Ákos, ...15. Joó Balázs, 16. Fekete Bence. KI felnőtt: 1. Wiesner Vivyen. KI kölyök: 2. Ezer Alexandra. MK1 gyermek: 2. Báli Máté, ...11. Szabó Dániel, 12. Puskás Bence. MK1 gyermek: 3. Szabó Zsófia, 4. Puskás Dorina. ■ A szlovén fővárost átszelő folyón négy nemzet kajakosai szálltak vízre. MK1 gyermek: 3. Nagy Raul. KI kölyök: 2. Bazsonyi Bálint, 3. Puskás Patrik, 4. Kovács Viktor, ...7. Keresztes Tamás, 8. Rácz Dániel. KI serdülő: 2. Fa- uszt Abigél. Ljubljanában tizenöt tagú csapat vett részt a 7. alkalommal megrendezett nemzetközi viadalon. A szlovén fővárost átszelő folyón zajlott október végi viadalon szlovén, osztrák, német és magyar sportolók szálltak vízre. A tolnaiak kiváló egyéni eredményeiknek köszönhetően a csapatversenyt is megnyerték. eredmények. KI felnőtt (22 km): 2. Boros Adrián. KI ifi (16 km): 1. Havasi Viktor, 2. Nagyváradi Norbert, 3. Pilisi Ákos. KI ifi lány (16 km): 1. Fauszt Abigél, ...3. Wiesner Vivyen. KI serdülő (11 km): 1. Rácz Dániel, 2. Kovács Viktor, 3. Keresztes Tamás, 4. Bazsonyi Bálint, ...6. Puskás Patrik. KI serdülő lány (11 km): 1. Ezer Alexandra. KI kölyök (5.5 km): 1. Puskás Bence, 2. Báli Máté. KI kölyök lány (5,5 km): 1. Puskás Dorina. ■ B. L. Lendületben a Bölcske, az UFC-re nehéz meccs vár Gyulán labdarúgás Egy jó bajnoki hajrában bíznak mindkét csapatnál, a szekszárdi gárdában heten dőltek ki sérülés miatt mindkét NB III-as Tolna megyei csapat két meccset nyert zsinórban, a 15. fordulóban mindkét alakulat idegenben gyarapíthatja pontjai számát. A Dunaharasztit és a Dabast legyőző Bölcskei SE-nek lesz talán könnyebb dolga. Kindl István edző alakulata szombaton Orosházán vendégszerepei, amely legutóbb az utolsó Komlói BSK otthonából csak nagy nehezen hozta el a három pontot (0-1). A Duna-parti együttes a hat pontnak köszönhetően előrébb lépett a tabellán, s ha a hátralévő három bajnokiján megtartja jó formáját és lendületét, akkor a pontvadászat félidejéhez érkezve már a középmezőny tagjaként várhatná a tavaszi folytatást. A felzárkózásban nem segíthet csapatának a rehabilitációnál tartó Nagy Dániel, a többi játékos azonban bevethető, így teljes kerettel vág neki az őszi finisnek a Bölcske. Ugyanez már nem mondható el a Tolle UFC Szekszárd- ról, ahol kitehetnék a gyengélkedő táblát az öltözőre. A szekszárdi gárdában majd egy csapatra való focista dőlt ki az elmúlt hetekben. Posztonként haladva, a kapus Horváth Bálintra porcműtét vár. Rátkai Gábornak és Pulcz Istvánnak combizom problémája van; Tóth Péter ülőideg-gyulladással bajlóA szekszárdi Fejes Péter és a bölcskei Féhr Dávid - jó formában vannak dik. A középpályás Mészáros István szintén „porcos”, Dobra Benjáminnak a szerdai régiós válogatott elleni felkészülési meccsen az összes létező szalag elszakadt a térdében. A hamis kilences szerepkörben játszó, remek őszt futó Deli Dánielnek részleges bokaszalag-sza- kadása van, őt nem kell operálni, de a felépülése öt-hat hétig is eltarthat. Két dobogós gárda csap össze a fürdővárosban, hiszen a Gyulai Termál FC az előző idényben az Alföld-csoport 3. helyén végzett, míg az UFC a Dráva-cso- portban szerzett ezüstérmet. A 14. fordulóban, szombat: Maglód-Monor, RákosmenteSzeged, Orosháza-Bölcske, Gyu- la-Szekszárd, Baja-Videoton II 13. Vasárnap: ESMTK-Komló, Dunaharaszti-Bp. Honvéd II, Dabas-Soroksár 13. ■ B. L. A Közép-csoport állása 1. Soroksár 13 10 2 1 31-8 32 2. Bp. Honvéd II. 13 8 2 3 40-23 26 3. Rákosmente 13 7 5 1 29-15 26 4 Szeged 2011 13 7 5 1 29-18 26 5. Gyula 13 6 3 4 25-18 21 6. Szekszárd 13 6 3 4 19-16 21 7. Orosháza 13 6 2 5 20-23 20 8. Dunaharaszti 13 5 4 4 23-14 19 9. Videoton II. 13 4 6 3 18-16 18 10. Monot 13 4 4 5 18-20 16 11. Bölcske 13 3 4 6 21-21 13 12. ESMTK 13 3 4 6 24-26 13 13. Baja 13 3 2 8 12-26 11 14. Dabas 13 3 2 8 16-35 11 15. Maglód 13 2 4 7 17-33 10 16. Komló 12 0 2 10 5-34 2