Tolnai Népújság, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-11-03 / 42. szám
4 2013. NOVEMBER 3., VASÁRNAP A HÉT TÉMÁJA Ha nincs Edward Snowden, talán még ma is háborítatlanul hallgatják le az amerikaiak a magyarok és legalább másik nyolcvan nemzet mobiltelefonjait. Sőt, lehet, hogy azóta is működnek a tapogatók. Sztojcsev Iván Újvári Miklós Egyelőre semmi más nincs, csak egy térkép. A Wikileak- sen szivárgott ki, rajta legalább nyolcvan főváros, ahol adatgyűjtő központot működtetett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség és a CIA. A listán szerényen meghúzódik Budapest is. Ilyen adatgyűjtő központ működött például Berlinben is. Ott a szakembereknek volt alkalmuk megfigyelni az amerikai követség tetején lévő antennákat. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy mobiltelefonok adótornyaira, W-lan hálózatokra és műholdas kommunikációs rendszerekre csatlakoztak rá az amerikaiak, és így hall- gattákle például Angela Merkel mobiltelefonját is. Vajon Budapesten is ezt csinálták? Martonyi János külügyminiszternek pénteken Gödöllőn volt alkalma megkérdezni ezt Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkártól a visegrádi négyek értekezletén. Nuland mindösz- sze annyit mondott (legalábbis a hivatalos közlemény szerint), hogy Barack Obama elnök sajnálatát fejezte ki, amiért az ügy beárnyékolja a transzatlanti szövetségesi viszonyt. Elmondta, hogy az amerikai elnök a történtek alapján az amerikai hírszerzési eljárások teljes körű felülvizsgálatát rendelte el, amelynek eredménye az év végére várható. „Az amerikai és magyar illetékes szervek között a témában párbeszéd kezdődött olyan új kétoldalú együttműködés kidolgozásáról és elmélyítéséről, amely mind a biztonság, mind a magánszféra szempontjait maximálisan figyelembe veszi” - olvasható a közleményben. Ez felér egy beismeréssel. Az amerikai diplomácia ugyanilyen nehéz napokat él át világszerte. A németekt, akik két hónapja még fátylat akartak borítani a Snowden által kir robbantott ügyre, most, miután a New York Times egy cikkéből világossá vált, hogy nemcsak Angela Merkelt, hanem szinte a teljes politikai elitet lehallgatták, nyomozást indítottak, hiszen a német törvények durva megsértése is megtörténhetett. És meglehet, lesz egy koronatanújuk: Edward Snowden. A volt amerikei számítógépes szakember most menekültként él valahol Oroszországban. Pénteken egy zöldpárti német képviselő meg is látogatta, és Snowden jelezte, szívesen tanúskodna az ügyben. Hogy Németországba is utazna-e ebből a célból, azt alaposan meg kell fontolnia, személyes biztonsága érdekében. A szakértők világszerte azt találgatják, meddig érhetnek a szálak. Abban egyetértenek, hogy biztonságos mobilteéefo- nálás nem létezik, hiába a rejtjeles vagy a „lehallgathatatlan ” mobilok. A telefonbeszélgetések megfigyeléséhez a hívó vagy a hívott fél telefonját kell feltörni. Amerika felhőkarcolókkal teli nagyvárosaiban legálisan is lehet femtocellát venni - ez a szerkezet mini átjátszóállomásként segíti eljuttatni a telefonjeleket oda, ahova a hagyományos torony jelei nehezebben érnek el, így azonban a hackereknek is könnyű terepet ad. Bonyolultabb technikát igényel az a módszer, amikor egy program automatikus visszahívást küld a lehallgató telefonjára, ráadásul akit ilyenkor megfigyelnek, valamilyen apró hangot szinte Google, Yahoo, Facebook a szilícium-völgy egy emberként hábotodottfel, amikor kie- rültf az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség rátapadt a nagy internetes szolgáltatók kábeleire, és onnan milliószámra tárolta és hasznosította az adatokat. EDWARD SNOWDEN, aki kiSZÍVá- ogtatta az NSA megfigyelési dokumentumait, a Washington Postnak olyan iratokat adott, amelyek szerint az NSA és brit partnercége, a GCHQ hozzáfért a Google és a Yahho privát üvegszálas adatvezetékeihez. Az amerikai lap szerint harminc nap elég volt, hogy 181 millió új adatot mentsenek le, közöttük e-maileket, hangfelvételeket, vibiztosan hallhat, ha jól figyel. A legtöbb megoldás közös pontja az, hogy egy saját antennával vegyék át az átjátszóállomás szerepét. A telefonok technikája már régi, így viszonylag könnyű védeni. Egészen más munka feltörni olyan rendszereket, amihez internetkapcsolat és néhány jelszó kell, esetleg azt kívánja meg, hogy egy helyi hálózatra kapcsolódjanak rá. Az ehhez szükséges- mind rajta a listán deókat. Az amerikai-brit technika különlegesen agresszív. A Mascular névre hallgató rendszer, ellentétben a Prizma nevűvel, amely az internetes kommunikáció bizonyos tartalmaihoz fér hozzá, képes adatok irdatlan tömegét lemásolni (közöttük amerikai állampolgárokét is), majd kulcsszavak alapján kiértékelni azokat. Eddig nem volt egyértelmű, hogy az amerikai hatóságok rutinszerűen néztek bele magáncégek belső kommunikációjába. A Googlenél például az írországi, finn, belga, csilei sl szingapúri fejlesztők és az amerikai központ közötti kommunikációba. tudást sokáig csak számítógépek hackeléséhez használták fel, mostanában azonban már az okostelefonok biztonsági rendszere is ehhez hasonlóvá vált. Persze még így sincs nagyobb biztonsági rés, mint maga az ember. A téma szakértői közt abban teljes az egyetértés: a legprofibb hackerek munkájánál is nagyobb kárt tud okozni egy amatőr hiba, amibe a naiv felhasználók belefutnak. Egy-egy jelszó feltörésekor például gyakran meg sem kell komolyabb módszerekkel próbálkozni, elég megpróbálni, „jelszó”, „password”, vagy 123456 kulcsot, és megdöbbentően magas lesz a találati arány. Számos jelszófeltörő rendszer néhány ezer gyakran használt szót vagy nevet próbál beírni. A vezető politikusok levelezését vagy telefonjait persze ennél sokkal komolyabban védik. Ezért is fogta a fejét szinte minden biztonságtechnikus, amikor kiderült, Angela Merkel telefonját úgy hallgathatták le, hogy a kancellár vett egy másik készüléket is, annyira zavarta, hogy a biztonság miatt a hivatali mobiljáról sok funkciót letiltottak. Sőt, van, amikor még csak lehallgatásra sincs szükség, hogy adatokat gyűjtsenek. A WikiLeaks botrányban kiszivárgott információk nagy részét úgy gyűjtötték be az amerikai nagykövetségek dolgozói más országokból, hogy a helyi politikusok maguktól elmeséltek nekik mindent magukról vagy ellenfeleikről. A legtöbben egyszerűen megörültek annak, hogy magas rangú diplomaták meghallgatják őket, és megeredt a nyelvük - különösen egy-két pohár kellemes pezsgő után. Párizs is kiakadt 30 NAP, 70,3 millió adat - szép teljesítmény a párizsi amerikai kémektől. Hollandé államfő magyarázatot követel. Merkel a jéghegy csúcsa az NSA Németországban annyi politikust hallgat le, amennyit csak tud. Angela Merkel kancellár sem volt kivétel. Tudták, ki lesz a pápa? AZ ELŐZŐ és a mostani pápát, sőt, a konklávé bíborosait is lehallgatták. Lehet, hogy előre tudták a döntést? A budapesti amerikai követség tetejen antennák meredeznek, néhány száz méterre a Parlamenttől, a minisztériumoktól. Már tudjuk: Budapesten is működött lehallgatóállomás. Lehet, hogy éppen itt? És vajon kit hallgattak le? A magyar külügyminiszter megkérdezte. Snowden útja 2013. június 6. A Guardian londoni lap újságírója, Glenn Gre- enwald megjelentet egy cikket, amely szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Verizon nevű rendszer felhasználóinak telefonadatait milliószámra gyűjti egy szuper- titkos bírói döntés alapján. 2013. június 7 .A Guardian és a Washington Post egyszerre közli, hogy az NSA internetes óriáscégek, mint a Google vagy a Facebook felhasználóinak adatait gyűjti, beleértve az e-maileket, chateket, keresési előzményeket. A rendszer neve Prizma. 2013. június 9. A lapok megnevezik forrásukat, aki nem más, mint Edward Snowden, az NSA-val együttműködő egyik magáncégmunkatársa, aki nagy mennyiségű bizonyítékot vitt el munkahelyéről. Kiderül, hogy Snowden Hongkongban tartózkodik. 2013. június 13. Snowden eltűnik, de lapinterjút ad egy kínai lapnak, és azt mondja, Amerika Kínában és Hongkongban is működtet adatgyűjtő rendszereket. 2013. június 14. Az FBI igazgatója, Robert Mueller azt mondja, Snowden súlyos károkat okozott Amerikának, elfogják kapni, és bíróság előtt fog felelni tetteiért. 2013. június 19. Legalább 50 merényletet akadályoztak meg az adatgyűjtéssel - közli Barack Obama Berlinben. 2013. június 23. Snowden Hongkongból Moszkvába repül, ahol a seremetyevói repülőtéren szabad emberként tartózkodik. Az Egyesült Államok azonnali kiadását kéri. 2013. június 29. A német Spiegel hírmagazin közli, hogy a Snowden-dokumentumok szerint Amerika lehallgatta az Európai Unió washingtoni és New York-i irodáit. 2013. július 1. Snowden menedékjogot kér Oroszországban, amelye később visszavon, még később mégis megkap. 2013. augusztus 1. Snowden elhagyja a seremetyevói repülőteret, és Oroszországba megy, ismeretlen helyre. 2013. augusztus 16. A Washington Post közli, hogy az NSA több ezer esetben lépte túl hatáskörét és szegte meg az adatvédelmi törvényeket az elmúlt két évben. 2013. augusztus is. A német kancellár tisztázottnak nevezi a lehallgatási ügyet. 2013. október 21. A párizsi Le Monde közli, hogy az NSA egy hónap alatt mintegy 70 millió telefonadatot rögzített Francia- országban. 2013. október 23. A német kormány közli, hogy fennáll a gyanú, hogy Angela Merkel kancellár mobiltelefonját lehallgatták az amerikaiak. Brazília az ENSZ-hez fordul t DILMA ROUS- seff brazil elnök már szeptemberben sejtette, hogy figyelik. MostENSZ- határozatot akar. Belenyúltak a drogháborúba? Nieto mexikói elnök csak jelölt volt, amikor elkezdtéklehallgatni. Mindet tudtak a kampányáról és a drogháborúról is. A t 4 J -