Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-10-06 / 38. szám

2 KÖZÉLET 2013. OKTÓBER 6., VASÁRNAP Sok milliárd kell még egészségügy A béremelésekből sokan kimaradtak, nagy a lemaradás Az egészségügyi dolgozók idei, szeptembertől esedékes, januárig visszamenőleges béremelésére 23 milliárd forintot, a tavalyira 30 milliárdot fordítottak. HÍRSÁV Lazáry ellentámadásba megy át kényszerítés bűntettének kí­sérlete és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett a rendőrségen Lazáry Vik­tor, Szombathely alpolgár­mestere Czeglédy Csaba, a szocialisták önkormányzati frakcióvezetője ellen. A fi- deszes alpolgármestert az ellenzék egy videofelvétel alapján azzal gyanúsította meg, hogy kemény drogot fogyaszt. ■ MTI Az LMP a szavazók utaztatása ellen A választási eljárási törvény módosítását kezdeményezi az LMP annak érdekében, hogy kiszűrjék a választók utaztatását, valamint a le­vélben történő szavazással kapcsolatos esetleges vissza­éléseket. Az ellenzéki párt kezdeményezését szombaton Budapesten ismertette Schif­fer András frakcióvezető, aki elmondta, hogy javaslatukat a bajai időközi választás fur­csaságai után fogalmazták meg. ■ MTI Stadionstopot akarnak Bajnaiék stadionstop címmel törvény- módosító javaslatot nyújt be hétfőn a parlamentnek Szabó Tímea független országgyű­lési képviselő. Az Együtt 2014 társelnökének indítványa azt célozza, hogy a stadion-be­ruházásokra jövőre tervezett mintegy 82 milliárd forintot inkább a nélkülöző gyerekek­re, a szegénység felszámolásá­ra és munkahelyteremtésekre fordítsák. ■ MTI Vita a bölcsődei férőhelyekről az elmúlt három évben meg­teremtett több mint három­ezer bölcsődei helyen felül a következő évben további há­romezer gyermekről gondos­kodhatnak a bölcsődékben, újabb száz bölcsődét újítanak fel, illetve több száz bölcsődei munkahely létesül - reagált a Fidesz az MSZP sajtótájé­koztatójára. Az ellenzéki poli­tikus azt szorgalmazta, hogy az országban induljon el egy nagyarányú bölcsődefejlesz­tési program. ■ MTI Csak a kórházak műsza­ki-gazdasági személyzetének tízszázalékos béremeléséhez ötmilliárd forintra lenne szükség, de a háziorvosok fizetését is emelni kell, ami már tízmilliárdokat igényel­ne. Az egészségügyi béreme­lés elvileg jövőre folytatódik, de a forrása nem látszik a költségvetésben. Haiman Éva Ma a kórházakban mintegy 25 ezer informatikus, pénzügyes, kontroller, HR-es, karbantar­tó, mosodai és konyhai dolgozó, adminisztrátor, valamint egyéb szakember segíti a háttérből a kórházak működését és ezen ke­resztül a betegellátást. Ők ma át­lagosan alig több mint 133 ezer forintot visznek haza havonta, és bérük évek óta nem emelkedett, miközben a betegellátást végzők 2012-ben és 2013-ban is kaptak fizetésemelést. Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) sze­rint viszont legalább 10 százalék­kal meg kellene emelni a gazda­sági-műszaki területen dolgozók bérét ahhoz, hogy ne fokozódjon a szakemberhiány ezen a terüle­ten is, és ne legyen bérfeszültség a kórházakon belül. Az egészség­ügyi államtitkár azonban azzal érvelt a béremelés elmaradása mellett, hogy az e területen fog­lalkoztatottak többsége olyan munkakört lát el, amelyhez el­engedő a 8 általános, ugyanak­kor a béremelésnél a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező­ket, illetve a speciális szakisme­rettel rendelkezőket preferálták. Az EGVE erre az állításra egy, az érintettek körében végzett fel­méréssel cáfolt rá. A felmérésben részt vett 18 ezer szakember - a dolgozók több mint 73 százaléka - 19 százaléka rendelkezett fel­sőfokú, 41 százaléka középfokú és csupán 40 százaléka alapfokú végzettséggel. Az egészségügyi dolgozók idei, szeptembertől esedékes, januárig visszamenőleges bér­emelésére több mint 23 milliárd forintot, a tavalyira 30 milliárdot fordítottak. A gazdasági-műsza­ki területen dolgozók bére így egyre inkább elmarad az egész­De hová lett a béremelés? cserháti Péter helyettes egészségügyi államtitkár egy szakmai konferencián azt mondta: a béremelés jövőre folytatódik, de a forrásterem­tést maga is „izgalmas kérdés­nek" nevezte. Nem véletlenül: a 2014-es kórházi büdzsében ségügyi átlagbértől: 2011-ben majdnem 53,2012-ben már több mint 63 ezer forinttal kerestek kevesebbet, mint az egészség- ügyi dolgozók - mondta a szerve­zet elnöke. Molnár Attila szerint ez egyrészt diszkriminatív, más­rész óriási bérfeszültséget okoz például a nyolc általános végzett­ségű beteghordók és azok között, akik ugyanilyen végzettséggel például szennyezett textíliával dolgoznak a mosodában. Az EGVE által igényelt 10 szá­zalékos béremelés forrásigénye 5 milliárd forint. Ám nem ők a kórházak, rendelők műsza­ki-gazdasági alkalmazottai az egyetlenek, akik még nem ré­szesültek az egészségügyi bér­emelésben. Az alapellátásban, vagyis a háziorvosi praxisok­ban és a tb-támogatott fogorvosi rendelőkben dolgozó orvosok, nővérek béremelésére az idén a tavalyinál is kevesebb jut, pedig még az egy évvel korábbi össze­jelenleg nem látszik egy újabb béremelés fedezete, pedig ez az orvosok és egészségügyi dolgozók itthon tartása érde­kében életbevágóan fontos len­ne - mondta a Magyar Kór­házszövetség elnöke, Velkey György. get sem tartották elégségesnek, sokak fizetése alig vagy egyálta­lán nem is nőtt. Tavaly 14, az idén még 5 százalékkal sem emelték a háziorvosi és fogorvosi praxi­sok finanszírozását, amiből egy átlagos háziorvosi praxis havi hetven-nyolcvanezer forinttal kapott többet. „A tavalyi 70 ezer forintos „könyöradomány” leg­feljebb veszteségfoltozásra volt elég” - fogalmazott egy konferen­cián a Magyar Orvosi Kamara el­nöke. Éger István jelezte: egy-egy praxis abból maximum bruttó 20-25 ezer forint emelést tudott kigazdálkodni. A praxisok mű­ködőképessége és a házorvosok fizetésének emelése érdekében a finanszírozást meg kell dupláz­ni - jelentette ki. Ez viszont azt jelentené, hogy a jelenlegi nagy­jából 800 ezer és 1 millió forint közötti havi bevétellel szemben havonta 2 millió forintot kellene kapnia egy háziorvosi vállalko­zásnak, amelynek ebből kell fi­zetnie az orvos és a nővér bérét, adóját, járulékait, fedezni a ren­delővel és az autóval kapcsolatos kiadásokat, esetleg finanszíroz­ni némi fejlesztést. A duplájára emelt háziorvosi kassza azt jelen­tené, hogy a jelenlegi 87 milliárd forint kétszerese kellene, ami ir­reális elvárás akkor, amikor még a választási költségvetés is mind­össze 101 milliárd forintra növeli a háziorvosok büdzséjét. Obama 30 ezer szívhez szóló levelet kapott a leállásról barack obama elnök az ame­rikai szövetségi kormány rész­leges leállásának az átlagem­berek életére gyakorolt „szív­szorító” hatásait hangsúlyozta szombaton, miközben külügy­minisztere, lohn Kerry egy ke­let-ázsiai csúcstalálkozón arról győzködte az USA partnereit, hogy a huzavona csak egy „fu­tó politikai epizód”. Obama szokásos heti rádió­beszédében néhány olyan amerikai személyes megpró­báltatásait mesélte el, akik a leállás miatt nem tudtak hoz­záférni kormányzati szolgálta­tásokhoz, vagy fizetés nélküli szabadságra küldték őket. Azt mondta: több mint 30 ezer szí- vettépő levelet kapott az utóbbi néhány napban, és biztos ben­ne, hogy a republikánus kép­viselők is hasonló történeteket hallanak. Obama ismét arra szólította fel a republikánusokat, hogy fogadják el a költségvetés-ter­vezetet, és ezzel vessenek véget az immár ötödik napja tartó leállásnak. A republikánusok a megálla­podást ahhoz a feltételhez kö­tik, hogy fosszák meg a finan­szírozási forrásoktól a Barack Obama által 2010-ben elfogad­tatott egészségügyi törvényt. Ezt a demokrata többségű sze­nátus és a Fehér Ház elutasítja, mivel az egészségügyi reform az elnök politikai programjá­nak egyik legfontosabb pontja. A bajokat tetézi, hogy az Egyesült Államok október 17- én eléri a 16,7 ezer milliárd dolláros államadósság-limitet, így ha a republikánusoknak és a demokratáknak addig nem sikerül megegyezniük annak megemeléséről, akkor techni­kai államcsődbe juthat a világ legnagyobb gazdasága. Az amerikai szövetségi kor­mány annak következtében bénult meg részlegesen, hogy a kongresszus az október 1-jén elkezdődött új pénz­ügyi év kezdetére nem tudott megállapodni egy ideiglenes büdzséről sem. A leállás miatt Barack Obama lemondta kelet-ázsiai körútját. Az őt helyettesítő lohn Kerry kül­ügyminiszter az indonéziai Báli szigetén arról győzködte partnereit, hogy mindez csak „egy futó epizód”. ■ Olcsóbb, gyorsabb internet? európai parlament Herczog Edit javaslata a kisvállalkozásokért Vadásznak a rablógyilkosokra háziőrizet Hat-hét órája volt a két férfinak a szökésre Tömegek számára ígér olcsóbb és gyorsabb internetezést az az eu­rópai parlamenti javaslat, amely­nek Herczog Edit a jelentéstevője. A képviselő azt szorgalmazza, hogy a vidéki területek se ma­radjanak ki a fejlődésből, és az ingatlanpiaci szereplők is tegyék magukévá az új technológiák tá­masztotta követelményeket. Az unióban évek óta aggód­va figyelik, hogy a telekommu­nikációs infrastruktúra még mindig országhatárokat követő széttagoltsága és a hálózatfej­lesztés magas költségei miatt akadozik a gyors intemetelérés terjedése. Herczog Edit lapunk­nak elmondta: a hálózatfejlesztés költségeinek 80 százaléka a köz­Egyszerűsítés, gyorsítás művesítési munkákból ered, így elsősorban e téren keres meg­oldásokat a javaslat. Az építke­zések időbeni összehangolása, a már létező közműhálózatok funkcióbővítése mellett szüksé­ges az engedélyeztetési eljárások egyszerűsítése és gyorsítása is. Mindezeken felül, az épületeken belüli építészeti akadályok el­hárítására, jövőbeni kiküszöbö­lésére is javaslatokat tartalmaz a tervezet. Ezek révén 2020-ig összesen 63 milliárd euró meg­takarítása lehetséges. Herczog Edit, aki tíz éve dolgozik európai képviselőként, és munkáját foly­tatni szeretné, azt mondta, javas­lata a is a kis- és közepes vállal­kozások érdekeit szolgálja. Hajtóvadászat indult két árok­tői férfi ellen: az 51 éves, idő­sebb Rostás Elemér és a 26 esztendős Rostás Henrik házi őrizetből szöktek meg péntek éjszaka. A keményfiúk annak az ároktői bandának a tag­jai, amelyet két ember halálát okozó erőszakos rablásokkal vádolnak. Rostásék azért ke­rültek házi őrizetbe, mert négy év alatt ügyükben nem sikerült még elsőfokú ítéletet sem hoz­ni. Ez egy sokkal gyengébb őri­zeti rendszer, amit a rablógyil­kossággal vádolt két bandatag kihasznált. „A napi előírt négy-öt alka­lomhoz képest a kollégák pénte­ken hétszer ellenőrizték otthon Rostás Elemér Rostás Henrik a vádlottakat, legutoljára késő este. A rendőrség nagy erőkkel keresi a szökevényeket. Borsod megyében több ellenőrzőpontot hoztunk létre, kiemelt rend­őri jelenlét mellett” - közölte Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvi­vője, aki a lakosság segítségét kéri a szökevények kézre kerí­téséhez.- Aki a két férfi valamelyikét felismeri, vagy tud tartózkodá­si helyéről, hívja a rendőrséget a 112-es számon. Semmi esetre se próbálják meg elfogni vagy korlátozni az erőszakos bűn- cselekmények vádja mellett most már fogolyszökéssel is meggyanúsított két embert. A két férfinak hat-hét óra állt rendelkezésére, hogy megszök­jön és elrejtőzzön. A hattagú banda az ügyész­ség szerint 2008-2009-ben tu­catnyi alkalommal támadt rá 70-80 éves emberekre Gátlás­talan, embertelen módon bán­tak áldozataikkal. Az ügyész a hat vádlott közül ötre tényleges életfogytiglant kért. >

Next

/
Thumbnails
Contents