Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-10-27 / 41. szám
2013. OKTÓBER 27., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 Nem tudott a négyről az ötre lépni az ASE kosárlabda A zalaegerszegi bajnokin elveszítette idei veretlenségét Dzunics Braniszlav együttese Négy győztes mérkőzés után vereséget szenvedett az Atomerőmű SE Zalaegerszegen a férfi kosárlabda NB I-ben. Rónai Gábor Négy győzelemmel, százszázalékos mérleggel érkezett Zalaegerszegre az Atomerőmű SE. A kiváló mutató alapján mindenki azt remélte, hogy folytatja siker- sorozatát Dzunics Braniszlav gárdája. Még akkor is, ha a zalaiak sem álltak rosszul a meccs előtt, három győzelmükre és egy vereségükre igazán büszkék lehettek. A meccs elején a lendületes Zete meg is lepte a Paksot: a 4. percben 9-2-re vezettek a hazaiak. Justin Shafford triplával kezdett, majd betett még egy duplát is - ő volt a ZTE legjobbja az elején. No meg Kovács Ádám, aki másolta az amerikait. A másik Kovács, Ákos sem akart elmaradni, a paksiak „Kacsája” három közelit vágott be, jól mozgatta társait, nagyban neki volt köszönhető, hogy a negyed végére már az ASE vezetett. Ennek ellenére nem lehetett nyugodt a folytatást illetően a piros-kék alakulat. Leginkább Kámán Tamás miatt főhetett Dzunics mester feje: az előző szezonban még az ASE-ban játszó magasbedobó a második felvonásban gyorsan beszúrt egy Dzunics Braniszlav (középen) hiába magyarázott a paksiaknak, az ASE kénytelen volt fejet hajtani a zalaiak előtt triplát, majd hidegvérrel értékesített két büntetőt. Ez a Kámán már nem az a Kámán volt, akinek Gutiérrez Garcia Enrique, a Paks spanyol edzője szinte teljesen elvette az önbizalmát. De sok gondot okozott Douglas Plumb is, a kisember szinte mindenütt felbukkant a pályán, és sajnos rendre pontokkal büntetett. A nagyszünetre már a ZTE vonulhatott előnnyel. A fordulás után sem változott a játék képe, sajnos Kámán Tamás keze sült, két hármast is bevágott ebben a felvonásban. Paksi részről csak a négy távolit számláló Deonta Vaughn tudta felvenni vele a versenyt. No meg Jarrod Jones, aki szorgosan termelte a duplákat a palánkok alatt. Valami mégsem stimmelt a Paks játékában, mert a ZTE előnye tovább nőtt, Kámán harmadik hármasa a negyed vége előtt nem sokkal azt jelentette, hogy kilenc pontos előnnnyel futhatott neki a záró felvonásnak Völgyi Péter alakulata. Alaposan fel volt adva a lecke a paksiaknak. Különösen úgy, hogy alig kezdődött el a negyedik negyed, Gáspár Dávid hármasával máris 12 lett közte (67-55). És sokáig nem csökkent a különbség, sőt a 34. percben 71-58 állt a villanytáblán. Innen is visszajött azonban az ASE: Szabó Zsolt triplája volt a jel a támadásra, Jones két közelit vágott be, Vaughn egy triplát tett hozzá, és máris tetőfokára hágott az izgalom (38. p.: 73-73). Az utolsó percnek 76-75-tel futottak neki a csapatok, a meccs záró találatát Kámán Tamás szerezte büntetőből - talán a sors akara így. A legvégén Vaughn röppályára indított egy triplát, de nem jött be, az ASE először kapott ki a 2013/14-es szezonban. FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 5. FORDULÓ. ZALAKERÁMIA-ZTE KK- ATOMERŐMŰ SE 77-75 (18-19,2318,23-18,13-20). Zalaegerszeg, V: Papp R, Hegedűs T., Jakab L. ZTE: Boston 6, PLUMB 18/3, Gáspár 11/9, Safford 7/3, LEK- LI13. Csere: Kovács Ádám 5/3, KÁMÁN 12/9, Kertész, Koma 5. Vezetőedző: Völgyi Péter. ASE: Kovács Ákos 8, Medve 2, Körté- lyesi 5/3, Szabó Zs. 9/3, Tóth Á. 5. Csere: VAUGHN 19/18, JONES 20, Eilingsfeld, Summers 4, Baki G. 3/3. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 3. perc: 9-2.8. p.: 16-14.17. p.: 35- 29. 25. p.: 47-46. 33. p.: 71-58. 37. p.: 73-71 völgyi Péter: - Nagyszerűen küzdöttünk, Gáspár Dávid például támadásban nyújtott, extrát, mások védekezésben. DZUNICS BRANISZLAV: - Irányította a mérkőzést és megérdemelten nyert a ZTE, mert fölényünket a palánk alatt nem tudtuk a terveknek megfelelően kihasználni. Vasárnapi Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: • NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FINTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKI PÉTER Telefon: 06-40/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 660 Ft. Hirdetésvezető: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72/505-060. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.r Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Nirdetésfehéte információ: hétköznap 8-tól 16-ig Tolnai Népújság Axel-Springer Magyarország Kft. Kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Szerkesztőség telefon: 74/511-510 Hirdetés telefon: 74/511-534 Terjesztés telefon: 74/511-539 www.teol.hu Hirdetésfelvevő irodák: Bátaszék, Budai u. 30. 30/600-4570 Bonyhád, Bajcsy Zsilinszky u. 2., 20/374-9297 Bonyhád, Zrínyi út 25. 74/453-453 Hőgyész, Kossuth tér 13. 06-30/216-4049 Hőgyész, Rózsavölgyi u. 21.74/489-560 Kajdacs, Kossuth L. u. 585/b. 75/551-005 Nagymányok, Kossuth L. u. 31. 74/459-601 Paks, Barátság u. 3. 70/310-8374 Paks, Deák F. u. 3. 75/510-623 Paks, Kossuth L. u. 8. 70/310-8374 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 74/511-534 Tamási, Rákóczi u. 130. 74/473-651, 70/365-9050 Tamási. Szabadság u. 46-48. 74/570-808 ________ ^T olnai Nepuisaií TEQL Zrínyi Sörkert Étterem szekszárd, Zrínyi u. 1. tel.: 74/511-606; Fax: 74/511-605. menü: Erőleves, csigatésztával, csirkecomb jóasszony módra, savanyúság A menü ára: 900 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig.)