Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-16 / 242. szám

8 2013. OKTÓBER 16., SZERDA ELETMOD - TV-MUSOR Hol és hogyan tanítható a jó modor? Otthon az igazi A jó modorra nevelés hosszabb folyamat, mely csak akkor eredményes, ha következetes. Olyan alapvető dolgok, mint a „köszönöm” szó használata, a köszönés, már két-három éves korban is megtanítható, s óvo­dáskorban folytatható. Akkor fogékony igazán a gyerek. A minta, amit a mama, a papa ad a legfontosabb, azt utánozza, azt szokja meg. Lehet játékosan gyakorolni is (a tévé segíthet, de sokat ronthat is ezen). Játsszunk el együtt viselkedési formákat, cseréljünk szerepeket. így foko­zatosan minden illemszabályba be lehet avatni a srácot, biztos, hogy nem felejti el. Nem kell az iskolára várni. Otthon kell jó példát adni, annak van igazi eredménye. A személyiségről kialakult kép nagymértékben függ jó modorától, vagy éppen annak hiányáról. S ez az, amely meghatározza életét. ■ Ha csak a tévén lóg, ártalmas lehet „Még köszönni sem tud” ezek a mai fiatalok... Örökzöld problémák mai hangszerelésben Nem köszön, nem adja át a helyét a járművön, tolakszik, hangoskodva beszéli meg az előző este történteket te­lefonján a villamoson. Talán az utóbbit leszámítva nem újdonság, mióta világ a világ, elhangzik a panasz: nevelet­lenek a fiatalok. Valóban? AS-összeállítás Az internetet követők tucat­nyi videót láthatnak nap, mint nap. Ezek a legkülönfélébb témakörben adják tudtunkra a világ eseményeit, a hírektől, a tréfás kisfilmeken át a zenei videoklipekig. Az okos-, jó mi­nőségű kamerákkal ellátott te­lefonok megjelenése óta azon­ban az egyének mindennapjait is figyelemmel kísérhetjük. A fejlődés magával hozott azon­ban egy kellemetlen szokást is. Mivel már a gyerekek is keze­lik az eszközöket, beleértve a közösségi portálokat is, egyre többször találkozhattunk ap­róbb csínytevésekről készült felvételekkel. Mostanra ezen is túlnőttek a fiatalok, akik nem érezve a nyilvánosság veszé­lyét, komoly vétségnek számító tetteikről is megemlékeznek. Mégpedig büszkén. Extrém esetben már tanárverésről készült videó is kikerült így az internetre, onnan pedig a ________________________ I Ha nem kapjuk el a hangot, akkor azt éli át: már megint prédikálnak neki tévéhíradókba. Érdemes ezekre a szülőknek is figyelni, és jobb megelőzni a bajt, felkészülni, illetve neveléssel megelőzni. Vajon ezek elszigetelt ese­tek-e, vagy az egész korosztály­ra jellemző az elszemtelenedés. Megnyugtató, a témával fog­lalkozó szakemberek szerint nem tekinthető általánosnak. __Ifi_________I ' !'»- V "IH ________ Kirí vóan rossz gyerekek min­dig voltak, csak nem kaptak nyilvánosságot, magyarázzák. Azt azonban hozzáteszik, hogy jól láthatóan egyre több a neve­letlen, egymással és a felnőt­tekkel tiszteletlen kamasz, mg köszönni sem tudnak, vagy nem akarnak, s akiből így alig­ha lesz majd jól nevelt felnőtt. __li'zl i-m 1 í/ '"v ' Eb be beletartozik az is, hogy sokszor mintha egyenrangú félnek tekintenék az idősebbe­ket. Illetlenül, köszönés nélkül szólnak azok is, akik nem kor­társaik, netán tiszteletet érde­melnének. Egy bevásárlóközpont mozi­jában a rendetlenséget kifogá­solták az ott dolgozók. Hiába kérik minden előadás után, hogy az üdítős poharakat, illet­ve a kukoricás zacskókat dob­ják ki a vendégek távozáskor, az ifjú nézők nagy része ezt nem érzi fontosnak. Mi több, rendszeresen szán­dékosan szétszórják a maradé­kot, csupán dacból. Lehetséges, hogy így van, de tudni kell, egyetlen gyerek nem születik sem udvariasnak, sem nevelet­lennek. A jólneveltség tanult vi­selkedési forma. E tekintetben a leghatásosabb az otthon látott és átélt szülői példa. Bandamodor ki ne látott volna buszon, villa­moson bandázó kölyköket? Ők azon túl, hogy gyakran alkoho­los vagy energiaitalos mámor­ban üvöltöznek, a legtöbbször telefonjaik segítségével hangos zenét is hallgatnak. Gyakran ez veszekedésbe torkollik, hiszen a munkából hazafelé tartó felnőt­tek nem kíváncsiak ezekre a mi­nifesztiválokra. ___a_______I______________ A korosztályos társaihoz kezd el igazodni agyerek NEVELETLENNEK TARTOTT fiata­lok mindig voltak. A technika fejlődése sok szempontból köny- nyebbé teszi a szülők dolgát. Ám negatív következményei is vannak, amikor a szülő helyett a tv vagy a számítógép nevel. Ugyanakkor a rossz gyerek nem eredendően rossz, csak helytelen dolgokat tesz, aminek a hátterében nagyon sokféle ok húzódhat: igény a figyelemre, a megértésre, következetes sza­bályok hiánya, szülői-nevelői attitűd, vagy akár rossz példa. Fontos megkülönböztetnünk a szándékos rosszalkodást at­tól, amikor valaki nincs tisztá­ban a tettei következményével. A gyermek növekedésével egy­re fontosabb példa lesz számá­ra a kortársközösség, azonban nem mindegy, hogy abban mi­lyen csoportnormák uralkod­nak. Például egy következetes, de elfogadó, a dicséretekkel sem fukarkodó pedagógus cso­dákra lehet képes egy jó osz­tályközösség kialakításában. Egy gyermeknek az első és leg­fontosabb minta a szülő. Épp ezért fontos a saját példa és a következetes hozzáállás. Persze vannak helyzetek, ami­kor figyelmen kívül kell hagy­ni például a klasszikus hisztit, amelynek a legtöbbször csak a szülő figyelmének megszerzé­se a célja. Fontos, hogy a neve­lés eszköze ne a megfélemlítés legyen, hanem a szeretet. ■ _______LOLLI___________Jllii______ TE LEVÍZIÓ-MÜSORl A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2013. OKTÓBER 16., SZERDA 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó (ismétlés) 8.08 Minden Reggel © 10.00 TopShop 11.40 Asztro-Show 12.45 Reflektor© 13.05 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek © 13.40 Éjjel-Nappal Budapest (ism.) © 14.50 Fókusz© 15.25 A végső akarat © 16.25 A bosszú angyala © 17.30 A gyanú árnyékában (magyar dokureality-sorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.15 Fókusz© 19.45 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 20.55 Barátok közt (magyar sor., 6651-6652.) 21.35 Szulejmán © (török kalandfilmsor., 53.) 22.50 Házon kívül 23.25 Reflektor® 23.40 Vundersőn és Zuperszexi ® 1.15 Míg a halál el nem választ 6.00 Babavilág (ism.) © 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka © 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál © 13.00 Knight Rider© 14.00 Tények Délután 14.50 Csapdába csalva © 15.50 Családi titkok © 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán® 18.00 Tények 19.05 Édes élet® Közben: Skandinávlottó sorsolás 20.15 Aktív© 21.00 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2215.) 21.35 A Búra alatt® (am. horrorsorozat, 7.) Stephen King regényéből. 22.40 Frizbi Hajdú Péterrel Közben: Kenósorsolás 23.50 Fogyj Rékával és Norbival! 23.55 Ringer-A vér kötelez© (amerikai krimisorozat, 18.) 9.00 A királyi ház titkai® 10.10 Jó tudni!© 10.40 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Hrvatska Krónika 12.55 Ecranul Nostru 13.25 Útravaló 13.40 Jelfák © 13.55 Gasztroangyal © 14.50 Családosak egy van © 15.35 A múlt fogságában© 16.25 Jövő-Időben 16.30 Híradó+ 16.45 A szenvedélyek lángjai © 17.30 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 A következő!© 19.30 Híradó este 20.20 Retrókabaré© 21.20 On The Spot® 22.15 Az este 22.50 Summa 23.20 Angi jelenti © 23.50 Híradó 0.05 Történetek a nagyvilágból © 0.35 Mentőöv® 1.05 Családosak egy van (ism.) © 1.50 Rocca parancsnok © 15.25 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal 15.50 Gógyi felügyelő 16.15 Shaun, a bárány 16.20 LótiésFuti 16.30 Maja, a méhecske 16.55 LolkaésBolka 17.05 BabarésBadou kalandjai 17.30 Caillou 17.35 Blinky Bili kalandjai 18.05 Eszes Jess 18.15 Magyar népmesék 18.30 Mumin-völgy 18.40 Lülü, ateknőc 18.55 Miss BG 19.10 Rupert maci varázslatos világa 19.25 Napfény farm 19.35 Segítség kacsaszárnyakon 19.50 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Kapa, kasza, fakanál 21.10 Camelot ® (am.-angol sorozat, 10/7.) 22.00 A következő! © 22.55 Ridikül © 23.40 Noé barátai 0.05 Valóságos Kincsesbánya © 8.20 Harmadik műszak © 9.15 Gyilkos számok © 10.15 Káoszháza® 10.45 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, III/2.) 11.15 Szeretem a testem 12.20 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, 111/13.) 13.20 CSI: A helyszínelők® (am. krimisorozat, XI/6-7.) 15.15 Nyomtalanul® (am. krimisorozat, VII/6-7.) 17.15 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, III/9.) 18.15 Káoszháza® (am. vígjátéksorozat, I/3.) 18.50 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, III/3.) 19.20 Jóbarátok © (am. vígjátéksor., IV/11-12.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., VII/18-19.) 21.25 Halálosabb iramban © (am.-német akciófilm, 2003) 23.30 Harmadik műszak ® (amerikai sorozat, VI/11.) 0.30 Kés/alatt® (amerikai sorozat, VI/13.) 1.30 Lehetetlen küldetés (ism.) © 10.40 Bözsi és a többiek 12.00 Híradó Benne: Időjárás 12.25 Vers 12.30 Múzeumtúra- francia módra © 13.05 Pannóniától a csillagokig - Magyar eredmények az űrkutatásban 13.35 Európa messze van 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood© 18.00 Híradó Benne: Sport, Időjárás 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisváros© 19.40 Angyali érintés © 20.30 Linda® Hazajáró lélek 21.30 Hírek Benne: Sport 21.40 Mosás, vágás, ámítás © (francia film, 2010) Fsz.: Audrey Tautou 23.25 Kultikon © 23.40 Beavatás 23.55 Koncertek az A38 hajón © 0.50 Vers 6.00 Sportverda 7.00 Mindentudás Egyeteme © 8.05 Jimmy világot lát © 9.05 Gyűjtögetők® 10.00 Beépített főnök © 11.00 Amikor a Föld diktál 12.00 Állati rekordok © 13.00 Az Élet© 14.00 Variációk egy világvégére 15.10 Géptemetők© 17.00 Fald fel Amerikát - Rajongói klub © 18.00 Őshüllők arénája © 19.00 Állati rekordok © Csak az orrunk után 20.00 Variációk egy világvégére 21.10 10 dolog, amit nem tudtál © (am. ismeretterjesztő sor.) A Rooseveltekről; Pablo Escobarról 22.05 India sodrában © (angol ismeretterjesztő sor.) 23.05 Az ötezer éves India (angol ismeretterjesztő sor.) A fűszerek és a selyem útjai 0.05 A világegyetem © (am. ismeretterjesztő sor.) 9.05 Pokoli villám (amerikai thriller, 2009) 10.45 Alien tornádó (amerikai sci-fi, 2012) Fsz.: Jeff Fahey, Kari Wuhrer, Stacey Asaro 12.25 A bosszú városa (amerikai akciófilm, 2010) Fsz.:RobVanDam, Big Ronnie, Lara Grice 14.00 Columbo (amerikai krimisorozat) Diplomáciai mentesség 15.30 Taxi 2. (fr. akcióvígjáték, 2000) 79' 17.10 A sárkány csókja (fr.-am. akciófilm, 2001) 98' 19.00 Montreali bankrablás (fr.-kanadai akcióvígj., 1985) 21.00 X-Men 2. (am. fant. akciófilm, 2003) Fsz.: Hugh Jackman, Halle Berry, Patrick Stewart, Famke Janssen 23.30 A halálraítélt © (amerikai thriller, 2007)113' 1.35 Dögös mamik célkeresztben ® (amerikai vígjáték, 2010) 88' 3.15 Pokoli villám (amerikai thriller, 2009) 86' 19.45 Éjjel-Nappal... 18.00 Tények : 13.55 Gasztroangyal 15.00 Hunyormajor 18.50 Férjek gyöngye 20.30 Linda 8.05 Jimmy világot lát 23.30 A halálraítélt Wißtxwi n « n ■ 12.00 Segítség, bajban vagyok! 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Barátok közt (ism.) 14.30 Az örökség 15.30 A sors hullá­main 16.30 A vihar 17.30 Az első millióm története 18.30 Legyen Ön is Milliomos 19.30 Vacsora­csata 20.30 A gyanú árnyéká­ban 21.30 Segítség, bajban va­gyok! 22.30 Barátok közt 23.00 Híradó 23.30 Forró nyomon 0.30 5.30 Egzotikus Ázsia © 6.00 Las Vegas ® 7.00 La Pola © 8.05 Eva Luna © 11.20 Csapdába csalva © 12.25 Hal a tortán © 13.30 Colin és Justin tuti lakás- tippjei © 14.30 Álomház © 15.30 Las Vegas ® 16.30 Jóban Rossz­ban © 17.05 Bűnök és szerelmek © 18.50 Árulkodó nyomok © 20.00 Tények 21.00 Hal a tortán © 22.00 Atomtámadás ® 0.45 Colin és Justin tuti lakástippjei © 10.30 Soroló 11.05 Stopper 11.30 Gyógyhír © 12.00 Déli Híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Ve­títő © 15.00 Híradó 15.30 Retro- grád 16.05 Páholy 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Hír­adó 21 21.30 Panaszkönyv 22.00 Híradó 22.30 Ikon 23.05 Magyar- ország élőben 11.15 Aranykor-archívum © 12.15 Halál a paradicsomban © 13.20 A Wendell Baker bal­hé ® 15.15 Támadás Rommel el­len (ism.) ® 17.05 A kristálytükör meghasadt (angol krimi, 1980) © 19.10 Ahol a grizzlyk élnek (angol-am. kalandfilm, 1999) © 21.00 Egy bátor ember (am.-spa- nyol film, 1999) ® 23.20 Action Mánia ® 23.50 Amerikai szamu­ráj® 1.30 Én és a maffia© 9.00 Labdarúgás. Anglia-Len- gyelorszáp (ism.) 11.00 Televízi­ós vásárlás 12.00 Ökölvívás. Ko Tv, Classics (ism.) 13.00 Ko Tv (ism.) 13.30 Labdarúgás. Spa- nyolország-Grúzia (ism.) 15.30 Goalissimo 16.30 Mai helyzet HD 16.45 Labdarúgás. Ligakupa, Di- ósgyór-Vasas; Ferencváros-Győ- ri ETO (élő) 21.45 Arany pillanatok 22.00 NFL (ism.) 1.30 Labdarú­gás. Futbol Mundial (ism.) HD 12.30 Laci bácsi konyhája 12.50 Televíziós vásárlás 15.00 Global 3000 (ism.) 15.30 700-as klub 16.10 Start plusz (ism.) 16.30 EU Journal (ism.) 16.55 Világhíradó 17.10 Fórum 17.55 Híradó 18.25 Fórum 18.45 Sporthíradó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Világhíradó 20.55 Híradó 21.05 A tét 21.55 Híradó 22.20 Fri- derikusz 23.05 Hazahúzó 23.55 Híradó 1.35 A tét (ism.) 10.00 Licitvadászok 11.00 Ha­lálos fogás 12.00 Aranyláz - A legizgalmasabb pillanatok 13.00 Cefrekirályok 14.00 Aranyláz a Bering-tengeren 15.00 Licitva­dászok 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Licit­vadászok 20.00 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták 21.00 Raktárvadászok 23.00 Licitva­dászok 0.30 Csomagcsaták 18.00 Muffinháború ® 19.00 Családi lefőzö © 19.30 Húsimá­dók klubja © 20.00 Édes élet Da­vid Roccoval © 20.30 Jamie 15 perces kajái ® 21.00 Írország­ból szeretettel © 21.30 Jamie 30 perces kajái © 22.00 Etet­ni bolondulásig © 22.30 Étter­mi praktikák otthonra ® 23.00 Jamie vidéki konyhája © 23.30 Édes nagyik © 24.00 Receptda­ráló © 0.30 Olasz meló ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 4 %

Next

/
Thumbnails
Contents