Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-02 / 230. szám
9 2013. OKTÓBER 2., SZERDA ÉLETMÓD - LAKBERENDEZÉS Az ősz természetes színeiben lakásdekorálás A gyerekek is örömmel segíthetnek otthonunk feldíszítésében A természet színei, a barnák, okkerek, vörösek ezernyi árnyalatukkal elvarázsolják az embert. Gyűjtsük hát össze ezeket a csodákat, és vázákban, tálakban vigyük az őszi tájat otthonunkba. Lakáskultúra Minden évszak varázslatos, de azt a színpompát, amit az ősz felvonultat, csak ez a gyümölcsérlelő időszak mondhatja magáénak. Elég egy pillantást vetni a kert fáira, vagy egy kiadós sétát tenni az erdőben, hogy gyönyörködhessünk a meleg színárnyalatokban. Gondoljunk ugyanakkor arra is, hogy a változatos színű és formájú levelek, a bogyós ágak, a töktermések nemcsak szépek, de fantasztikus dekorációs alapanyagok is egyben. Szemet gyönyörködtető, egész télen át szép csokrokat készíthetünk többek között csipkebogyóból, fagyaiból, hortenziából, vagy más termésekből, növényi elemekből. Közöttük is igen közkedveltek a változatos fajtákban termesztett dísztökök, ezek a megszámlálhatatlan színárnyalatban és mintázatban előforduló, a természet által formatervezett, szoborszerű növények, melyek minden különösebb körítés nélkül, önmagukban is nagyon dekoratívak. Ha egy-egy szép példányt lakásunk erre alkalmas pontján, csendéletsze- rűen elrendezzük, több hétig is gyönyörködhetünk a látványban. Rusztikus megjelenésük miatt lehetőleg fából, vesszőből készült tartót válasszunk számukra a lakásban, de megfelelő környezetben, hasonlóképpen jól mutatnak régi fémedényekben is. A dísztökök igen sokféle formában léteznek, vannak gömbölyűek, laposak, tojás és turbán alakúak, de rücskös és sima felületűek is akadnak közöttük. Színük sem kevésbé változatos; a piros, a sárga, a kék, a zöld különböző árnyalataiban ragyognak. A nagyobbak sütésre, főzésre is alkalmasak, ízük és tápértékük a sütőtökéhez hasonló. Nézzük, milyen fajták a leggyakoribbak. A narancstök 6-8 cm nagyságú, sima felületű, készemet gyönyörködtető, egész télen át szép csokrokat készíthetünk a különféle termésekből, ágakból, levelekből, dísztökökből rítésre is szívesen felkapaszkodik, felfutó szárán látványosak a termések. Bibircses felületével különös hatású a varacskos tök, melynek alakja általában gömbölyű vagy lapított. A körte alakú tök csíkos, sárga és zöld változatban is létezik, mindösz- sze 6-8 centiméterre nő meg. Ragyogó narancsvörös színű a csúcsos dísztök. Az előzőeknél kétszerte nagyobb termést érlel, amely a csúcsnál kihegyesedő, csepp formájú. Kékesfekete változata egészen különleges. A nyakas tök termése elkeskenyedő kunkorban végződik. Zsenge korában ehető. Késő ősszel érik az egyik leglátványosabb példány, a turbántök. Császár- sapkaszerű kabakja általában égőpiros. Különböző méretű, színű és mintázatú változatai léteznek. Az esztétikusán elhelyezett dísztökökkel romantikus módon átváltoztathatjuk a lakás egy-egy pontját, például a bejárat környékét, egy lépcsőfeljárót, s a hatást fokozhatjuk, ha a nagyobb, kivájt darabokba mécsest rakunk. Ebből a célból praktikus a tök száránál található, természetes mélyedést kicsit kivájni, és abba helyezni a teamécsest. Ha egy nagyobb sütőtököt felül kivájunk, kiváló vázát kapunk. Az őszi asztali dísz további kellékei különféle virágok, bogyók, s a körben elrendezett, apró dísztökök lehetnek. A dekorációs összeállítások készítésénél ki-ki bízza magát saját fantáziájára, s alkosson jókedvében. Ráadásul mindez kiváló családi kikapcsolódás is, hiszen a munkában részt vehet a család apraja-nagyja. Egy szép kirándulás emléke sokáig megőrizhető csalogató az 6szi erdő. A fák között sétálva akarva-akaratlan is lehajolunk egy-egy különlegesen színesedő falevélért, vagy az avarban megbújó, érdekes formájú termésért. Szinte észre sem vesszük, és lassan csokrot alkot kezünkben a levél, miközben már egy maréknyi bogyót, makkot, gubacsot is szorongatunk. Ezekből a termésekből egy kis fantáziával érdekes lényeket, figurákat kelthetünk életre, továbbformálva a természet alkotásait. Jó játék ez gyereknek, felnőttnek, de különösen együttesen. Az elkészült figurákat sajátos környezetbe is helyezhetjük, játszhatunk, vagy egyszerűen díszíthetünk velük. AZ ALKOTÓELEMEKETfurdanCS- csal és hurkapálca-csapolással, illetve ragasztással is rögzíthetjük. Akik szívesen dolgoznak ragasztópisztollyal, itt jó hasznát vehetik, de ügyeljenek arra, hogy a ragasztóanyag rejtve maradjon, hiszen nem illik a természetes matériákhoz. Érdekesformájú, egzotikus terméseket virágkötészeti kellékboltokban is beszerezhetünk. A begyűjtött kincseknek szép keretet ad egy kivájt, félbevágott tök HÍRSÁV Halloween-dekor és a magyar popduó otthona MA kerül az utcára a Kis- kegyed Otthona legújabb száma, amely elsősorban az őszi lakberendezés lehetőségeire fókuszál. Segítséget nyújt a Halloween-dokorációk elkészítéséhez, az őszi virágkompozíciók elkészítéséhez is, a lakásriportok között pedig megismerhetik a magyar popduó, Balássy Betty és Varga Feri otthonát is. ■ NAffAll- f HAKTWUS fs LÁTVÁNYOS KHvrOWUSOH A BÖVlPÍlé KAWAIOA I A porszívózáshoz is kell a stabilitás és a gyorsaság A Samsung új porszívójának (Motion Sync) számos előnyös tulajdonsága van. Egy új technológiai megoldás a dinamikus, könnyed irányíthatóságot biztosítja. Az új gép a legstabilabb portartályos porszívó a piacon. A porszívó teste a kerekektől függetlenül forog, s ezzel gyorsabb, pontosabb mozgást tesz lehetővé. A kedvező súlypont-kialakítással pedig jobban irányítható, miközben a nagyméretű üreges gumikerekek könnyedén forognak. ■ Mesebeli faépítmények a Művészetek Palotájában HOLNAP ESTE 18.30-kor nyílik a Hello Wood kiállítás a MÜPA-ban. A fiatal képző- és iparművészek bemutatása programja során most először a Hello Wood installáció kiállítása látható az épület előtti területeken és a belső térben. A Hello Wood olyan építészekből, iparművészekből álló közösség, amely alkotótáborokban hozza létre különleges faépítményeit. Melyek arra is alkalmasak, hogy összekapcsoljanak különféle művészeti ágakat, ezt teszik holnaptól a Művészetek Palotájában is. (hellowood.eu.) ■ Formatervezés és történelem egy helyen KIÁLLÍTÁS Olasz tárgyak, bútorok, lakberendezési cikkek az 50-es évektől napjainkig Tévhitek a szigetelési költségekkel kapcsolatban Igazi tárgy- és bútorkülönlegességeket láthatunk azon a tárlaton, melyet az Olasz Nagy- követség, az ICE - Olasz Külkereskedelmi Intézet, az Ipar- művészeti Múzeum és a Design Hét Budapest közösen szervezett a napokban. A világ egyik legjelentősebb formatervezési múzeuma, a milánói Triennale költözött be a budapesti Iparművészeti Múzeumba, s most első alkalommal mutatja be hazánkban gyűjteményének egy részét. A Maestri tárlat a Triennale állandó kiállításából válogatott design klasszikusokat vonultat fel - ráadásul olyan darabokat, melyek többségét még sohasem láthattuk hazánkban. Retro és csúcsdesign az Iparművészeti Múzeumban A megnyitón Silvana Annic- chiarico, a milánói Triennale Design Múzeum főigazgatója, a rendezvény kurátora ajánlotta a látogatók figyelmébe annak a 21 legendás olasz designemek a munkásságát, akiknek alkotásai mára az olasz design jelképeivé is váltak. Ilyen többek között a Gio Ponti által tervezett „Superleggera” szék, Achille és Pier Giacomo Castiglioni „Arco” lámpája, vagy Ettore Sottsass „Valentine” írógépe. S ez még csak néhány darab a mintegy száz kiállított tárgy közül, amik legfeljebb filmek látványaként volt elérhető a magyar közönség számára. A kiállítás a november 24-ig tekinthető meg. ■ A homlokzat, vagyis a külső fal szigetelését végző tulajdonosok körében általános tévhit, hogy a kőzetgyapot szigetelőanyag kétszer annyiba kerül, mint a polisztirol (EPS). Ezzel szemben - több közepes és nagyobb méretű társasház hőszigetelési költségszerkezetének elemzése alapján - kiderült, hogy az elkészült szigetelési rendszerek egészét tekintve mindösz- sze 22-25 százalék eltérés van a légáteresztő, hangszigetelő, tűzálló kőzetgyapot rendszer és a mérsékelten légáteresztő, gyengébb hangszigetelő, nem tűzálló tulajdonságokkal rendelkező polisztirol szigetelő ára között. Tény, hogy a kőzetgyapot szigetelőanyag önmagában drágább, ám ez a tétel csak egy része a teljes szigetelési rendszernek, amelynek költségszerkezete is több elemből áll. A felújítóknak ugyanis a szigetelőanyagon kívül számolni kell az alapozó, a ragasztó, a háló és a vakolat árával, továbbá az állványozás, a munkadíjak költségeivel is, amelyek az alkalmazott szigeteléstípustól csaknem függetlenek. EPS alkalmazása esetében a teljes homlokzati szigetelési rendszer 6-7 ezer forint/m2 költséget jelent, míg kőzetgyapot esetében ez az összeg a 7-9 ezer forint/m2-t is elérheti. ■