Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-12 / 239. szám
16 2013. OKTÓBER 12., SZOMBAT SPO rnm Neymart dicséri a brazilok korábbi klasszisa A brazilok egykori szupersztárja, Ronaldo szerint 21 éves honfitársa, Neymar egyszer a világ legjobb labdarúgója lehet. „Sokat fejlődött, és ha továbbra is így megy előre, akkor nem lesz, aki megállítsa őt!” - mondta a 37 éves, korábbi kiváló csatár. RONALDO AZ ÉN FORDULÓM Boros: most van esély! új sorozatot indítottunk! Minden héten megkérdezünk egy-egy szakembert, mit vár az aktuális hétvégi megye egyes fordulótól. Eddig nyolc tréner tippelt: Kardos Ernő, a Dombóvári FC-Róna edzője a 4. fordulóban telitalálatot ért el. Egy meccset rontott el, így hat találattal büszkélkedhet Kniesz Mátyás (Bonyhád Völgység LC), aki a képzeletbeli dobogó második fokán áll. Kalmár Ferenc (Majos) öt, Dienes Pál, a Bátaszék edzője négy, Wiesner József (Tolna VFC), Lacza József (Szedres) és Sánta István (Kölesd) három, Kiss János (Tevel Medosz) egy találatot ért el. Ezúttal Boros Attilát, az Őcsény edzőjét kértük tippelésre. A 9. FORDULÓ PROGRAMJA ÉS BOROS ATTILA TIPPJEI. DUNASZENTGYÖRGYSE-DOMbóvári fc-róna: A szentgyör- gyiek feljövőben vannak, de a Dombóvár a bajnoki cím favoritja. Tippem: 2 BONYHÁD VÖLGYSÉG LC-KÖlesd SE: Az utóbbi hetekben a Kölesd remek formába lendült, de a Bonyhádot erősebbnek érzem. Tippem: 1 TEVEL MEDOSZ SE-MAJOSI SE: Háromesélyes a szomszédvári rangadó, a Majosnak nem igazán megy idegenben, a Tevelnek pedig kell a pont. Tippem: X KAKASD SE-TAMÁSI 2009 FC: A Kakasdnak égető szüksége lenne végre az első pontra, de a Tamási is jó formát mutat. Tippem: X KISDOROGI FC-DUNAFÖLDVÁR FC: A Kisdorog kiszámíthatatlan csapat, egy pontra jók lehetnek. Tippem: X SZEDRES SE-FADD SE: Nem megbántva a faddiakat, a Szedres jóval erősebb csapat. Tippem: 1 ŐCSÉNY SK-TOLNA VFC: Mit ÍS mondhatna a hazai csapat edzője: győzelmet várok! Mindkét gárdában több van, úgy érzem, most lehet esélyünk. Tippem: 1 ■ R. G. Decemberre időzítik a jó formát kosárlabda Hat forduló eredménye nem számít, a második körtől élesedik a verseny Az MKB Euroleasing Vasas ellen kezdi meg a 2013/2014- as NB I.-es női kosárlabdabajnokság küzdelmeit az Atomerőmű-KSC Szekszárd csapata. Magyar Gergely alakulata még a formába hozás időszakában van. Balázs László Több szempontból is új rendszerű lesz a női pontvadászat. A korábbi 12 helyett csak 10 csapat szerepel, és az alapszakasz is eltérő lesz az eddigitől, miután élcsapatainknak az újonnan alakult magyar-szlo- vák-horvát közös bajnokság, a 11 csapatos Közép-európai Liga (az öt magyar csapata a szlovák liga azonos helyezettjeivel és egy horvát gárdával játszik az ottani bajnoki címért, majd visszatérve csak a tavaszi középszakaszban a honi 5-8. helyezettek ellen folytatja a magyar érmekért) is színesíti a programjukat. Fiatalok főszerepben A fiatalok minden eddiginél nagyobb szerephez jutnak a bajnokságban, hiszen a versenykiírásba foglaltak szerint minden gárdában az összecsapások első húsz percében egy 1993. január 1-je után született kosárlabdázónak a pályán kell lennie. A KSC-nél ez öt játékost érint, a Studer testvéreket, Simon Anikót és Kalocsai Dorinát, valamint a sérüléséből lábadozó Árvay Júliát. A Győr csak december elején csatlakozik a mezőnyhöz, így az első hat forduló - a ZTE, a Vasas és az MTK elleni oda-vissza vágós meccsek - eredményei nem számítanak, csak a második kör kimenetelét viszik majd magukkal a csapatok. Négy érkező, öt távozó Az előző szezonban hetedik helyen záró Atomerőmű-KSC Szekszárd játékerejéről most még nehéz bármit is mondani, az igazolások alapján jobb lehet a gárda, mint a legutóbbi szezonban. A tavalyi keretből öten - Bálint Réka (Diósgyőr), Pap Regina (PEAC), Dragana Szvit- lica (MTK), Olekszandra Csek, Iva Roglics - távoztak, a csapathoz négy új játékos - Kalocsai Dorina (Bajai NKK), Kovalcsik A SZEKSZÁRD 14 TAGÚ KERETE 4 STUDER ZSUZSA (1995), 169 centiméter, 62 kg, 1-2 5 HAJDÚ ZSANETT (1991), 176 centiméter, 69 kg, 2-3 6 TAMIS DOROTTYA (1991), 170 centiméter, 51 kg, 1-2 7 MAJA SCSEKICS (1987), 169 centiméter, 56 kg, 1-2 8 SZEPSIGINA (1985), 175 centiméter, 68 kg, 2-3 10 THEODOREÁN ALEXANDRA (1991), 178 centiméter, 69 kg, 2-3 11 STUDER ÁGNES (1998), 169 centiméter, 55 kg, 1-2 Emese (BSE), Latinka Dusanics (PEAC-Pécs), Shamika Single- ton - csatlakozott. Maja Scse- kics pedig úgy tért vissza, hogy a szerb irányító tulajdonképpen nem is ment el. Négy fiatal - Árvay Júlia, Studer Agnes, Simon Anikó, Studer Zsuzsa - is a felnőtt kerettel dolgozta végig a nyarat. A KSC Szekszárd nagyon fiatal csapattal fut neki 13 KALOCSAI DORINA (1995), 178 centiméter, 62 kg, 2-3 15 ZELE DORINA (1992), 185 centiméter, 76 kg, 4-5 17 KOVALCSIK EMESE (1991), 190 centiméter, 75 kg, 5 20 LATINKA DUSANICS (1990), 180 centiméter, 70 kg, 3-4 21 árvay Júlia (1995), 176 centiméter, 64 kg, 3-4 25 SIMON ANIKÓ (1995), 183 centiméter, 63 kg, 4-5 32 SHAMIKA SINGLETON (1989), 187 centiméter, 67 kg, 4-5 magyarázat: név, születési év, magasság, súly, poszt. az idénynek, a gárda átlagélet- kora huszonegy év. KEL: Győr helyett Cegléd A bajnoki ezüstérmes Hat-Ag- ro Uni Győr helyén a Ceglédi EKK játszik a KEL-ben. A tragikus buszbalesetet szenvedő győriek korábban úgy döntöttek, hogy mivel sérült játékosa1. forduló, október 13., vasárnap: KSC Szekszárd-MKB Euroleasing Vasas 18. 5. forduló, október 20., vasárnap: KSC Szek- szárd-ZTE NKK 18. 6. forduló, október 24., csütörtök: MKB Euroleasing Vasas-KSC Szekszárd 17.4. forduló, november 8., péntek: KSC Szekszárd-MTK-Buda- pest 18. 9. forduló, november 16., szombat: MTK-KSC Szekszárd 18. 10. forduló, november 23., szombat: ZTE-KSC Szekszárd 16.15.11. forduló, november 30., szombat: Vasas-KSC Szekszárd 17.12. forduló, deinak nagy része nem jön rendbe a rajtra, ezért nem indulnak el ebben a sorozatban. Hogy a versenykiírást és a programot ne kelljen módosítani, szükség volt még egy csapatra. Az MKOSZ a nemzetközi sorozatban nem induló NB I-es kluboknak kiküldte az indulási szándéknyilatkozatot, amit a Ceglédi EKK küldött vissza. cember8., vasárnap: KSC Szek- szárd-HAT-AGRO UNI Győr 18. 15. forduló, december 21., szombat: KSC Szekszárd-ZTE NKK 18.16. forduló, január 8., szerda: KSC Szekszárd-MKB Euroleasing Vasas 18. 14. forduló, január 15., szerda: MTK-Buda- pest-KSC Szekszárd 18. 17. forduló, január 19., vasárnap: HAT-AGRO UNI Győr-KSC Szekszárd 18. 19. forduló, január 25., szombat: KSC Szek- szárd-MTK-Budapest 18. 20. forduló, február 1., szombat: ZTE-KSC Szekszárd 16.45. A KSC Szekszárd játékoskerete (2013/2014) A KSC Szekszárd alapszakasz-mérkőzései Veretlen és nyeretlen csatája kosárlabda Tévés meccset játszik vasárnap az Atomerőmű az előző idény meglepetéscsapatát fogadja a vasárnap délutáni tévés meccsen (SportKlub, 15 óra) a veretlen Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárcsapata. A Kaposvári KK végig kiegyensúlyozott játékot nyújtva jutott be a legjobb négy közé. Á Dunn- Swanston-Spica légiós trió erejéhez egyedül a fehérvári Mo- ore-Wood-Jones hármasé volt hasonlítható. Ezek után nem volt meglepetés, hogy egyiküket sem sikerült megtartani. Igencsak magasra tette a lécet a Kaposvár, amelyet idén nehéz lesz megugrani. A Hinnant, Fodor M., Puljko, Hendlein, Pesics (Jancsikin) kezdőötös nem tűnik rossznak, s amennyiben Jarrod Jones és a labda: jó barátok Hinnant visszanyeri zalaegerszegi formáját, és a két délszláv játékos is hozza azt, amit várnak tőlük, akkor ez a garnitúra komoly célokért is küzdhet Fekete Ádám edző vezetésével. Hinnant, Hendlein és Jancsikin sérülékenysége azonban komoly rizikófaktor. Előbbi kettő hosszabb időtartamú kiesése akár a szezonjába is kerülhet a somogyiaknak, akik két vereséggel állnak: a Kecskeméttől simán (84-58), a ZTE-től otthon szűkén kaptak ki (81-83). Jó hír Paksról, hogy megérkeztek Durreil Summers papírjai, így a légiós végre megmutathatja magát az Atomerőmű SE szurkolóinak. ■ B. L. Bölcskére látogat a Videoton sportműsor A Szekszárd pedig a Honvéd ellen lép pályára Szombat ASZTALITENISZ. Női NB I/B Nyugati-csoport: Fastron AC Tolna-Győri Elektromos Vasas SK, Kanizsa Sörgyár SE I- Szekszárd AC II11. kézilabda. Női NB I/B Nyu- gati-csoport: Marcali VSZSE- Szekszárdi FGKC 17. Női NB II Délnyugati-csoport: PTE-PE- AC-Tolna KC 11, Pécsváradi Spartacus-Tam-Bau Tamási KC 18. Férfi NB II Délnyugati-csoport: Izzó SE-Simontornya KK 17, Akvaplast Hőgyész-Kis- kunmajsa (Tamásiban) 18. LABDARÚGÁS. NB III KÖZÓp-CSO- port: Bölcskei SE-Videoton FC 15. Uniqa megyei I. osztály: Dunaszentgyörgy-Dombóvári FC-Róna, Bonyhád VLC-Kö- lesd, Tevel-Majos (Zombán!) 14.30. Megyei II. osztály, Keleti-csoport: Dunakömlőd-Mór- ágy, Tolle UFC Szekszárd II- Gerjen 14.30. Nyugati-csoport: Kaposszekcső-Csikóstőttős-Si- montornya 14.30. Megyei III. osztály: Kajdacs-Gyapa 14 (pályaválasztói jog csere!), Tol- nanémedi-Majos II, Kocsola- Nagymányok II 14.30. Vasárnap futsal. Női NB I: Tolna-Mözs- ELTE-BEAC 17. kosárlabda. Férfi NB I: Atomerőmű SE-Kaposvár 15 (tv: SportKlub). Női NB I: Atomerőmű-KSC Szekszárd-MKB Euroleasing Vasas 18. LABDARÚGÁS. NB III KÖzép-CSO- port: Budapest Honvéd-MFA- Tolle UFC Szekszárd 15. Uniqa megyei I. osztály: Kakasd- Tamási 2009 FC (Bonyhádon!), Kisdorog-Dunaföldvár, Szed- res-Fadd, Őcsény-Tolna 14.30. Megyei II. osztály, Kelet: Báta- apáti-Sióagárd, Madocsa-Né- metkér, Tengelic-Pálfa 14.30. Nyugat: Kéty-Döbrököz, Apar- hant-Szakály, Magyarke- szi-Hőgyész, Zomba-Nagy- mányok, Dombóvári FC-Róna II-B. Börzsöny 14.30. Megyei III. osztály: Gyönk-Szakcs, Györköny-Dalmand, Puszta- hencse-Regöly 14.30. ■ B. L. Az Atomerőmű-KSC Szekszárd együttese: vasárnap, hazai pályán a Vasas ellen kezdi el a 2013/2014-es szezont Magyar Gergely vezetőedző csapata