Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-02 / 230. szám
2013. OKTÓBER 2., SZERDA GAZDASAG 5 Együttműködés, kreativitás interjú Tom Hídvégi szerint a marketinghez nem elég jópofának lenni Névjegy „A tartalmak relevanciája és az érdeklődés felkeltése a legfontosabb” Több mint százezer tanárt soroltak át szeptemberben béremelés Az életpályamodell részeként a béremelés 160 ezer pedagógust érint, közülük 105 286 átsorolását végezte el az állami intézményfenntartó - jelentette ki tegnap a köznevelésért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa szerint a béremelés után a jövedelmek bruttó 10-100 ezer forinttal nőhetnek, a mintegy 160 ezer tanár 99 százaléka fog többet kapni, mint korábban. Közölte: a bérkompenzáció után a Kle- belsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) intézményeiben csak 108 olyan pedagógus lesz, akinek a bére nem éri el a szeptember 1. előtti szintet. Egy mai közleményben négyezer olyan pedagógust és illetmény vezetőt említettek, akiknek korábbi magas bérét nem fedezi az emelés. Esetüket egyénileg fogják vizsgálni, hogy milyen mértékű kompenzációban részesülnek novemberben visszamenőleges hatállyal. Doncsev András szerint a kompenzáció után csak azoknál lehet bércsökkenés, ahol az intézményvezető vagy pedagógus valószerűtlenül magas, jogszabályok alapján nem járó juttatásokban részesült. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az LMP-s Osztolykán Ágnes kérdésére azt közölte, hogy pedagógusok 96 százalékának béi*e emelkedett jelentősen, akik esetleg rosszabbul járnak, azok csaknem fele intézményvezetői beosztásban van. Dúró Dóra szerint a pedagógus életpályamodell bevezetésével a sokat dolgozó, jól képzett pedagógusok járnak rosszul. A jobbikos képviselő azt mondta: a tanárok fizetése a 2008-as, legutóbbi béremelés óta közel 32 százalékot vesztett értékéből, így az emelés nagyságrendileg ennek kompenzációjára elég, nem említve több pótlék eltörlését és a munkaterhek növekedését. Doncsev Farkas Gergely kérdésére közölte, hogy a jobbikos honatya felvetése ellenére a tanárok útiköltség-térítése a Klik létrejöttével nem szűnt meg, ha a pedagógus több helyen kénytelen ellátni munkáját, akkor megkapja. ■ É. S. Az automatizmus a hatékony marketingmunka ellensége - véli Tom Hidvégi, aki saját szakmai blogját, a markett- hinking.com-ot a marketing iránt érdeklődők és elkötelezettek nemzetközi párbeszéd-platformjaként indította, de cikkei a Huffinton Postban és a Forbesban is megjelennek. Tér Diána- Hogyan kezdődött az együttműködés a két amerikai újsággal?- Levelet írtam Arianna Huffingtonnak, a Huffington Post tulajdonosának, mivel úgy véltem, hogy ez a legalkalmasabb csatorna arra, hogy az iparágunkkal kapcsolatos megérzéseinket es észrevételeinket megoszthassuk az erre fogékony olvasókkal. Első, a Huffington Postban is megjelenő cikkemben a facebookos lájkolás antiszociális hatásait fejtegettem, a legutolsó pedig a női felsővezetők és az anyaság lehetőségeit boncolgatja, párbeszédre szólítva a CEO-kép- zésekben résztvevőket. Hasonlóan a Huffington Posthoz, a Forbes Magazinnál is megkerestem a szekesztőséget azzal, hogy szeretnék publikálni kreativ stratégiai témákban.- A Forbes oldalán megjelent cikkében a manapság kedvelt tartalom-marketing stratégiák felépítésére vonatkozó tanácsokat ad, hollywoodi filmeket felhozva példaként. Miért szakmai példák az Ön számára az amerikai produkciók?- A cikk az együttműködésen alapuló vezetési lehetőségekre szeretné felhívni a figyelmet. A tartalom-marketing egyik legnehezebb része maga a tartalom előállítása, ugyanis egy sikeres tartalomalapú marketingprogramhoz nem elég jópofának vagy komolynak tűnő tartalmakat az adott márka arculatába csomagolni. Számtalan jó kezdeményezésnek lesz hamar vége azért, mert a vállalatok nem fordulnak tartalomépítő kreatív műhelyekhez, akik a segítségükre lehetnének. A felgyorsult kommunikációs világban a hitelesség mellett a vállalatok által a fogyasztóknak kínált tartalmak relevanciája és az érdeklődés felkeltése a legfontosabb feladat. Éáétí'logikus, Hójjy itiár tervezési fázisban be kell vonni a fogyasztót, de az sem árt, ha nyitunk saját munkatársaink kreativitása felé. A tartalommarketing valójában egy adott márka és emberek ezrei vagy milliói között zajló párbeszéd, amelynek megtervezését és sikerességét döntően befolyásolja a minél szélesebb körű együttgondolkodás. A filmes példák azt kívánják hangsúlyozni, hogy merjünk olyan iparágakkal, művészeti csoportokkal együttgondolkodni és alkotásaikból meríteni, akiknek eleve feladatuk megtalálni a közönség egyetemes nyelvének alkalmazási formáit.- Milyen különbségeket tapasztalt a magyar és az amerikai marketing közt?- Nagy probléma az, hogy a marketing, mint puha tudomány még mindig sokakat sarkall vállalaton belül arra, hogy hozzá nem értő módon szóljanak bele úgy a tervezésbe, mint á megválóáításba. Ez éh kívül az automatizmus jelenléte is a hatékony marketing- munka ellensége. A gondolkodás hiánya is ebből adódik, számos esetben leszűkítve a marketing stratégiai alapokat csupán egyetlen irányra. A magyar és az amerikai marketing-felfogás közt az a legnagyobb különbség, hogy míg az Egyesült Államokban egy új feladatnál az első kérdés a „hogyan?” addig itthon a „miért?”. Ettől függetlenül azt tapasztalom, hogy a magyar marketing és kreativ szakemberek nemzetközi szinten sokkal hatékonyabbak tudnak lenni, képesek egy újfajta gondolkodási irány képviseletére, de óvatosabbak, mint a tengerentúli szakemberek.- A cikkben számos ötletet ad arra, hogyan építsünk megfelelő BERLIN school of Creative Leadership magyar nagykövete. , A képzés eddigi egyetlen magyar részvevője, immár második éve. tíz Év után nemrégiben tért haza Magyarországra, hogy a Laboratory Group-ot vezérigazgatóként és kreatív stratégiai vezetőként erősítse. MARKETING TÉMÁBAN hazánkból elsőként kapott felkérést, hogy keddenként a Huffington Postban publikáljon tartalom-marketing stratégiát, de mi a megoldás a hosszútávú sikerre?- Egy vállalatnál nagyon fontos, hogy bizalmat szavazzunk a munkatársaknak, úgynevezett jogosítványt adjunk a kezükbe, teret adva nekik, hogy az általuk képviselt márkákat gazdagabbá, egyben hitelesebbé tegyék azzal, hogy kommunikálhatnak róla. Sajnos még mindig többen gondolnak az ilyen jogosítványokkal járó problémák előforduláséra, mint a bennük rejlő lehetőségekre. Edward de Bono, a Berlin School of Creative Leadership oktatója - a laterális gondolkodás atyja - úgy fogalmazott, a legtöbb ember a problémára mint negatív tényezőre tekint. Pedig a 'pro' - előtagot fordíthatjuk magunkban pozitívumnak, amely arra utal, hogy ismét előttünk áll egy megoldható és megoldandó feladat.- A cikkben olvasható 10 lépés közül melyiket tartja a legfontosabbnak?- Az utolsó pont a legössze- foglalóbb, ami az egész tartalom-marketinghez való hozzáállásra világit rá. Eszerint a tartalom-marketing nem egy statikus elv alapján működik. A stratégia meghatározása után a kivitelezés folyamatosan változik, hiszen az adott célcsoportok érdeklődését, működését folyamatosan figyelemmel követjük, s ennek visszahatása van a marketing-programra. A tartalom-marketing minden szempontból interaktív folyamat, a márkádról szól, de a közönségedet szólítja meg. HÍRSÁV Támogatott cafeteria közmunkásoknak A CAFETERIAJUTTATÁST és az ahhoz kapcsolódó adót is támogatja az állam akkor, ha a közfoglalkoztatási jogviszony legalább három hónapra jön létre - egyebek mellett ezt tartalmazza az a rendelettervezet, amely a közfoglalkoztatás támogatását meghatározó, 2010-es szabályt módosítja. A módosítás másik helyén a cafete- riát az Erzsébet-utalványra szűkíti a tervezet. A juttatás- a közfoglalkoztatás teljes idejére - nem haladhatja meg a 24 ezer forintot, a támogatás pedig 70-100 százalék lehet. ■ MTI GfK: a bizalom három évvel ezelőtti szinten A GFK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexe 2013. szeptemberben 170,3 pont volt, ami több mint 9 pontos emelkedés az előző negyedévhez képest, értéke pedig közelíti a 2010. szeptemberi szintet - közölte a piackutató intézet kedden az MTI-vel. A GfK felmérése szerint az index egy éve töretlenül növekszik, az idei harmadik negyedévben 7,1 ponttal emelkedett, szeptemberi értéke 203 pont. A megkérdezettek egyaránt jobbnak ítélték meg a háztartások és az ország gazdasági helyzetét. Az országot illetően a rövid távú, azaz az éíkövetkező 12 hónapra vonatkozó várakozásokban következett be pozitív elmozdulás. ■ MTI Eurostat 10 százalék fölött a munkanélküliség nem változott augusztusban az euróövezeti és az uniós munkanélküliségi ráta- közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat. A17 tagú euróövezetben augusztusban 12,0 százalék volt a munkanélküliségi ráta, azonos az előző havival. A 28 tagú EU-ban augusztusban 10,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta, szintén az előző havival megegyező. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon szezonális kiigazítással 2013 júliusában 10,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta. ■ MTI Bemutatták a csabai kolbászkatalógust hungarikum Városi védjegy is készül, amely igazolja a finomság eredetiségét Éledezik a lakáshitelpiac, a nyár javított a mér egen „Tizennégy kistermelőt mutat be a Kézműves csabai kolbászkatalógus című kiadvány, amelynek célja, hogy bemutassa a csabai kolbászkészítés tradícióit, egyediségét, és a különböző kolbászok változatosságát is” - mondta el Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Békéscsaba polgármestere kedden Budapesten, a kiadvány bemutatóján. Hozzátette: a csabai kolbász paprikával gazdagon fűszerezett, ám különlegessége, hogy nem tartalmaz borsot. A kolbászkészítőknek a könnyebb értékesítést lehetővé tévő jogszabályok tovább növelték a termelési hajlandóságot. Mindez munkahelyeket is teremt, értéket képvisel, amelyet Jókedvre derít a finom csabai kolbász. Vantara Gyula és Fazekas Sándor a Hungarikum Bizottság azzal ismert el, hogy a csabai kolbászt hungarikummá nyilvánította. Vantara hozzátette: a jövőben fel szeretnék újítani a harmincas években már létezett városi védjegyet, amely a termékek eredetét igazolná. „A Hungarikum Bizottság döntése nem véletlen, a csabai kolbász ugyanis egyedi ízvi- lágú, kiváló élelmiszer, helye van a csúcsteljesítményeket elismerő hungarikumok között” - mondta el az eseményen Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter hozzátette: a minőségi kézműves élelmiszertermékekre, így a csabai kolbászra is folyamatosan nő a kereslet. ■ csaknem 14 milliárd forintnyi új lakáshitelt helyeztek ki augusztusban a háztartásoknak a pénzügyi szolgáltatók, amely mind a korábbi hónapokhoz, mind a bázishoz képest komoly előrelépést jelent - derül ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikai adataiból. Az augusztusi, 13,9 milliárdos forinthitel-kihelyezés 28,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az első nyolc hónapban így összesen 91,6 milliárd forintnyi új lakáshitel fogyott Magyarországon: ez ugyan 13,2 milliárd forinttal elmarad 2012 hasonló időszakától, ám ott a januári hónap adatát még jelentősen megdobta a kedvezményes végtörlesztéshez felvett forinthitelek összege. A nyári hónapok adatait vizsgálva viszont már egyértelműen látszanak a biztató jelek. Június és augusztus között 42,7 milliárdnyi új forint lakáshitelt vettek fel a háztartások, amely 26,3 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit. A jelenlegi, 13-14 milliárdosra duzzadt havi volumenek ugyanakkor még mindig nem tudják megállítani a lakosságnál lévő hitelek állományának csökkenését: az adatok szerint augusztusban 3423,3 milliárd forintnyi lakáshitel volt a háztartásoknál, amely nagyjából 150 milliárddal elmarad az egy évvel korábbitól. ■ B. M. I i I