Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-10 / 237. szám
2013. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK SPORT Volt kapitány a tatabányai futballklub kispadján A korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter lett az NB ll.-ben sereghajtó Tatabánya vezetőedzője. A bányászvárosban azért váltották le P. Nagy Lászlót, mert irányításával az együttes mindössze egyszer győzött egy döntetlen és hat vereség mellett. BOZSIK PETER Botlott Újvárosban a Paks labdarúgás A Ligakupában csapott össze szerdán a két együttes KisS Tamás (középen) és a paksi csapat nem bírt a túlerővel, az újvárosiak az első félidőben megszerezték a vezetést, aztán kivédekezték a meccset HÍRSÁV Grassroots edzőképző indul Szekszárdon tanfolyam Az MLSZ Felnőttképzési Intézete grassroots „C” labdarúgó edzőképző kurzust indít Szekszárdon. A képzés magában foglalja a 62 óra elméleti- és gyakorlati oktatást, valamint a négy órás vizsgát is. Jelentkezési határidő: 2013. október 23. További információ Tesz- ler Vendeltől (30/7742-776) és Győrfi Pétertől (30/7742- 733) kérhető. ■ B. L. Árulják a belépőket a magyar-spanyolra kézilabda Megkezdődött a jegyárusítás a november 2-án, 16 órától a debreceni Főnix-csarnokban rendezendő Magyarország-Spanyolor- szág férfi válogatott mérkőzésre. A világbajnok együttes vendégjátékára a belépők kedvezményes, 1500 forintos egységáron kaphatóak Debrecenben, a jegy.hu oldalon, illetve országszerte a Tourin- form-irodákban. ■ B. L. Andy Murray nem lesz ott az ATP-vb-n tenisz Visszalépett a 2013- as ATP vb-szerepléstől a britek legjobb teniszezője, Andy Múrfáy.Á sportoló sérülése és hátműtétje után rehabilitációs munkát végez, és még nem áll készen a visz- szatérésre. A férfi teniszezők idényzáró tornáját, a londoni vb-t november 4. és 11. között bonyolítják le. ■ B. L. Murray visszalépett a vb-től Meglepő vereséget szenvedett az NB Il-es Dunaújváros otthonában az MVM-Paks gárdája. A két egylet a 2013/14-es Ligakupa-sorozat harmadik fordulójában csapott össze az egykor szebb napokat látott vasgyári klub stadionjában. A mécsesét David Perovic döntötte el, aki az első félidőben becsúsznem javult Szalai Ádám állapota, így a Schalke 04 futballistája nem léphet pályára pénteken a magyar válogatottban a hollandok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Helyére Ni- kolics Nemanját, a Vidi csatárát hívta be Egervári Sándor. va talált Csernyánszki Norbert kapujába. A paksiak egy győzelem és egy döntetlen után első vereségüket könyvelték el a sorozatban. Horváth Ferenc gárdája jövő szerdán Pakson fogadja a Dunaújvárost - vissza lehet vágni a kudarcért. A csoport másik meccsén, a Videoton lapzártánk után játszott az ugyanA Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai beszámolója szerint a 25 éves Szalai a hétfői kerettalálkozón még egészségesnek tűnt, éjszakára azonban felment a láza, és az elmúlt két napban az orvosi stáb csak mérsékelni csak NB II-ben szereplő Kozár- misleny együttesével. LIGAKUPA, E-CSOPORT, A3. FORDULÓBAN. DUNAÚJVÁROS PASEmvm-paks í-o (1-0). Dunaújváros, 500 néző. V: Barna G. (Kiss I. B., Nagy A.). Dunaújváros: Orbán S. - Szauter, Burucz (Farkas V, a szünetben), Beleuc, Galambos Á. - Kocsis G., Micskó, tudta az eleinte 39,5 fokos test- hőmérsékletet. Szalai a következő napokban alaposabb kivizsgálásokon vesz részt, Szilágyi György csapatorvos reményei szerint sikerül kideríteni, mi okozza a lázat, és a támadó kedden, az AnBirtalan, Soron - Perovic (Ur- bán G., 68.), Sitku (Thiago, 63.). Vezetőedző: Dobos Barna. Paks: Csernyánszki - HefflerT (Fiola, 75.), Kovács G. (Kecskés, 62.), Nyári, Szabó J. - Délczeg (Könyves, 56.), Nagy 0., Kiss T., Hullám, Heffler N. - Tököli. Vezetőedző: Horváth Ferenc. Gól: Perovic (34.). ■ R. G. dórra elleni meccsen már bevethető állapotban lesz. Amennyiben Nikolics Ne- manja pályára lép a pénteki (kezdés: 20.30, tv: Ml, élő) meccsen, akkor személyében újoncot avat Amszterdamban a nemzeti együttes. ■ B. L. Kézilabda-NB II.: tanári módon védekezett a Tolna a Siklós KC ellen TOVÁBBRA is hibátlan a két Tolna megyei női kézicsapat az NB Il-es bajnokságban. A Tolna remek védekezéssel bravúros győzelmet aratott Siklóson, a Tamási otthon érvényesítette a papírformát a Csurgó ellen. DÉLNYUGATI-CSOPORT, 3. FORDULÓ. DRB BANK-SIKLÓS KC-TOL- NA KC 22-28 (12-15). Siklós. V.: Bán Farkas, Miksó. Tolna: SZABÓ A.- GÁL 4, Tornai Cs. 8 (4), SIPOS 9, Konkoly 2, Pásztor K. 2, MALÁTI3. Csere: Lénárt (kapus), Madari, Rikkers, Pásztor F. Edző: Takács István. HÉTMÉTERESEK: 3/2, ill. 4/4. KIÁLLÍTÁSOK: 6, ill. 10 perc. A tolnaiak a meccs nagy részében úgy védekeztek, ahogy a nagy könyvben meg van írva, ezzel teljesen szétzilálták a lelkes hazaiakat. Junior: 32-18. TAKÁCS ISTVÁN: - Köszönet a Pásztor testvéreknek, amiért közeli hozzátartozójuk halálát követő néhány órán belül a csapat rendelkezésére álltak. Ez nagy lelkierőről tanúskodik. TAM-BAU TAMÁSI KC-CSURGÓI nkc 33-26 (17-14). Tamási. V: Réger, Vandróczki. Tamási: JÁNOS- Sákovics B., SZABÓ D. 9 (1), KÖVESDI3, SÁKOVICS K. 4, Szőke 5, LUKÁCS 5. Csere: Farkas V. (kapus ), Lázár, Bakó Zs. 1, Kersák 6 (4), Gulyás, Horváth Z., Horváth L. Edző: Varga László. HÉTMÉTERESEK: 6/5, ill. 7/4. KIÁLLÍTÁSOK: 4, ill. 4 perc. A Tamási a meccs egészében lelkes és érett játékot nyújtva múlta felül jó erőkből álló ellenfelét. A csapat minden játékosa hozzá tudott tenni a sikerhez. Junior: 41-22. VARGA LÁSZLÓ: - A CSapat- egységnek és lelkesedésünknek köszönhetjük a győzelmet. Az alapszakasz negyedik fordulójában, október 12- én, szombaton a Tolna az NB 1/B-ből kiesett PTE-PEAC vendége lesz (11.00 óra), míg a Tamási KC a Pécsváradi Spartacus csarnokában lép pályára (18.00 óra). ■ B. L. Szalai belázasodott, kihagyja a meccset labdarúgás Nemanja Nikolicsot hívta be a keretbe a kapitány, Egervári Sándor Megszenvedett a győzelemért a Bonyhád kosárlabda A pécsi egyetemisták már 14 ponttal vezettek a második negyedben Idén is négy helyszínen rendeznek nitóversenyt első hazai bajnoki mérkőzésén megizzadt a két pontért a Bonyhádi KSE NB I/B-s férfi kosárcsapata. BONYHÁDI KSE-PTE-PEAC 76- 72 (12-22, 22-14, 20-16, 22-20). V: Kovács N., Lövész, Mintái. Bonyhád: Faragó 2, Lukács 15, Kovács B., Hegedűs 9, Tömösvá- ry 14/3. Csere: Panta 6, JILLING 21/15, Rutkai 3, Horváth 6/6. Edző: Puha Jenő, Rutkai Péter. Előzetesen sima mérkőzésnek indult a BKSE első hazai fellépése, a vártnál azonban sokkal nehezebben nyert a hazai gárda. Az első negyedben semmi sem jött össze a Bony- hádnak. Sem kintről, sem a palánk alól nem tudtak betalálni Faragóék, és a védekezés is akadozott. Az első negyedben mindössze 12 pontra volt képes a tavalyi bronzérmes. A második etapban sajnos ott folytatta a Bonyhád, ahol az elsőben abbahagyta: a kapkodás görcsös akarásba csapott át, 3:40-el a felvonás vége előtt a remekül játszó vendégek már 14 ponttal vezettek. A szakasz végén egy 13-4-es rohanással 34-36-ra kapaszkodott vissza a vendéglátó. A szünet után három percig nem dobtak pontot a völgy- ségiek, a rossz szériát Panta István két büntetője szakította meg. A 6. perctől átállt zónára a BKSE, és ez meghozta az áttörést - a vendégek pedig elbiJilling László volt a BKSE legjobbja zonytalanodnak. Megfordult a játék képe, a hazaiak legjobbjuk, Jilling László tripláival 54- 52-re fordítottak. A zóna nem ízlett a pécsieknek, azonban ők is remekül védekeztek. A záró negyed nagy részében felváltva vezettek a csapatok. Az izgalmas végjátékban 1 perc 8 másodperccel a vége előtt még a Pécs vezet négy ponttal (68- 72). Időkérés után két támadást kivédekeztek Tömösváryék, Jilling triplájával és Hegedűs alley oopjával már 73-72-re a házigazda vezetett - ekkor 34 másodperc volt vissza. A pécsiek már nem tudtak újítani, Lukács Attila büntetőivel lett 76-. 72 a meccs vége. ■ B. L. OKTÓBER 22-én a bajai Pető- fi-szigeten indul a Sportélmény Alapítvány és a Szekszárdi AK SE megszokott színvonalas, négy versenyből álló sorozata, a VI. Baron von Twickel mezeifu- tó-versenysorozat. A szervezők ezúttal is várják a futókat, edzőket és testnevelőket. A második állomást október 26-án, szombaton a sötétvölgyi gyermektáborban és környékén rendezik. Majd két, már hagyományosnak tekinthető állomással zárul a program: november 6-án Hőgyész, november 13-án a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium udvara várja az atlétákat. Mind a négy állomásra indítanak buszt Szekszárdról - tájékoztatott Scherer Tamás főszervező. A sötétvölgyi futam egyben a MASZ válogatóversenye is a mezei országos bajnokságra, emellett része lesz egy új magyar sorozatnak is. Helyszínenként a futamok első tíz helyezettje pontot (10-1) kap, a végső rangsort a négy verseny során szerzett összpontszám alapján állapítják meg. A gyermek és serdülő kategóriában továbbra is nagy értékű Intersport utalványokért folyik a küzdelem. Mini kategóriában is sportáruház ajándékaiért, az abszolút kategóriában pedig a Helyi Termék Bolt ajándékcsomagjaiért futnak az atléták. ■ B. L.