Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-05 / 207. szám

2013. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Egy tréfás kedvű betelefonáló miatti potyavonulás oda vezethet, hogy egy körzet ellátatlan marad, pedig tényleg segíteni kellene Nem csevegésre találták ki tűz van, babám! Van, aki a segélyhívón keresztül ismerkedne Fegyelem, figyelem, türelem- elkezdődött a tanév, a nyá­rihoz képest átalakult a köz­utak forgalma, jelentősen vál­tozott annak ritmusa, főként a reggeli és a délutáni órák­ban - hívta fel a figyelmet Il­lés László r. alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa. Az iskolákba, munkahelyekre igyekvők ki- sebb-nagyobb késéseiket sze­retnék behozni, hirtelen ma­nőverekkel igyekeznek a sűrű forgalomban előre jutni. Erő­feszítéseik ritkán eredménye­sek, annál inkább veszélyesek- hangsúlyozta a szakember. A váratlan és gyors irányvál­toztatásokban, a minimálisra csökkent követési távolságban kódolva van a baleset: egyet­len rossz reakció és elkerülhe­tetlen az ütközés. A szakem­ber kitért a gyalogosok védel­mére is. A közlekedők általá­ban csoportosan érkeznek az átkelőhelyekhez és szinte fo­lyamatosan igénybe veszik a számukra biztonságot jelentő ■ Reggelente a késést so­kan veszélyes manőverrel igyekeznek behozni, ami nagyon veszélyes zebrát, ezzel együtt a jármű­vezetők türelmét. Az állandó járműforgalomban minden át­kelés veszélyes, ezért különö­sen fontos, hogy a gyalogosok és a járművezetők figyeljenek egymásra. Kellő megértéssel, türelemmel a konfliktus hely­zetek elkerülhetők, mondta az alezredes, aki szerint külö­nösen fontos a közlekedés leg­inkább kiszolgáltatott részt­vevőinek - az idős korú gya­logosok és a gyermekek - vé­delme. Az iskolák környékén csak a jelentősen csökkentett tem­pójú vezetés nyújthat biztonsá­got. Mint ismeretes, változott a KRESZ: a „Gyermekek” ve­szélyt jelző tábla alatt elhelye­zett kiegészítő táblán meghatá­rozott távolságon belül legfel­jebb 30 km/órás sebességgel szabad haladni. A „Gyermek­szállítás” táblával ellátott út­testen álló autóbuszt - ameny- nyiben mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjét egyidejűleg működteti - kikerülni és pár­huzamos közlekedésre nem al­kalmas úttesten mellette elha­ladni is tilos - emlékeztetett Il­lés László. ■ Indokolatlan, általában poé­nosnak vélt hívásokkal gye­rekek és felnőttek egyaránt zaklatják a közfeladatot ellátó szerveket. A hatósá­gok azonban nem viccelnek, ha elcsípik a tréfálkozót, az a jogszabály-szigorítás után pénzbírságra számíthat. Hanoi Erzsébet lüdnék mesélni... - mondta so­kat sejtetően a mentőszolgá­lat ügyeletese, mikor megtudta, hogy az indokolatlan riasztások miatt keressük a szekszárdi ál­lomás vezető mentőtisztjét. Ben- kő József azzal kezdte, hogy az „anyám szülni készül” például a gyakori, poénosnak szánt köz­lendők közé tartozik. Ám elő­fordul, hogy a telefonáló inkább szidalmazza az ügyeletest, cifra szavakkal illetve annak felme­nőit is. Benkő József szerint ez a „bulikategória”. Vannak azon­ban olyan betelefonálok, akik konkrét rosszullétet írnak le, és ilyenkor a kommunikációs kép­zésben is részesülő ügyeletes ru­tinjára van szükség. A kérdezé­si protokollnak és a szakmai jár­tasságnak köszönhetően több­nyire megbuknak az álesetet be­jelentők, viszont nem lehet őket száz százalékban kiszűrni. Egy potya vonulás azonban komoly károkat okozhat, hi­szen amellett, hogy egy-egy körzet ellátatlan marad és ott esetleg ténylegesen segíte­ni kellene, jelentős anyagi ki­adással is jár a mozgósítás. A költségek a mentőegység szint­jétől, valamint a távolságtól függően több tízezer forinttól százezres nagyságrendig ter­jednek. Benkő József - hozzát­éve, hogy nem Tolna megyé­ben fordult elő - olyan eset­ről is beszámolt, amikor vala­ki csak azért riasztott, mert kí­váncsi volt rá, hogyan vonul­nak a mentők, a tűzoltók és a lakása ablakából leste az egy­ségek megérkezését. Vicceskedő, otrombáskodó vagy éppen ízléstelenkedő tele­fonálókból a tűzoltóság ügyele­teseinek is kijut. Boros Brigitta, szocializációs hiányok, una­lom vagy érzelmi zavarok is áll­hatnak az indokolatlan telefon- hívások hátterében - mondta Kitanics Márk pszichológus. Ám ha valaki felnőtt korában sem hagy fel ezzel a szokásá­val, az jobbára pszichés zava­rokkal indokolható. Akinél nagy a baj, például tévképzete- it valóságnak gondolja, azt a a Tolna Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság szóvivője el­mondta, szinte naponta futnak be indokolatlan, gyakran obsz- cén, nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel tarkított hívások. Vannak, akik tűzesetként jelen­tik, hogy ég a torkuk, esetleg a gyomruk vagy ég a... A szóvivő hümmögéssel befejezetett mon­data arra enged következtetni, hogy egyeseknek intimebb test­része is lángra kap olykor. Az ennél szemérmesebb „szerel­mes kislányok” a segélyhívón keresztül szeretnék megkörnyé­kezni a lánglovagokat, az igazán szégyenlősek pedig bele sem szólnak a kagylóba, csak beleli­hegnek. Arra is volt már példa, hogy valakinek nem jutott eszé­be a rendőrség telefonszáma, de gondolta nem tévedhet nagyot, ha a tűzoltóságot hívja. bírság nem rettenti el a telefo­nálgatástól. Régebben, amikor a vezetékes készülék még új­donságnak számított, sokakat az késztetett szórakozásra, hogy „azzal valamit kezdeni kell". Napjainkban az okostele­fonok váltják ki ugyanezt a ha­tást, és mind e mellett a telefon az ismeretlenség illúzióját is nyújtja. Steinbach Zsolt, a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság saj­tóreferense elmondta, naponta több száz telefonhívás érkezik az ügyeletre és ezeknek hozzá­vetőleg a fele nem érdemi beje­lentés. Számos alkalommal te­lefonálnak pszichésen sérült emberek, akik csak beszélgetni szeretnének valakivel. És bár erre nem a rendőrségi segély­hívó vonal a legmegfelelőbb, az ügyeletes tisztek - akik nem egy esetben már név szerint is­merik a telefonálót - tapasztal­tán kezelik a helyzetet. Más kategóriába tartoznak azok a hívások, amelyek so­rán trágár szavakkal illetik a rendőröket. Ilyesmivel elsősor­ban gyerekek szoktak szóra­kozni, de a gyalázkodók között akadnak felnőttek is. Nem rit­ka, hogy a vicces kedvű egyén egy súlyos bűncselekményt je­lent be, például, hogy megölték a szomszédját, majd, mielőtt az ügyeletes tiszt a részletek felől érdeklődhetne, lecsapja vagy kinyomja a telefont. Előfordul, hogy kisebb településeken a rosszban sántikálók jelentenek be ál-baleset, vagy bűncselek­ményt, azért, hogy a helyi rend­őrt a település egy másik pontjá­ra „küldessék”. Á rendőrségnek azonban ezen trükkök kivédé­sére is vannak praktikái - tette hozzá Steinbach Zsolt. HÍRSÁV Faaprítékkal fűtenek az Aprajafalva oviban tolna A Thelena Kft-vel köt szerződést a város az Apra­jafalva óvoda biokazánjának üzemeltetési feladatainak el­látására. Az önkormány­zat pályázati támogatás ré­vén beszerzett egy faapríték­kal üzemelő kazánt és egy fa- apríték előállító berendezést, amellyel kiváltható a gázfű­tés az intézményben. ■ B. K. Ipolynyeken énekeltek a Zsikó testvérek alsónyék Kisebb alsónyéki delegáció járt a Ipolynyéken a szüreti fesztiválon. Dózsa-Pál Tibor, a falu vezetője elmond­ta, a fergeteges mulatságon a Zsikó testvérek, Zsuzsanna és Zoltán is énekeltek. ■ B. K. A héten megérkezik az új lelkész nagydorog Még ezen a héten megérkezik a település új re­formátus lelkésze. Surányi- né Réti Katalin erdélyi szár­mazású, de Szerbiában, Sza­badkán szolgált. Nagydorog- ra férjével és három gyerme­kükkel érkeznek, a vasárna­pi istentiszteletet már ő tart­ja. Elődje Bocskorás Bertalan Kanadába költözött. ■ V. T. Még mindig kínoz a parlagfű TOLNA MEGYE Még nem léle­gezhetnek fel az allergiások, bár a héten tovább csökkent a pollenterhelés. Továbbra is a parlagfű pollenszemeit re­gisztrálták legnagyobb szám­ban. Virágporának koncent­rációja vasárnap, elérte a na­gyon magas értéket. ■ T. N. Még tart az allergiaszezon Sokszor személyiségzavarok állnak a háttérben Iskolarendőr: 76 általános és öt középiskolában tolna megye A 2008-ban in­dult, Az Iskola Rendőre prog­ramhoz Tolna megyében 3 óvoda, 76 általános iskola és 5 középiskolában csatlakozott. Ennek keretében 58 „iskola­rendőr” teljesít szolgálatot, akik munkájuk mellett, végzik e tevékenységet - hozta nyilvá­nosságra a Tolna Megyei Bal­eset-megelőzési Bizottság. Mi­vel az elmúlt tanévek tapaszta­latai bebizonyították a program szükségességét és életképessé­gét, ezért a rendőrség folytatá­sáról döntött. Az iskolarendőr feladata az iskolák közvetlen környeze­tében a közlekedésbiztonsági helyzet elemzése, ezért minden évben megvizsgálják a frek­ventált helyeken működő ok­tatási intézmények környeze­tének bűnügyi- és közlekedés- biztonsági helyzetét, ha kell, forgalom-technikai bejárásokat kezdeményeznek. Felülvizsgál­ják a gyalogos átkelőhelyek, jelzőtáblák, útburkolati jelek láthatóságát is. Az érintett is­kolákban újra ott lesznek az „iskolarendőr” nevét és elérhe­tőségét tartalmazó plakátok, valamint az ötlet- és üzenőlá­dák is. Az iskolák baleset-meg­előzési kiadványokat és elekt­ronikus hírleveleket kapnak, az iskolarendőrök és kollégáik előadásokat tartanak a tanin­tézményekben. ■ 1.1. Vöröskeresztes Bázisiskola. Ezt a címet kapta a szedresi általános Is­kola több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréséül. Az ezt tanúsító táb­lát Kovács Dávid, az Ifjúsági Vöröskereszt Országos szakmai vezetője, dr. Kis Mária, a Tolna Megyei Vöröskereszt megyei elnöke és Gulyás Kata­lin, a Tolna Megyei Vöröskereszt megyei igazgatója adta át Porkoláb Tibor- nénak, az iskola Igazgatóhelyettesének a tanévnyitón. A tanulók ünnepé­lyes bázisiskolai fogadalmat tettek egymás elfogadásáról és segítéséről. Hat Tolna megyei iskolát vezet megbízott igazgató tolna megyében hat iskolában kezdődött a tanév kinevezett intézményvezető helyett meg­bízott igazgatóval. Gerzsei Pé­ter szekszárdi tankerület veze­tő elmondta, hogy körzetében a bátai és a kölesdi iskola, vala­mint a szekszárdi Baka István Általános Iskola élére nem ne­vezett ki vezetőt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisz­tere. Utóbbi intézmény igaz­gatói posztjára az iskola eddi­gi vezetője pályázott egyedüli­ként, ám a működtető, a nevelői testület, a diák és a szülői kö­zösség véleménye alapján Ba­log Zoltán úgy határozott, nem nevezi ki a tisztségre. A kölesdi iskola igazgatói állására ketten jelentkeztek, esetükben szin­tén a vélemények alapján szü­letett döntés. Bátán egyetlen je­lentkező volt, de hiányzott az egyik szükséges képzése, így érvénytelennek minősítették a pályázatát. A bonyhádi integrált intéz­ményegységet szintén megbí­zott igazgató vezeti szeptem­bertől - tájékoztatott Steiner Krisztián, a bonyhádi tanke­rület vezetője. E mellett Apar- hanton és Győrén nincs ki­nevezett intézményvezető. A bonyhádi járás három iskolá­jában azért alakult így, mert nem érkezett pályázat a kiírá­sokra - tett hozzá a tankerület vezető. ■ H. E. V i

Next

/
Thumbnails
Contents