Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-02 / 204. szám
2013. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ GAZDASAG 7 Nettó vagy bruttó a támogatás? pénztárgépek Elégedett a gazdasági tárcával és a NAV-val a kereskedők szövetsége A pénztárgépek cseréjére vonatkozó rendelet nem szabályozza, hogy a szuperkasszák bruttó vagy nettó árából vonják-e le az 50 ezer forintos támogatást. Demeter Kálmán Pénztárgép-ügyben az NGM és a NAV eddig sportszerű volt a kereskedőkkel szemben. A minisztérium például a múlt héten terjesztette ki az online pénztárgépek megrendelésének határidejét szeptember végéig - nyilatkozta lapunknak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, hozzátéve ugyanakkor, hogy még mindig kevés a gyártó a piacon, és igazi versenyt az újabb gyártók piacra lépésétől várhatjuk. A szakember emlékeztetett, hogy először 170 ezer forintos nettó áron kezdték hirdetni az elsőként forgalmazási engedélyt kapott lengyel kasszákat, ám az áruk azonnal lezuhant, amikor egy koreai modell is megkapta az engedélyt, és 30 ezerrel kevesebbért kínálták. Ezért tarja helyesnek az OKSZ, hogy az NGM egy hónap türelmi időt adott a kasszák megrendelésére. „A pénztárgépcseréről szóló rendelet úgy szól, hogy 50 ezer forintos támogatás adható a kisebb vállalkozásoknak, pontosabban ennyivel kevesebbet kell fizetnie a kasszákért a támogatottaknak. De az sehol sem szerepel, hogy a bruttó vagy a nettó árból kell levonni a támogatás összegét. Számomra az a természetes, hogy a nettó árból, hiszen ha az áfával növelt árból kellene levonni a pénzt, 50 ezer forintnál kevesebbet kapna a kereskedő” - foglalta össze. A kereskedelmi szövetség főtitkára szerint 2013 egy különleges esztendő, hiszen érte néhány meglepetés a kereskedőket. Az egyik a trafikrendszer átalakításának nem várt kanyarjai, a másik a kasszacsere elhúzódása amiatt, hogy az előírásokat kielégítő gépek kifejlesztése időbe kerül. A harmadik pedig az e-útdíj: sok beszállító mondja, hogy emiatt a fogyasztói árak emelkedhetnek. Kérdés persze, ha egy kereskedő költségei emelkednek, tud-e árat emelni, hiszen ha valaminek emelkedik az ára, az emberek legalább átmeneti időre visszafogják a termék vásárlását. Az OKSZ a trafikrendszer hibájának tartja, hogy kibővítették a termékkört az olyan élvezeti cikkekkel, mint az üdítő és az alkoholos italok, vagy a jégkrémek. Vámos György ugyanakkor arra is rámutat, hogy az sosem fogadták el, hogy a gyártók korábban rákényszerítették a kereskedőket arra, hogy 3-5 százalékos árréssel - veszteségesen - forgalmazzák a dohányipari termékeket. Mivel a dohányáruk veszteséget okoztak a kereskedőknek, a veszteséget más termékek - egyébként nem túl magas - árréséből fedezték Az OKSZ ugyan az év elején javasolta az árrés emelését, ám a termékkör bővítése helyett. A szövetség szerint azért volt helytelen döntés a bővítés, mert így az új dohányboltok veszélyeztetik a környékbeli élelmiszerboltokat. Nem tud növekedni a fogyasztás „az idei első fél év csalódást keltett. Mert ugyan minimálbérek és a nyugdíjak több mint 5 százalékkal emelkedtek és az infláció 2 százalék alá szorult, ami azt jelenti hogy a reáljövedelem 2-3 százalékkal erősödött, ám a fogyasztás nem bővült” - jelentette ki Vámos György, rámutatva, hogy a forint gyengülése miatt a devizahitelesek terhei folyamatosan nőttek, az élelmiszerárak pedig 3-4 százalékkal emelkedtek. Ezt megérzik az iparcikk-kereskedők is, hiszen ha kevesebb élelmiszert vesz a lakosság, kevesebbet fordít egyéb cikkekre is. A Nokiának fontos Steve Ballmer lemondása csere Miután Steve Ballmer bejelentette távozását a Microsoft éléről élénk találgatás kezdődött az új vezető személyéről. Egy internetes fogadóiroda szerint a Microsoft vezérigazgatói pozíciójára a Nokia jelenlegi vezetője Stephen Elop a legesélyesebb, aki korábban a Microsoftnál dolgozott Egyúttal egy másik találgatás is újra aktuálissá vált, ugyanis kérdéses, hogy az újonnan kinevezett vezérigazgató a mostani stratégiai együttműködés után milyen szerepet szán a Nokiának. Korábban már felmerültek olyan találhatások, hogy a Microsoft felvásárolná a Nokiát és ezáltal telefongyártó vállalattal is rendelkezne, így a Nokia számára kiemelt jelentőségű, lehet az új Microsoft vezérigazgató személye. Ameny- nyiben tényleg Stephen Elop kerül az amerikai szoftvervállalat élére, az a befektetők szemében akár az akvizíció bejelentésével is felérhetne. «N.A. Tovább növekedhet a szélerőművek szerepe energia A német állam 2020-ig 10 gigawattra tervezi növelni a tengeri szélerőművek kapacitását. A jelenleg meglévő és kiépítés alatt álló kapacitások összesen 6,2 gigawatto t tesznek ki így 60 százalékos növekedés várható az elkövetkező néhány év alatt. A kapacitásnövekedés jelentős megrendelést jelenthet a szélerőműgyártóknak, többek között a Siemensnek is. A szélerőműveknek a legnagyobb problémája, hogy teljesítményük nem szabályozható, ezért gyakran fölös, a hálózatba nem betáplálható villamos áramot termelnek, amit eddig nem tudtak hasznosítani. Az egyik lehetséges megoldás lehet az E.On kísérlete, ami hidrogén előállításán alapul elektrolízis útján, amit megfelelő keverési arányban földgázhoz adagolnak. Maga az eljárás már régóta ismert azonban ipari mértékben a használata még nem terjedt el. ■ FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS HIRDETÉS PENNY Okos megoldás | Szilva ► I. osztály > dobozos ► 1 kg \ Csöves kukorica ► I. osztály ► db 2013. szeptember 2. hétfő - szeptember 4. szerda Kristálycukor ► 1 kg SOVEREIGN KRISTÁLYCUKOR KRYSTÁLOVY CUKOR Karát szalámi mix ► szeletelt ► 100 g ► 2790 Ft/kg Rizs ► "A" minőségű ► 1 kg Családi sertésmájkrém ► 190 g ► 784 Ft/kg Szalámi tuhile í:, WB# Töltött ostya ► citromos, kakaós, mogyorós ► 200 g ► 745 Fruppy Citrom ízesítő ► 40% citromlé tartalommal ► 1,5 liter ► 133 Ft/liter rYtyg. Whiskas macskaeledel multipack ► 2-féle ► alutasakos ► 4x 100g ► 798 Ft/kg Érvényes: 2013. szeptember 2. hétfő és szeptember 4. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 192 pontján *Az árak a 2013. augusztus 29-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresó menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szives megértésüket köszönjük! www.penny.hu Már stagnál a bizalom, talán nő a fogyasztás kilátások „a hazai fogyasztói magatartásra az egyik legerősebb hatást ma a társadalmat szétfeszítő általános bizalmi válság gyakorolja” - jelentette ki Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója. Bár - tette hozzá - 2012 utolsó negyedévében a bizalmi indexek stagnáltak a korábbi negyedévek csökkenéséhez képest, mégis arra hívja fel a figyelmet, ez inkább csak azt jelenti, hogy az emberek beárazták 2013-at és nem várnak sem túl sok rosszat, sem túl sok jót. Mint kiemelte, a 2013-as első két negyedév adatai vízválasztók lehetnek, hiszen ha a bizalmi index emelkedésnek indul, az akár a fogyasztás növekedését is előre jelezheti. ■ A fogyasztás szerkezetváltása nálunk lassabban megy végbe „A csökkenő fogyasztás oka egyebek mellett az is, hogy manapság a hazai háztartások a családi költségvetés 25 százalékát költik élelmiszerekre. Ennek jelentőségét jól szemlélteti, hogy a magyarok a kilencvenes évek közepén is nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, akárcsak a dél-koreaiak három évtizeddel ezelőtt. Ám ma Dél-Koreában a keresetek csupán valamivel több mint egytizedét költik ételre, italra. A fogyasztás szerkezetváltása, ami egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, nálunk lassabban megy végbe” - hívta fel a figyelmet Kozák Ákos. A fogyasztói szokások megváltozása ugyanakkor kihatással van egyéb iparági szegmensekre is. Az otthonon kívüli étkezés mértéke a válság előtti állapothoz képes 30-50 százalékkal esett visz- sza. A probléma tovább gyűrűzik, hiszen a gasztronómia a nemzetközi turizmus egyik hajtóereje. Ahol nincsenek magas színvonalú éttermek, oda a kiemelt vásárlóerejű látogatók sem utaznak. Kozák Ákos szerint bátran kijelenthetjük, hogy a bizalom ismét emelkedni fog és ez konkrét vásárlásokban manifesztálódik majd. ■ VG * r i \