Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-16 / 216. szám
2 KORKÉP 2013. SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ JEGYZET cs Jf* KASZÁS a ENDRE A pálinka és a vidámság egy néhány évvel ezelőtti közvélemény-kutatás eredménye szerint a pálinka a legvidámabb hangzású magyar szó. A megítélésbe valószínűleg nemcsak a szóelemző nyelvészek állásfoglalása tartozik bele, hanem az a megszámlálhatatlan kellemes pillanat, ]ó élmény, amihez a nedű hozzásegítette a fogyasztóit. talán nincs is olyan felnőtt ember, aki ne tudna legalább egy emlékezetes sztorit felidézni a pálinkával kapcsolatosan. Nekem az a klubtalálkozó jut eszembe, amikor egy társunk alföldi útjáról megérkezve egy fél literes „nehéztüzérségi gránáttal” állított be, amiben méregerős paprikával házasították az amúgy sem gyenge tartalmat. Majd' húszán voltunk, így nem sok jutott egyre, mégis váratlan volt a kóstoló hatása. Egyikünk azonnal csuklani kezdett, ketten néhány perc múlva majdnem bealudtak, és rövid idő múltán szinte kezelhetetlen hangzavar alakult ki a helyiségben. a pálinka hangzásához visz- szakanyacódva, a szó vidámságához valószínűleg nagyon sokat tesz az is, hogy milyen jelzők kapcsolódnak hozzá. Fütyülős, mézes, ágyas, és még lehetne sorolni. Remek képzettársítások, és valljuk be, hogy tényleg jobban hangzanak a pálinka mellett, mintsem mondjuk az „égetett szesz" jelzőjeként. A pálinka megítélésén érzékelhetően nem rontott, hogy néhány éve nem sikerült rá megszerezni a nemzetközi védettséget. Valószínűleg ez sokkal kevéssé zavarja a nemes ital fogyasztóit, mint mondjuk tenné egy olyan fejlemény, mint a pálinkafőzés vagy -forgalmazás állami monopóliumba vétele. Utóbbi lehet, hogy mélyebb nyomot hagyna a pálinka és a fogyasztók vidámságán. Telt házasak a szeszfőzdék szezon Egyre több a házi pálinka - Nem árt ismerni a szabályokat Több mint másfél tonna szemetet gyűjtöttek össze az önkéntesek dél-dunántúl Lakodalomba még vihetjük a házi pálinkánkat, céges rendezvényre viszont már nem. Legalábbis nem adómentesen. Katus Eszter Sokan már kézhez is vehették, és családi körben megkóstolhatták az idei saját házi kajszi-, meggy- vagy szilvapálinkájukat. Akinek viszont még hordóban áll a cefréje, annak kicsit várnia kell erre a pillanatra, hiszen a szeszfőzdékben már szinte mindennap foglalt egészen november végéig. Vagyis úgy tűnik, a pálinkakészítési kedv idén sem hagyott alább a megyében, annak ellenére, hogy míg tavaly átlagosan 640 forintba került egy liter 50 százalékos pálinka bérfőzése, addig idén ennél magasabb a tarifa. Az általunk megkérdezett főzdékben hatszáz forint alá már sehol sem mennek - tudomásunk szerint 670 forint/ liter a legalacsonyabb ár egy vidéki főzdében, máshol 700- 800 forintot kérnek el. Bár a saját pálinka mindig nagy szó (főleg, ha jól sikerül), néhány dologgal nem árt tisztában lenni, különben bírság lehet a vége. Magánfőzés keretében (a magánfőző háztartásának személyes fogyasztására) .évente legfeljebb 50 liter 86 fokos párlatot lehet előállítani adómentesen. Ez 86 liter 50 fokos, vagy 100 liter 43 fokos párlatnak felel meg. Ha valaki ennél többet vagy eladásra főz, annak adót kell fizetnie. A magánfőző éppen emiatt nem ajándékozhatja el a pálinkát, mert az már adókerülésnek számít. Ha pedig valaki például céges rendezvényre vinné a pálinkáját, jó tudni, hogy azt is adókötelezettség terheli. Ezzel szemben, ha valaki lakodalomban vagy egyéb családi összejövetelen kínálja a családtagokat, rokonokat, azt nem bünteti az adóhatóság. A pálinka szállításakor a (bérfőzdében kiállított) származási igazolványt fel kell tudni mutatni, amennyiben ellenőrzésnek vetik alá az autót, különben szintén jár a büntetés. lép Péter, Kárász polgármestere: Nyolc-tíz éve van saját pálinkám. Az egész úgy kezdődött, hogy a feleségem nagyszüleinek megmaradt némi törkölyük, és ki akarták dobni. Ezt nem engedhettem! így lett az első pálinkám törkölypálinka. Azóta főztem csipkebogyó-pálinkát, de bodza- és akácvirágpárlatot is. Valószínűleg sikerült valamit fejlődnöm az évek alatt, hiszen ma ' tíz aranyérmes pálinkám van, Kárásznak meg régiós szintű pálinkaversenye. De ami ennél is fontosabb, hogy a családom nagyon szereti. dr. Kiss László alkotmánybíró: A kajszi a kedvencem. Mi is főzetünk pálinkát, nagyjából 4-5 éve, de nem sokat, csak pár litert. Születésnapokon szoktunk vele koccintani otthon. Bár a barack a kedvencem, mivel jobbára úgy veszem vagy szedem össze a barátoktól a cefrének valót, főként vegyes pálinkáim vannak. Most éppen meggy, cseresznye és ribizli készült. Nem főzettük erősre, hogy megmaradjon az íze. A ribizli íze jellegzetes, a 48 fokos pálinka jól kiadja. Az alkotmánybíróságon, sajnos, nem divat a házi pálinka. székely szilárd, Sásd polgár- mestere: „Én a hagyományos ízeket szeretem, vagyis a szilva-, barack-, körtepálinka mellé teszem a voksom. Igaz, volt már pár különleges ízfi is (például akácvirágpárlat), amit kóstoltam, például éppen most hétvégén. De nekem ezek nagyon erőteljesek. Életem első pálinkája egyébként nem sikerült valami jól. Egy ismerősömmel közösen álltunk neki, nyolc mázsa almával. Ő felügyelte a cefrét, de (hiába mondtam neki), nem takarta le a kádat - így összesen négy liter pálinkánk lett. Mióta a törvény lehetőséget biztosít rá, egyre nagyobb divat a házi pálinka készítése MEGKÉRDEZTÜK: FŐZET SAJÁT PÁLINKÁT? szekszárd A szemerkélő eső ellenére, ha kellett esőkabátban, de 13 helyszínről elindulva 110 ember vett részt az országos Te szedd! akció keretében, a Szépítsük együtt Szekszárdot program részeként megszervezett szemétgyűjtési akcióban. Mint Bodó Katalin koordinátor elmondta, 216 zsák szemetet gyűjtöttek össze városszerte, s azon kívül is. A zsákokat elszállító kukások információja szerint másfél-két tonna elszórt hulladéktól mentesítették a környezetet az önkéntesek szombaton reggel kilenctől délig. A legmegdöbbentőbb az, hogy a legtöbb szemetet, 125 zsákkal, a Tóth völgyben szedték össze, ahol a fák, bokrok takarásában találtak mindent, ami egy háztartásban feleslegessé válhat. Volt ott fürdőszoba berendezés, autóalkatrész, mondta Bodó Katalin. Vagyis minden, amit ingyen is le lehet már adni a hulladékudvarokban. A magánemberek mellett az akcióban részt vett: 608. számú cserkészcsapat, Alisca Terra Kft., az Aranykulacs Kisvendéglő, Ács Rezső, Csillagné Szánthó Polixénia, Duna-Dráva Nemzeti Park, Ecosensus Nonprofit Kft., Fidelitas, Garay általános iskola és a gimnázium, Horváth István, Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatóság, Máté Péter, Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület, Rádió'Antritt) Szekszárdi Civil Kerekasztal, a járási és a várósi'poIgármestériTtivatal, Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete, Szekszárdi Polgárőr Egyesület, Szekszárdi Vasárnap, kormányhivatal, Völgy Méhészet, Waldorf Óvoda, Wo- sinsky múzeum. ■ 1.1. A Korzó mögötti parkolót tisztítják Megfelelő szakember kell a szerves hulladék eltávolításához köztisztaság A polgármesteri hivatalhoz, illetve a közútkezelő céghez tehet bejelentést az állampolgár Negyven fokos hőségben a város központjában díszelgő, jókora méretű ürülékkupac, egy játszótéri bokor alatt jobblétre szenderült macska már erősen szagló teteme, közterületen „felejtett” ismeretlen eredetű, vélhetően bomló szerves anyagot - a gyanú szerint romlott élelmiszert - tartalmazó csomag. Nem csak esztétikai szempontból kellemetlen a látvány, hanem komoly egészségügyi kockázatot is hordoz. Mind az ürülékben, mind az állati tetemekben az emberre veszélyes kórokozók tömege található. Különösen a meleg hónapokban, amikor a hőség gyorsítja a bomlást, és bőven vannak rovarok is, amelyek gyorsan széthordják a veszélyes baktériumokat. Sokan viselik szívükön lakóhelyük tisztaságát, és nem restek felvenni, és a szemetesbe tenni az eldobott papírzacskót, vagy üdítős dobozt, de az ilyen „hulladék” esetében ez természetesen szóba sem jöhet. Főleg azért, mert az egészségügyi kockázat miatt fokozottan veszélyes. A fentiekhez hasonló ügyben már többször fordultak olvasóink a szerkesztőséghez, mert nem tudják, mi is a teendő. Természetesen igyekeztünk segíteni, de megoldani nem tudjuk ezeket a gondokat. A közterületi „szerves szemét” problémájával dr. Göttlinger A macska is profi „takarító”, de ebben az ügyben nem ő az illetékes Istvánt, a megyeszékhely aljegyzőjét kerestük meg. Mint elmondta, azokon a településeken, ahol van gyepmester, elhullott álltatok ügyében - legyen az madár, patkány, kutya, macska, vagy bármi más - a gyepmesterhez kell fordulni. Ahol nincs ilyen státusz, illetve a bejelentő nem tudja az elérhetőségét, minden esetben a polgármesteri hivatalhoz kell fordulni, ott kell bejelentést tenni. A hivatalban vagy megadják az ügyben illetékes hatósági személy elérhetőségét, vagy pedig a bejelentés alapján a jegyző elrendeli az egészségre veszélyes hulladék szakszerű eltávolítását. ■ Venter M. Ha az útra kerül a tetem mi történik az országúton heverő állati tetemekkel? Mint azt Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője elmondta, lakott területen belül a gyepmesteri telepet vagy az önkormányzatot értesítik, amely gondoskodik a tetem megfelelő körülmények közötti elszállíttatásáról. Lakott területen kívül talált elhullott állat esetében az ilyen tevékenységgel foglalkozó szerződött partnerét értesíti a cég, amely megfelelő felkészültséggel rendelkezik ezen esetek kezelésére. Vad elütésekor pedig a helyileg illetékes vadász- társaságot kell értesíteni. i i r 4