Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-09-15 / 35. szám
9 2013. SZEPTEMBER 15., VASÁRNAP, XVI. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM SPORT Szalai legyőzte az „exét" bundesliga A Schalke a magyar csatárral győzni tudott Mainzban Szalai Ádám ugyan hiányzott az észtek elleni győzelem alkalmával a magyar válogatottból, de klubjában, a Schalke 04 együttesében ismét a kezdő csapatban kapott helyet. Számára pikáns mérkőzés következett, a gelsenkircheniek ellenfele ugyanis Ádám előző munkaadója, a Mainz volt. A Bajnokok Ligájára készülő- ezúttal zöldes mezben játszó- királykékek folytatták a rajthoz képest kifejezeten jó sorozatukat, nyertek 1-0-ra. A mérkőzés egyetlen találatát az AC Milánból érkezett (német anyától született, Németországban felnőtt) Kevin Prince Boateng lőtte. Szalai Ádám végigjátszotta a mérkőzést. Egy döntetlen és két vereség után másodszor is nyert a közben a BL főtáblájára is feljutott együtes. A Bayern München Husz- ti Szabolcs együttesét, az eltiltott magyar játékos nélkül felálló Hannovert fogadta az Allianz Arénában. A vendégek nagyon jól tartották magukat az első félidőben, ám a másodikban a hónap végén az előző szezon legjobb európai játékosának választott Franck Ribéry megszerezte a vezetést, majd Mario Mandzukic bebiztosította a győzelmet. Talán nem vagyunk túlságosan szigorúak, ha megjegyezzük, hogy Ron-Robert Zieler, a han- nover kapusa mindkét gólnál lehetett volna ügyesebb... A beszámolók szerint különösen két játékos teljesítménye emelkedett ki a Bayernnél: Ar- jen Roben és Thomas Müller is kiválóan futballozott. A holland maga is rúghatott volna egy gólt, de kísérletét a hannoveri Sebastien Pocognoli blokkolta. A két sérült spanyol válogatott, Thiago Alcántara és Javi Martinez nem játszhatott, ugyanakkor Bastian Schweinsteiger már legalább a kispadra leült. A Hannover kikapott, de valamelyest igazolta, hogy egyáltalán nem volt véletlen a jó idénykezdés. (Négy forduló alatt 9 pontot gyűjtött a csapat.) Szalai Ádám vigasztalja piros mezes egykori klubtársait a Schalke sikere után Bundesliga, 5. forduló Hertha-Stuttgart 1-0 Augsburg-Freiburg 2-1 Leverkusen-Wolfsburg 3-1 Werder B.-Frankfurt 0-3 Bayern M.-Hannover 2-0 Mainz-Schalke 0-1 Dortmund-Hamburg 6-2 Olaszországban rangadót játszottak, két patinás, még száz- százalékos csapat találkozott a San Siróban. Á Juventus valamivel esélyesebbnek számított még vendégként is, de nem tudott élni ezzel. Az Inter Icardi góljával vezetést szerzett a 73. percben, ezt azonban Mauro Vidal két perccel később kiegyenlítette. Ez volt az első gól az idényben, amelyet az Inter kapott. Angliában a nagyszerűen szereplő Arsenal idegenben 3-1-re nyert a Sunderland ellen, Giroud egy, Ramsey két gólt is szerzett. Bemutatkozott a Real madridtól érkezett Mesut Özil, méghozzá egy gólpasszal, tartja a lépést az Ágyúsokkal a Tottenham is, amely ugyancsak harmadszor nyert, igaz, köny- nyebb meccsemn, a Norwich ellen. A találkozó mindkét gólját az izlandi Sigurdsson szerezte. A Crystal palace nem jelentett akadályt a Mancxhester United számára, a két csatársztár közül Robin van Persie az első félidő utolsó pillanataiban, Wayne Rooney pedig a meccs hajrájában lőtt gólt. Premier League, 4. forduló Aston Villa-Newcastle ___________1-2 Fu lham-West Brom 1-1 Hull City-Cardiff City 1-1 Stoke City-Manchester City 0-0 Sunderland-Arsenal 1-3 Tottenham-Norwich City 2-0 Manchester United-Crystal Palace 2-0 Everton-Chelsea 1-0 Gyúrta Dániel Párizsban megkapja a fair play-díjat GYÚRTA dániél a mellúszás jelenlegi királya ismét edzésbe állt, újabb Világkupa viadalokra az Európa-Amerika párharcra készül és szorgalmasan tanul, a Budapesti Kommunikáció Főiskola hallgatója. Közben természetesen egy megtiszteltetést jelentő párizsi meghívásnak is eleget tesz. Szeptember 18-án, szerdán az UNESCO Palotában ünnepélyes keretek között veszi át a Nemzetközi Fair Play-díjat. A további kitüntetettek: Jean Borotra-díj, életmű elismerésért: Lord Sebastian Coe, kétszeres brit olimpiai bajnok, a londoni olimpia fő rendezője. Willi Daume-díj, a fair play J népszerűsítéséért: Carlos Gon- § galves, az Európai Fair Play bizottság korábbi portugál elnöke Pierre Coubertin-díj, sportszerű cselekedet elismeréséért: Jochen Wollwart, többszörös paralimpiai győztes német asz- taliteniszez.ő Gyúrta Dániel, aki Londonban nyert érmének másolatát a felkészülés közben váratlanul elhunyt vetélytársának, a norvég Alexander Dale Oennek ajándékozta. A díjakat Bogyai Katalin, az UNESCO Általános Konferenciájának elnöke és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke nyújtja át. Az ünnepségen megemlékeznek a bizottság megalakulásának ötvenéves jubileumáról is. HIRDETÉS Egyedi homlokzat színekre hangolva Szigeteljen egy életre - színezze házát Baumlt Life árnyalatokkal! A Baumit homlokzati hőszigetelő rendszerekkel költséget és energiát takaríthat meg. Több generáció élvezi majd ennek gyümölcsét. A Baumit Life 888 különböző árnyalatával háza ragyogni fog sok éven át. Segítünk a színválasztásban! Baumit INFO: 06-33/512-920 Tartós és szép - ez az ami igazán megéri A Jövő ötletei, baumit.com COLORED] BY BAUMIT i k 4