Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-02 / 204. szám
4 sz EKSZÁRDI JÁRÁS 2013. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ HÍRSÁV Támogatókat keresnek a templomfelújításhoz szedres A katolikus templom állagmegóvásához is segítséget nyújt az önkormányzat. Elsősorban támogatókat keres a település. A legfontosabb a tető felújítása lenne, és bár Kovács János időpontot még nem mert mondani, a renoválás belátható időn belül elkezdődhet. A szed- resi katolikus templom az egyetlen olyan az országban, mely a legkeményebb diktatúrában, az ötvenes években épült, részben ezért vált a falu és az itt élők összefogásának jelképévé. «B. K. Decsen lesz a szövetség országos találkozója decs A Magyarországi Tájházak Szövetsége Decset választotta idei országos találkozójának helyszínéül. Az október 3-6. között esedékes programon a Faluházban rendezik majd a szakmai konferenciákat, illetve itt adják át az „Év tájháza” díjat. A hétvége során a vendégek megtekinthetik a decsi Tájházat, valamint alkalmuk nyílik bátai, bátaszéki, őcsé- nyi és szekszárdi gyűjtemények felkeresésére. ■ H. E. A tennivalókat beszélik meg az évadnyitó esten őcsény Évadnyitó estet tart a napokban az őcsényi nyugdíjas klub. Dávid Kálmán elnök elmondta, a nyáron Mórahal- mon, Szigetváron, Szekszár- don és Harkányban is jártak, így ezen a rendezvényen részben az élménybeszámolóké lesz a főszerep. Emellett meg kell beszélniük az év további tennivalóit. A szervezet novemberben 45 éves lesz, így az évfordulóra ünnepséget szerveznek. ■ B. K. Fügenapot szerveznek a gyümölcs kedvelőinek pörböly Természetesen a fügét ünnepük a szeptember 21- i fügenapon Pörbölyön. Sípos Lajos ötletgazda, főszervező elmondta, a növény termesztőit, illetve azokat várják, akik szeretik ezt a gyümölcsöt. A rendezvényt szándékosan a kisvasút napjával egy időben tartják, hogy a két rendezvény egymást erősítse. ■ B. K. Bognár Jenő (balról), Németh Lászlóné, Werner Mihály és Puskás Imre a bátaszéki uszodában az átadást lezáró szerződés ünnepélyes aláírásán Megúszhalják kevesebből tanuszoda Mostanáig évi 70 millió forintos kiadást jelentett Állami tulajdonba és önkormányzati kezelésbe kerül a PPP konstrukcióban épült Bátaszéki Tanuszoda. Az átadást lezáró szerződést vasárnap írták alá az érintettek. Hanoi Erzsébet bátaszék - A nagy tehertől megszabadult a város, a következő időszakban az eddigieknél biztosan jóval kisebb kiadások mértékét azonban még nem ismerjük pontosan - mondta Bognár Jenő, Bátaszék polgármestere. A városvezető, valamint Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és a kivitelező Alisca Bau Zrt. részéről Werner Mihály ügyvezető vasárnap, a Tanuszodában írták alá azt a szerződést, amely véglegesíti a létesítmény állami tulajdonba kerülését és önkormányzati üzemeltetését. Az uszoda 2008-ban készült el úgynevezett PPP (public-private partneship, vagyis a köz- és a magánszféra együttműködésén alapuló) konstrukcióban. Az akkori megállapodás alapján az Alisca Bau Zrt. saját erőből építette meg a létesítményt, és 15 évre vállalta az üzemeltetését. Az állam és az önkormányzat ez idő alatt részletekben fizette volna ki a vállalkozásnak a kivitelezés és az üzemeltetés költségeit. A másfél évtized után pedig, 2021-ben a tanuszoda az önkormányzat tulajdonába került volna. Bátaszékre évente közel 70 millió forintos kiadást rótt a kezdeti megállapodás, ami idővel vállalhatatlanná vált. Sőt, a következő hónapokban már nem tudták volna fizetni a havonta több mint ötmillió forintos törlesztést - erősítette meg Bognár Jenő. Ez a tanuszoda üzemeltetését is veszélybe sodorta volna. A szolgáltatási szerződés megszüntetésével nettó háromszázhetvenhét millió forintos áron került az állam tulajdonába a sportlétesítmény, amelyet átadnak üzemeltetésre a városnak. Werner Mihály elmondta, hogy az Alisca Baunak eddig havonta 4-4,5 millió forintjába került ez a feladat, ám arra is kitért, hogy az önkormányzat ennél kevesebb pénzből is kijöhet, mivel a működési feltételek megszabásában kevésbé van megkötve a kezük, mint a cégnek. Az Alica Bau Zrt. ugyanis rendkívül szigorú követelményeket vállalt az üzemeltetésben. A polgármester viszont abban is bízik, hogy sikerül szert tenniük valamilyen központi támogatásra, mivel az uszodát zömében iskolások használják. Ráadásul nemcsak a bátaszéki gyerekek, hanem a környékbeli településekről érkezők is ott tempóznak. Egyébként Bognár Jenő és Werner Mihály is kiemelte, hogy dr. Puskás Imre ország- gyűlési képviselő közbenjárásának is köszönhető, hogy megszűnt Bátaszék szolgáltatási szerződése. ■ Remélik, hogy kapnak központi támogatást az üzemeltetéshez Itt tanulnak meg úszni a térségi gyerekek Teljesíthetetlenné vált a fizetési kötelezettség A mintegy 450 millió forintból felépített tanuszodában egy 12,5x6 méteres tanmedence és egy 12x25 méteres, négysávos úszómedence áll rendelkezésre. Az uszoda működtetését a szakhatóságok folyamatosan ellenőrzik és példaértékűnek tartják. A létesítmény az átadás óta folyamatosan és teljes kapacitással működik. Nemcsak a város óvodásai és iskolásai használják, hanem a környékbeli gyerekcsoportok is, a tanév elején ezért beosztás készül az oktatási, nevelési intézmények számára. A létesítmény emellett úszó- és triatlon versenyek helyszíne, melynek köszönhetően fellendülőben van a versenyszerű úszás Bátaszéken. az elmúlt évben 17 önkormányzat tornatermének és tanuszodájának szolgáltatási szerződését szüntették meg - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. A kormány tavaly júliusban kezdte el felülvizsgálni a PPP konstrukcióban épült sportlétesítményeket, mivel a szerződések az állam és az önkormányzatok számára is előnytelennek bizonyultak, sőt a fizetési kötelezettség sok település számára teljesíthetetlenné vált. A szerződések megszüntetésére 11,9 milliárd forintos keret állt rendelkezésre a 2012-es költség- vetésben. Tudomásunk szerint idén Bátaszék az első kiváltott település. Pintér Zsolt lett idén az egyéni horgászbajnok szálka Pintér Zsolt, a Dombóvári Városi Horgászegyesület horgásza lett idén a Tolna megyei egyéni bajnok. A döntő 3. és 4. fordulóját a szálkai iszaptároló tónál rendezték, és a dombóvári első két kör eredménye alapján 16 horgász vehetett részt rajta - mondta el Székely Gábor, a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetségének elnöke. A bajnok Pintér Zsolt a négy forduló alatt összesen 29 400 grammos fogást ért el. Mögötte csapattársa, Heimann József végzett, aki bár 33 620 grammos összesített eredménnyel több halat fogott, de pontszámban kevesebbet ért el. A harmadik pedig Fotyék Péter (Paksi Sporthorgász-egyesület) lett. A szálkai két forduló során főként keszegek és kárászok akadtak horogra, illetve ponty is volt a fogások között. A sporthorgászok összesen 125 920 grammnyi halat emeltek ki a tóból, és végül valameny- nyit visszaengedték - tette hozzá az elnök. ■ H. E. Egy hétvége, két esemeny Kölesden kölesd Szeptember 6-án lesz a Zanzibar koncert Kölesden. Az együttes még júniusban lépett volna fel a Neotonnal együtt, de az időjárás alakulása miatt az előadást akkor meg kellett szakítani a sportpályán. Az együttes menedzsere már ekkor jelezte, hogy egy későbbi időpontban megtartanák a koncertet. Dr. Baranyai Eszter jegyző tájékoztatása szerint a rendezvény a művelődési ház udvarán 20 órakor kezdődik. Tőle tudtuk meg azt is, hogy szeptember 7-én a Kölesdi Református Egyházközség a templom fennállásának 225. évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból Rácz József esperes hirdet igét a 15 órakor kezdődő istentiszteleten, köszöntőt Czeilingemé Jőrös Rozália lelki- pásztor mond. Ezután szeretet- vendégség lesz a kölesdi Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér galériás termében, ahol dr. Kisz- ler Gyuláné, a honismereti kör vezetője méltatja a kölesdi refor- mátusság múltját. ■ B. K. Szemfenék vizsgálat ►Fundus ka me rá val MÁTOK Szekszárdi, Széchenyi u. 28. www. matokoptika. h u Telefon: 74/511-808 Dalt és táncot tanultak musicalkurzus Diótörő és Egérkirály a színpadon szekszárd A szülőknek tartott bemutatóval zárult az elmúlt héten a Musical Comedy VI. musicalkurzus, amelyet augusztus 22. és 29. között rendeztek meg a megyeszékhelyen. Az idei kurzuson a Babits művelődési ház költözése miatt jobbára a Tücsök Zenés Színpad tagjai vettek részt. Mint azt Béresné Kollár Évától, a zenés színpad művészeti vezetőjétől, a rendezvény szervezőjétől megtudtuk, a Diótörő és Egérkirály című musicalből tanultak meg dalokat és koreográfiákat a résztvevők Jalits Edit táncművész és Kemény Gábor zongoraművész-zeneszerző, a Szímművészeti Egyetem tanára közreműködésével. ■ V. M. A VI. musicalkurzust záró bemutató nagy sikert aratott a nézők körében Kitüntetések átadásával indult az ünnep Medina Oláh Józsefné és dr. Kovács Sándor kapott Díszpolgári címet Medinán. Mindketten nyugdíjasok, és mint Vén Attila polgármestertől megtudtuk, több évtizedes közösségi tevékenységüket ismerte el az ön- kormányzat a csütörtöki ünnepi testületi ülésen. Itt vette át dr. Endrődi Csaba László, a falu orvosa a „Medináért” kitüntető címet kiemelkedő munkásságáért. Az idei „Közösségért” díszoklevelet Sági Tibor vállalkozónak adta a testület. Az ülés egyben nyitánya volt a Medinai Művészeti Napoknak, mely szombaton egész napos programmal, koncertekkel, előadásokkal várta az érdeklődőket. ■ B. K.