Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-02 / 204. szám

2 2013. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ KÖRKÉP Drágábban mozog a pénz bankolás Akár ötszörösére emelkedhetnek egyes műveletek díjai Tulajdonképpen mindegy, hogy személyesen a bankban vagy interneten intézzük a pénzügyeinket, szinte mindig többet fizetünk majd érte Maga kinél bankói? most azt hagyjuk is, hogy nagyon úgy fest: amíg világ a világ, nálunk, Magyar- országon a bankárok nem lesznek szimpatikusak, s a bankok sem fognak még jó ideig felkerülni a barátságos helyek listájára. És ne fog­lalkozzunk azzal sem, hogy ' miként lehetett hős mifelénk egy nettó bankrabló, Ambrus Attila. Sőt, azt is ugorjuk át, hogy gazdasági válság van, megszorítások jönnek, men­nek (vagyis hát menni nem nagyon szoktak), és ez bizony a pénzügyi szektort is eléri, sőt, a benne dolgozók szerint inkább ellepi, nyilván. KONCENTRÁLJUNK CSAK ar­ra a tényre, amelyről azért finoman hallgatnak az érin­tettek - nevezetesen, hogy brutálisan megnő minden banki szolgáltatás járulékos költsége. (Legalábbis ilyen reklámba még sehol nem futottunk bele.) És a brutá­lisan most nem túlzás: nem néhány száz forintról, töre­dékszázalékról beszélünk, hanem olyan összegekről, amelyek bizony nagyon hi­ányozni fognak a hónap vé­gén nagyon sokaknak. És nincs kivétel. Teljesen mindegy, hogy melyik banknál vagyunk, milyen a folyószámlánk - nagy valószí­nűséggel valamiképpen meg­szenvedjük a változtatásokat. ezt mégis hogyan, kérdez­zük majd a banktól. Ott az apróbetűs részben, válaszol­ják majd. Szépen, csendben apróbetűssé változott ez az ország. Igen, tudjuk, hülyék vagyunk, hogy nem olvas­suk el - vagyis nem hülyék, csak hiszékenyek. Mert azt gondoljuk, hogy ők vannak értünk, az a céljuk, hogy megtartsák az ügyfelet, hogy neki kedvezzenek, hogy alá­ígérjenek a konkurenciának. Ezt gondoltuk. (Lehet, hogy mégis hülyék vagyunk.) maga kinél bankói? - kérde­zi a reklám. anyádnál, válaszolnánk most legszívesebben. baranya-tolna Pénzügyi szakemberek tapasztalatai szerint bizonyos bankoknál még a saját jegykiadóból tör­ténő pénzfelvétel is többször annyiba kerül, mint tavaly. A netes átutalások ára is drá­gul a tranzakciós díjak válto­zása miatt. Kaszás Endre A tranzakciós illeték idei beve­zetése megnövelte a banki dí­jakat. Mindez azonban semmi Bankváltás előtt az új illetékszabályok kapcsán szakértők szerint ősztől kevés banknál lesz ingyenes a szám­lavezetés, a kedvezményeket pedig olyan összetett feltételek­hez kötik a pénzintézetek, ame­lyek csak nehezen, és nem min­denki számára teljesíthetőek. Az első szakmai számítások már napvilágot láttak, ugyan­akkor arra figyelmeztetnek, hogy a bank- vagy számlacso­magcserével érdemes októberig várni, mert akkor lehet majd mértékadóan összehasonlítani a pénzintézetek tarifáit. volt ahhoz képest, ami ősztől várható - a megemelt illetékre való reagálásként. Ha valaki két alkalommal összesen 50 ezer forintot akar bankja sa­ját automatájából felvenni, a tranzakciós illeték bevezetése előtti átlagosan 103 forint he­lyett ősztől 514 forintot kell kifizetnie, de egy rosszul meg­választott bankszámla eseté­ben 1200 forint is lehet ez a költség. A saját ATM 2013 feb­ruárjában, tehát az illeték be­vezetése után 73 százalékkal lett drágább. Az áremelkedés nagyobb része az állami elvo­A tranzakciós illeték áthárítá­sa miatt osztogatott büntetése­ket a Pénzügyi Szervezetek Ál­lami Felügyelete. Az eddigi mintegy 300 milliós pénzbünte­tést azért szabta ki a felügyelet, mert több bank új díj bevezeté­sével próbálta meg áthárítani a költségeket az ügyfelekre. Az eddigi szankciókat nagyobb részt azért hozta mega felügye­let, mert a bankok új díj beveze­tésével próbálták meg átháríta­ni a költségeket az ügyfelekre. A törvényi keretek között vi­szont a költség áthárítása jog­násnak köszönhető. Az új adó az említett példában 405 forin­tos átlagos díjat jelent. Az is sokba kerül majd, ha valaki a bankpénztárban akar hozzájutni a saját pénzéhez. A készpénzkifizetés most még hatezer forintos felső díjkorlát­ját az egyik bank 250 ezer fo­rintra emeli, máshol pedig egy­általán nincs korlát. A bankon kívüli eseti inter­netes átutalásoknál 2012-ben még többségben voltak azok a számlák, amelyeknél telje­sen díjmentes volt ez a tranz­akció, őszre ötre fogyatkozott szerű lehet a PSZÁF szerint. A szabályok alapján a bankok a tranzakciós illeték emelése mi­att nem vezethetnek be új díjat, nem változtathatnak a díjszá­mítás módján, és be kell tarta­niuk a tájékoztatási szabályo­kat, legalább 60 nappal koráb­ban tájékoztatniuk kell az ügy­feleket az emelésről, és leg­alább 15 nappal előbb annak mértékét is közölniük kell. A szervezet az ősz folyamán to­vább vizsgálódik a témában, jelenleg is mintegy negyven el­lenőrzés van folyamatban. az ingyenes lehetőséget bizto­sító számlák száma, és további csökkenésük várható. Egy 25 ezer forintos átutalás tavaly átlagosan 130 forintba került, ha telefonon, és 78 forintba, ha neten indította valaki. Ősz­re ezek a díjak 280, illetve 122 forintra emelkednek, a ked­vezményeket is figyelembe véve. Kétmillió forint utalásá­nál a költség majdnem négy­szeresére nő, telefonon és ne­ten egyaránt. Hiába az online ügyintézés: az átlagos kiadás ebben az esetben majdnem hatezer forint. Kötvény és arany a tranzakciós díjak emelése mellett a kamatadó és a banki hozamokra is kivetett egészség- ügyi hozzájárulás foglalkoztatja leginkább az ügyfeleket. A válto­zás egyrészt az állampapírpiac felé irányította a takarékosko­dást szem előtt tartó magánem­berek érdeklődését. Aki a tőzs­dét túlságosan kockázatosnak tartja, az a nyílt végű befektetési alapok felé fordult, de a változá­sok kapcsán érzékelhetően meg­nőtt az érdeklődés a rúdarany és a nemesfémből készült érték­tárgyak, érmék iránt is. Sok az érdemi változás a ma indult új tanévben TOLNA MEGYE Közel 26 ezer diáknak, köztük 2141 első osztályos kisgyermeknek kez­dődik el a tanév hétfőn a me­gyében. Ez a szeptember több szempontból is más lesz az előzőekhez képest, hiszen az új alaptanterv miatt változnak a pedagógiai programok is. Ger- zsei Péter szekszárdi tankerü­let vezető elmondta, a szülők­nek már korábban dönteniük kellett arról, hogy gyermekük hit- és erkölcstan vagy erkölcs­tan órákon vesz részt ebben a tanévben. Előbbit hitoktatók tartják, az iskola csak a hely­színt biztosítja, míg utóbbi ese­tében nem az egyház, hanem a kerettanterv határozza meg, mit oktatnak a tanítók, illetve a 60 órás képzésben részesült tanárok. Az előző évben az 1., 5. és 9. évfolyamon volt minden nap testnevelés óra, a felmenő rendszer miatt viszont most már a diákok fele mozog iskolai keretek között minden nap. Az egyik legnagyobb vál­tozás, hogy az általános iskolások délután négyig ■ A Híd program azon di­ákoknak segít, akiknek már az általános iskolá­ban is volt lemaradásuk tartózkodnak ezután az in­tézményekben. Különórákra természetesen ezután is ki­kérheti a gyereket a szülő. A szakember beszélt az új, állami tankönyvellátási rendszerről, az elsősöknek ingyen járó könyvcsomagról, de a középis­kolásokat érintő újdonságokról is. A Híd program azoknak a diákoknak segít, akiknek már az általános iskolában is volt lemaradásuk. A kettes szám­mal jelzett program érinthet többeket, ez azoknak a gyere­keknek szól, akik betöltötték 15. évüket, de csak hat osztályt végeztek. Eddig nem volt, de most lesz közösségi szolgálat is azoknak, akik érettségizni szeretnének. A 2016. január 1-e után érettségizőknek 50 ilyen órát kell igazoltan a helyi közösségért elvégezniük, ter­mészetesen ellenszolgáltatás nélkül. A középiskolások en­nek során valós élethelyzeteket tapasztalnak meg, fejlesztik kreativitásukat, együttműködő képességüket. ■ B. K. Százmilliós büntetések a hibázó bankoknak Utdíjgondok: ahol a forgalom indokolja, ott beavatkoznak számlálás Egyes útszakaszon súlykorlátozást is bevezethetnek a teherautók más irányba terelése érdekében dél-dunántúl Amint arról hírt adtunk, az útdíj bevezetése óta a régióban több főút (például az udvari határátkelőtől Báta- székig vezető 56-os) és mellék­út mentén fekvő településen ismét ugrásszerűen megnőtt teherautó-forgalom, és emiatt háborognak az ott élők. Úgy tudjuk, több képviselő-testület már hozott olyan határozatot, amelyben rögzítették a helyzet tarthatatlanságát, s egyúttal a kormánymegbízott, illetve az útügyi biztos haladéktalan beavatkozását is kérték. Az önkormányzatok egyebet nem igazán tehetnek.- Természetesen értesültünk a gondokról, s már az érintett polgármesterek, országgyűlési képviselők egy részével is tár­gyaltam - mondta Csizi Péter, Baranya útügyi biztosa. - Júli­us elsejétől a nehéz tehergépko­csik lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvo­nalon közlekedhetnek. Kivételt azok az esetek jelentenek, ami­kor a jármű szállítás, az áru fel­vagy lerakása miatt használja á mellékutat. Ennek betartatása érdekében fokozni fogják a ha­tóságok az ellenőrzést. A Meszes politikus elmond­ta azt is, azokon a főutakon, ahol a forgalom növekedéséről számoltak be a panaszosok, forgalomszámlást tartanak. Az adatok tükrében dönthetnek n matrica VIGNETTE VIDEO­KONTROLL! ___< A teherautók szigorúbb ellenőrzésére lehet számítani az utakon a következő lépésekről. Ezek között szóba jöhet a forgalom­csillapító eszközök (például sáveltolás, járdasziget építése) alkalmazása vagy akár súly- korlátozás elrendelése. Felve­tésünkre, miszerint nem lenne célravezető az útdíj arányosí­tása (vagyis, hogy a sztráda használata ne legyen sokkal drágább a főutaknál a teher­autók számára), Csizi Péter azt mondta, az úthasználati tari­fákat az úgynevezett Eurovig- nette-irányelv alapján szabták meg Magyarországon, tehát az uniós előírásokat követték, azaz érdemi változtatás ebben nem várható. ■ M. B. Kikre vonatkozik? az e-útdíj-fizetési kötelezett­ség a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meg­haladó tehergépjárművekre vonatkozik. A megtett úttal arányos díj mértéke függ a használt úttípustól (autópá­lya, autóút vagy főút), a gép­jármű kategóriájától, de bár­melyikbe is esik az adott jár­mű, kevesebbe kerül a főút használata, mint az autópá­lyáé. Pletykaszinten időről-idő­re elterjed, hogy a személyko­csikra is kiterjesztenék a fize­tési kötelezettséget, ezt a kor­mányzat minden esetben hatá­rozattan cáfolta. r > I i

Next

/
Thumbnails
Contents