Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-11 / 212. szám
SZOLGALTATAS 11 2013. SZEPTEMBER 11., SZERDA Eltűntek: két fiatal lányt keresnek a rendőrök tolna megye Országos körözés elrendelése mellett közigazgatási hatósági eljárás keretében keres a rendőrség két fiatal lányt. Kérik, hogy aki bármit tud róluk, keresse fel személyesen a Szekszárd Rendőr- kapitányságot a Várköz utca 4. szám alatt, vagy jelentkezzen telefonon a 06-74/501-100-as számon, illetve a 107-es, vagy a 112-es ingyenes segélyhívó számon. A 13 éves Géczi Gabriella még július 18-án 23 órakor távozott ismeretlen helyre. A lány 165 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid sötét hajú, kreol bőrű. Vélt tartózkodási helye Paks, de Szekszárd és Siófok környékén is lehet. A Tolnai Rendőrőrsön is várják a vele kapcsolatos információkat. Sztojka Sarolta 17 éves szekszárdi lakos július 29-én távozott engedély nélkül a Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Gyermekotthonból, ahová nem tért vissza. Azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelet nem adott magáról. Sztojka Sarolta körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, mintegy 50 kilogramm súlyú, barna szemű, rövid, fekete hajú, kreol bőrű. Különös ismertetőjele, hogy 2 ajakpier- cinget visel. ■ Ihárosi I. Sztojka Sarolta Pásztor lett a Bóbitából pályázat Weöres-vers átiratát kell elkészíteniük a versenyzőknek X GYORSSZAVAZAS I Ön szokott verseket írni, olvasni? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Rigó Béla költő ismert költeményeken keresztül mutatta be a versírás rejtelmeit a szekszárdi Gyermekkönyvtár közönségének szekszárd Bóbita, Bóbita pásztor/ Sok juha itt legelészget/ Elmegyek arra majd máskor/ Álmodom én az egészet. Ha valakinek ismerősnek tűnik a vers, nem véletlen, mint ahogy az sem, ha úgy véli, az eredeti nem egészen így szólt. A verset tegnap alkották a szekszárdi Gyermekkönyvtár délelőtti programjának résztvevői, Rigó Béla költő, a Kincskereső című folyóirat főszerkesztője segítségével. A Kincskereső ugyanis Weöres Sándor költő születésének 100. évfordulója alkalmából versíró versenyt hirdet, amelyen korhatár nélkül részt vehet mindenki. A versenyre egy Weö- res-költemény ritmusára írott verssel lehet pályázni, hasonlóan a fenti alkotáshoz, amely A tündér című vers mintájára íródott. Rigó Béla tegnap az általános iskolásokat vezette be a versírás rejtelmeibe, de mint az a pályázati kiírásban szerepel, bárki részt vehet a megmérettetésen. A pályaműveket három példányban kinyomtatva kell beküldeni, feltüntetve az alkotó nevét, életkorát, értesítési címét és iskoláját, valamint a kiindulásul szolgáló Weöres-vers címét. Beküldési határidő november 10. Cím: Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 51. További információ: 74/312-209. Az eredményhirdetés december 3-án 14 órakor lesz a Gyermekkönyvtárban. Végezetül még egy Bóbita-átirat, amelyet szintén a költő segítségével alkottak meg a gyerekek: Bóbita, Bóbita orvos/ Vírusok őshada retteg/ Osztja a gyógypirulákat/ Bús, köhögő betegeknek. ■ Venter M. Székelyföldön kovácsolták a közösséget oroszhegyi sziLVANAPOK Bemutatkozott a fennsíkon a Csámpai Country Road Club paks-oroszhegy Újdonságot, a western táncstílust vitte el Oroszhegyre az elmúlt hétvégén a paks-csámpai Country Road Club. A paksi Gastroblu- es Fesztivál szervezője, Gárdái György és székelyudvarhelyi barátja, Balázs Árpád bábáskodott a csoport és a Hargita megyei település közötti kapcsolat felvételében. Oroszhegyen, mint Bálint Elemér Imre polgármester elmondta, heted ízben tartottak Szilvanapokat. A háromnapos rendezvénynek egy ezerméteres magasságban fekvő csodálatos, hegyekkel körülvett fennsík adott otthont, ahova azért helyezték át a programot, mert a korábbi helyszínt kinőtte. A csámpai táncosok bemutatkozását tapssal és ujjongás- sal fogadták a színmagyar, hét falu alkotta településcsokor lakói. Győrffy Orsolya az alkalomra a legnépszerűbb slágerekre készült koreográfiából állította össze a félórás műsort. Mint elmondta, utazásukat a paksi atomerőmű segítette, de legnagyobb örömükre az elmúlt két évben pályázat útján fellépő ruhák vásárlásához kaptak jelentős támogatást az önkormányzattól is. Az erdélyi utazás kiváló közösségépítő alkalom is volt egyben. A kirándulásra a külső- városrészi önkormányzat csámpai képviselője, Feil József is elkísérte a táncosokat. ■ Vida T. Páratlan élmény volt a hegytetőn felállított színpadon táncolni OLVASTAM BUDAVÁRI KATA Sebesség ellen HOGY A sebességmérő műszerek milyen mértékben hatnak a járművezetők lelkére, nem tudom, de tény, hogy a kisebb utcákban a fekvőrendőr elég hatásos megoldás. Tudta ezt az a kínai asszony is, aki sokszor indítványozta utóbbi telepítését az utcájukba, ám a hatóságot ez nem hatotta meg. Az idős nő elunván, hogy nem történik semmi, beruházott egy életnagyságú műnőre, felöltöztette, s egy fához láncolta. Abban bízott, hogy az autósok a látvány kedvéért lelassítanak. A rendőrség elismerte, hogy a nem mindennapi kezdeményezés eredményes, és kevesebb a baleset, ám hozzátették: a módszert nem teszik magukévá. Pedig olcsóbb, mint egy fekvőrendőr. PROGRAMOK Szerda MOZI szekszárd: Repesik (amerikai animációs film) 17 óra. Percy Jackson - Szörnyek tengere (amerikai fantasy), 19 óra. Csütörtök MOZI szekszárd: Hupikék törpi- kék 2. (amerikai animációs film), 17 óra. Farkas (amerikai akciófilm), 19 óra. ISMERETTERJESZTÉS SZEKSZÁRD I.BÉLAGIMNÁZIUM, NEUMANN TEREM: A tudomány és hit viszonya - prof. dr. Pályi Gyula előadása, 15 óra. BABITS MIHÁLY KULTURÁLIS központ: A torinói lepel vizsgálatáról - prof. dr. Pályi Gyula előadása, 17 óra. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -100 cm, Paks 39 cm, Dombori 71 cm, Árvízkapu 442 cm, Baja 174 cm. A Sió Palánknál 163 cm. Tengerpartra utazhattak a legjobbak tamási A település francia testvérvárosának, Montigny-en-Go- helle-nak a meghívására a Würtz Ádám Általános iskola hét végzős tanulója utazhatott a francia tengerpartra, egy felejthetetlen vakációra. A diákoknak csak a repülőjegy árát kellett kifizetni, a többi költséget a testvérváros önkormányzata finanszírozta. A diákok jutalomból kapták ezt a lehetőséget kitartó, kiváló munkájukért, a megyei- és országos versenyeken elért kimagasló teljesítményükért. A táborozáson a magyar fiatalok mellett francia és német diákok is részt vettek, így kiváló alkalom volt a nyelvgyakorlásra is. ■ V. M. HIRDETÉS Újra Szekszárdon a KIA! Kiváló modellek, kedvező feltételek! Megnyitotta kapuit Szekszárdon a KIA AU- TÓ-HOF, az új KIA márkakereskedés a Palánki út 1. szám alatt. Egyedi nyitási kedvezményekkel, péntek, szombat, vasárnap tesztvezetéssel és meghosszabbított nyitva tartással várnak minden érdeklődőt. A tesztvezetők értékes ajándékot kapnak! További információ a 74/529-885-ös telefonon. HIRDETÉS www.drpadlo.hu Profi Padló Lakberendezés Boltjaink: Bonyhád, Dózsa Gy. u. 2/B. TeL: 74/453-881 Dombóvár, Ady E. u. 46. Tel.: 74/464-722 Pécs, Siklósi u.22. Tel.: 72/222-378 Panlolt bambusz szőnyeg kiárusítás 160 230 2444c. ri/uii-40% Elit). 14694.- Fl/tlh UO cm szeles 990.- Ft/fm-töl ms. u./ mm vastan í live nadln 790.- Ft/m-tol Boston toltjy laminált padló 7 mm 32-es 24x0. rt/nr helyett 2290.-Ft/m Natura thenno paülószónyérj j 400 cm szeles 22H0. riTii helyeit 1603.-Ft/nú i