Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-08-04 / 29. szám
14 AUTÓ-MOTOR 2013. AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP HÍRSÁV Feltörték a VW immobilizer kódját pánikol A Volkswagen, feltörték ugyanis az Audi, Bentley, Lamborghini és Porsche típusokban használt immobilizer kódot (az indításgátló azonosítja a slusszkulcsot). A Birminghami Egyetem brit és két holland számítógépes kutatója a „tettes”. Tudományos publikációt is akarták közölni erről és konferencián beszámolni a megfejtés módszeréről, de a VW ezt egy perrel megakadályozta. A kutatók a mikrocsip tranzisztorait megvizsgálták mikroszkóppal, tehát a hardveres kódolást kiolvasták. Mercedes-technika az Aston Martinokban aláírta az előzetes megállapodást az Aston Martin és a Mercedes, amelynek értelmében hamarosan AMG V8-as biturbó-motorokat szállítanak a németek a briteknek egy új sportkocsihoz, meg hozzá tartozó váltót, és néhány elektronikus részegységet is. A Daimler 5 százalékos tulajdonrészt kap a brit gyárban. Negyven év Passat A VOLKSWAGEN Audi-techni- kára épülő középkategóriás autóját, a Passat első generációját éppen negyven évvel ezelőtt mutatta be. Az autó forgalmazása 1973 július 25- én indult Németországban. Az első generáció egészen 1980-ig húzta, az ekkor bemutatott Passat azonban sokkal sikeresebb volt, hiszen csak 2012-ben hagyták abba a gyártását. Becsapja a sebességérzetünket Volvo Kalandra fel!? - A legkisebb is elérhető minden jóval felszerelve Jól áll neki a terepjelmez, de a hasmagasság így sem „kalandos". Megy, mint a meszes, de meglehetősen szomjas a 254 lóerős motorja. A legizgalmasabb és egyben a leginkább ellentmondásos változatban teszteltük a kalandvágyé V40-est. Tóth Zoltán Zsolt A V70 Cross Country immár 16 éve „kalandozik” a nagyvilág útjain, népszerűségén felbuzdulva pedig most a kompakt V40-es is túrabakancsot húzott. Habár a „V” megjelölés ellenére utóbbi nem tősgyökeres kombi, inkább ötajtós csa- potthátú, a Cross Country-re- cept gyakorlatilag megegyezik. A kasztni alsó részén körbefutó fényezetlen műanyag elemek és a haspáncélutánzat, továbbá a függőleges LED-es nappali menetfények, a méhsejtszerke- zetes hűtőrács, a fekete tükör- „ házak és a tetősínek robusztu-1 sabb megjelenést biztosítanak s a Volvónak. Persze, némileg meg is emelték az autót: csakhogy amíg a teljes magasság 31 mm-rel, 1470-re, addig a hasmagasság mindössze 12-vel, 145 mm-re nőtt, ami még mindig teljesen átlagos, személyautós érték. Ez annyit tesz, hogy a normál V40-eshez képest hangyányival nagyobb eséllyel úszhatjuk meg például a járdaszigetre kaptatás veszélyeit. Ajánlatos tehát óvatosnak lenni, ahogy földúton is érdemes odafigyelni a nagyobb bakhátakra, gödrökre. így aztán a Haldex-kuplungos összkerék- hajtás, melyet a V40-es családból a Cross Country számára tartanak fenn, mindenekelőtt a csúszós útviszonyok közötti magabiztos továbbjutást szolgálja. Normál esetben a kocsi elöl hajt, de a kerekek tapadásvesztése esetén az elektrohidraulikus szerkezet gyorsan hátra csoportosítja az adott helyzetnek és vezetési stílusnak megfelelő nyomatékot. A téli gumival felszerelt tesztautó a gyakorlatban mégsem sínautó- san viselkedett, hanem először alulkormányzottá vált és elkezdte tolni az orrát, majd a feneke csak ezután kapaszkodott meg és térítette vissza a helyes irányba. Ha ilyenkor van bátorságunk tovább „állni” a gázpedálon, szemtelen kanyarsebességekre képes a Volvo. Ebben az opciós 18 colos alufelnikre húzQtt 245/45-ös abroncsok is segítik, a meglehetősen feszes hangolású futómű pedig kordában tartja az emelt karosszéria oldaldőlését - a rugózás viszont nem egy leányálom a hazai utakon. Mondjuk a T5-ösnél ennek van is létjogosultsága, még akkor is, ha ez a Volvo nem egy kiélezett sportkompakt: a 2,5 literes turbómotort csakis a kissé komótosan és finoman kapcsolgató, hatfokozatú automata váltóval párban adják, ami az összkerékhajtással együtt valamelyest visszafogja a lovak vágtáját. Az öthengeres eléggé egyenletesen adja le teljesítményét, lelkesítő gurgulázásából csak közepes fordulatszám-tar- tományban hallatszik egy kevés, amúgy nagyon csendesen dolgozik. Mindez a Volvo páncélszekrényszerű utasterével és biztonságérzetével megfejelve alaposan becsapja sebességérzetünket. Félreértés ne essék, nagyon acélos és gyors gép a T5-ÖS, de személy szerint sem a 254 lóerőt, sem a 6,4 másodperces gyorsulást nem éreztem - kifinomult és szélsebes gran-turismo utazóautónak jobb lenne, csakhogy a szomjas motor miatt gyorsan kiürül az 57 literes üzemanyagtank. Ettől függetlenül megy, mint a meszes, nagyot lehet vele hasítani, míg a fékerő érzéssel adagolható és határozottan lassítja a kocsit. A kormányzás közvetlen és pontos, az elektromos szervo keménysége pedig három fokozatban állítható. Azonos motor és felszereltség esetén a normál V40-esnél 360 ezer forinttal drágább a Cross Country-kivitel. Elegáns húzás a Volvótól, hogy a T5-ösÖSSZEGZÉS AZÉRT ELLENTMONDÁSOS ezaz autó, mert ha már T5-ös, akkor inkább a sportos R-Design változat, ha pedig Cross Country, akkor inkább valamelyik dízelmotor. Ha pedig szabadidő-autó, akkor ennyiért már XC60-ast is kapni... nél az összkerékhajtás és a kissé felesleges lejtmenetvezérlés is belefér a felárba - persze, ezért már extrák nélkül is 9,6 millió forintot kérnek. Tipikusan skandináv hangulatú, modern és rendezett a vezetőhely Volvo V40 Cross Country T5 AWD AUT. Összlökettérfogat: 2497 cm3 Hengerek/szelepek: S5/20 turbó Max. teljesítmény: 187 kW (254 LE) 5400/perc Max. forgatónyomaték: 360 Nm 1800-4200/perc Hossz./szél./mag.: 4370/1783/1470 mm Tengelytáv: 2646 mm Nyomtáv elöl/hátul: 1552/1540 mm Fordulókor: 10,9 m Saját tömeg/teherbírás: 1631/439 kg Csomagtér: 335/10321 Üzemanyagtank: ■571 Gyorsulás 0-100 km/h: 6,4 s Maximális sebesség: 235 km/h Város/országút/vegyes: 11,6/6,4/8,31/100 km Tesztfogyasztás: 12,41/100 km CO„-kibocsátás: 194 g/km A modell alapára: 6 850 000 Ft* A tesztelt modell ára: 9 620 000 Ft * VOLVO V40 CROSS COUNTRY D2 (115 LE) Az egyik tizenkilenc... - kicsit morcos BERLiNGo Ami a Peugeot-nál Outdoor, a Citroennél XTR névre hallgat A Citroen Berlingo XTR a normál verzióhoz képest morcosabb köntössel rendelkezik, az alumíniumszürke lökhárítóbetétek, az emelt felfüggesztések, az alsó motorvédő burkolat és a tetősínek hatásosan dobják fel a megjelenést. A Security 2-es csomag (210 000 Ft) tartalma a Grip Control rendszer, a visszagurulásgát- ló, a függönylégzsák és a négy évszakos abroncsok. A tesztautó orrában az 1,6-os dízel 92 lóerős kivitele dolgozott (5 040 000 Ft). A menetdinamikai adatok nem túl biztatók (0-100 km/óra: 15,2 s, végsebesség: 161 km/óra), azonban a gyakorlat erre részben rá<5 H O Hátulról az új lámpadizájnról lehet felismerni a frissített Berlingót cáfol. A 230 Nm-es nyomaték kellően alacsony fordulattól (1750/perc) bevetésre kész, urbánus közegben gond nélkül tartható a forgalom ritmusa, teljes terhelés esetén vagy autópályán zuhan csak vissza. Az ötfokozatú váltó karja karcosan, pontatlanul és hosz- szú úton kapcsolható. A kabin variálhatósága példás, egy hétvégi költöztetés alkalmával állítva két felnőtt mountain bike kerékpárt gond nélkül elnyelt a raktér, úgy, hogy az egyik szélső, hátsó ülés is bent volt az autóban. A 92 lovas Berlingo XTR átlagosan 6,18 literrel beérte. ■ MJ Hölgy- és úrvezetőknek is van még hely a rajtlistán bár már több mint hetvenen neveztek, van még néhány hely azoknak, akik indulni szeretnének a Borok Útja Rali idei versenyén augusztus 30. és szeptember 1. között. Nem kell megijedni, nem a leggyorsabb és nem is a legjózanabb győz. Az egyes állomásokon bár lesz némi ügyességi prób- tétel, azért a lényeg a kóstolás (annak aki épp nem vezet), a birtokok megismerése. Körbejárhatják a pincerendszereket, beszélgethetnek kiemelkedő borászainkkal, pálinkakészítőinkkel. Az autós túra mezőnye 15 pincészetet látogat meg. Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnokunk már elkészítette az itinereket, nem lesz nehéz lépést tartani a többiekkel. A tervek szerint Etyek-Budai, Balatonboglári, Badacsonyi, Balatonfüred-Cso- paki, majd a Győri, illetve Pannonhalmi Borvidéket járják be az indylók a hosszú hétvége alatt. Első este Zamárdiban a Hotel Wellamarin, második este a győri Hotel ETO Park lesz a vendéglátó, ahol a vacsora után további programok várják a versenyzőket. A tizennyoc éves múlt igazi garancia. Ha kedvet kapott, bővebb információt talál a www. regokft.hu oldalon vagy érdeklődhet a +36-1/326-0536-OS telefonszámon is. ■