Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-08-04 / 29. szám

4 A HÉT TEMAJA 2013. AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP szerencsejáték A kísértés már tízszámjegyű. A legnagyobb nyertes mindig az állam, csak a bevétel felét osztják vissza a játékosoknak. A nyerőgépek betiltása miatt 40 ezer munkanélküli lett. Egyre több a játékfüggő. Tíz vidéki kaszinót akar nyitni az állam, mert 8,5 milliárdot hozhat, és van rá piaci igény is. FÉLKARÚ, MÉGIS VIRÁGZIK A PIAC A napokban elkezdett fel­szökni a lottóláz: mindkét lottón milliárd fölötti a nye­remény. A szerencsejáték ha­talmas biznisz, de nemcsak annak, aki megüti a főnye­reményt. Az állam is száz- milliárdokra tesz szert csak a nyereményadóból. Most tíz új vidéki kaszinóban sze­retnék újabb 85 milliárddal hizlalni a bevételeket. Fábos Erika Ritkán fordul elő, hogy az ötös és a hatos lottó főnyereménye is a milliárdos nagyságrendben mozog, mint most. Az ötösön minden idők tizedik, a hatoson harmadik legmagasabb nyere­ménye a tét. Tizennégy évvel ezelőtt, 1999-ben fizették ki az első milliárdos telitalálatot, éppen negyven évvel az első egymillió forintos ötös találat után. Amikor pedig rekord kö­zeli az összeg, a játékkedv is megugrik. A múlt héten több mint 4,5 millió ötöslottó-alap- játékot vásároltak a játékosok, 2-3 hónappal korábban csak 3,5 milliót. Ez a 225 forintos lottóárral számolva azt jelenti, hogy az ötösnél a heti forgalom már meghaladja az egymilli- árd, míg a hatosnál eléri az 540 millió forintot. A nyeremény felvételére 90 nap áll a nyertes rendelkezésé­re és egy személyes találkozó­ra is szükség van. A kifizetés helyét és idejét ugyanis a Sze­rencsejáték Zrt. határozza meg. A nyereményt minden esetben banki átutalással fizetik és csak magyarországi lakossági forint folyószámlára. A növekvő érdeklődésből a legtöbbet ugyanakkor a költ­ségvetés profitál. Nem is a játékadó jelenti a fő bevételi forrást az állam számára - a nyereményadó a havi nyere­ményalap tekintélyes részét, 24 százalékát viszi el. Kevesebben játszanak, de a profit nem csökken A Magyar Szerencsejáték Szövetség tavalyi felméréséből az derült ki, hogy egyre keve­sebb pénzt költünk szerencse- játékra. Havonta, fejenként át­lag 2500 forintot. Tény, hogy 2012-ben az előző évekhez képest jelentősen visz- szaesett a szerencsejáték-piac forgalma. Egyrészt a korábban működő 22 ezer gép helyett, már csak kétezer üzemelt, más­részt a nyeremények sem olyan csábítóak, mint korábban. A huszonötszörös nyeremény- szorzó ugyanis, amely a Il-es kategóriás nyerőautomatákban elérhető, alacsony az illegális internetes játékok szorzójá­val szemben, ahol a játékosok a megtett tétnek akár több ezerszeresét is megnyerhetik. A nyerőgépek betiltása után az online játék piaci részesedése éppen ezért még tovább növe­kedett, de az adatok alapján a Szerencsejáték Zrt. is javított az eredményén. Tavaly 213 milliárd forintos, rekord nagy­A játéktermek betiltásával nem szűnt meg az igény, így sok játékos a határmenti településeken vagy illegális szervezőknél hagyja jövedelme egy részét ságú árbevételt ért el, ami 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetés - az osztalékfizetés nélkül - 60,9 milliárd forintos bevételre tett szert, ami 16 százalékos emel­kedés 2011-hez képest. A lakosságnak csak harminc százaléka nem játszik A Szerencsejáték Zrt. leg­frissebb felmérése szerint egy­re több a játékfüggő. Ma a 15 éveseknél idősebbek 2,64%-a szenved játékfüggőségben, ez a szám 2010-ben a 1,2% volt. Eb­ben a korosztályban mindösz- sze 30%-ra tehető azok aránya, akik nem játszanak szerencse- játékot. A vizsgálat kimutatta, hogy azok a legkockázatosabb játékok, amelyeknél a játékidő nem választható szabadon, a tét nagyságáról a játékos dönt­het és a játék azonnal újrakezd­hető. A Szerencsejáték Zrt. önkor­látozó rendszer bevezetésével védi az interneten keresztül játszó játékosait a túlzásba vitt szerencsejáték veszélyeitől. Al­kalmazásával a játékos előre beállíthatja, hogy mekkora ösz- szeget játszhat el az egyes já­tékokon, valamint a játékokat besoroló „közlekedési lámpa” is figyelmeztet a mértéktartásra. A Nemzetközi Felelős Játék- szervezési Szövetség egy pszi­chológusokból és kutatókból álló nemzetközi szakmai cso­port irányításával kifejlesztet­te a GAM-GaRD elnevezésű szoftvert, melynek segítségével megítélhető, hogy egy adott já­ték mekkora kockázatot jelent a társadalom sebezhető cso­portjai számára, azaz hozzá­járulhat-e a játékszenvedély kialakulásához? Ez tíz olyan tulajdonság mentén vizsgálja és pontozza az egyes játékokat, amelyek - a nemzetközi kutatá­si eredmények alapján bizonyí­tottan - a leginkább veszélyez­tetik a sebezhető játékosokat. A kapott pontszámokból adó­dik össze egy adott játék összes pontszáma, mely - a közleke­dési lámpa mintájára - három kategóriába sorolja a játékokat. Zöld jelzést kapnak azok a játé­kok, amelyek alacsony kocká­zatot rejtenek magukban. Sár­ga jelzést a közepes kategóriá­ba sorolt játékok kapnak, piros jelzést pedig amelyek magas kockázatot jelentenek. Ilyenek például a játékgépek vagy a ka­szinóban játszható játékok. Kö­zepesek a sorsjegyek, alacsony kockázatűak pedig a például heti sorsolásű tippelős játékok. Az a szakemberek szerint tény, hogy a kocsmák, kisvendéglők azok a területek, ahol a játéko­sok a legvédtelenebbek. A szol­gáltatás itt a legalacsonyabb színvonalú, az alkohol közvet­len jelenléte is rosszat tesz, de a tiltás önmagában mégsem se­gít, legfeljebb tünetváltáshoz, a probléma áthelyeződéséhez vezet. így tehát, rövidtávon nem lesz kevesebb játékfüggő, inkább az illegális csatornák virágoznak ettől. Változnak a szokások, hódít a mobil és az internet Kezdetekben a hazai sze­rencsejáték kínálatot csupán a Totó jelentette, majd ez bővült az Ötöslottóval. A ’80-as évek­től kezdődően azonban egy­mást követve jelentek meg az Szerencsejátékok forgalmi adatai 2011 (ezer forint) Sorsolás Fogadás Kaszinók Pénznyerők Kártyatermek Játékbevétel 129.139.639 40.424.046 25.610.497 76.902.455 70.194 Megnyert nyeremény 50.702.259 28.979.877 59.95667 4000 Játékadó 26.611.451 23.385.594 17.98700 31.740.000 29502 A szerencsejatek története A SZERENCSEJÁTÉKOK a leg­ősibb játékformák közé tartoz­nak. le. 2000 évvel már külön­böző kockajátékokat játszottak és fogadásokat, sorsolásokat tartottak, Indiában, Egyiptom­ban és a görögöknél is. IE.900-BAN Kínában már egy dominószerű játékkal a mai pó­kerre hasonlító játékot játszottak IE.250 MEGSZÜLETETT a kenő őse, a kínai lottójáték 1387-BEN FRANCIAORSZÁGBAN megszületett az első kártyajáték 1620-ban Velencében megszü­letett azelső lottójáték, öt számot kellett eltalálni a kilencvenből. 1751-ben Mária Terézia enge­délyezte hazánkban is a lottót, amit lutrinak hívtak 1850 körül játszottak először pókert 1931-től engedélyezték Ame­rikában a szerencsejátékokat 1946-BAN NYITOTT meg azelső kaszinó Las Vegasban A ii. világháború után jött di­vatba a totó 1957-ben született meg a mai modern lottó 1981-ben nyitott meg az első kaszinó Magyarországon az online szerencsejátékok megjelenésével a szerencse- játékok hatalmas nemzetközi gazdasági tevékenységgé nőt­ték ki magukat: 2010-ben a becslések szerint 335 milliárd dollárt költöttek el az online játékosok új és újabb játékok. Az ötöslottó népszerűsége töretlen, de a to­tó iránti érdeklődés jelentősen csökkent az elmúlt évtizedek­ben. Ugyanakkor sokan ked­velik az új, összetettebb játéko­kat. Annyiban is szembeötlő a szokások változása, hogy mind többen veszik igénybe a tech­nikai fejlődés kínálta új elekt­ronikus lehetőségeket, azaz játszanak interneten, mobilte­lefonon vagy bankjegy-automa­tán is. Kaszinók a trafikok mintájára? A kormány tíz új vidéki ka­szinót hozna létre magánvál­lalkozókkal közösen. A mos­taninál ugyanis 8,5 milliárd forinttal többet szeretnének évente beszedni a szerencse- játékból. A nyerőgép törvény hatályba lépése után három kaszinó marad az országban a Casino Sopron, a Tropicana és a Las Vegas Casino. Ezek az üzemeltetésre vonatkozó kon­cessziót 2015 végéig nyerték el és bevételeinek jót tett a tiltás. Amióta nincsenek nyerőgépek, negyedével nőtt a nyereségük, a nyerőgépek pedig háromszo­ros kihasználtsággal működ­nek, mint korábban. Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnö­ke azt mondta: a játéktermek betiltásával természetesen nem szűnt meg az igény a sze­rencsejátékra, így sok játékos ma a határmenti településeken vagy illegális szerencsejáték szervezőknél hagyja jövedelme egy részét. "A Gorenje-effektus a sze­rencsejátékban is működik, rengetegen járnak Szlovákiá­ba, Romániába, Ukrajnába és Ausztriába játszani - mondta Schreiber István. - Tehát ez Szerencsejátékok piaci részesedése játékbevételek alapján (%) Lottó5/90 18,9 Lottó6/45 9,3 Pénznyerők 33,4 Kaszinó 2,9 Tippmix 0,2 Bukmékerek 10,5 Totó 1,1 Puttó 4,8 Joker 1,8 Sorsjegyek 6,8 Luxor 1,6 Kenő 1,8 Skandinávlottó 6A_ Egyéb 2 • Játéktermek számának alakulása 1995 10800 1999 13827 2004 19941 2007 18160 2009 15017 2011 12759 2012 5227 2013 3 Top 10 nyeremény az ötöslottón Helyezés Év Játékhét Dh Nettó nyer/db 1 2003. 48. 1 5 092 890 758 Ft 2 2010. 26. 1 3 177 138 790 Ft 3 2002. 52. 1 2 971005 678 Ft 4 2008. 3. 1 2 356 386190 Ft 5 2008. 44. 1 2 310 384 275 Ft 6 2005. 24. 1 2 302 041279 Ft 7 2009. 41. 1 2189 049 755 Ft 8 2012. 24. 2 2 057 602 470 Ft 9 2005. 44. 1 2 056 228 524 Ft 10 2011. 46. 1 1935 227 645 Ft ToplO nyeremény hatoslottón Helyezés Év Játékhét Db Nettó nyer/db 1 2008. 38. 1 2 958 307 350 Ft 2 2012. 20. 1 1491506 710 Ft 3 2013. 11. 1 954 563 095 Ft 4 2007. 47. 1 882 002 799 Ft 5 2011. 39. 1 875 500 050 Ft 6 2012. 39. 1 843327 210 Ft 7 2006. 9. 1 814 673 831 Ft 8 2010. 27. 1 700 438 315 Ft 9 2007. 18. 3 683 333 334 Ft 10 2012. 28. 1 660 621395 Ft a pénz kimegy az országból. Az is elgondolkodtató, hogy a kormány egy magyar kocsmá- rost nagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak tartott, mint egy ellenőrizhetetlen, gibraltári szervert, amin az illegális on­line szerencsejátékok futnak, és amire 100 milliárd forint megy el, mégsincs egy fillér adóbevétel sem belőle eddig. Persze az örvendetes lenne, ha a szerencsejáték iránti keresle­tet szabályozott módon lehetne kielégíteni. Félő azonban, hogy a tíz új vidéki kaszinó, a trafi­kok és a földügyek mintájára inkább a piac újrafelosztásáról fog szólni, és a jelenlegi szabá­lyozás is változni fog. A hatá­lyos törvények alapján ugyanis a tíz kaszinó túl sok és nem is lennének képesek nyereséget termelni a mostani koncessziós díjak és adók mellett." Schreiber István szerint se­hol a világon nincs olyan szabá­lyozás, amely csak a kaszinók működését engedi, a kisebb játéktermekét tiltja. Ez ugyan­is egy egység, ami egymásra épül, következésképpen így nem tud épülni és életképes sem lehet. A Szerencsejáték Szövetség által készített tanulmány sze­rint mindenesetre legkevesebb 40 ezer ember lett munkanél­küli, a vendéglátóhelyek har­minc százaléka bezárt, és kö­rülbelül 70 milliárd forint be­vételtől esett el a költségvetés a tiltás óta. I» » ;

Next

/
Thumbnails
Contents