Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)

2013-08-30 / 202. szám

2 2013. AUGUSZTUS 30., PÉNTEK KÖRKÉP JEGYZET Kútfúrás csak engedéllyel tiszta lappal A már régóta működő víznyerő helyeket is be kell jelenteni VENTER MARIANNA A gyerekek érdekében sok évtizede készült fotó ke­rült a kezembe a minap, egy általános iskola ötödikes osz­tályát ábrázolta. Az egykori gyerekek, akik ma már az ötvenes éveik táján járnak, vidáman mosolyognak, pont úgy, mint bármelyik mai osz­tályképen. A ma emberének szemét nem is ez fogja meg igazán, hanem a szoknyák és rövidnadrágok alól kilátszó pálcikalábak sora. Jobban megnézve a képet nemhogy túlsúlyos, teltebb gyerek sincs a harminchat nebuló között. A kép a hatvanas évek közepén készült, tehát nem a háború utáni éhező nemzedé­ket örökíti meg. jómagam is ebbe a korosz­tályba tartozom, és emlék­szem, nekem sem volt duci osztálytársam, és nem az élelem hiánya miatt nem híztunk meg. Először is, nem volt nassolás, nem le­hetett ennyi - többségében hizlaló - finomságot kapni. Másrészt a nap nagy részét az udvaron töltöttük. A já­ték fogalmát akkoriban az jelentette, hogy fogócskáz- tunk, bújócskázunk, fára másztunk, várat építettünk, bicikliztünk, egyszóval egy­folytában mozogtunk. félreértés ne essék, nem az akkori világot kívánom vissza, hanem az akkori egészségesebb életmódot. A mérsékelt étkezést és a rengeteg mozgást. Mert a mai gyerekek közül sokan megszenvedik a kényelmes, XXI. századi életet, ha nem is gyerekkorban, hanem ké­sőbb, felnőttként. ha már a család életmódja nem teszi lehetővé, az isko­lának kell felvállalnia, hogy mozgásra bírja a gyerekeket. A gondolat jó, a szándék he­lyes. Bízzunk benne, hogy mind a testnevelő tanárokat, mind a mindennapos test­nevelés órák bevezetését te­kintve sikerül véghez vinni az elhatározást a jövő nem­zedékének érdekében. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON. Máté Balázs PÉCS-SZEKSZÁRD-BUDAPEST Az eddigieknél egyszerűbb és olcsóbb lesz a saját kút fúrásához szükséges enge­délyek beszerzése, viszont szigorúbb ellenőrzés várható. Ha ma legálisan akar valaki a kertje vagy mezőgazdasá­gi művelés alatt álló területe öntézését szolgáló saját kutat fúratni, és abból napi másfél köbméternél több vizet szeret­ne kinyerni, akkor bonyolult és költséges, akár több száz­ezer forintba kerülő engedé­lyeztetési eljárás után teheti csak meg. Az ennél kisebb hozamú, illetve a 25 méternél nem mélyebb kutak esetében csak jegyzői engedélyre volt szükség, azonban miután a lebukás esélye csekély, szinte senki nem szerzi be a hatósági jóváhagyást. (Egy jegyző pél­dául úgy fogalmazott, tízéves pályafutása alatt ketten kér­tek tőle engedély.) Ezen a helyzeten kíván vál­toztatni az az Országgyűlés előtt lévő kormánypárti javas­lat, amely egyszerűsítené a procedúrát. A tervezett módo­sítás lényege, hogy az ötven méternél kisebb mélységű kutak esetében elegendő lesz bejelenteni a vízügyi hatóság­nál a létesítés tényét. Ez a visz- szamenőleg is kötelező, vagy­is meglévőkre is vonatkozna. A bejelentésért illetéket kell majd fizetni, ennek mértékét egyelőre nem határozták meg, de várhatóan töredéke lesz a vízjogi engedély díjának. A módosító javaslat ugyan­akkor az eddigieknél nagyobb hatósági kontrollt helyez kilá­tásba. Úgy tudjuk, ezt a gya­korlatban a kútfúró vállalko­zások szigorúbb ellenőrzésé­vel kívánják megvalósítani, mivel annak kiderítése, hogy odahaza kinek van kútja, szin­te lehetetlen küldetés. Ezzel szemben a vízfakasztó cégek dokumentációinak kontrollja sokkal könnyebben megvaló­sítható. Mindenesetre, aki el­fogadása esetén a könnyített szabályozásnak sem tesz majd eleget, sokat kockáztat: a bír­ság felső határa ugyanis válto­zatlan, egymillió forint marad. A régi kutakat is be kell jelenteni a vízügyi hatóságnál, és ezért illetéket is kell fizetnie a tulajdonosnak Esznek vagy öntöznek Kérhető a kedvezmény a nyári időszakra (május elsejé­től szeptember 30-ig) vonatko­zóan a szolgáltatók döntő több­sége kínál úgynevezett locsolási kedvezményt az ügyfeleiknek. A gyakorlatban általában ez azt jelenti, hogy a szóban forgó hó­napok alatt tíz százalékkal ke­vesebbet kell kifizetni a vízfo­gyasztásfigyelembevételével ki­számlázott szennyvízdíjból. A lehetőség igénybevételét - terüle­tileg eltérően - különféle feltéte­lekhez kötik, van, ahol átmérő felszerelését írják elő, de a kikö­tések között szerepelhet az is, hogy a fogyasztónak nem lehet saját kútja, valamint vízdíjból eredő közüzemi tartozása. Százezrekbe is kerülhet ma már szinte kizárólag fúrt kutakkal foglalkoznak az erre szakosodott vállalkozók, ásot­takkal nem. Az árak a dombor­zati és kőzetviszonyoktól füg­gően rendkívül eltérőek, vagyis tulajdonképpen attól függ, hány méteres mélységig kell lefúrni a vízig. A legkedvezőbb adottságú helyeken, például a Duna men­tén csak néhány tíz métert kell fúrni, ez kevesebb mint ötven­ezerbe kerül. A legproblémá­sabb helyeken viszont akár több százezerig is felszökhet az ár. A költségeket tovább növeli még a víz kiemeléséhez szükséges szi­vattyúk ára, ezek tízezer forint­tól vásárolhatók meg. miközben egyértelmű, hogy főképp a kisebb összegből meg­valósítható kutak néhány év alatt behozzák az árukat, az általunk megkérdezett kútfúrók szerint a kereslet egyre csökken irántuk. Amint mondták, ugyan nagyon sokan érdeklődnek ná­luk, mennyibe kerülne a mun­ka, de tíz telefonálóból átlago­san csak egy rendeli azt meg - korábban az arány jóval ma­gasabb volt. Ma a lehetséges megrendelők esetében a kérdés viszont így merül fel: esznek vagy öntöznek. Nagyon sokan lemondtak a gyep öntözéséről, és egyre kevesebben foglalkoz­nak kiskertek művelésével is. Elfogadták az új alapszabályt és a tőkeemelést a takarékok Budapest A várakozásoknak megfelelően zajlott le kedden a Magyar Takarékszövetke­zeti Bank Zrt. (TakarékBank) közgyűlése. A részvényesek elfogadták a társaság új alap­szabályát és megválasztották a takarékszövetkezeti integráció központi bankjának vezető tisztségviselőit - közölte a Szö­vetkezeti Hitelintézetek Integ­rációs Szervezete az MTI-vel. A Takarékbank közgyűlése dön­tött a Magyar Posta mintegy 655 millió forintos tőkeemelé­séről is, amelynek révén a ma­gyar állam többségi tulajdont szerez a társaságban. A Világgazdaság információi szerint a közgyűlést megelő­zően a bankban még többségi tulajdonban lévő takarékszö­vetkezetek a „morgás jogával” azért éltek. Túri Dénes, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) alelnöke a közgyűlésen elfogadhatatlan­nak, valamint a tulajdon védel­méről és a tulajdonnal való ren­delkezési jogról szóló alkotmá­nyos garanciákkal összeegyez­tethetetlennek nevezte, hogy a szövetkezeti hitelintézetek és az OTSZ nem rendelkezhetnek valósan a tulajdonjogukkal, illetve a tulajdonjogukhoz kap­csolódó szavazati jogukkal. A takarékszövetkezeti integ­rációról szóló, nemrég elfoga­dott törvény szerint ugyanis a takarékok a Magyar Posta tő­keemelésére csak igennel sza­vazhattak, ha nemmel szavaz­tak, vagy tartózkodtak volna, akkor a TakarékBankban lévő részesedésüket elveszítenék, a részvényeket pedig fel kellene ajánlaniuk a Magyar Fejleszté­si Banknak. A takarékok rög­zítették: kényszer hatása alatt cselekedtek. A lapunk által megkérdezett megyei kötődésű takarékszö­vetkezetek vezetői egyelőre nem kívánták kommentálni a döntést, későbbre ígértek tájé­koztatást. ■ N. Zs. ■ Ön aggódik takarékszövetkezeti megtakarítása, számlája miatt? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TEOL.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Kevés idén a „last minute” akció, alulterveztek az irodák utazás Még mindig az utolsó pillanatban szeretünk foglalni, pedig ha előre tervezünk, akkor is spórolhatunk dél-dunántúl Lassan véget ér a nyár, de a hivatalos fősze­zon legalábbis mindenképp. Sokan vannak, akik erre vár­nak, hiszen az előző évek ta­pasztalatai szerint ilyenkor sokkal olcsóbban lehet nya­ralni, mint júniusban vagy júliusban. Az utolsó pillana- tos, vagyis last minute akci­ókból azonban idén kevesebb lesz, így ezekre nem érdemes alapozni. Ennek oka, hogy a hazai utazási irodáknál sok­kal kevesebb kapacitást kötöt­tek le, amit akciók nélkül is könnyebb megtölteni - állít­ják a kiutaztatással foglalko­zó irodák. Vagyis nincs arról szó, hogy hirtelen „elnyaral­ható” pénzhez jutottak volna a magyarok, hanem a charter­piaci szereplők óvatosságból alulvállalták magukat, és így túlkereslet alakult ki. A szak­értők szerint ilyenre nagyon régen volt példa. Korábban ugyanis szinte mindig túl­kínálat volt, a csapból is last minute ajánlatok folytak, ami beszerzés alatti értékesítést jelentett. (Ennek több iroda esetében csőd lett a vége.) Most a mediterrán térség­ben szerinte már alig akad szabad kapacitás a szállodák­ban. Görögország néhány év visszaesés után újra népszerű lett, az adatok szerint minden második ember oda szeretne A szezon vége felé már egyre kisebb a választék az utaztatóknál utazni. Tunéziába azonban le­het last minute árakkal utaz­ni, közel 50 százalékos ked­vezményt is megcsíphetnek a szemfüles turisták. Szinte valamennyi utazási iroda ar­ról számolt be, hogy most min­dent el lehet adni a piacon. Az értékesítés gátja csupán az, hogy nincs elég hely. Olyan erős volt a szezon, hogy egé­szen minimális kedvezménye­ket kellett csak adniuk az iro­dáknak a maradék helyekre. Idén nyáron egyébként a mintegy 1200 regisztrált ha­zai utazási iroda közül már csak 25 vállalkozott charteres utazásszervezésre, míg tavaly még 28. ■ K. E. I. Első vagy utolsó? egyes utazási irodák, fapados légitársaságok szerint évek óta hiába próbálkoznak a „first minute” kedvezményekkel, a magyarok még mindig úgy mennek be az irodákba, hogy „most vasárnap akarok utaz­ni, ennyi pénzem van rá”. Vagyis, kivárnak, hátha az utazási irodák olcsóbban ad­ják az utakat. Pedig a first mi­nute akciókkal is sokat lehet spórolni, igaz ez több tervezést igényel. Ebben az esetben ugyanis a vendég már jó előre befoglal a szállodába (hóna­pokkal korábban), ezért jelen­tős árengedményt kap.

Next

/
Thumbnails
Contents