Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)
2013-08-29 / 201. szám
SPORT - AUTO-MOTOR 11 2013. AUGUSZTUS 29., CSÜTÖRTÖK Megváltoztak a járművezetők képzéséről szélé szabályok Szalai főtáblára lőtte a Schalkét labdarúgás A csatár két góllal járult hozzá a Schalke PAOK Szaloniki elleni sikeréhez változott a gépjármű vezetők képzésére vonatkozó rendelet, ennek egyes részei augusztus 15-től érvényben vannak - tájékoztatott Magyar Lajos, a TIR Suli Autósiskola vezetője. Ezután Is szükséges az orvosi alkalmassági, de már nem a beiskolázás, hanem az elméleti vizsgára jelentkezés feltétele. Ugyanígy megmaradt az alapfokú iskolai végzettség igazolásának kötelezettsége, de nem a beiskolázáskor kell at autósiskolának vizsgálni, hanem a vizsgaigazolás kiadásáig bármikor bemutathatja az eredeti bizonyítványt a jelölt a Közlekedési Hatóságnál. Azonban nagyon fontos, hogy az autósiskola dokumentáltan tájékoztassa ezekről a jelentkezőt a beiskolázáskor. ■ B kategória esetén 580 kilométert kell levezetni a jogosítvány megszerzéséhez Az eddigi szabályozás megengedte, hogy a beiskolázástól a forgalmi vizsgáig akár több év is elteljen. Az október 1. után induló tanfolyamoknál ez az idő lecsökken, mert sikeres elméleti vizsgát kell tenni az elméleti tanfolyam első napjától 12 hónapon belül. A sikeres elméleti vizsgától számítva kettő éven belül kell sikeres forgalmi vizsgát tenni. Ha ezek pern teljesülnek, akkor tanfolyamismétléssel lehet csak újra vizsgázni. A vezetési gyakorlat óraszámai nem változtak, de új elemként a rendeletben meghatározott minimum menettávolságokat is teljesíteni kell. Ha az előzőleg megszerzett motoros kategóriájától számított két éven belül jelentkezik újabb motoros kategóriára, a vizsgázó mentesül az elméleti tanfolyam és vizsga alól. Ha két éven túl jelentkezik, akkor viszont a motoros gyakorlatát elismerve kevesebb gyakorlati órát kell teljesítenie az alap kategóriához képest. Ezentúl az AM kategóriánál is bekerül a vezetői engedélybe a korlátozás, ha a vizsgázó bármely járművezetési vizsgát automata sebességváltóval rendelkező járművön tette le. ■ B. K. A magyar válogatott támadója, Szalai Ádám főszerepet játszott a Schalke Bajnokok Ligájába jutásában: a magyar csatár duplázott a PAOK otthonában. Balázs László Szalai Ádámot (balról) nem tudták megfékezni a PAOK-játékosok, a magyar válogatott támadója két gólt szerzett a Szalonikiben rendezett meccsen A magyar válogatott támadó kezdőként kapott lehetőséget, és már a 2. percben helyzetbe került, de a fejese akkor még elkerülte a kaput. Egy perccel később Jones fejesét lábbal védte Jacobo, erőteljesen kezdtek a németek, akiknek támadniuk kellett a hazai 1-1 után. Amilyen jól kezdődött a meccs, annyira eseménytelen lett a folytatás, majd a félidő végén ismét felpörögtek f az események, előbb Farfán § löketét védte Jacobo, majd a 43. percben vezetést szerzett a Schalke. Uchida kapott remek indítást, középre tette a labdát, a Szalai pedig estében a bal sarokba lőtt. A PAOK nagyon felpörgött a szünet után, és gyorsan jött is az egyenlítés, a védők közé beinduló At- hanasziadisz lőtt szépen a bal felsőbe. A 64. percben bajba került a Schalke, Jones rúgott bele csúnyán Szalpingidiszbe, így megkapta a második sárgáját. Ehhez képest két perccel később megszerezte második gólját a gelsenkircheni csapat, Meyer zseniális indítása után Draxler a kapust is kicselezve gurított a hálóba. A 79. percben azonban ismét nyílt lett a továbbjutás kérdése, mert Kacuranisz a kapunak háttal állva csúsztatott a bal sarokba. Egy gól kellett volna a csapatoknak a boldogsághoz, végül a Schalke szerzett újabb találatot, a legfőbb érdem a nagyot szólózó Drax- leré volt, a befejezést viszont ismét Szalai vállalta magára. bajnokok ligája-selejtező, 4. FORDULÓ (CSOPORTKÖRBE JUTÁSÉRT), VISSZAVÁGÓK, BAJNOKOK ÁGA: AUSTRIA WIEN-DINAMO zagreb 2-3. Gól: Gólszerző: Simunic (5., öngól), Kienast (82.), ill. Brozovic (33.), Fernándes (43.), Beciraj (70.). Továbbjutott: az Austria Wien 4-3-as összesítéssel. FC BASEL-LUDOGOREC 2-0. Gól: F. Frei (11.), P. Degen (79.). Továbbjutott: a Basel kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel. LÉGI A WARSZAWA-STEAUA BUcuresti 2-2. Gól: Radovics (27.), Rzezniczak (94.), ill. Stanciu (7.), Piovaccari (9.). Továbbjutott: a Steaua Bucuresti 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal. NEM BAJNOKOK ÁGA: PAOK SZA- LONIKI-FC SCHALKE 04 2-3. GÓL Atanasziadisz (53.), Kacuranisz (79.), ill. Szalai (43., 90.), Draxler (67.). Továbbjutott: a Schalke 4-3-as összesítéssel. ARSENAL-FENERBAHCE 2-0. GÓL Ramsey (25., 72.). Továbbjutott: az Arsenal kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel. Gyutai Adrián az összetett dobogóján motorsport A paksi fiatal sérülése ellenére is kitűnően teljesített Horvátországban Két aranyat és három ezüstöt hoztak Siklósról Tizenegy futam után összetettben a harmadik Gyutai Adrin az Alpok-Adria Bajnokságban, a Superstock 600-as kategóriában. Az, hogy végül hol végez a nemzetközi mezőnyben, illetve a magyar bajnokságban, szeptember 7-8-án dől el Szlovákiában. - Remélem jól sikerül minden - mondta lapunk várakozásait firtató kérdésére. Arra, hogy új kategóriájában ilyen eredményes lett nem számított, de bízott a jó szereplésben. Legutóbb a horvátországi Rijekába állt rajthoz a tehetséges paksi motoros. A Tomracing Motorsport Team versenyzője már az összetett pontverseny harmadik helyezettjeként érkezett a festői szépségű ringre, ahol tovább folytatta remeklését a Superstock 600- as géposztályában. Az első versenynapon saját bevallása szerint megint elrontotta a rajtot, a másodikon egy korábbi súlyos könyöksérülés hátráltatta, mégis mindkét alkalommal el tudta csípni az ötödik helyet. - Nagyon örülök, hogy sikerült ismét a TOP5-ben végeznem mindkétszer, mert egyrészt megerősítettem összetettben a dobogós pozíciómat, és már csak két pont a hátrányom a második Chrobák Janihoz képest, másrészt ezzel gyakorlatilag bebiztosítottam a helyem az októberi Európa-baj- nokság mezőnyébe - fogalmazott Gyutai Adrián. ■ Vida T. Gyutai Adrián nagyon jól áll az összetettben, harmadik helyen végezhet KIVÁLÓAN SZEREPELTEK az Atomerőmű SE cselgáncsozói a múlt hétvégén Siklóson megrendezett U23-as országos bajnokságon. Hangyási László és Braun Ákos edzők tanítványai két aranyérmet, három ezüstöt és két bronzot is szereztek a baranyai városban. AZ ATOMERŐMŰ SE EREDMÉNYEI, I. helyezettek: Kiss Norbert (73 kg), JJorváth Adrián (90 kg). II. helyezettek: Kárpáti Gábor (73 kg), Ohát Zalán (90 kg), Ömbö- li Renáta (100 kg). III. helyezettek: Polgár Luca (52 kg), Kiss Klaudia (57 kg). V. helyezett: Windischmann Bence (66 kg). VII. helyezett: Hosnyánszki Dániel (66 kg). ■ R. G. HIRDETÉS Moped, motorkerékpár, személygépkocsi, tehergépkocsi, nehézpétkocsi, traktorvezetői GKI, ADR, Taxi vezetői szaktanfolyamok Szekszárd, Mátyás k. u. 46. 74/410-608 vagy 20/93-57-388 _____ ww w.tirsuli.hu _____ Ny tsz: 00007-2011 AL2723 HIRDETÉS Barta Autó 2000 Kft. Paks, 60s úti telephely (+36) 75/511-300 (+36)20/96-13499 wwwsuzukibarta.hu SUZUKI SaranO*' SUZUKI IGNIS 13 GL Vételén 699.000 Ft Évjárat: 2005/9 Forgalomból ideiglenesen kivom, maaar okmányokkal Műszaki vizsga érvényes: 2013/9 Futott km: 69 950 km Hengerűrtartalom: 1328 cm3 Teljesítmény: 69 kW, 94 If FORD MONDEO18 TDö Trend ÁFÁ-sll! Vételár 2.790.000 Ft Évjárat 2010/1 Műszaki vizsga érvényes: 2014/1 Futott km: 157 000 km Hengerűrtartalom: 1753 cm3 Teljesítmény: 92 kW, 125 LE FIAT LINEA 14 8V Dynamic (EU5) Vételár: 1890.000 Ft Évjárat: 2011/6 Műszaki vizsga érvényes: 2015/6 Futott km: 67 800 km Hengerűrtartalom: 1368 cm3 Teljesítmény: 57 kW, 78 LE Üzemanyag: Benzin CHEVROLET EPICA 2.0 D LT 31300km!I! Vételén 2.790.000 Ft Éviárat: 2011/3 Műszaki vizsga érvényes: 2015/3 Futott km: 31300 km Hengerűrtartalom: 1991 cm3 Teljesítmény: 110 kW, 150 LE —M&Jfßzz ^ —y / PEUGEOT 806 2.0 HDi ST 7 személyes Vételén 690.000 Ft Teljes vételár 950.000 Ft magyarországi forgalomba helyezés esetén Évjárat: 2000/5 Futott km: 225000 km Hengerűrtartalom: 1997 cm3 Teliesítmény: 80 kW, 109 LE SUZUKI SWIFT Sedan 13 GLX Vételén 169.000 Ft Évjárat: 1994/1 Műszaki vizsga érvényes: 2013/9 Hengerűrtartalom: 1298 cm3 Henger-elrendezés: Soros Teliesítmény: 50 kW, 68 LE MAZDA XEDOS 616i 16V AC Vételén 299.000 Ft Évjárat: 1997/8 Műszaki vizsga érvényes: 2014/2 Futott km: 177400 km Hengerűrtartalom: 1598 cm3 Henger-elrendezés: Soros Teliesítmény. 83 kW, 113 LE CITROEN C214 SX Vételár Évjárat: 690.000 Ft 2005/2 Műszaki vizsga érvényes: Futott km: 2015 125800 km TW0TAYAR61.0 Linea Sol Vételén 617.000 Ft 2000/11 Futott km: 2015/7 103 000 km Hengerűrtartalom:_________________998 cm3 Henger-elrendezés: __________________Soros Te ljesítmény:_________________50 kW,68 LE