Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)

2013-08-24 / 197. szám

16 2013. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT NLÍIl!4nl Visszatért Madridba Raul, a Real ikonja Nyolcvanötezer néző felállva tapsolt Raúlnak, a Real Madrid ikonjának, aki csütörtök késő este csapatával, a katari Al-Szaddal játszott a Bernabéu Kupán. A spanyol klasz- szis egy-egy félidőt vállalt mindkét klubban, és egy gólt is szerzett a meccsen (5-0). RAUL GONZALEZ Első meccsére koncentrál cselgáncs Csoknyai felkészült, de nem akar jóslásokba bocsátkozni Csoknyai László (jobbról) kemény felkészülésen van túl, szeretne jól szerepelni Brazíliában, ahol mindenképpen a maximumot akarja nyújtani HÍRSÁV Kitette a keretéből H. Zoltánt a DVSC LABDARÚGÁS Az NB I-ben szereplő DVSC-TEVA hivata­los honlapján közölte, hogy szerződést bontott H. Zoltán­nal. A nyáron a kiesett Eger­től igazolt csatárt tegnap gyanúsítottként hallgatták ki a fogadási csalási ügyben, a Löki pedig úgy döntött, nem tart tovább igényt a já­tékos szolgálataira. ■ R. G. Alonso és Vettel volt az edzések legjobbja forma-1 Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres vb-első spanyol pilótája és Se­bastian Vettel, a Red Bull háromszoros német világ­bajnoka nyerte a délelőtti és a délutáni szabadedzést Spa-Francorchamps-ban. A Belga Nagydíj időmérő edzé­se ma 14 órakor kezdődik, a futamot vasárnap 14 órakor futják (tv: Ml). ■ R. G. Már meg lehet venni az észt meccs jegyeit labdarúgás Pénteken meg­kezdték a jegyárusítást a szeptember 10-én sorra kerülő Magyarország-Észt- ország világbajnoki selejte­ző-mérkőzésre. A legolcsóbb jegyek 3000 forintba kerül­nek és a szektorok több mint kétharmadába 5000 forintig válthatók meg. A legdrágább belépők 12 000 forintért ke­rülnek forgalomba. ■ R. G. Podolski lehet Szalai új párja a Schalkénál LABDARÚGÁS A Bild infor­mációi szerint a Schalke 04 kölcsönveheti Lukas Podols- kit az Arsenaltól. A 28 éves válogatott támadó a szezon végéig jöhet a Szalai Ádámot is foglalkoztató együtteshez, és fizetésének egy részét a londoni klub állná. Podolski ott szeretne lenni a jövő évi brazíliai vb-n, de az angol klubban kevés lehetőséget kap, így csökkenne az esélye a szereplésre. ■ R. G. Hétfőtől vasárnapig 14 magyar cselgáncsozó rész­vételével rendezik a XXIX. cselgáncs-világbajnokságot Rio de Janeiróban. A váloga­tott a sérült Bor Barna nél­kül, de Csoknyai Lászlóval a soraiban egy éremért és több pontszerző helyért utazik. Balázs László A szakvezetés egy érmet és két pontszerző helyet vár a ma­gyar küldöttségtől. A delegáció az utóbbi hetekben meglehető­sen átalakult, ugyanis +100 kilogrammos Bor Barna (ASE) térdsérülés miatt visszalépett, a vb-ezüst- és áprilisban Bu­dapesten Eb-bronzérmes pak­si versenyző helyett a 100 ki­lós Cirjenics Miklós indulhat. A vb-ken kétszeres ezüst- és bronzérmes Mészáros Anett pedig egészségi problémák mi­att nem tarthat a többiekkel. „Nagyon erős mezőny lesz Ri­óban, talán az ugyanott 2007- ben rendezett olimpiai kvalifi­kációs vb-nél is erősebb, a ma­gam részéről egy éremmel és két pontszerző hellyel már elé­gedett lennék, ezen túl minden eredmény a magyar dzsúdó rá­termettségét bizonyítaná” - kezdte az esélylatolgatást Pán- czél Gábor, a szövetség szak­mai alelnöke, hozzátéve: az egy hétre széthúzott program fizikailag és anyagilag is meg­terhelő, ezért a küldöttség több lépcsőben utazik Brazíliába. FÉRFIAK: BURJÁN László (60 kg, Budaörsi SC), Zámbori Bence (66, Honvéd-Kipex), Gorjánácz Zsolt (66, Honvéd-Kipex), Ung­vári Miklós (73, Közgép-Ceglédi VSE), Ungvári Attila (73, Köz­gép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Kri- zsán Szabolcs (81, Honvéd-Ki­- Kemény hónapok vannak mögöttem - mondta a paksi­ak sportolója, Csoknyai Lász- ló. - Ugyanazt az emberpró­báló programot csináltam vé­gig, mint Barna. A budapesti Európa-bajnokság után hosz- szú és fáradságos felkészü­lésbe kezdtünk: három hétig alapoztam Bulgáriában, részt vettem az Universiadén és az Atom-kupát követő edzőtábo­rozáson, majd Szocsiban ké­szültünk, utána pedig Baján és Balatonbogláron is edzet­tünk. Remélem, most kijön a pex), Tóth Krisztián (90, KS1 SE), Cirjenics Miklós (100, Hon­véd-Kipex). Nők: Csernoviczki Éva (48, Ipponjudo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, Honvéd-Ki­pex), Szabó Katinka (57, Leány­vár-Varga Csepp), Szabó Fran­ciska (70, Leányvár-Varga Csepp), Joó Abigél (78, KS1 SE). lépés. Nem szeretnék felesle- , ges jóslatokba bocsátkozni, szeretnék minél több meccset nyerni. Nem tekintek nagyon előre, az első összecsapásom­ra nagyon koncentrálok. Ha az megvan, a következőkbe is szeretném beletenni a maxi­mumot. A 81 kilogrammos súlycso­portban indul talán a legnépe­sebb mezőny, a brazil metropo­liszban 88-an lépnek szőnyeg­re ebben a kategóriában.- Jó a brazil srác, Nacif Eli­as; a Londonban olimpiai baj­noki címet nyerő koreai Kim Jae Bum; de kiválóak az oro­szok és a koreaiak; a franciák is erős fiúkat küldenek csatá­ba - folytatta a cselgáncsozó. - Mondhatnék 30-35 nevet, akik közül bárki odaérhet. Nehéz verseny lesz... Erős a magyar csapat, mindenki bizonyíthat. A férfi és a női szakág verseny­zői is jó formában vannak, bí­zunk benne, hogy több érmet szerezhetünk. Vendégség után otthon játszik a két NB lll-as megyei együttes MINDKÉT TOLNA megyei együt­tes bemutatkozik saját közön­sége előtt az NB III-as focibaj­nokság Közép-csoportja hét­végi fordulójában. A Bölcskei SE szombaton 17.3Ö órától fo­gadja a Maglódi TC-t, a Tolle UFC Szekszárd pedig vasárnap ugyancsak fél hattól játszik az Orosháza FC-vel. A Kindl István dirigálta bölcs- keiek a nyitó körben 2-2-re vé­geztek a Rákosmente KSK ott­honában, úgy, hogy az egyen­lítő gólt Tóth János a 92. perc­ben szerezte egy jogosan meg­ítélt 11-esből. Ellenfelük győ­zelemmel rajtolt, a maglódiak 2-0-s sikert ünnepelhettek az indulási jogot az MTK tartalék­csapatának visszalépése miatt utolsó pillanatokban megszer­ző Komlói Bányász ellen. a szekszárdiak győzelemmel kezdtek, Kvanduk János gár­dája a Dunaharaszti MTK ott­honában nyert 1-0-ra. Az UFC korán, már all. percben veze­téshez jutott Czinkon Szabolcs révén, és előnyét taktikus já­tékkal meg is őrizte a lefújásig. Az orosháziak is győztek, a So­roksár SC-t verték 2-1-re, így remek meccsre van kilátás. AZ NB III KÖZÉP-CSOPORT ÉLCSO­PORTJA AZ 1. FORDULÓT KÖVETŐ­EN: 1. Budapest Honvéd MFA 3 (4-2), 2. Szeged 2011 3 (3-1), 3. Maglódi TC 3 (2-0), 4. Vide­oton II3 (3-2), 5. Gyulai Ter­mál FC 3 (2-1), 6. Orosháza FC 3 (2-1), 7. Tolle UFC Szekszárd 3 (1-0) ponttal. ■ R. G. Czinkon szerezte az UFC találatát A Rióban szereplő magyar világbajnoki csapat Hármas versenyfutás a férfiaknál, Williams a favorit a nőknél tenisz A New York-i viadalon Novak Djokovic, Rafael Nadal és Andy Murray vetélkedése hozhatja lázba a szurkolókat A férfiaknál Novak Djokovic, Rafael Nadal és Andy Murray vetélkedése ígér különleges iz­galmakat, míg a nőknél Sere­na Williams címvédése tűnik a legvalószínűbbnek a hétfőn kezdődő amerikai nyílt tenisz- bajnokság előtt. A világelső és New Yorkban 2011-ben győz­tes Djokovic idén egy Grand Slam-döntőt megnyert (Melbo- urne-ben), kettőt viszont elbu­kott (Párizsban és Wimbledon­ban), de az mindenképpen a szerb játékos mellett szól, hogy az elmúlt hat évben rendre elju­tott az elődöntőig a US Openen. Hasonló becsvággyal készül a címvédő brit Andy Murray is, aki tavaly Amerikában szerez­te meg első GS-serlegét, majd idén Wimbledonban a másodi­kat - mindkét alkalommal Djo- kovicot legyőzve a fináléban. A nagy trió legjobb formában lé­vő tagja a legutóbbi világrang­listán Murrayt a második hely­ről leszorító Nadal, aki 2010- ben már ünnepelhetett Flus­hing Meadowsban, és aki feb­ruári, hét hónapos kényszerpi­henőt követő visszatérése óta kilenc tornát nyert. A spanyol sztár ezúttal a negyeddöntőben az ötszörös bajnok Roger Fe- dererrel találkozhat, a 32 éves svájci klasszis idei formaha­nyatlása miatt csak hetedik a világranglistán, és bár 31-szer játszott Nadallal, még sosem Serena Williams az US Open-trófeával - az amerikai a legnagyobb esélyes csaptak össze a US Openen. A 17 GS-trófeájával csúcstartó Fe- derer idén mindössze egy tor­nát nyert (Halléban), és újabb GS-sikere felettébb valószínűt­lennek tűnik, ezt támasztják alá a legendás John McEnroe szavai is: „Nem hiszem, hogy még ké­pes hét meccset sorozatban megnyerni, mivel lelassult, és távolról sem emlékeztet már a mozgása a világhírű balett-tán­cos Rudolf Nurejevére.” A nők­nél minden az ifjabb Williams nővér címvédése mellett szól: a 31 éves amerikai világelső utóbbi 81 meccséből 77-et meg­nyert, és - mivel a 2006-os baj­nok Marija Sarapova vállsérü­lés miatt visszalépett - szinte csak a januári Australian Ope­nen győztes fehérorosz Vikto- rija Azarenka lehet veszélyes rá. Serena Williams 16 Grand Slam-diadalnál tart, melyből négyet az Arthur Ashe Stadi­onban gyűjtött be -13 év alatt. A tavalyi négy után idén csak Babos Tímea került fel a fő­táblára, a ranglistán 103. sop­roni teniszező a nyitókörben a WTA-rangsorban 12. Rober­ta Vinci ellen kezd. Az olaszt - aki Sara Erranival vezeti a pá­ros világranglistát - tizedikként emelték ki a szervezők. Kette­jük eddigi egyetlen mérkőzé­sén Vinci a 2011-es budapesti tornán legyőzte Babost. «B. L. » t

Next

/
Thumbnails
Contents