Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)
2013-08-23 / 196. szám
HÍRSÁV Megkezdődött az idei szüret már szedik a korai szőlőfajtákat, például a Csabagyöngyét és az Irsai Olivért Balatonboglár és Etyek környékén - mondta Horváth Csaba. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára hozzátette: a korai fajták szüretelése a nagy meleg miatt kezdődött meg mintegy másfél héttel ezelőtt. Az idei szüret után a becslések alapján mintegy 2,5-3,0 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe. A meny- nyiséget jelentősen befolyásolja majd a következő hetek időjárása: ha folytatódik az aszály, tovább csökken a mennyiség, de egy hosszan tartó csapadékos periódus is negatívan hathat. ■ MTI VM: lekötjük az agrártámogatásokat nem marad elköltetlen uniós forrás a mostani uniós költségvetési ciklus végére a magyar agráriumban, mivel a 2007-2013 között rendelkezésre álló, jelenlegi árfolyamon 1400 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás több mint 90 százalékát már lekötötték - közölte Czerván György Kisújszálláson. A szaktárca agrárgazdaságért felelős államtitkára elmondta: az uniós források felhasználása az önrésszel együtt csaknem 3000 milliárd forintnyi fejlesztést tesz lehetővé. ■ MTI Czerván György Közeledik a kiskasszák átállási határideje augusztus 31-RE valameny- nyi érintettnek rendelkeznie kell érvényes pénztárgép megrendeléssel - figyelmeztet közleményében a Nemzetgazdasági Minsztérium. Eddig a cserével érintett kisvállalkozások közel fele, összességében mintegy 117 ezer pénztárgép cseréjéhez igényelt üzembe helyezési kódot az adóhatóságtól, a tárca információi szerint a leadott pénztárgép-megrendelések számát illetően már nem ennyire biztató az arány. Az adóhatóság elsősorban az üzembe helyezési kód meglétét ellenőrzi, de a megrendelés is fontos szempont. Ennek megfelelően valamennyi érintettnek augusztus 31-ig gondoskodnia kell érvényes pénztárgép megrendelés leadásáról, illetve az ehhez kapcsolódó gyártói visszaigazolás beszerzéséről. ■ VG „Túl sok mindent államosítottak” tanévkezdés Pokorni Zoltán élesen bírálta a köznevelés átalakítását Országos S2aRm.11 Tar Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár tegnap arról beszélt: nem várható pedagóguselbocsátás és iskolabezárás sem Pokorni Zoltán szerint a köznevelés átalakítása átláthatatlansággal és tervezhetetlenséggel járt, a kormányzat túlzottan államosított. Hoffmann Rózsa kijelentette: nem volt még ekkora mértékű béremelés, mint a pedagógusoké. Éber Sándor „Az utóbbi 25 évben nem volt olyan réteg a társadalomban, amelynek ekkora mértékben emelték volna meg a bérét, mint a pedagógusoknak szeptembertől” - hangoztatta tegnap a köznevelésért felelős államtitkár Budapesten egy tanévnyitó konferencián. Hoffmann Rózsa kiemelte: egyes tanároknak bruttó 70-80 ezer, egyetemi diplomával akár 100 ezer forinttal is emelkedhet a bére, és még további emelések lesznek. Azt is hangoztatta, hogy nincs még egy olyan szakma, amely biztosított lenne a garantált béremelés, mivel azt minimálbérhez rögzítették. A megújulás szükségességét kiemelő Hoffmann szerint megengedhetetlen, hogy a pedagógusok ugyanazért a munkáért eltérő bérezést kapjanak, ezért ezen is változtatni kell. Mikor még az önkormányzatok voltak a fenntartók egyes településeken cafeteriát is adtak a tanároknak. Szeptembertől viszont már egységesen egyetlen egy tanárnak sem jár, míg a köztisztviselők évi 200 ezer forintot kapnak. Hoffmann lapunknak ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a köztisztviselők viszont nem kaptak béremelést. Augusztusban kompenzálták azokat, akik korábban kaptak béren kívüli jutttatást. Arra még nem tudott válaszolni, hogy jövőre kapnak-e cafeteriát a tanárok. Ez a jövő évi büdzsé kialakításakor dőlhet el. Lapunknak az egyházak arról panaszkodtak, hogy egy-két nagy egyház kivételével a kisebb felekezetek nem tudnak 12 fős csoportokat felállítani, amelyek az oktatását teljes mértékben finanszírozza az állam. Hoffmann lapunknak elmondta: a finanszírozásról megegyeztek az egyházakkal. A 12 fős létszám nincs kőbe vésve. Jövőre több csoport létrehozására lesz lehetséges, mivel akkor már nemcsak az 1. és az 5., hanem a 2. és 6. osztályban is lesz hittan. így lehetséges lesz a csoportösszevonás. Jövő szeptembertől lesz kötelező három éves kortól az óvoda. Az államtitkár lapunknak elmondta: idén pontosan felmérik a létszámot, ebből látják majd, hol lesz szükség a férőhelyek bővítésére. Hoffmann kiemelte: nem lesz pedagóguselbocsátás és iskolát sem kell bezárni. Az iskolavezetők kinevezésével kapcsolatban közölte: ahol nincs kinevezett intézményvezető (közel száz helyen), ott is van vezetés, ezt a feladatot megbízással elláthatják az igazgatóhelyettesek is. A 455 kinevezésből 430 volt egyértelmű, 25-ben kellett mérlegelnie, ahol felmerült a pályázatoknál a plágiumgyanú, ott újat írtak ki. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelte: az átalakításoknak, a központosításnak köszönhetően most már tényleges adatok vannak (például a tanárok számáról) a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ (Klik) kezében, ami felelős irányítást tesz lehetővé. „Tiszteletet érdemel a köznevelés átalakításának szenvedélyessége, de ilyen mértékű átláthatatlanság és tervezhetetlenség ártalmas” - hangoztatta Pokorni Zoltán. A Fidesz oktatáspolitikusa bosszantónak nevezte, hogy például augusztus végén még nincs meg a rendelet a pedagógusok szeptemberi béremeléséről. Azt is sérelmezte, hogy októberre rendezik az alapítványi és az egyházi iskolák finanszírozását, ami 300 ezer gyereket érint. Hangsúlyozta, hogy hasonló fajsúlyú kérdésekben korábban már az előző tanév októberében tudták a válaszokat. Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár egyébként a tanévrendjéről szóló rendelet késése miatt elnézést kért a jelen lévő pedagógusoktól. „Helyes, hogy a kormány hozzányúlt a közoktatási rendszerhez, de ahogyan hozzányúlt, az helytelen, mert túl sok mindent államosított" - hangoztatta Pokorni. Megemlítette; hogy a KLIK létrehozásával $ korábbi Néphadsereg létszámával vetekedő, 4 MÁV-val, vagy Magyar Postával felérő megaszervezetet jött létre, amely 160 ezer pedagógust és 10 ezer ingatlant felügyel. Hangsúlyozta: a jelenlegi Nemzeti Alaptanterv megtanulhatatlan, teljesíthetetlen elvárásokat tartalmaz. Az oktatásban fontosabb tartja azt, hogy mivégre és hogyan tanítunk annál, hogy mit. Pokorni szerint a mai magyar köznevelési rendszer legnagyobb problémája a szegregáltság. Ennek okai között az eddig szétaprózott iskolarendszert, a kevés közfinanszírozott tanórát és a pedagógiai kultúra merevségét említette. Szerinte törvényi szabályozókkal nem lehet rávenni a középosztályt arra, hogy gyermekeit a kevésbé motivált iskolákban tartsa. Szűk határidők és információhiány „minden riogatás ellenére minden tankönyv ott lesz szeptemberre az iskolákban, 70 százalékuk az előzetes tervek szerint az már az intézményekben van” - hangoztatta tegnap Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár. „Az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakembergárdának köszönhető, hogy idén a szűk határidők és az információhiány ellenére is időben elkészültek a tankönyvek” - hangoztatta a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (NTK) vezérigazgatója. Kiss János Tamás elmondta: az új terjesztési rendszer gyermekbetegségeit maguk is tapasztalták, de reményei szerint minden diákhoz eljutnak iskolakezdésre a megrendelt tankönyvek. A tankönyvlistán 1505 kiadvánnyal rendelkező NTK-nak kevesebb mint egy hónapja volt arra a korábbi 3-4 hónap helyett, hogy kinyomtassanak többmillió a tankönyvet és elszállítsák a tankönyvellátó raktáraiba. Megkapta engedélyét az első trafikoskassza készlet Szeptember 1-től kell adatokat szolgáltatni a dohányboltokból az NDN-nek Némi különbség fedezhető fel a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) által engedélyezett pénztárgépek és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. által minősített trafikrendszerek között. Míg az MKEH listáján a már ismert négy cég neve szerepel (Laurel, Micra, Montéi, Alt Cash), addig az NDN listáján a Laurel mellett csak az Erdős-2002 Kft. neve olvasható. Utóbbi céget 2011-ben alapították , Csornán, tavaly 116 millió forintos forgalma volt. A cég 300 ezer forintért telepíti komplett kereskedelmi rendszerét. „Ha a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Csak a dohánytermékekről kell tételes nyilvántartást vezetni olyan egységes nyilvántartó szoftvert kínál fel a jogosultak számára az adatszolgáltatás biztosítására, amely a fenti követelményeknek megfelel, akkor a Jogosult/Koncessziót gyakorló vállalja, hogy saját költségén elsősorban ezt veszi igénybe” - szerepel az összes trafikos által aláírt koncessziós szerződésben. A trafikosoknak szeptember 1-től kell adatot szolgáltatni az NDN által minősített rendszerekből. „Elsőként teljesíthetik az elektronikus adatszolgáltatási kötelezettségeiket azok, akik a július 1-jei nyitás előtt a Laurel Trafik rendszerét választották” - nyilatkozta a Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Bessenyei István közölte, az alkalmazás egy PC-s kasszás rendszer, de ez megoldást jelenthet a ma hagyományos pénztárgéppel működő trafikok számára is: külön számítógépre telepítve, készletnyilvántartó szoftverként használva biztosítja az NDN elvárásainak teljesítését. Felhívta a figyelmet arra is, az NDN csupán a dohánytermékekről kér adatokat, a többi árucikkről nem kötelező tételes nyilvántartást beküldeni. Lapunk augusztus 15-e óta próbálja megtudni, hogy az 5300 trafikos által befizetett koncessziós díjból mekkora összeg gyűlt össze az NDN számláján. ■ V. M.