Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)

2013-08-22 / 195. szám

2 2013. AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP PROMÓCIÓ Fókuszban a tersegfejlesztes mvm paksi atomerőmű zrt. Felelősségteljes partner A pusztahencsei művelődési házat az atomerőmű térségfejlesztési alapítványa támogatásával bővítették és újították fel JEGYZET Veszélyes (szín)játék BELENÉZTEM, CSAK Úgy, laikus szemmel, mert nem vagyok bérletes az opera világában. Persze a recepto­raim ettől még működnek. Akkor is ezt tették, amikor a darab bemutatása előtti napokban figyeltem az ezzel kapcsolatos híreket. Némi­leg sarkosítva a dolgot egyik oldalról azt lehetett hallani, hogy a nemzet lejáratása van készülőben, máshonnan meg dicséretek sokasága ér­kezett. Hogy a premier előtt a „szakértők” miből jutottak ezekre a következtetésekre nem tudom, igaz, azt előre borítékolni lehetett, hogy nagy visszhangja lesz Alföl­di Róbert rendezésének. Lett is. Távol álljon tőlem, hogy magasröptű okfejtésekbe kezdjek a darabról, igazat adva egyik, vagy másik ál­láspontnak - meg egyébként is ideológiailag képzetlen vagyok az operákkal kap­csolatban, mint mondtam. Az viszont a napnál is vi­lágosabb, hogy az István, a király (is) a politikai adok-kapok áldozatává vált. Vagyis lehet akármilyen jó, érthető, netán csapnivalóan unalmas egy darab, nem ez kerül reflektorfénybe, ha­nem nyíltan kimondva, eset n leg finom utalásokat téve a rendező, vagy éppen a színé­szek világnézete. Sajnos azt tapasztalja az ember az élet számos területén, hogy egy­re inkább ez a mérvadó. Ami azért is baj, mert a produk­tum így a legjobb esetben is csak a második helyen szerepel a rangsorban - bár az is lehet, hogy pontosan ez a cél. mindenesetre ez senkinek és semminek nem tesz jót, különösen a politikának. Mert az emberek egy idő után úgy lesznek vele, hogy megunják az egészet, füg­getlenül az éppen aktuális szereposztástól. És akkor a rendező már akármilyen előadást tarthat, ha nem lesz közönsége. Negyvenegy településen se­gíti elő a térségfejlesztést, az életminőség emelését, továbbá a munkahelyte­remtést a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány. Az alapító MVM Paksi Atomerőmű Zrt. évi 500 millió forintot bocsát az ala­pítvány rendelkezésére a fenti célok megvalósítására. Az atomerőmű jóvoltából az érintett térségben, azaz a létesítmény környezetében fekvő települések páratlan lehetőséghez jutnak évről évre. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közel négy évtizede van jelen a Paks-Kalocsa-Szek- szárd centrumok által meg­határozott területen, mint a térség legnagyobb beruházó­ja, gazdasági vállalkozása és munkáltatója. Emellett fele­lősséget érez környezetéért, annak állapotáért, az ott élők életminőségéért, a térség fejlő­déséért, jövőjéért. Ennek szel­lemében egyre szélesebb körű támogató tevékenységet foly­tat. Az elmúlt évek eredmé­nyes megoldásait megtartva 2011-ben határozta el egy köz­hasznú alapítvány létrehozá­sát, amellyel koncentráltabb, még jobban átlátható, kézben tartható támogatási rendszert indított el. Az így létréjött lö­vőnk Energiája Térségfejlesz­tési Alapítvány célja a kedvez­ményezett területeken megva­lósuló széles körű fejlesztés. Az érintettségi kört a Paksi és Kalocsai kistérség, valamint a Szekszárdi kistérség északi része, összesen 41 település al­kotja. Az alapítvány évente két al­kalommal hirdet pályázatot negyed-negyedmilliárd forin1 tos keret fölött diszponálva. Az idei első pályázati körben 31 igény érkezett 318.703.301 forint összértékben. A szakér­tők bevonásával született dön­tés eredményeként 26 nyertes osztozik a több mint 243 mil­lió forintos támogatási össze­gen. Ez a forrás a kedvezmé­nyezett térségekben közvetve mintegy 632 millió forint to­vábbi fejlesztést generál. Sok település több, évek óta húzódó problémát zárhat le, s valósíthat meg olyan elképze­léseket, amelyekre saját erő­ből nem volna módja. Ebben még nagyobb segítséget jelent az, hogy a kuratórium, látva az önkormányzatok nehéz helyze­tét, lehetővé tette, hogy a kis­települések - legfeljebb ötmil­lió forint beruházási összegig - 95 százalékos támogatást kap­janak. A módosítás sok igényt generált, a pályázatok közül tíz tartozott ebbe a kategóriába. A települések intézményeik - is­kolák, óvodák, közösségi kony­hák, egészségügyi létesítmé­nyek - fejlesztésére kértek és kaptak forrást. A kevesebb mint ötszáz lel­kes Bikácson helyi termékek piacát szeretnék kialakítani. Sárszentlőrinc önkormányzata a közigazgatásilag hozzá tar­tozó Uzdon fekvő Fördős-kú- ria épületét kívánja felújítani, szálláshellyé alakítani, ahol el­sősorban a község gazdag iro­dalmi hagyatékával ismerke­dő, Petőfi, Illyés és Lázár Er­vin szellemi örökségét kutató diákcsoportokat fogadnának. Homokmégy önkormányzata a projekt keretében a település egyetlen óvodájának udvarára kültéri játszóeszközöket tele­pít, Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata a támoga­tással az alsóvárosi temető bő­vítési munkáit kezdi meg te­reprendezéssel. Sikerrel pályá­zott Paks Város Önkormány­zata, s nyert a város a közvi- j lágításának korszerűsítésé­hez önerő-támogatást. Szintén önerő-kiegészítésre pályázott Dusnok, ahol belterületi utak felújítását tervezik. A pályázati és elszámolási feltételeken idén is módosított a kuratórium annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyab­ban használják fel az atomerő­mű által rendelkezésre bocsá­tott forrásokat. A második for­dulóban beérkezett igényekről októberben dönt az alapítvány szakértők véleményét figye­lembe véve, egzakt döntési me­chanizmus keretében. A lövőnk Energiája Térségfej­lesztési Alapítványhoz kapcso­lódó információk megtalálha­tók a www.jovonkenergiaja.hu oldalon. Négy kivitelezővel szerződött az önkormányzat munkák Burkolatfelújítás, térfigyelő rendszer kiépítése, közműfelújítás és vízelvezetés Paks A döntés még tavasszal született meg, a kivitelezés most indulhat négy önkormányza­ti beruházás esetében. Ezek a viszonylag egyszerűbb elő­készítést igénylő, nem pedig a legsürgetőbb munkák, fogalma­zott Hajdú János polgármester. Miként elmondta, a sorrendet az határozza meg, hogy mikor jut el egy-egy feladat a megfelelő fázis­ba. Márciusban több milliárdos programcsomagot fogadott el az önkormányzat, amelynek előké­szítése és megvalósítása hatal­mas teher. Elsősorban nem anya­gilag, hanem munkaszervezést illetően, hiszen rengeteg dolog, például bonyolult közbeszerzési eljárás, hátráltatja azt. Tegnap a városházán 4 kivitelezővel szer­ződést kötött az önkormányzat, a szóban forgó munkák mindegyi­ke százmillió forint alatti értékű és még az idén elkészül. Folyta­tódik a cseresznyési bekötő út burkolat-felújítása, két lépcsőben már a kétharmad rész elkészült, most a maradék 2,3 km-es sza­kasz kerül sorra. A nettó 74 mü- liós munkát négy jelölt közül a Microcenter-Paks Kft. nyerte el. A város térfigyelő rendszeré­nek kiépítése sem előzmények nélküü. Első ütemben, 2011-ben nyolc helyszínre tizenkettő, most ugyanennyi helyre 13 kamera kerül. Három pályázó közül az Erando Kft. tette a legjobb aján­latot, így elvégezheti a nettó 22 Szerződéskötés csatornamegújításról: Siklósi Zoltán és Hajdú János milliós munkát, amire 60 nap áll rendelkezésére. Két ajánlattévő közül a C és R Kft. került ki nyer­tesen, így út- és közműfelújítást végezhet a volt Ságvári, ma Móra Ferenc utcában. A költségek itt 70 milüóra rúgnak, a munkát 80 nap alatt kell elvégezni. Ugyan­ennyi idő áll rendelkezésére a Zo-Bau Kft.-nek, hogy a Tolnai út konzervgyár és Nyárfa utca közötti szakaszán elvégezze a csapadékvíz-elvezetést, szenny­vízcsatorna-építést és közterü­let-rendezést magába foglaló munkálatokat. Ez nettó 30 millió forintba kerül. Mind a négy szer­ződést tegnap írták alá az érin­tett cégek vezetői illetve Hajdú János polgármester. ■ V. T. Hét baleset történt Tolnában a hosszú hétvégén tolna megye Hét közlekedési baleset történt Tolna megyében augusztus 17. és 20. között. Az Mó-os autópálya Tolna megyei szakaszán két karambol is volt. Mindkét esetben szalag­korlátnak ütköztek a járművek. Az augusztus 17-i, Paks és Szekszárd közötti szakaszon történt balesetnek nem volt sérültje, a 19-i eset során az is­meretlen jármű vezetője adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt. A megye illetékességi területén kettő vadelütés is volt, ezen esetek személyi sérüléssel nem jártak. A további három eset lakott területen történt. Augusztus 17-én Dombóváron két személyautó ütközött egy kereszteződésben, egy ember sérült meg, 18-án pedig kerti traktor és személykocsi ütkö­zött Bátán, a traktor vezetője megsérült. Végül, augusztus 20-án Pörbölyön villanyoszlop­nak ütközött egy gépkocsi, csak anyagi kár keletkezett. ■ 1.1. Ma már a barátságé a főszerep paks A Paksi Atomerőmű és a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium öregfiú 18. találkozóját rendezik mától. A házigazda Paks, ahova tegnap megérkeztek a székelyudvarhe­lyiek. A vendéglátók igyekeztek gazdag programmal viszonozni a tavalyi feledhetetlen erdélyi napokat. Ma Lussoniumban kez­denek, majd Madocsára vezet útjuk, ahol játékok, hajókirán­dulás és tábortűz hivatott arra, hogy emlékezetessé tegye az ott töltött időt. Pénteken Kalocsa az úticél, ahol minden megmutat­nak a székely udvarhelyieknek az érseki könyvtártól a paprika múzeumig. A Pakson töltött utol­só napon szentmisére mennek a Szentlélek templomba, majd délután lejátsszák a soros mér­kőzést, aminek az eredménye valójában senkit nem érdekel, olyannyira, hogy még az is elő szokott fordulni, hogy a játéko­sok ide-oda vándorolnak egyik csapatból a másikba. A futball csak a kiindulópont volt, ma a barátságé a főszerep. ■ V. T. Magyar Arany Erdemkereszt Czikk Lászlónak a magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Czikk Lászlónak Áder János köztár­sasági elnök. Az elismerésben az édesvízi halak kereskedel­mének fejlesztése és a magyar tógazdasági haltenyésztés tech­nológiájának megújítása terén elért eredményeiért részesült a Czikkhalas Kft. ügyvezetője. A kitüntetést tegnap adta át Buda­pesten Fazekas Sándor vidékfej­lesztési miniszter. A kitüntetett azt mondta lapunknak, harminc év munka után lassan már ké­szült a visszavonulásra, de most úgy érzi adósa a hazájának, a környezetének, így dolgozik to­vább a varsádi gazdaság tovább­fejlesztésén. ■ 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents