Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)
2013-08-21 / 194. szám
4 ALMANACH 2013 - FACANKERT 2013. AUGUSZTUS 21., SZERDA Szerényebb idén a falu költségvetése a tavalyi 80 millió forinthoz képest ebben az évben 66 millió forintból kell gazdálkodnia az önkormányzatnak. A különbség abból adódik, hogy a gépjármű adó 60 százalékát elvitte az állam. A költségvetés ugyanakkor tarthatónak tűnik, bár ennek az a feltétele, hogy az év második felében befolyjanak a tervezett adóbevételek, és a jelenlegi kiegyensúlyozottság annak is köszönhető, hogy 2012-ből maradt 6 millió forint pénzmaradvány. Két diáknak tudtak nyári munkát adni A fácánkerti önkormányzat is élt azzal a lehetőséggel, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium száz százalékos támogatásával középiskolásoknak adjon nyári munkát. Egy diáklány a polgármesteri hivatalban, míg egy fiú a karbantartásban segített az elmúlt hónapokban. Lendítene rajtuk az út rehabilitációja RfßhTERV Fácánkerten a 63-. as bekötő út rehabilitációja, de a kész tervek egyelőre anyagi forrásra és így megvalósításra várnak. A felújítás a településen élők komfortérzetét javítaná és a tömegközlekedésre is jó hatással bírna. A faluvezetés ugyanakkor a járási hivatal felé is jelezte, hogy négy új buszjárat bevezetése szintén jobbá tenné a közlekedési feltételeket. A lakosság korösszetétele: Elérhetőségek Polgármesteri hivatal: 74/440-130 Orbán Zsolt polgármester hétfőnként 17-18 óráig tart fogadó órát. ___________________ Kö rjegyző: dr. Varga Katalin Ügyfélfogadási ideje: csütörtökön 8-16 óráig és pénteken 8-12 óráig. Orvosok:_____________________ dr . Érdősi József háziorvos szerdától péntekig 11-12.30-ig rendel._______ dr . Barna Györgyi gyermekorvos szerdánként 12.30-13.30-igrendel. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST HANOL ERZSÉBET ÍRTA, A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY ÉS MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A FÁCÁNKERTI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Orbán Zsolt polgármester szegte meg az ünnepi kenyeret az augusztus 20-i rendezvényen, amely egyben falunap is volt Szabadidőparkot terveznek fejlesztések Nemcsak pénz, a közmunkások is kellettek hozzá A pályázatok mellett önerőre is tud támaszkodni a fácánkerti önkormányzat. Kisebb-nagyobb felújítások így jutottak idénre is, de maradtak még megvalósításra váró tervek. Hanoi Erzsébet Sűrűnek ígérkezik az év hátralévő része Fácánkert szíjmára, köszönhetően az elnyert pályázatoknak és a kisebb-nagyobb önerejű ráfordításoknak. Szeptemberben kezdik a Faluház fűtésének korszerűsítését, amelyhez 12,7 millió forint támogatást nyert az önkormányzat és a Pusztai út közvilágítása is bővülni fog hamarosan. Sokak örömére az imaház is megszépül. Lecserélik a tetőszerkezeFácánkert azon három falu közé tartozik, amelyek a járási rendszer kialakításakor Tolnához csatlakoztak. Orbán Zsolt polgármester jó döntésnek tartja ezt, hiszen egyrészt kiváló a kapcsolatuk a várossal, másrészt közelsége miatt - mindösz- sze öt kilométernyire van, így autó híján, akár könnyedén át tét és a nyílászárókat, illetve a kerítést is felújítják. Ezt a katolikus plébánia sikeres pályázata teszi lehetővé. Ugyanis nemcsak az önkormányzat keresi a lehetőségeket, hanem közös céljaik érdekében a település más szervezetei is. A Fácánkert Községért Közalapítvány például a labdarúgópálya környékének további tereprendezésére nyújtott be pályázatot. Orbán Zsolt polgármester elmondta, egy szabadidőparkot szeretnének ott kialakítani, sétánynyal. A szomszédos játszótér 2011-ben már bővült az erdélyi testvértelepülés, Szentivánla- borfalva ajándéka révén, a mostani növénytelepítés után pedig - amint arra alkalom adódik is lehet kerekezni - kedvezőbb lehetőség Szekszárdnál. A köz- igazgatási rendszer másik változása a kétezernél kevesebb lakosú településeket érintő közös önkormányzati hivatalok kialakítása volt. Fácánkert ennek kapcsán Bogyiszlóval társult, de az ügyfélszolgálat helyben is biztosított.- egy több funkciós pályát szeretnének kialakítani változatos sportolási lehetőségekkel. De természetesen van mivel elszámolni az elmúlt időszakból is. Orbán Zsolt elmondta, az előző évben befejeződött a belterületi utak építése, mára minden fácánkerti ingatlanhoz szilárd burkolatú út vezet. Az infrastrujctúfíL kiépített, a középületek mindegyike rendezett, az energiatakarékosság megoldott. És mindezek mellett két önkormányzati lakásból tíz ember fogadására alkalmas szállást is kialakítottak. A polgármester azt hangsúlyozta, az eredményekben jelentős érdeme van a közfoglalkoztatottaknak is, hiszen kétkezi munkájukkal ők is hozzájárultak a fejlesztésekhez. Miattuk is szeretné az önkormányzat az eszközparkot bővíteni, mivel úgy még több feladatot tudnának saját erőből megoldani. Ami az önként vállalt feladatokat illeti, ezek közé tartozik a falunap is, amelyet minden évben augusztus 20. környékén rendeznek meg Fácánkerten. Idén már reggel elkezdődött a móka a Paraszt Virtus névre keresztelt versennyel. A résztvevő öt csapat a régi paraszti családok életét idézte fel, ügyességi játékokkal vegyítve. Volt például az állatetetéshez kapcsolódóan vízhordás és a szántóföldi munkára emlékeztető feladat is, a nap zárásaként pedig a versenyt ivó, majd az asszony által talicskában hazaszállított férfiak versenyszáma következett. A falunap során számos egyéb program várta még az érdeklődőket. A nemzeti ünnephez kötődően Orbán Zsolt szegte meg az új kenyeret. Az Ifjaknak zenés gyermekszínház és habparty volt, a színpadon fellépett a csámpai Country Road Club, az Örökifjú Színjátszó Csoport, koncertet adott a Funky Fever Band és volt önvédelmi és közelharc bemutató is. A napot a Party Cafe zenéjére szabadtéri bál és tűzijáték zárta. MEGKÉRDEZTÜK Miért tartja fontosnak a falunapot? NYÚL PÁLNÉ, A NYUGDÍJASKLUB VEZETŐJE- Fontosnak tartom, mert a falu apraja-nagyja összejön ilyenkor, együtt szórakozunk. A nyugdíjas klub számára is ez az év egyik legfontosabb eseménye. Lelkesen készülünk rá, főzni szoktunk. A fiatalok is szeretik, jönnek, készülnek rá, hiszen a búcsúhoz is kapcsolódik. Mindenkinek benne van a tudatában, hogy augusztus 20. tájában falunap van Fácánkerten. MÉSZÁROS GÁBOR KÖZFOGLALKOZTATOTT- Kicsit egyhangú a program, szerintem változatosabbá lehetne tenni. Persze így sem rossz és jó, hogy van falunap, mert valami azért kell, sokan szoktak jönni rá. Szeretik az emberek a főzőversenyt és a sportprogramokat, meg a többit is. A színpadi műsor lehetne kicsit másmilyen, de az; is lehet, hogy anyagi okokból nem tudnak mást is hozni Fácánkertre. CZANK GERGŐ, DIÁKMUNKÁN LÉVŐ FIATAL- Többek között kulturális szempontból fontos a falunap. Jó, amikor jönnek Szentivánla- borfalváról, az erdélyi testvér- településünkről és egyébként is jó, hogy van nyáron egy buli. Nem is volt még olyan falunap, amit kihagytam volna. Jók a programok, tavaly például a kispályás focikupa tetszett a legjobban, akkor játszottam is az egyik csapatban. Jó döntésnek bizonyult a tolnai járás ■ Az infrastruktúra kiépített, az energiatakarékosság megoldott Soha nem akart elmenni Életút Katica néni kilencven éve él Fácánkerten Az ifjúság támogatását határoztak meg céljuknak- Mit mondhat ennyi idősen az ember? - kérdez vissza Kaposi Jánosné, Katica néni, mikor a hogyléte felől érdeklődünk. Az egészsége már nem a régi, amiről pedig mesélhetne, az a mögötte álló dolgos és sajnos veszteségekkel sújtott kilencven esztendő. - Nagyon keserves volt ez a kilencven év - mondja. Nyolc éves volt, amikor elhunyt az édesapja és három fiatalabb testvérével félárván maradtak. Katica néni igen korán munkába állt, 12 évesen már napszámba járt a többi a falubelivel. Élete során végig a mezőgazdaságban dolgozott, most viszont már az aggasztKaposi Jánosné, Katica néni ja, hogy nem győzi a ház körüli nagy kert gondozását. Holott az udvar még így is szép, takaros. Katica néni 1947-ben ment férjhez, két fiuk született, ám a kisebbet tizenéves korában elvesztették. Az elsőszülött viszont együtt él az édesanyjával az idős asszony szülői házában. Katica néni itt született Fácánkerten, pontosabban az akkori Simonmajor- ban, hiszen a település mai nevét csak 1936-ban kapta. A sok gyötrelem ellenére Katica néni mégis azt mondja, soha nem akart elmenni a faluból és másutt keresni a boldogulást. Lassan tízéves lesz a Fácánkert Községért Közalapítvány, bár jelenlegi tagjai - Acsádi Sándor, dr. Barna Györgyi, Szeleczki At- tiláné, Varga Gáborné és Businé Klein Beáta elnök - még csak idén év elején kezdték el a közös munkát. Céljuk, minél több szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget teremtem a faluban és a jövőben szeretnék lehetőségeikhez mérten még inkább támogatni az ifjakat - mondta a szervezet vezetője. Első nagyobb rendezvényük a gyereknapnak is beillő majális volt, ahol mindenki a vendégük volt egy tál ételre, Kikapcsolódási lehetőséget szeretnének teremteni és nagy segítségükre voltak a nyugdíjas klub tagjai is, akik több száz palacsintát sütöttek a gyerekeknek. A következő mulatság a szüreti felvonulás lesz, amely közösségépítő szerepén túl a hagyomány- őrzést is szolgálja. A tervek szerint bál zárja majd a programot, amelyen támogatóiknak mondanak köszönetét az alapítvány tagjai. Businé Klein Beáta hozzátette: érkeztek hozzájuk felajánlások adó egy százalékokból és helyi vállalkozói részről is, a pályázatok terén pedig összedolgoznak az önkormányzattal.