Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)

2013-08-02 / 179. szám

4 BONYHÁDI JÁRÁS HIRSAV Szebb környezet várja a diákokat bonyhád Pedagógusok, szü­lők, gyermekek fogtak össze, és önkéntes munkában felújí­tották a BONI Széchenyi Ist­ván Általános Iskola udvarán lévő játékokat, eszközöket, így szeptembertől szebb kör­nyezet várja a növendékeket. A festéshez szükséges alap­anyagokat a bonyhádi Laurus Alapítvány biztosította az ÉR­TED Önkéntes programjának köszönhetően - tudtuk meg Dudás Olgától, a szervezet ku­ratóriumi elnökétől. ■ V. B. Pályázatok révén fejlődik a község kakasd A helyi sportegyesü­let három pályázatot nyert a közelmúltban. Az egyikből a Faluház konyhájának bővíté­sét oldják meg, a másikból a helyi általános iskola bitume­nes pályáját műfüvesre vált­ják ki. Minderre 10-10 milli­ót fordíthatnak. A harmadik, 4,5 milliós pályázatból a fa­lut szépíthetik: virágládákat, hulladékgyűjtőket, padokat, asztalokat vásárolhatnak, és fásíthatnak is. ■ V. B. Állandó kiállítást terveznek régi gépekből izmény A polgármesteri hiva­tal mögötti területen egy ál­landó kiállítást szeretne ren­dezni a község régi mező- gazdasági gépekből a hagyo­mányőrzés jegyében. Ennek érdekében a korábbi építke­zések során megmaradt jár­dalapokból és partfalelemek­ből esztétikusabbá teszik a környezetet, utóbbiakba virá­got is ültetnek a minél szebb megjelenésért. ■ V. B. Színes programokat szervezhetnek váralja Egy nyertes pályá­zat révén programokat szer­vezhet a falu a lánosi György Közösségi Házban. A közel­múltban indult projekt töb­bek között író-olvasó talál­kozók, gyöngyfűző szak­kör, vagy éppen táncpróbák megvalósítását teszi lehető­vé. Molnár Péterné polgár- mester arról is örömmel szá­molt be, hogy ugyancsak a pályázatnak köszönhetően egy embernek munkát tud­tak biztosítani. ■ V. B. Egységben gondolkodik andorka Gábor Nála a hit és a cselekvés elválaszthatatlan Augusztus 1-jétől Andorka Gábor vezeti a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumot. A vallásos csa­ládból származó pedagógus úgy látja, a meglévő értékek­re alapozva, új gondolatok­kal még sikeresebbé válhat a nagy múltú intézmény. Vízin Balázs- Miért pályázta meg az állást?- Új kihívásként tekintettem a feladatra - válaszolta Andor­ka Gábor. - A számok világa és az a fajta menedzser szem­lélet, amely elengedhetetlen egy igazgatónál, úgy érzem, közel áll hozzám. De ami en­nél is fontosabb: 11 éve vagyok pedagógus és 35 éve evangé­likus, erre alapozhatom, hogy legjobb tudásom szerint, a gimnázium kiemelkedő tanári karának tanácsaival, továbbra is egy sikeres intézményt mű­ködtessünk.- Nyomást jelent Önnek, hogy egy olyan igazgatótól veszi át az irányítást, mint Ónodi Szabolcs?- Negatív értelemben sem­miképpen sem, inkább pozitív, motiváló érzést jelent számom­ra. Szerencsés vagyok, hogy olyan kapcsolat alakult ki Óno­di Szabolcs és köztem, amire a kezdeti szárnypróbálgatása­imnál számíthatoki Hiszek ab­ban, hogy a bölcsesség és az új gondolatok kellően kiegyenlí­tik egymást, és talán egy még jobb produktum jön létre ezál­tal. Azt tartom elsődleges fel­adatomnak, hogy a meglévő értékekre építve egy folyama­tos fejlődési pályán tartsam a gimnáziumot. A Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház erős hátteret biztosít céljaim eléré­séhez.- Milyen lépéseket tervez?- Jó esetben az elképzelé­sek és a lehetőségek összhang­ban vannak. De az is előfordul- mint például most, hogy ki­derült, nyert az intézményünk 250 milliós energiakorszerűsí­tési pályázata -, hogy később­re beütemezett feladatokat kell előre venni és levezényelni. A térség meghatározó oktatási intézményeként fontos külde­Névjegy Andorka Gábor azt szeretné, ha még ismertebb lenne a gimnázium tésünk van. Örömteli és meg­őrizendő az a fajta ismertség és elismertség, amely a gimnázi­umunkat övezi, nemcsak Tol­na megyében, hanem ország­szerte is. Az intézmény hangu­latát, szellemiségét évről évre több diák tapasztalja meg, és azt szeretném, hogy ne változ­zon meg ez a tendencia, és mi­nél több gyermek tartozzon eh­hez a „szellemi centrumhoz”. A ANDORKA GÁBOR 1978. július 26-án született Szekszárdon. Helyben végezte általános- és középiskolai tanulmányait. A Juhász Gyula Tanárképző Főis­kolán előbb könyvtár-történe­lem szakon, majd politológiából diplomázott. A Debreceni Refor­mátus Hittudományi Egyetemen vallástanár, a Szegedi Tudo­mányegyetemen történész, a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen pe­dig közoktatás-vezetői képesí­tést szerzett. Augusztus l-jétől vezeti a Petőfi Sándor Evangéli­kus Gimnáziumot. Nős, felesége orvos. Négy gyermekük szüle­tett. Szabadidejét legszíveseb­ben velük tölti. Lazításképpen olvasni szokott, vagy a barátai­val beszélgetni, főzni, hobbi-bo- rászkodni. nálunk tanulók úgy viszonyul­nak a gimnáziumhoz, mintha az az otthonuk lenne. Meggyő­ződésem, hogy az a légkör, ami körülveszi őket néhány évig, hosszú távon az életük minden területére pozitív hatással van.- Milyen hatással volt az életére, amikor a 2010-es választásokon polgármester-jelöltként indult Szekszárdon?- A politika az életünk része. Középiskolásként, 1993-ban tettem ígéretet az osztálytársa­imnak, hogy 2010-ben megmé­retem magam. Ez egy egyszeri és' megismételhetetlen alkalom volt. Az értékközlés és a jobbító szándék vezérelt, amikor jelöl­tettem magam.- Többször hangsúlyozta a vallás jelentette erőt.- Az ember sosincs egye­dül - még ha sokszor ezt is ér­zi -, mindig fordulhat Valaki­hez. Nehéz szavakba önteni azt a biztonságot és könnyebbsé­get, amit a vallás jelent nekem, erőt adva a mindennapokra. Már önmagában ez is feleme­lő. De ha arra gondolok, hogy van egy szép feleségem, négy gyönyörű, egészséges gyerme­kem, most pedig egy olyan in­tézmény élére kerültem, ahol korábban tanárként is reme­kül éreztem magam, akkor kell csak igazán hálát adnom ezért az áldásért. PROMÓCIÓ H i rd etésfe I véte I i képviselet nyílik augusztus 9-én Bonyhádon a Bajcsy Zsilinszky u. 2. szám alatt (Bony Szövetkezet épülete) Képviselő: Balláné Megyeri Nikolett Tel.: 06-20/374-9297 Nyitva tartás: péntek 8.30-12.00 óráig További információ: 74/511-534 Tolnai Népújság 3 hír velünk jár! Folytathatják a munkát ■Ml 9 tanoda Nyert az egyesület pályázata L APARHANT-KISVEJKE Az Apar- hanti Független Roma Egyesület a TÁMOP - 3.3.9.A-12/2-2012- 0002 kódszámú „Máj sukar Ju- ma”/Egy szebb világ/ Tanoda cí­mű pályázaton 29 957 995 forint támogatásban részesült. A szervezet 2009-től működ­teti a tanodát Kisvejkén. Az első sikeres pályázat lezárása után ismét pozi­tív elbírálásban részesült beadványuk, így újabb 25 hóna­pig működtethetik a korábban felépített és kidolgozott struktú­rára épülő tanodát. A programot június Tjével in­dították az alábbi vállalásokkal: 30 halmozottan hátrányos, illet­ve hátrányos helyzetű gyermek bevonása a programba, iskolai előmenetelük segítése, tanul­mányi átlaguk javulása, egyé­ni készségeik, képességeik fej­lesztése egyéni fejlesztési tervek alapján, szabadidős foglalkozá­sok, szakkörök működteté­se, hagyományőrzés. A programban négy mentor-tanár, egy - szak­mai vezető, egy családi ko­ordinátor, egy projektasz- szisztens, egy esélyegyenlősé­gi munkatárs, egy projektveze­tő, egy fejlesztő pedagógus és egy pénzügyi vezető dolgozik. Az előzőhöz képest jelentős vál­tozás, hogy a szervezet a szülő­ket is megpróbálja minél jobban bevonni a tanoda életébe, és két SZÉCHÉNYI TERV kortárssegítő is szerepet vállal. A 30 gyermek bevonása már meg­történt, jelenleg az egyéni beme­neti mérések zajlanak fejlesztő pedagógus segítségével. A méré­sek és kiértékelések után egyéni fejlesztési tervek alapján kezd­hetik a szeptemberi iskolai idő­szakot a tanodások. Nyáron kü­lönböző szabadidős- és a szakkö­ri foglalkozások, illetve egy bala­toni kirándulás gazdagítja a kí­nálatot. ■ V. B. 'AGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt n Európai Unió támogatásával, at Európai Srocíáü» Alap társfínanirfroiásAval valósut mej. 2013. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK Több mint száz új állást teremthet a két új cég az ipari parkban nagymányok Jó ütemben halad a város abbéli célja megvalósí­tásában, hogy közvetett módon munkahelyeket teremtsen a helyi és a környéken élő embe­reknek. Ennek érdekében ala­kította ki azt az ipari területet, amelyre már kilenc cég jelez­te letelepedési szándékát, sőt, velük aláírt szerződése van az önkormányzatnak. Kari Béla örömmel osztotta meg lapunk­kal, hogy ezek közül kettő már fel is építette üzemcsarnokát, várhatóan novembertől kezd­hetik meg a termelést. Azt is megtudtuk a polgármestertől, hogy az egyik cipőelemeket, a másik elektronikus járműal­katrészeket gyárt, s mindkét cég jelezte, hogy munkahelyek létesítésével jár itteni szerep- vállalásuk. Kari Béla meglátá­sa szerint vállalkozásonként minimum 50-60 új állás jö­het létre, amely a mostani gaz­dasági helyzetben nagy ered­ménynek számít.- Igyekszünk mindig elő­re gondolkodni, az ipari park­nál is ezt tettük, amikor hét évvel ezelőtt elhatároztuk en­nek megvalósítását. Meggyő­ződésem, hogy egy önkor­mányzatnak nem az az elsőd­leges feladata, hogy közvetle­nül munkahelyeket hozzon lét­re - egyébként erre lehetősége sincs -, sokkal inkább az elő­készítés, egy beruházás alap­jainak megteremtése. Az ipa­ri parkunk is ezt a gondolatisá­got tükrözi, ma már 30 hektár terület áll rendelkezésre beru­házásra - összegezte a polgár- mester. Kari Béla reményét fe­jezte ki, hogy a fennmaradó cé­gek is mielőbb letelepednek, és újak is csatlakoznak, fellen­dítve ezzel a térség foglalkozta­tottságát. ■ Vízin B. Kari Béla polgármester Helyreállíthatja az önkormányzat a pincéket bátaapáti Két vis maior pályá­zatot nyújtott be a község a De­ák Ferenc utcában történt pin­cebeszakadások helyreállítá­sára. Mint azt Darabos József- né polgármestertől megtud­tuk, az egyik káreset április 4-én, a másik április 15-én tör­tént. Előbbire közel 4,5 milliót, utóbbira valamennyivel több mint 34,4 millió forintot nyer­tek. Mindkettőhöz önerőt is kell társítania az önkormány­zatnak. A munkálatok az április 4-ei esetében a napokban, míg a másiknál augusztus végén, szeptember elején kezdődhet­nek - fűzte hozzá Bátaapáti el­ső embere. ■ V. B. V I j t

Next

/
Thumbnails
Contents