Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-04 / 154. szám

2013. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK SZOLGÁLTATÁS - AUTÓ-MOTOR Odafigyelés kell mindenkitől, aki a napokban útnak indul a hőségben ha hinni lehet az előrejelzések­nek - és minden jel erre utal, hogy érdemes az autókban ismét fokozottan szükség lesz a klíma használatára, vagy jobb híján az ablak letekeréses hű­tési módszerre. A szakemberek ezért felhívják a figyelmet ar­ra, hogy a hőségnek a közleke­dést is befolyásoló negatív élet­tani hatásai vannak. Ezek közé tartozik a megnőtt reakcióidő, a fokozódó stressz és a kiszá­radás. A legmelegebb órákban senkinek sem ajánlott az autó­zás, legfőképpen nem a magas vérnyomástól, szívbetegségtől vagy cukorbetegségtől szenve­dőknek. A kisgyerekek pedig ilyen­kor még a szokásosnál is nehe­zebben viselik az utazást. A ki­csivel útnak indulóknak azt ta­nácsolják, hogy 6-7 óránál vagy 500 kilométernél többet ne utaz­zanak egy napon, és legalább kétóránként álljanak meg, és tartsanak legalább félórás szü­netet. Ez különösen a másfél évesnél nagyobb gyerekek ese­tében fontos. Őket nagyon meg­viseli ebben a mozgékony kor­szakban az, hogy a gyermek­ülésbe csatolva kell maradniuk. ■ A klímás járművekben ajánlott néhány percig maximumra kapcsolt klí­mával járatni az autót A néhány hónapos babákkal né­ha könnyebb, ők jó esetben szin­te az egész utat végigalusszák. Pihenőre viszont nekik is szük­ségük van, fontos, hogy két­óránként legalább negyed órát töltsenek a szabad levegőn. A nyári időben indulás előtt érdemes átszellőztetni az au­tót, ehhez jó mind a négy aj­tót kitárni, vagy ha ez valami­ért nem megoldható, legalább az ablakokat lehúzni. A klímás járművekben ajánlott néhány percig maximumra kapcsolt klímával járatni az autót, de csak addig amíg be nem ültek az utasok. Utána elég az alacso­nyabb fokozat. A kánikula azonban nem­csak az autóban utazókat te­szi próbára, hanem a közleke­dés valamennyi szereplőjét, az érzékek mindenkinél tompul­nak, ezért nagyobb odafigyelés szükséges mindenkitől, aki ki­teszi a lábát az utcára. ■ H. E. Premierrel indult a sorozat kultúra Tizenhatodszor várja a közönséget a Földvári Nyári Esték A Pannon Várszínház fiatal művészei mutatták be a Sose halunk meg című musicalt a várudvaron. Még három előadást tartogat a Földvári Nyári Esték dunaföldvár Egy premierrel, a Sose halunk meg című mu­sical bemutatójával indult idén a Földvári Nyári Esték sorozat. A veszprémi Pannon Várszín­ház előadásán majdnem telt­ház volt. Hogy mégsem, az min­den bizonnyal nem a produkció számlájára írható, hiszen „na­gyon jó, lendületes, fülbemászó muzsikákkal megtűzdelt da­rabot láthatott a közönség”. Az előadást Pataki Dezső, a műve­lődési ház igazgatója jellemezte így, aki szerint az efféle progra­mokhoz szükségesnél kissé hű­vösebb volt az idő, viszont szú­nyogból meg több volt a kelleté­nél. Utóbbit igyekeznek orvo­solni, a legközelebbi előadást megelőzően gyérítik a vérszí­vók hadát. A 16. Földvári Nyári Esték el­ső programja a nagysikerű Kol- tai-film alapján készült. A zene és szöveg a Valahol Európában című musicalben is nagyot al­kotó Dés-Nemes szerzőpáros nevéhez fűződik. - A követke­ző állomás is igazi kuriózum - mondta Pataki Dezső. Július 6-ára egy latinos hangulatú es­tét terveznek, amelyre az első­rangú Budapest Jazz Orchestra zenekart és a többszörös Artis- jus- és EMeRTon-díjas színész­nőt, Malek Andréát várják. A következő két előadás a szokásostól eltérően nem szom­baton lesz, hívta fel a figyelmet az igazgató. Július 14-én vasár­nap egy könnyed nyári esté­hez illő zenés bűnügyi komédi­át tűznek műsorra. A Lulu ren­dezője és főszereplője Koltai Ró­bert. Az idei programzáró vendége Kulka János, aki járt már más­kor is a dunaföldvári várban. Most két kiváló zenésszel, Dem- kó Gergellyel és Sipeki Zoltánnal érkezik július 16-án. ■ Vida T. Jövőre is lesz rotarys lovastábor újdonság Valami mást, valami különlegeset, mégis megvalósíthatót találtak ki szedres Valami mást, valami különlegeset, ugyanakkor meg­valósíthatót szeretett volna lét­rehozni Evertse Marinus Wil­lem a Rotary Club Szekszárd előző elnökeként. Ezért talál­ta ki, hogy a szekszárdi szerve­zet először lovastáborban lásson vendégül fiatalokat. A szekszár­di Rotary eddig nem szervezett ilyen összejövetelt, de utaztatott gyerekeket különféle táborok­ba. Az ausztrál, cseh, szlovén, francia, izraeli és spanyol 16-18 évesekből álló csapat szombatig a Szedresi Lovas Udvarházban tanult lovagolni, ezen a héten pedig családoknál laknak, és is­merkednek az országgal. Horváth Tímea, táborveze­tő elmondta, nagyon szimpa­tikus, nagyon nyitott társaság volt a rotarysoké, akik tulajdon­képpen ugyanazt a program­sort kapták, mint a többi táboro­zó. Vagyis, délelőtt lovaglás, dél­után fogathajtás, egy kis kézmű­veskedés, de táncolni is tanul­tak a zombai hagyományőrzők­kel. A lányokat és fiúkat saját or­szágaik ajánlották a szekszárdi szervezet figyelmébe. Evertse a Marinus Willem arról tájékoz- f tatott, hogy olyan jól sikerült a 1 kezdés, hogy valószínűleg jövő | június végén megint megszer- | vezik ezt a tábort. ■ Budavári K. Kőszegi László népi hangszerkészítő állandó segítője a táborozóknak HIRDETÉS Vételár ________________________317.000 Ft Évjár at 1999/8 Műszaki vizsga érvényes: 2013/8 Futott km: 156 000 km Hengerűrtartalom: 1298 cm3 Henger-elrendezés: Soros Teljesítmény: 50 kW, 68 LE Vételár 898.000 Ft Évjárat 2007/12 Műszaki vizsga érvényes: 2013/12 Futott km: 71800 km Hengerűrtartalom: 1149 cm3 Henger-elrendezés: Soros Teljesítmény: 55 kW, 75 LE Vételár 889.000 Ft Évjárat 2006/1 Műszaki vizsga érvényes: 2014/2 Futott km: 108000 km Hengerűrtartalom: 1360 cm3 Henger-elrendezés: Soros Teljesítmény: 54 kW, 73 LE Vételár 1290.000 Ft Évjárat 2011/3 Műszaki vizsga érvényes: 2015/3 Futott km: 53900 km Hengerűrtartalom: 1150 cm3 Teljesítmény: 53 kW, 72 LE Üzemanyag: Benzin Vételár 689.000 Ft Éviárat 2004/12 Műszaki vizsga érvényes: 2014/12 Futott km: 115500 km Hengerűrtartalom: 1598 cm3 Henger-elrendezés: Soros Teljesítmény: 77 kW, 105 LE Barta Autó 2000 Kft. Paks, 60s úti telephely (>36)75/511-300 (>36)20/96-13499 www.siiflikibarta.hu _____ FI AT UNEA14 8V Dynamic (EU5)_____________ Véte lár_________________________1950.000 Ft SKODA PICK-UPL Vételár. 145.000 Ft Évjárat 1993/4 Műszaki vizsga érvényes: 2014/2 Hengerűrtartalom: 1300 cm3 FIAT PANDA 11 Actual Vételár 629.000 Ft Évjárat: 2006/2 Műszaki vizsga érvényes: 2014/3 Futott km: 150 000 km 44 kW,60 LE Benzin RENAULT THALIA 12 Expression FIAT SEICENTO1100 Active Futott km: 110 000 km Hengerűrtartalom: 1108 cm3 Teljesítmény: 40 kW, 54 LE 430.000 Ft Qaranc»*1 OLVASTAM HANOL ERZSÉBET Varázsolna a kormányfő szívesen bújna Harry Pot­ter bőrébe a miniszterelnök. Mármint a brit. David Ca­meron kazahsztáni látogatá­sa során tartott előadást az egyik egyetemen, és egy kér­désre válaszolva elmondta, hogy el tudná magát képzelni a varázslótanonc szerepében. NÉMI MÁGIKUS erőt azon­ban már tulajdonítanak a brit kormányfőnek, csak ép­pen negatívat. Jókívánságai ugyanis éppen ellenkező ha­tást váltanak ki. Andy Mur­ray például tavaly azután ka­pott ki a wimbledoni tenisz- bajnokság döntőjében, hogy a miniszterelnök üzent neki. A kedvencének titulált tv-so- rozat nem sokkal a kijelentés után megszűnt, egy pékség pedig, amit még a választá­si időszakban keresett fel, hó­napokkal később leégett. Cameron talán ezek miatt is fűzte hozzá kazahsztáni gon­dolataihoz, hogy a szigetor­szág állampolgárai szíveseb­ben látnák a Harry Potter-so- rozat főgonoszának, Volde- mortnak a szerepében. nem árt az önkritika a Sötét Nagyuraknak sem. PROGRAMOK Csütörtök színtér program SZEKSZÁRD RÉV SZOLGÁLAT, MUNKÁCSY U. 7/A.: ping-pong, internethasználat, cso-cso és egyebek 17.30-tól 21 óráig. Péntek MOZI DUNAFÖLDVÁR: Kvartett - A nagy négyes (angol vígjáték), 20 óra. PAKS: Védelmi kód (an- gol-amerikai-belga akcióth- riller), 20 óra. DOMBÓVÁRI HERBÁRIUM DOMBÓVÁR HELYTÖRTÉNETI múzeum: Kis-Fónai Csabáné szülésznő előadása az ínség­növényekről, 17 óra. SZÍNTÉR PROGRAM SZEKSZÁRD RÉV SZOLGÁLAT, Munkácsy u. 7/A.: Alkotómű­hely - kézműves foglalkozás 15-18.30. Éjszakai ping-pong 19-től hajnali 1 óráig. VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 229 cm, Paks 418 cm, Dombori 493 cm, Árvízkapu 869 cm, Baja 603 cm. A Sió Palánknál 292 cm. Hirdetésfelv.éteni hétközr m. INFORMÁCIÓ 74/511-534 A 4 l \

Next

/
Thumbnails
Contents