Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-24 / 171. szám
2013. JÚLIUS 24., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Napraforgó- mézét is pörgetnek a méhészek ítélkezés, a szakma csúcsa álláspont Az igazgatás feladata a feltételek megteremtése idén rosszul kezdődött, de úgy tűnik jól végződik a méhészeknek a szezon. Tajti Zoltán, a megyei méhész egyesület titkára elmondta, a napokban napraforgó mézet pörgetnek, van aki már túl is van rajta, illetve van, aki még vár egy hetet. Összességében jó, közepes mennyiségű mézet sikerült összegyűjteni. Az idei év rosszul kezdődött, ennek közvetlen oka a kellemetlen márciusi tél volt. A méh családok nem tudtak megerősödni mire beindult az akácvirágzás, így sokan panaszkodtak, hogy kevés akácmézet gyűjtöttek a méheik. Ezt követően a hársig volt idő arra, hogy a méhészek rendezzék a soraikat, felerősítsék a családokat. Az időjárásra sem lehetett panasz, így mind mennyiségben, mind minőségben jól sikerült a hárs. A megyei méhészek egy része a Somogy megyei Zselic hegységbe vándorolt, de nagyon szép hársfák vannak Mórágy és Szekszárd határában is. Ezt követte a vaddohány, majd a napraforgó. A méhészek egy része a napraforgó virágzása előtt szaporította a méhcsaládjait, így ők inkább arra törekedtek, hogy ezek megerősödjenek. A jelenlegi nagy forróságot egyébként a méhek sem szeretik. ■ M. I. A cél a lelkiség közös megélése volt PAKS Első ízben adott otthont Paks a Szentjánosbogár Tábornak, amelyet a hagyomány szerint a jezsuiták szerveznek minden évben más-más vidéki településen. Abban követték a hagyományokat, hogy a résztvevő fiatalokat helyi családoknál szállásolták el, de az újdonság volt, hogy a fogadó családok nem csupán a katolikus, de a református, az evangélikus és a baptista felekezetből kerültek ki. A közel 160 fiatal számára szervezett programokat a lelkiség közös megélésének célja vezérelte. Missziós miséjüket követően irodalmi zenés esttel kedveskedtek vendéglátóik számára a résztvevők. ■ V. T. Dr. Csullag Józsefnét nevezte ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2013. július 1-től 2019. június 30-ig terjedő időszakra a Szekszárdi Törvényszék elnökévé. Ihárosi Ibolya- Mi szeretett volna lenni kislány korában?- Sok minden. Szerettem volna például orvos lenni. Az egyik osztályfőnököm a középiskolában mindenáron matematikust akart nevelni belőlem. A jogi pályát senki sem ajánlotta, nyilván kamaszkori dacból mentem a jogi egyetemre. A történelem mindig érdekelt, a krimik kapcsán pedig a büntetőjog vonzott.- Ehhez képest polgári peres bíró lett.- Ezen a területen kezdtem, és nagyon megszerettem. Változatlanul megvan a vonzalom a büntetőjog iránt, de most már a polgári jog a nagy szerelem.- Mi a leginkább vonzó ezen a területen?- Hasonló ez is a büntető ügyekhez, csak rendőrségi nyomozás, ügyészi vád nélkül maga a bíró végzi el a nyomozást és a bizonyítást is. A polgári szakág roppant szerteágazó terület, hiszen az élet sokféle helyzetet produkál, éppen ezért nagyon érdekes, ugyanakkor gyakorlatias feladat is. Dr. Csullag Józsefné: szeretnék bevezetni a tanúgondozást- Mindezek mellé 2002-ben, amikor elnökhelyettes lett, belépett a bírósági igazgatás, amit alakítanak a törvények, szabályozza az Országos Bírósági Hivatal.- Az igazgatás számomra egyfajta kiszolgáló tevékenységet jelent annak érdekében, hogy megfelelőek legyenek a tárgyi és személyi feltételek a Törvényszék megfelelő működéséhez, és meglegyen minden lehetséges feltétel a bírák munkájához.- Megfelelő például a bírák, titkárok, adminisztrátorok aránya a megye bíróságain?- Szerintem ezek az arányok ma még nagyon rosszak. A team munka szolgálná mindenki, így a jogkereső állampolgárok érdekeit is. Bírósági ügyintézőnek, titkárnak, tisztviselőnek, Névjegy dr. csullag Józsefné dr. Nagy Klára Szombathelyen született 1966-ban. A jogi diplomát summa cum laude minősítéssel a pécsi egyetemen szerezte meg, középfokú német nyelvvizsgája van, a jogi szakvizsgát 1992-ben tette le. Gyámügyi előadóként kezdte a bonyhádi tanácson, 1993februárjában nevezte ki a köztársasági elnök bíróvá. 2001. árpilis 1-től volt Szekszárdi Városi Bíróság elnöke, 2002. szeptember 20-tól a Tolna Megyei Bíróság elnökhelyettese. 2007- ben Európa jogi szakjogász képzettséget szerzett, 2012. július 1-től teljes jogkörrel helyettesítette a törvényszék elnökét. Férje a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság elnöke, fiúk gazdaságelemzést hallgató CorvinusEgyetemen. bírónak együtt kellene dolgozni annak érdekében, hogy utóbbi a felkészülésre, az ítélkezésre koncentrálhasson. E tekintetben messze elmaradunk Nyugat-Eu- rópától. Minimális a lehetőség arra, hogy egy bíróra egy tisztviselőnél több jusson. Törekvések persze vannak a helyzet javítására, de a költségvetés lehetőségei behatároltak. A jogszabályok is úgy alakultak, hogy megfelelő feltételek mellett, a bírósági titkárok szabálysértési ügyekben bírói feladatot láthassanak el.- Vannak a megyében már futó programok, ezeknek mi lesz a sorsa?- Belevágtunk a Nyitott bíróság programban, s ennek keretében már 13 oktatási intézménynyel kötöttünk megállapodást. A nyári hónapokban bővült a repertoár, már nemcsak előadásokat tartunk, tárgyalások látogatását szervezzük meg, hanem gyakornoki programot is bevezettünk. A jogi asszisztens képzésben résztvevők tényleges irodai gyakorlatot szereztek a Szekszárdi Törvényszéken és a Szekszárdi Járásbíróságon. Ez a program a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak is hasznos, mert készülnek az előadásokra, oktatásokra, közvetlenebb a kapcsolat, jobban megértik a fiatalokat az idősebb kollégák is. A fiatalok pedig jogtudatosabb állampolgárrá nevelődnek, tisztában lesznek tetteik jogi következményeivel. Folytatni, sőt bővíteni szeretnénk a Szekszárdi Törvényszéken folyó mediációs programot a jövendő mediátorainak a kinevelésével. Szeretnénk bevezetni a tanúgondozást, amelynek keretében minden bíróságon lenne olyan kapcsolattartó, akihez a tanúk felvilágosításért fordulhatnak. Ehhez kötődően fejlesztenénk a gyermekbarát igazságszolgáltatást is, ami már elindult akként, hogy a mediációs szobát a gyerekkorúak meghallgatására is felhasználhatjuk, mert barátságosabb környezetet biztosít mint egy tárgyalóterem.- Nyilván kevesebb ideje marad a szűkebb szakmai munkára.- Nem szeretnék elszakadni az ítélkezéstől, mert az a véleményem, hogy az igazgatási vezető csak így tudja jól végezni a feladatát, amire bizalmat kapott. HÍRSÁV Másodfokú a hőségriasztás dél-dunántúl A napi közép- hőmérséklet ma és holnap a Dél-Dunántúlon már meghaladja a 25 fokot, sőt a hétvégén és a jövő hét elején helyenként 27,28 fok körül valószínű. Az országos tisztifőorvos mától július 26-án 24.00 óráig elrendelte a hőségriasztás II. fokozatát. ■ M. K. Állón rúgta a férfit az albérletében szekszárd Álion rúgta, majd ráfogott egy fegyvernek tűnő tárgyat a 24 éves F. Ottó egy férfira annak albérletében még hétfőn. A bántalmazás következtében a sértett könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök lefoglalták a fegyvernek látszó tárgyat, amelyről kiderült, egy játékpisztoly. F. Ottót önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt állították elő a Szekszárdi Rendőrkapitányságra. ■ 1.1 Negyven méhcsalád pusztult el őcsény Negyven méhcsaládot permeteztek le két héttel ezelőtt Őcsényben, mondta Tajti Zoltán, a megyei méhész egyesület elnöke. A gazdálkodó a napraforgóját tányérrothadás ellen permeteztette, teljes virágzásban. Nem számolt azzal, hogy a környékbeli méhek már mind a területen gyűjtötték a virágport. Mind a negyven méhcsalád elpusztult. A hatóságok - növény és talajvédelmi igazgatóság, valamint az élelmiszer- és állategészségügyi állomás - mintát vettek, szakmai csoportot alakítottak, akik az esetet vizsgálják. ■ M. I. Idén is lesz főzőverseny bonyhád Augusztus 2-ig lehet jelentkezni a művelődési központban a Tarka Marhafesztivál részeként tartott főzőcskére, amely minden évben nagy népszerűségnek örvend. A szervezők 8 fős csapatok csatlakozását várják. A főzéshez a húst és a tűzifát - a résztvevők arányában - a szervezők és a támogatók biztosítják, az egyéb kellékekről a csapatoknak kell gondoskodniuk. ■ V. B. A Duna árterében és az erdőben katasztrofális a helyzet vérszívók Az országos irtások nem voltak hatékonyak, így több esetben szinte azonnal helyi gyérítést is végeztek Kibírjuk, de nem kellemes, fogalmazott Kiss Lajos Csaba, a Dunaföldvári Sporthorgászok Egyesületének elnöke. Amiről szó van, az a szúnyoginvázió, amit el kell szenvedniük a Duna közelében élőknek. - Sokat járok a Dunára, az ártérben és az erdőben a helyzet katasztrofális - összegezte hozzáfűzve, hogy a városban elviselhető, de a Duna-parti sétányra már úgy érdemes elindulni, hogyha magával visz az ember valami szúnyogriasztó szert. A szúnyogirtó autó szinte hetente járja a várost, de úgy tűnik, nem elég hatékony. Mivel a város képviselő testületének tagja, arról is tájékoztatást tudott adni, hogy a városvezetés érzékelvén a problémát kétmillió forint plusz keretet szavazott meg a vérszívók gyérítésére. Paks is ádáz harcot vív a szúnyogok ellen, ami idén az eddigieknél is komplikáltabbnak tűnik. Mint Puskás János, a DC Dunakom Plusz Kft. ügyvezetője mondta, a földi irtást maguk végzik, mert rendelkeznek ehhez szükséges melegköd-kép- ző berendezéssel, a légirtáshoz viszont nincs eszközük, azt alvállalkozóval végzik. Az eredeti terv évi hat komplex gyérítés. A nyár elején egy földi, majd egy komplex irtást végeztek, ezek mindegyike jóLsikerült. - Ezután jött az árvíz, amit hirtelen apadás, majd megint áraA levegőből és a földről is irtják a vérszívókat, de vesztésre állnak dás követett. A sok vízmozgás miatt sok „kotyor” keletkezett, amelyből egy-másfél nap alatt kikelnek a szúnyogok - vázolta az ügyvezető. Az országos irtások nem voltak túl hatékonyak, így több esetben szinte azonnal helyi gyérítést is végeztek. Helyi irtás legutóbb múlt héten volt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőre ígért légi és földi irtást. A városban, különösen a folyótól távolabb eső szakaszokon van ugyan szúnyog, de elviselhető mennyiségben, sőt a folyóparton sem kibírhatatlan a helyzet. Gerjenben - különösen a telkes részeken - nemrég még az volt. Máté Dénes polgármester azt mondta, a Duna-parti településeknek járó három irtás után többen, köztük ő maga is, bejelentést tettek, mert nem hozott kellő eredményt a katasztrófavédelem által végeztetett beavatkozás. Első ízben egyébként is csak a lakóterületet permetezték végig, de a következőnél már a hétvégi telkeket sem hagyták ki, így konszolidálódott a helyzet. A központilag biztosított gyérítésekre az önkormányzat is „rásegített”, a pangó vizekben végeztek egy biológiai beavatkozást és koncentráltan a Duna-Rock Fesztivál előtt egy irtást, hogy a rendezvényt ne tegye tönkre a szúnyoginvázió. ■ V. T.