Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-23 / 170. szám

2013. JÚLIUS 23., KEDD BHHMnHBBBRHHSBBHHBMB ELETMOD - AUTO-MOTOR 9 A sorozat királya a Gran Turísmo BMW Még az 5-ösnél is tágasabb utasteret kínál a legújabb 3-as modell Praktikusabb és tágasabb autóval koronázza meg a 3-as sorozatot a BMW. Mindent elkövettek, hogy a nagyobb méret ellenére fogyasztása csak kicsivel nőjön. Lővei Gergely Optikai csalás áldozatai va­gyunk, a BMW formatervezői ugyanis mindent elkövettek an­nak érdekében, hogy a 3-as GT-t ne külön autóként, hanem a mo­dellsorozat részeként éljük meg. Például kismértékben megnö­velték a kocsi elején lévő vesék méretét, és a gumiválasztáskor három centivel nagyobb átmérő­jű kerekeket raktak a kocsi alá. Persze a hasmagasságot is meg­növelték egy kicsit - mindezt azért, hogy pontosan ugyanazo­kat az arányokat lássa az ember, mint a normál 3-asnál. Noha az autó egy számmal tágasabb, egé­szen pontosan a sorozat megko­ronázásáról van szó. A kupé és a kabrió ugyanis 4-esként folytat­ja majd a pályafutását. De vissza a 3-as Gran Turis- móhoz, amely jelenleg „a leg­inkább családi autója” a már­kának, és egészen addig az is marad, míg be nem mutatják a fronthajtású kompakt egyterűt. Mivel ez nem reprezentációs, hanem praktikus jármű, hátul nincs kettős nyitás, helyette van egy hatalmas fedél, amit szériá­ban elektromotor emel - felár el­lenében láblengetésre is mozgás­ba lép. A raktér alaphelyzetben 25 literrel tágasabb a kombiénál, a hátsó támlák kényelmetlenül meredek szögbe állítása után pe­dig további 35 litert nyerhetünk - a támla egyébként 15-féle pozí­cióban rögzíthető. Csak a támla dől le, de ehhez elég a raktérben ojhokiutOivefVodest'^IJHB délázért márkahü a megjelenés] elhelyezett fogantyúkat meg­húzni. Bővítéskor a két darabból álló, merev kalaptartót a padló alá rejthetjük, utóbbit gáztelesz­kóp emeli a magasba. Az igazi méretgyarapodás a második üléssorban számít igazán. A tengelytáv 11 centis nyúlásából 72 mm jutott a hátul utazók lábterének növelésére, így ez már az 5-ös sorozat szint­jén van. Ahhoz képest azonban tágasabb a tér, mert székében és függőlegesen is kicsit többet kínál a 3-as GT. Ez egyfelől az utazást, másfelől a gyermekkel és a babaüléssel való küzdelmet is megkönnyíti. A keret nélküli ajtókon át még mindig lefelé és nem beülünk, de a normál 3-as- hoz képest így is hat centivel fel­jebb van az ülőlap. Bent egyéb­ként ugyanazzal a műszerfallal szembesülünk, mint a többi 3-asnál, e téren nincs változás. A mérnökök egyébként min­den trükköt bevetettek annak érdekében, hogy a nagyobb mé­retű autó fogyasztása csak mi­nimális mértékben emelkedjen. Vegyük például az első sárvédő­kön látható szellőzőnyüásokat: az a dolguk, hogy a kocsi előtti levegőt a megfelelő csatornákon át itt engedjék ki. Ez*elég ahhoz, hogy kisebb turbulenciával ha­ladjon el a menetszél a karosz- széria mellett, ami alacsonyabb közegellenállást jelent. A másik aerodinamikai segítség a cso­magtérfedél peremének légte­relője, ami 110 km/órás tempó felett vagy gombnyomásra emel­kedik ki a fészkéből. így a szab­ványos átlag csak egy decivel rosszabb, mint a hasonlóan mo­torizált 3-as kombi esetén - és ez sokat számít azokon a piacokon, ahol C02-alapú az adózás. Mifelénk egyszerűen dízelt vesznek az emberek az alacsony fogyasztás okán. Pedig nem sza­bad temetni a BMW benzinmo­torokat sem, a menetpróbán pél­dául az automata sebességváltós 335i-vel kezdtem az ismerke­dést. Remek a hangja a soros hathengeresnek, néha hallani a turbó pisszenését is, és gázadás­ra nagyot tol, miután a váltó is felkészül a dologra, hogy jó nagy késlekedéssel visszakapcsoljon. A javarészt országúton megtett 110 km után 9,6 literes átlagot írt ki a fedélzeti számítógép. Ez nem is rossz 306 lóerőtől. Főleg, hogy a második alkalom­mal próbált, szintén automati­kus váltóval felszerelt 320d-nél .8,21/100. km-t .mutatott ,a .kom­puter. Ráadásul a négyhengeres dízel nem épp sármos: kerregős a hangja, a motorleállító műkö­dése közben pedig megrángatja a karosszériát. Sokkal finomab­ban csinálja mindezt a soros hat­hengeres. A tágas karosszériának meg­kérik az árát, a 3-as kombihoz képest rendszerint 433 000 Ft a felár, kivétel a 20d típus, ahol 536 000 Ft az eltérés. A limu­zinhoz viszonyítva a GT-változat 932 000-1 113 000 forinttal drá­A nagytestvér néma 3-as GT az első túraautó­ja a BMW-nek, hiszen korábban már készítettek ilyet, mégpedig az eggyel nagyobb technikára, 5 Gran Turismo néven. Kétféle csomagtérnyílást tár fel az autó, továbbá rengeteg helyet az első és a második sorban. A raktér alaphelyzetben csak 440 literes, hiszen az 5-ös GT-nél nem ez, sokkal inkább a tágas utastér volt a főszempont. Ennek meg­felelően a hossz 17, a tengelytáv 15 centivel múlja felül a 3-as GT-t, míg széliében 73, magas­ságban pedig 51 mm az előnye. gább, a legnagyobb felár itt a 20d motor választásánál érvényes. Akik azonban egy jól használha­tó, tágas prémiumautóra vágy­nak, keresve se találnak hasonló ajánlatot, hiszen az Audi, a Mer­cedes, a Lexus vagy a Jaguar se kínál hasonlót jelen pillanatban. Hátulról bővíthető a raktér, a padló közel sík lesz, és vannak rögzítőpontok Is Műszaki adatok BMW3GT 3201 3281 3351 318d 320d ÖsszloKettérfogat (cm3): 1997 1997 2979 1995 1995 Hengerek/sze lepek: S4/16 turbó S4/16 turbó S6/24 turbó S4/16 turbódízel S4/16 turbódízel Max. teljesítmény (kW/LE/perck 135/184/5000-6250 180/245/5000 225/306/5800 105/143/4000 135/184/4000 Max. forgatónyomaték (Nm/perck 270/1250-4500 350/1250-4800 400/1200-5000 320/1750-2500 380/1750-2750 Hosszúság/szélesség/magasság (mm): 4828/1828/1508 Tengelytáv (mm): 2920 Saját tömeg/tehertiírás (kg): 1540/570 1570/570 1640/570 1540/570 1565/570 Csomagtér (lk 520-1600 Üzemanyagtank (Ik 60 60 60 57 57 Gyorsulás 0-100 km/h (sk 7.9 6,1 5,7 9,7 8,0 Max. sebesség (km/hk 230 250 250 210 230 Város/oiszágút/vegyes (1/100 kmk 8,7/5,3/6,6 8,8/5,5/6,7 11,3/6,2/8,1 5,5/4,0/4,5 5,8/4,4/4,9 C02-kibocsátás(g/km): 153 156 188 119 129 Alapár (Ft): 10131000 Ft 11531000 Ft 14 231000 Ft 9 484 000 Ft 10 562 000 Ft HÍRSÁV Várhatóan most nem mozdul a benzin ára szerdától piaci hírek sze­rint nem változik az üzem­anyagok ára. A benzin 423- 424, a gázolajé a 422-423 forintos szinten marad, rész­ben a forint erősödésének is köszönhetően. Múlt szerdán 4, pénteken 2 forinttal drá­gult a benzin, míg a dízel ára változatlan maradt. Autópálya Torda és Szászsebes között zömében EU-s pénzekből épí­tik meg a Torda-Szászsebes közötti 70 km autópályát, amely a tervezett észak-er­délyi és a dél-erdélyi sztrá­dát köti össze. 2,481 milliárd lejbe (165 milliárd forint) ke­rülne, 2016-ig kell átadni. RCZ R: 1,6-os turbó 270 lóerővel ALAPOSAN ÁTTERVEZTÉK a Peugeot RCZ R számára az 1,6-os turbómotort, amely Mahle dugókat, hajtókarokat és új feltöltőt is kapott, ami­nek 270 lóerő az eredménye. Elektronikus helyett rendes sperrdifi zabolázza meg a teljesítményt: a 100-as tem­pót 5,9 másodperc alatt éri el a legerősebb utcai Peugeot, végsebessége 250 km/h. Kabrió-egyterű taxi a Nissantól new York és London már kapott dedikált Nissan NV 200-as taxit, most pedig az olasz Capri szigetének kedveskednek a három üléssorral és vászontetővel rendelkező Evalia C-vel. Az átalakítás nem olcsó, 29000 euróért építik át a használt példányokat, újonnan 47 500 euró a vételár. Hosszútávfutó - inkább országúton éri meg SEAT Nem olcsó a dízel Toledo, kalkulálni kell, kinek éri meg az árát Ha az árlistára pillantunk, gyors fejszámolás után kide­rül, hogy a 105 lóerős 1.6 TDI 5 140 870 forintos árával 550 ezer forinttal drágább az azo­nos teljesítményű 1.2 TSI-nél. Komoly befektetés tehát a takarékos dízelmotor, amely a gyakorlatban csak pár decivel bizonyult takarékosabbnak a benzinesnél (6,7 1/100 km), tesztátlagunk 6,3 literre jött ki. Persze lehet, hogy valami­korra behozza az árát a dízel, de a lassan bemelegedő motor és a nagyon hosszú áttételezé- sű, ötfokozatú váltó miatt egy­értelműen azoknak jöhet be, akik leginkább városon kívül használják autójukat. 130 km/ óránál laza 2300-at forog a fő­tengely, így nem meglepő, hogy ilyenkor csak 6,0 litert iszik az 1,6-os TDI. Állandó országúti tempónál 5,0 liternél is keve­sebb csúszik le a torkán, vagyis ilyen körülmények között 1000 kilométeres hatótávval kalku­lálhatunk. Azt kell megszokni, hogy nem lehet alacsony fordulaton felkapcsolni, mert a hosszú fokozatkiosztás ezt nem teszi lehetővé. Ha viszont 1600-as fordulat felett tartjuk a motort, szépen szedi a lábát a Toledo, amit a 10,6 másodperces gyor­sulás és a 190 km/órás végse­besség is alátámaszt. ■ MIK A 21590 forintos felárért kínált hátsó ablaktörlőre érdemes beruházni Vagyont vesznek ki a katalizátor anyagaiból A brit Veiola Environmental Services nevű cég hulladékgaz­dálkodással foglalkozik, egyik fontos üzletága a köz- és magán- területek tisztítása és söprése - jellemzően gépi segítséggel. Mint­egy 440 000 tonna koszt gyűjtenek ösz- sze évente. Speciá­lis hulladékkezelő berendezésen (kü­lönféle mosó medencék, forgó dobok és mechanikai tisztítás) küldenek át, mielőtt az lerakóba kerülne. így ki tudják nyerni a koszban lévő értékes anyagokat, például az olyan ritka fémeket, mint a platina, palládium vagy épp ródium - ezek az autók ka­talizátoraiban használt anya­gok, amelyek a kipufogón távoz­nak természetes elhasználódás útján. Ezeknek az újrahaszno­sított fémeknek az értékesítésé­vel évi 1 millió font- 337 millió forint- bevételre tesznek szert. Egyelőre egy ilyen üzem műkö­dik, de már három továbbit építenek, amivel várhatóan további extra bevételre tesznek majd szert. Az ötletet egyébként azok a mumbai utcaseprők adták, akik az ékszerészek utcájában felsö­pört koszból az aranyat nyerik ki és az abból szerzett bevételből tartják el családjukat. ■ ■ Értékes, újra­hasznosítható ritka fémeket tudnak ily mó­don kinyerni

Next

/
Thumbnails
Contents