Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-07-21 / 27. szám
16 2013. JÚLIUS 21.. VASÁRNAP • XVI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM MOZAIK HOROSZKÓP 30. hét (július 22-28-ig) Kos (III. 21-IV. 20.) Az utóbbi időben nagyon jól teljesített, ideje volna egy kis lazításnak. Ha mégsem így érzi, az azt jelenti, hogy valamilyen munkával kapcsolatos lehetőséget mégis kihagyott. Akkor pedig érdemes lenne felidéznie, mi is volt az. Most még szépíthet. Bika (IV. 21-V. 20.) Párkapcsolatában nehéz életszakaszon van túl, most végre a fellélegzés fázisában alkalma lehet a megkönnyebbülést is megélnie. Remélhetőleg egy kisebb utazás formájában. Minél hosszabb útra indulnak, annál jobban fogja érezni magát. Ikrek (V. 21-VI. 21.) A tervei akkor sikerülhetnek jól, ha inkább rövid távlatokban gondolkodik. A hosszú távú koncepciók most nem bizonyulhatnak nyerőnek. A legnehezebb nem a döntések meghozatala, hanem az, hogy saját elhatározásait végre be is tartsa. Ezt gyakorolja. Rák (VI. 22—VII. 22.) Ön nagyon vigyáz arra, hogy az életét mindig is mederben tartsa. Csakhogy így, habár jó eséllyel kerüli el az érzelmi hullámvölgyeket, az érzelmi hullámhegyek mellett is elhajózik. A hét ebben most kivételt hozhat: engedje a maga útján haladnia a hajóját! Oroszlán (vh. 23-vm. 23.) Kitartó munkájával most célt érhet: olyasmiben kerülhet nyerő pozícióba, amiben mindeddig vesztesnek érezhette magát. Fontos lenne ehhez az is, hogy végre lazítani tudjon. Az élet friss erőként áramlik az ereibe, főleg ha néhány nap szabadságra tud menni. Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Nem hivatkozhat örökké a bokros teendőire, ha a kedvese tart igényt a társaságára. Most már végre ideje lenne, ha ön is kicsit lazítana, így két legyet üthet egy csapásra. Vegye ki végre a jól megérdemelt szabadságát, és utazzanak el jó messzire! Mérleg ox. 24-x. 23.) Ha úgy érzi, hogy összecsapnak a feje felett a hullámok, akkor készítsen egy listát az elvégzendő feladatairól. A legnagyobb baj persze az, hogy lelkében nagy bánatok kavarognak. Ha képes lenne lehiggadni, sokkal jobban menne minden a munkahelyén. Skorpió (X.24-XI. 22.) A pénz nem minden. Ezt be kell látnia, ha a párkapcsolatában jól akarja venni az akadályokat Ha mindig csak az anyagi problémákon rágódik a kedvesével, meglátja, hogy az egyéb bajok sem fogiák elkerülni önöket Munkájában ezzel szemben sokkal lazább. Nyiasjxi. 23—xii. 21.) Kedden igen jó gondolatai támadnak, és termékenységét nem csak a munkájában tudja kamatoztatni. Használja ki a jó lehetőséget, és dolgozzon a szokásosnál tovább, vagy otthon tervezgesse a jobb jövőt Kreatív ötletei nyílt fülekre találnak. Bak (xii. 22-1.20.) Kedvese több figyelmet érdemelne öntől, mint amennyit rászán. Most a jelenlét és a „látszódás” lesz mindennél fontosabb. Ön nagy színész, játssza el a „megbízhatóság mintaképe’ szerepét! Ha ez sikerül, akkor sem lesz baj, ha egész máshol jár az esze. Vízöntő (I. 21-11.19.) Most mintha könnyebben kibillenne szokásos béketűréséből. Valahogy minden mélyebben sérti, és még az ártalmatlan megjegyzések mögött is rosszakaratot sejt. Holott ez koránt sincsen így. Vegye elő a rózsaszín napszemüvegét! Kollégái többsége jót akar. Halak 01.20-m. 20.) Ez egyszer ne legyen olyan „okos”, adja át magát az érzelmeinek! Ön mindig a saját útját járta, mert valamiért félt feladni a függetlenségét. És ez még akkor Is így van, ha amúgy a házasság kötelékében él. Fel kellene végre oldódnia, hogy megélhesse az érzelmeket. Remete lett Winona Ryder? önemésztő „Szerintem minél idősebb az ember, annál inkább azonos saját magával v Őszre festette a haját és nem mozdul ki a lakásából Winona Ryder. Az amerikai National Enquirer napilap szerint igazi remete lett. VR-információ A 41 éves színésznő nem tudja túltenni magát azon, hogy húsz évvel ezelőtt szakított vele Johnny Depp, azóta gyöt- ri a depresszió és az álmatlanság. A színésznő állítólag még mindig haragszik Gwyneth Paltrow-ra is, amiért 1998-ban „elhappolta előle” a Szerelmes Shakespeare című romantikus dráma főszerepét (és Oscar-dí- jat is nyert alakításáért). Ryder barátai szerint az utóbbi hónapokban már ki sem tette a lábát lakásából, az internetes vásárlás megszállottja lett, és csakis külföldieket alkalmaz háztartásában, akik nem is érthetik, amit mond. Szóvivője azonban cáfolta a lap állításait, és rosszindulatú pletykáknak nevezte ezeket. Már azért sem lehet mindez igaz, mert a színésznő a héten Los Angelesben megjelent egy nyilvános partin, mégpedig a tőle megszokott gesztenyebar- na, loknis frizurával, mosolygósán, vidáman. A színésznő, aki már 15 éves kora óta áll a kamerák előtt, a 80’-as, 90’-es évek egyik legragyogóbb hollywoodi sztárja volt. Generációja legkiemelkedőbb női főszerepeit játszhatta el, mégsem ragaszkodik kétségbeesetten a fiatalságához. „Óriási a nyomás a nőkön Hollywoodban, hogy fiatalabb- nak nézzenek ki a koruknál, amit én sosem értettem igazán. Szeretem, hogy öregszem. Nagyon vártam azt is, hogy betöltsem a negyvenet. Szerintem minél idősebb az ember, annál inkább azonos saját magával. Úgy érzem, sokkal több élettapasztalattal is rendelkezem most, és hálás vagyok ezekért. Érdekesebb szerep-ajánlatokat is kapok, noha jóval kiHíres színészek ruháit, jelmezeit gyűjti sebbeket, mint korábban. Már alig várom a ráncokat is! Egyáltalán nem zavarnának. Olyan fiatalon kezdtem filmekben játszani, hogy egy részem mindig arra vágyott, bárcsak idősebb lehetnék, hogy más típusú szerepeket is kaphassak, mint a babaarcú szépség. Naivát játszani egy ideig szórakoztató, és ha az ember szerencsés, több évig játszhatja ezeket a szerepeket. Én nagyon is kivételezett voltam, mert sokkal több jutott pár évnél. Egy részem azonban sosem hitte, hogy még most is játszani fogok, ezért is boldogság, hogy még mindig akad nekem szerep.” Legközelebb novemberben láthatjuk a Homef- ront című akciófilmben, melynek forgatókönyvét Sylvester Stallone jegyzi, és amelyben Jason Statham partnerként egy volt rendőrnyomozó feleségét játssza. Egy békés kisvárosban szeretnének új életet kezdeni, ám férje hamarosan összetűzésbe kerül a helyi drogkartell fejével. Emellett szerepet kapott Helena Bonham Carter, Christopher Walken és Ralph Fiennes oldalán a Turks &Caicos című, egy MI5 titkos-ügynök kalandjairól készülő tévéfilm-trilógiában is, melynek forgatását a BBC jövőre tervezi. Akárcsak Julia Roberts és Halle Berry, ő is boldog, hogy évtizedekkel ezelőtt kezdődött a karrierje, és nem kell olyan szintű hírnévvel megküzdenie, mint a mai fiatal sztároknak. „Együtt érzek Kristen Stewarttal és Jennifer Lawren- ce-szel. Nem tudom, én hogy boldogultam volna, ha ekkora figyelem vetül a magánéletemre. Sőt, azt sem hiszem, hogy egyáltalán vágynék a színészi karrierre, ha most annyi idős lennék, mint ők.” Szerencsésnek tartja magát az alakja miatt, mégis úgy döntött, egészségesebben akar élni, ezért rendszeresen fog sportolni. A brit HELLO magazinnak azt is elárulta, a kedvenc viseleté a farmer és a póló; „a ruhatáram tele van olyan darabokkal, amelyeket niár tinédzser korom óta hordok. Persze eltetFilmjei közül: LUCAS (1986) BEETLEJUICE - KÍSÉRTETHISTÓRIA (1988) OLLÓKEZŰ EDWARD (1990) ÉJSZAKA A FÖLDÖN (1991) DRAKULA (1992) AZ ÁRTATLANSÁG KORA (1993) KISASSZONYOK (1994) A SALEMIBOSZORKÁNYOK (1996) KAMERA ÁLTAL HOMÁLYOSAN (2006) AZ INFORMÁTOROK (2008) STAR TREK (2009) A FEKETE HATTYÚ (2010) A DILEMMA (2011) tem emlékbe néhány jelmezt is a kedvenc filmjeimből. De még őrzöm a nagymamám ruháit is, ezek különösen értékesek számomra. Nagyon divatos nő volt a 20’-as években, és lenyűgöző darabokat hagyott rám.” A színésznő híres színésznők ruháit is gyűjti: van egy estélyije Audrey Hepburntől, és kincsként őrzi azt a ruhát is, melyben Claudette Colbert táncolt Clark Gable-lel az Ez történt egy éjszaka című 1934- es romantikus filmben, és azt a blúzt is, melyet Olivia de Havilland viselt az Elfújta a szél című filmben. Winona Ryder Winona laura horowitz néven született, apja zsidó, anyja orosz bevándorló családból származik. Mindketten írók, buddhista és „hippi” szellemben nevelték négy gyermeküket. Winona nevét egy minnesotai városról kapta, művésznevét Mitch Ryder rockzenész után vette fel. KÉTSZER JELÖLTÉK Oscarra, a Kisasszonyok című kosztümös film főszerepéért és Az ártatlanság kora című drámában játszott mellékszerepéért. 2001-BEN letartóztatták Beverly Misben nagy értékű bolti lopásért, és megvádolták illegális drogok fogyasztásával is. 3 év próbaidőre, 480 óra közmunkára, 11 ezer dolláros bírságra ítélték és elvonókúrára küldték. ÖT évvel később a Kamera által homályosan című drámában, nagy sikert aratva tért vissza a filmezéshez, Keanu Reeves és Robert Downey ]r. oldalán. partnerei közt voltak híres színészek, Charlie Sheen, Rob Lowe, Christian Slater, Johnny Depp, Gary Oldman, Matt Damon, és népszerű zenészek is. Két éve a környezetbarát kollekcióiról híres amerikai divattervező, Scott Mackinlay Hahn barátnője. Rengeteg csapás érte az elmúlt években claudia 40 Már főiskolásként mondogatta, hogy egyszer híres lesz, az egész ország meg fogja ismerni Sok nőt megvisel a negyedik X, de kevesen hiszik, hogy Claudi- ával is ez lenne a helyzet. Fantasztikusan néz ki, és mostanában csak mosolyogni látják őt ismerősei. Pedig gyakran nem volt vele kegyes a sors. Kemény próbatételeknek volt kitéve, de mindig felállt a padlóról. Ami a karrierjét illeti, Claudia nagy álma valóra vált. Egykori évfolyamtársai emlékeznek rá: már főiskolásként mondogatta, hogy egyszer híres lesz, az egész ország meg fogja ismerni. Ez a vágya teljesült. Huszonöt éves korától szerepel az egyik kereskedelmi televízióban. Igazán nagy népszerűséget, sikert A népszerű színésznő szebb, mint valaha a nevével fémjelzett show-ja hozott neki, majd a Big Brother vezetése. Ám göröngyös út vezetett idáig. 1988-ban rossz magaviseleté és számos igazolatlan órája miatt eltanácsolták a Kaffka Margit Gimnázium képzőművészeti tagozatáról. Huszonévesen egyebek mellett számítógépes tenyérjóslásból tartotta fenn magát. Majd esti tagozaton leérettségizett, elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, aztán pedig a Színművészeti Főiskolát. Egyszer elárulta, hogy már kislányként is állandóan szerelmes volt. Kislánya apjával, Gesztesi Károllyal mindent elsöprő, nagy szerelmet élt át, maguk sem gondolták, hogy egyszer vége lehet. Daróczi Dáviddal való kapcsolata miatt sokan támadták, azt pedig, hogy a szerelem tragikus véget ért, nehezen dolgozta fel. Később megint kapott hideget-meleget, amikor összeszűrte a levet egy nős kollégájával. A férfi végül visszament a családjához, de Claudia ezt jól tudta kezelni. Utána sokáig nem volt párkapcsolata. Állítólag most van valakije, és ettől van kivirulva, de részleteket nem tudni, nagyon óvja a magánéletét. Magánéleti problémáin mindig a munka segített. Isten éltessen, Claudia! ■ í