Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-13 / 162. szám

m nMFr.s ■MNmHMMMNHMMHMHHMBMBHMHnHHMHMHMnnHMH MARK CAVENDISH ■ ■4JI Mark Cavendish nyerte meg a Tour de France 13. szakaszát. Az összetettben eddig második Alejandro Valverde egy defekt miatt több percet veszített az éllovas Chris Froome-mal szemben, az üldöző Alberto Contador viszont egy percet hozott rajta. 2013. JÚLIUS 13., SZOMBAT Tour: Cavendish győzött, Valverde leszakadt HÍRSÁV Szuperkupa: a Győr először játszik döntőt labdarúgás A Debreceni VSC és a Győri ETO játssza ma este a Puskás Ferenc Stadionban a Szuperkupa döntőjét. A 20.30 órakor kez­dődő összecsapást az Ml élő­ben közvetíti. A Magyar Ku­pa döntőjét májusban meg­nyerő Debrecen korábban ötször nyert Szuperkupát, míg a bajnok győriek idén játszhatnak első alkalommal a díszes rófeáért. ■ R. G. Utánpótlástorna lesz a bonyhádi fürdőben strandfoci Utánpótlástor- nát rendeznek ma a bony­hádi fürdőben. A Bonyhád BFC, a Gyöngyös, a Siófok és a Csengele U15-ÖS, U17-es és U19-es NB I-es csapatai mé­rik össze tudásukat. Az első meccset fél kilenckor játsz- szák, a torna este hét órakor zárul - mondta el lapunknak Bölcsföldi Zoltán, az ese­mény szervezője. ■ R. G. Ronaldo Monacóban tárgyalt a jövőjéről labdarúgás Esetleges jövő nyári átigazolásáról tárgyalt az AS Monaco milliárdos orosz tulajdonosával Cristia- no Ronaldo, a Real Madrid portugál sztárja. A klasszist 2015 nyaráig köti szerződés a Reálhoz, amelyet a klub többszöri ajánlata ellenére sem hosszabbított meg. Ró­náidét a PSG és a Manches­ter United is hívja. ■ R. G. Ronaldo. A monacóiakat hívja? Jók az öregek a háznál labdarúgás Vayer Gáborral nem hosszabbítottak az atomvárosiak Tököli Attila lendületben. A paksiak rutinos támadójának egy éve még biztosan lesz az NB l.-ben. Kérdés, hogy jó vagy rossz lesz-e ez az egy szezon Éger László és Tököli Attila marad, Vayer Gábor viszont távozik az MVM Pakstól. A 36 éves csapatkapitánnyal nem számol Horváth Ferenc, a zöld-fehérek szakvezetője. Rónai Gábor „Szerettem volna egy évet még eltölteni itt Pakson, az volt a tervem, hogy ebből a klubból vonulok vissza, de sajnos nem így alakult.” Ezek voltak Vayer Gábor szavai azok után, hogy kiderült, a rutinos középpá­lyással nem számol a jövőben Horváth Ferenc, az atomváro­siak idén nyáron igazolt edzője. „Meglepett a hír, mert úgy éreztem, hogy jó teljesítményt nyújtottam az edzéseken, a felmérések szerint is remek erőállapotban vagyok. Most kényszerhelyzetbe kerültem, hiszen korábban kerestek Me­zőkövesdről, ám az újoncot azzal utasítottam vissza, hogy szerettem volna Pakson ma­radni. Most kicsit sértődött vagyok, nem esik jól a döntés, de igyekszem sportemberként megélni a történéseket. Igyek­szem csak a szépre gondolni, azokra a pillanatokra, amiket ettől a klubtól kaptam. A lel­kiismeretem tiszta, ami tőlem telt, azt mindig megtettem a csapatért, meglátjuk, merre so­dor az élet” - tette hozzá Vayer, aki hosszú évek légióskodását követően 2010-ben tért vissza Paksra. Az atomvárosi együt­tesben 86 mérkőzésen 15 gólt szerzett. Vayer tehát nem marad, a 36 éves Éger Lászlót és a 37 éves az is eldőlt, hogy Barczi Dávid nem öltözik lila-fehérből zöld-fehérbe. Bár a tehetséges támadót szerette volna leiga­zolni az atomvárosi klub, To- miszlav Szivics és a DVTK köz­belépett, Barczi pedig inkább a miskolciakhoz ment. „tetszett az is, ami Pakson fogadott, nagyon jól tudom, Tököli Attilát ellenben továbbra is zöld-fehér mezben láthatjuk. „Égerrel és Tökölivel egyaránt egy évvel hosszabbítottunk” - mondta el lapunknak Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője. A korábbi kilencszeres vá­logatott Éger a jelek szerint továbbra is alapembere lesz az MVM Paksnak, Tökölinek azonban minden bizonnyal egyelőre csak a kispad jut. Legalábbis erre engednek kö­vetkeztetni az eddig lejátszott edzőmérkőzések, amelyeken Éger rendre a kezdőcsapatban, pontosabban az első félidei csa­hogy Horváth Ferenc szakmai stábjában is tökéletes kezekben lettem volna, de valahogy dön­tenem kellett, és én a DVTK-t választottam. Horváth Ferenc és az ügyvezető, Haraszti Zsolt is sok sikert kívánt, jómagam is hasonlókkal búcsúztam tő­lük” - nyilatkozta Barczi a Nemzeti Sport Online-nak. patban kapott helyet, Tököli pe­dig csak a második játékrész­ben pályára küldöttek között szerepelt. „Tököli Attilával le fogunk ülni, elmondom neki, hogy mit várok tőle, és ha motiváltán áll hozzá a feladatokhoz, akkor tu­dunk majd együtt dolgozni” - ezt mondta lapunknak három héttel ezelőtti székfoglalójában Horváth Ferenc, s úgy tűnik, a rutinos támadó ezidő alatt meg­győzte a szakembert. Éger és Tököli hosszabbított, Lázok János pedig kitölti még hátralévő egyéves szerződését. A középpályás az elmúlt he­teket a bajnok Győri ETO-nál töltötte, s Pintér Attila, a kisal­földiek szakvezetője örömmel is látta volna csapatában. Csak­hogy a cserealapként szóba jö­hető Dudás Ádámra minden bizonnyal műtét vár, így pedig a paksiak visszarendelték Lá­zokot, aki már csatlakozott is régi-új klubjához. A Paks tegnap a szombathe­lyi a Király Kupán szerepelt. A beszámolót hétfőn olvashatják. Barczi Dávid a Paks helyett a DVTK-t választotta A Videotonnal egy csoportban az MVM Paks a Ligakupában a magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága mindegyik NB I-es és NB Il-es csapat nevezését elfogadta a Ligakupa 2013-2014-es kiírá­sára, majd elkészítette a cso­portok sorsolását. Mindegyik négyesbe két élvonalbeli és két másodosztályú csapat kapott besorolást. A 2011-ben győztes MVM Paks a sorozat legered­ményesebb klubjával, az eddigi hat kiírásból háromszor nyer­tes (az idén tavasszal viszont a Fraditól a döntőben 5-1-es ve­reséget szenvedő) Videotonnal, valamint az NB Il-es Kozár- mislennyel és Dunaújvárossal került egy négyesbe. A csopor­tokban oda-visszavágós alapon dől el a helyezések sorrendje. A LIGAKUPA 2013/14-ES SZE­ZONJÁNAK CSOPORTBEOSZTÁSA. A-csoport: Diósgyőri VTK, MTK Budapest, Kisvárda, Vasas. B-csoport: Balmazúj­város, Debcereni VSC, Mező­kövesd, Nyíregyháza Sparta­cus. C-csoport: Békéscsaba, Kecskeméti TE, Szolnoki MÁV, Újpest. D-csoport: Ceg­léd, Budapest Honvéd, Puskás Akadémia, Szigetszentmikló- si TK. E-csoport: Dunaújváros PASE, Videoton, Kozármis- leny, MVM Paks. F-csoport: Ferencváros, Győri ETO, Sop­roni VSE, Tatabánya. G-cso- port: Ajka, Gyirmót, Szombat- helyi Haladás, Lombard-Pápa. H-csoport: Siófok, Kaposvári Rákóczi, Pécsi MFC, Zalaeger­szegi TE. ■ R. G. A Ligakupa: 2011-ben a Paksé lett Bor és Csoknyai csapatban is dobogóra léphetett Universiade A paksi Atomerőmű SE két fiatalja három éremmel térhet haza a kazanyi Universiadéról A paksi bunyósok nyerték a kupa csapatversenyét Újabb éremmel gazdagodott a paksi cselgáncsozók érem­gyűjteménye a kazanyi Univer- siadén. Bor Barna és Csoknyai László is tagja volt ugyanis a magyar válogatottnak, ame­lyik a harmadik helyen zárta a csapatverseny küzdelmeit. A két paksi fiatal mellett Zám- bori Bence (66 kg, Honvéd-Ki- pex), Ungvári Attila (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), Vér Gábor (90 kg, Honvéd-Kipex) és Cirjenics Miklós (+90 kg, Honvéd-Kipex) volt tagja az együttesnek, amelyik fellépett a dobogó legalsó fokára. A ma­gyar „válogatott” a tizenhat kö­zött 4-1-re verte Csehországot, majd ugyanilyen arányban kikapott Dél-Koreától. A Nagy András és dr. Németh Endre által irányított nemzeti együt­tes így a vigaszágra került. Ott a mieink Kirgizisztánt győzték le 5-0-ra, a bronzmérkőzésen pedig 3-2-re múlták felül Len­gyelországot. A viadalon össze­sen huszonkét csapat indult. A judósok négy érmet - Joó Abi­gél aranyat, Bor Barna ezüs­töt, Csoknyai László és a férfi­csapat bronzot -, továbbá egy ötödik (Ungvári Attila), egy hetedik (Bor Barna, abszolút) és egy kilencedik (Baczkó Ber­nadett) szereztek az Universia- dén. A magyar egyetemi csapat összesen immár hat éremnél tart (egy arany, egy ezüst és Bor Barna és Csoknyai László edzésben - érmekkel térhetnek haza négy bronz), ebből négyet a ju­dósok gyűjtöttek. „Színvonalas Universiadét zártunk - értékelt a judósok csapatvezetője, dr. Németh End­re a judoinfo.hu szaklapnak. - Az oroszok az első csapatukat indították Kazanyban, számos olimpiai bajnok és ötkarikás érmes is megmérettette ma­gát Kazanyban. Ilyen komoly mezőnyben óriási fegyvertény, hogy ilyen remekül szerepelt a magyar egyetemi judováloga­tott. Az Universiadék történeté­ben sohasem nyertünk ennyi érmet, mindez azt bizonyítja, hogy a magyar judo továbbra is erős és a világ élmezőnyébe tartozik!” ■ R. G. ökölvívás A Torna legharco­sabb versenyzője lett Horváth Máté, a Paksi SE bokszolója, a különdíjat a II. Nemzetközi Harkány Kupán érdemelte ki a hétvégén. Az élményfürdőben megrendezett viadalon nyolc klub 42 versenyzője képvisel­tette magát, a csapatversenyt végül a paksi öklözök nyerték csupa döntős teljesítményük­nek köszönhetően, eredmé­nyek, serdülő: 1. Líbor Sándor (46 kg), 1. Horváth Jenő (68 kg), 2. Scháb Márk (59 kg), junior: 1. Kovács János (50 kg), ifjúsá­gi: 1. Kovács László (91 kg), 2. Benkő Norbert (81 kg), felnőtt: 1. Horváth Máté (81 kg), 2. Sár­közi Béla (60 kg). ■ H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents