Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-06 / 130. szám

2 2013. JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Jön a gépies nyelvtudás AZ OKOSTELEFONOKHOZ ha­sonló technikai hódítást vár­nak a jövőkutatók 2020-ra a tolmácsgépektől. Az új mód­szer szerint saját hangunkon beszélhetünk folyékonyan bármely idegen nyelven, és már elkészültek az első gépi szinkrontolmácsok, melyek Douglas Adams kultikus sci-fi regényében, a Galaxis útikalauz stoposoknakban leírtak szerint a fülünkbe dugva segítenek mindent megérteni, sőt, a közreműkö­désükkel eredeti hangsúlyok­kal válaszolni is tudunk. bizonyosan erre várt jó ideje egész Európa, mert az ango­lok a net és az amerikai fil­mek világhódítása révén nem is hajlandók másként, mint angolul megszólalni, a franci­ák, ha tudnak is más nyelve­ket, nemzeti érzésből kizáró­lag franciául diskurálnak, a görögök, olaszok, spanyolok pedig pusztán kényelemből egyáltalán nem tanulják meg mások nyelvét. más a helyzet hazánkban! Mi az elsők közt tettük köte­lezővé az átkosban az oroszt is, miközben a románok, szlávok és csehszlovákok óva­tosan mindig szinten tartot­ták az angol, francia, német nyelv iskolai jelenlétét. aztán elsők közt vezettük be a diploma feltételeként is két további nyelv ismeretét, be is sült több ezer oklevél itthon. A remélt eredmény mégsem maradt el, fiainknak ma már nem kell szégyenkezniük, ha kitántorognak a nagyvilágba, mérnökeink, tanáraink tö­kéletesen megértik például a szigetországi pubokban, hogy kinek mennyi sört kell csapolniuk. És a jövő így sem lesz sokkal könnyebb, azon például még gyúrni kell, hogy az angol és német gye­rekek legalább a mai szinten elfogadják a többdiplomás magyar bébiszittereket, hi­szen robottevékenységükre csak ráerősít, hogy füldugó­val és mikrofonon át társa­lognak. Mézes pénz nászajándékba esküvő A kávéskészlet kiment a divatból, internetről választanak r" Ma már nem divat háztartási gépet ajándékozni az ifjú párnak A fogyasztásból kalkulálható az ajándék összege Az esküvők dömpingjét él­jük a tavasz végén, a nyár elején. A meghívottaknak ott a dilemma, hogy milyen nászajándékkal kedves­kedjenek az ifjú párnak. A házasulandók manapság leginkább pénzre vágynak, de ha ezt is kapnak, sok eset­ben nem borítékban, hanem például mézesüvegben. Nyemcsok László A kanta- és edénykorszak már a múlté, korszerűsödtek a nász­ajándékok. Hunyadvári József 42 éve vőfély, 906 lakodalmat vezényelt le eddig, így képben van, miként is változtak a nász­ajándékok.- A ’60-as, 70-es években a vi­zeskanták, a kávéskészletek, a kávéfőzők, az edény- és pohár­készletek vitték a prímet - ma­gyarázta Hunyadvári József. - Két zománcos kantának, három fazéknak vagy lábosnak is örült az ifjú pár. Volt, hogy kaptak 8-10 egyforma ajándékot, a lakodalom után elkezdték másra cserélni, il­letve továbbajándékozták. Akko­riban, ha valaki kapott egy 12 ■ Két zománcos kantának, három fazéknak vagy lábosnak is örült az ifjú pár személyes étkészletet, az már csúcsnak számított. A 70-es évek végétől a ’80-as évek közepéig, végéig a kisebb háztartási gépek, eszközök kö­zül választottak a lakodalom­ba meghívottak. Kuktát, olaj­sütőt ajándékoztak, de olyan is előfordult, hogy családi össze­fogással egy Zsiguli kulcsát ad­ták át a menyegzőn. A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején már közművesített telek vagy falun egy kisebb ház is szerepelt a nászajándékok kö­zött. Divatba jött a hűtők, a fa­gyasztók, a műszaki cikkek aján­dékozása, de előfordult, hogy ér­tékes festményekkel lepték meg a menyasszonyt és a vőlegényt. Hunyadvári József kiemelte, ré­gebben nagyobb szerepe volt a keresztapának is, aki jellemzően a násznagyi feladatokat is ellátta. A keresztszülő végigkísérte ke­resztgyermeke életét, sorsát, és hunyadvári József elmondta, a nászajándékra szánt pénz ősz- szege több tényezőtől is függ. Ilyen a rokonsági fok, az, hogy mennyire közeli barát a meny­asszony vagy a vőlegény. Számít az is, hogy a házasulandók csa­ládja mit és mennyit adott egy­koron a mostani vendégeknek, azok gyerekeinek a lakodalmu­kon.- kalkulálható a fogyasztás is, nem nehéz kiszámolni, ma­napság mennyibe kerül bizo­nyos kereteken belül egy lako­dalmi menü - magyarázta Hunyadvári József. - Természe­tesen a gyerekekre kisebb ösz­szeget kell számolni. Tapaszta­lataim szerint egy „közepes” vendégnek a családjával együtt 20-30 ezer forint alatt nem illik nászajándékot adni. Ehhez jö­het még a menyasszonyi tánc. Sok esetben a meghívó átadása­kor közük a jegyesek, hogy fize­tős vagy nem fizetős a menyasz- szonytánc. Ha nem fizetős, ak­kor ennek az összegét is be kell tervezni az „alapösszegbe”. Egy­re inkább divatba jött, hogy menyasszonytánckor a szitába nem pénzt, hanem sorsjegyet, kitöltött lottó ellenőrző szelvé­nyét teszik. Ha bejönnek a szá­mok, az ifjú páré a nyeremény. az esküvő kiemelt eseménynek számított. Előfordult, hogy ő ren­delte meg a lakodalomra az ösz- szes tyúkot, tortát vagy a lako­mára egy sertést ajánlott fel. A ’90-es évek közepétől a pénz vált a legkedveltebb nász­ajándékká, mármint a házasu­landók részéről. Hunyadvári Jó­zsef elmondta, nem egy pénzké­rő versikét faragott. Nagy-Wolf Tünde esküvőszervező hozzá­tette, manapság sokszor már a meghívóban is szerepel, hogy pénzt szeretne ajándékba az ifjú pár. A vendégek többsége ugyanakkor azt szeretné, ha évek, évtizedek múlva is emlé­kezne arra a házaspár, hogy mit kapott tőlük. A borítékban át­vett pénzt elköltik, az nem ma­rad meg az emlékeikben.- Áthidaló megoldásként „nehezített formában” adják át a pénzt a vendégek - ecsetelte Nagy-Wolf Tünde. - Ilyen, hogy ■ Áthidaló megoldásként „nehezített formában” adják át a pénzt avendégek az ifjú párnak szánt összeget száz- és kétszáz forintosokban mézesüvegbe teszik, így amíg kibányásszák a pénzt, biztos sűrűn emlegetik az átadókat, és évek múltán is emlékeznek rájuk. Divatba jött, hogy lufi­ba, szerpentinek közé rakják a pénzt, és a nagy durranás is örökre emlékezetes marad. Elő­fordul, hogy a kollégák, barátok által felajánlott, borítékokba ra­kott pénzt a lakodalom helyszí­nén elrejtik, és a házasulandók­nak csak egy térképet adnak át, ennek alapján kell megkeresni a borítékokat, és az adott állo­máson valamilyen feladatot is teljesíteniük kell. Az esküvőszervező elmond­ta, egyre népszerűbb, hogy nász­ajándékokra specializálódott web-shopokból állít össze kíván­ságlistát a menyasszony és a vő­legény. A vendégek ezekre klik- kelhetnek, és ha már valaki meg­előzte az Uletőt az adott ajándék­nál, jelzi a program. így nem pénz az ajándék, de olyan dolog, amire szüksége van a párnak. Mivel manapság már hosszú ide­je együtt élnek a házasság előtt a házasulandók, a konyhai és la­kásfelszerelésük adott, így ezek kimentek a nászajándékdivatból. Elegendő, ha a szülő ludja, hogy a gyerek egy csoda szekszárd - Kell-e nevelni? - | tette fel a kérdést dr. Palaczky Mária - hiszen oly' sok helyről hallani, hogy nincs erre szük- ( ség. Holott nagyon is van, hi­szen a gyerekeknek szükségük van ésszerű szabályokra, hogy ezek behatárolásával együtt­működésre bírhassuk őket. A gyermekorvos, gyermek­pszichiáter az egyetemi karon tartott a témában a minap elő­adást, mely egyben a Családi Május programsorozat lezárása ) is volt. Dr. Palaczky Mária azt is kiemelte, a gyerekekre a j legkorábbi időszakban lehet J a leginkább hatni, melynek egyik fontos eszköze a mese­mondás. Ez a későbbi években is nagy jelentőséggel bír, hi­szen a kicsik ezeken keresztül tudják megélni, illetve kiadni magukból a napi történése­ket. A nevelés egyébként már az anyaméhben elkezdődik, hiszen nagyban befolyásolja | a magzat viselkedését, ha az anyuka stresszes környezetben él, vagy ha harmóniában van önmagával. A közel 2 órás előadás során rengeteg hasznos információt sajátíthattak el a résztvevők, az egyik ezek közül, hogy a csa- j ládi hierarchiában az apának kell felül lennie, így fontos az is, hogy az anyuka ne sajátítsa ki magának a csemetéjét. Ez tesz ugyanis a legjobbat a ki­csik személyiségfejlődésének. Ugyancsak lényeges, hogy ne kezeljék őt úgy a szülők, mint valami csodát, mert az vissza­vág az óvodában, ahol ő is csak j egy lesz a sok közül. Természe- | tesen minden gyerek más, és j ha már kiskorban látszik, hogy nem megfelelő a viselkedésük, érdemes családterapeutához fordulni. ■ M. Á. Dr. Palaczky Mária az előadáson Ötszázan csak a határidő napján kértek adónyomtatványt bevallása NAV levélben figyelmezteti a mulasztókat - nem árt komolyan venni, mert még elkerülhető a bírság dél-dunántúl A régióban 306 533-an teljesítették határ­időre az adóbevallásukat, mint­egy ötvenezerrel kevesebben, mint az elmúlt évben - hangzott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minapi sajtóbeszélgeté­sén Pécsett. Mint Huber Éva, a NAV régiós főigazgatója kiemel­te, a különbség adódhat az em­berek jövedelmi viszonyának változásából, ugyanakkor várha­tóan jelentős azoknak a száma is, akik elmulasztották teljesíte­ni kötelezettségüket. A számo­kon változtathat, hogy június 10-11-e a munkáltatói adóbeval­lások beérkezésének határideje.- Rendkívüli jelenség volt, hogy a pécsi központi ügyfél­szolgálaton a határidő lejártá­nak napján több mint ötszáz be­vallási nyomtatványt vettek fel, arról nincs tudomásunk, hogy a dokumentumokat le is adták-e aznap - mondta a főigazgató. A bevallást elmulasztók még a közeli hetekben számíthatnak arra, hogy felszólító levélben ke­resi meg őket a NAV. Akik erre sem reagálnak, azok 100-200 ezer forintos bírságra számíthat­nak. Érdeklődésünkre kiderült, hogy a késedelmes bevallókat viszont nem szokta büntetni a hivatal. Az idei esztendőben lényege­sen visszaesett a visszaigénylő ügyfelek száma - részben en­nek is tudható be, hogy azok az A NAV ügyfélszolgálatán: sokan azért időben léptek adózók, akiknek fizetni kellett, a legutolsó pillanatig halogatták bevallásuk benyújtását. A visz- szaigénylők, amennyiben hiány­talan és hibátlan a benyújtott be­vallásuk, az átvételtől számított harminc nap múlva számíthat­nak pénzük kiutalására. Idei fejlemény, hogy a régió adózói közül egyre többen éltek a könnyítést jelentő részletfize­tés kedvezményének lehetősé­gével. Mint elhangzott, a meg­szűnő kedvezmények miatt nőtt a még befizetők száma, akik 150 ezer forint alatt kérhették a hathavi részletfizetést. Bár még nincsenek végleges adatok, idén megnövekedett az egyszázalé­kos felajánlások száma. ■ K. E. Papír nélkül is megy érdekes régiós tapasztalat, hogy az ügyfelék csaknem fele választja már az elektronikus adóbevallás lehetőségét. Minta NAV illetékesei elmondták, so­kan döntenek úgy, hogy a hiva­tal honlapján, a javító program segítségével töltik ki bevallásu­kat, majd azt kinyomtatva nyújtják be. Számukra ajánlják, hogy az elektronikus ügyfélka­pun regisztrálva a későbbiek­ben kizárólag e-bevallást nyújt­sanak be. Ez a papírkímélő megoldás otthonról, kényelme­sen megtehető, a regisztráció a NAV pécsi és vidéki városi ügy­félszolgálatain is megtehető.

Next

/
Thumbnails
Contents