Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-05 / 129. szám

2 2013. JÚNIUS 5., SZERDA KÖRKÉP Felejthetetlen ünnepnap nem rajongok különösebben az ünnepnapokért. Számom­ra nem attól és csak azon a napon fontos egy esemény, amikor a naptárban piros­sal van jelölve. Nem vagyok büszke rá, de az otthoniak már megszokták, hogy haj­lamos vagyok elfelejteni je­les családi évfordulókat. És olyan is van, hogy csak né­hány nappal (héttel) később adom át azt az ajándékot, amit már jó időben beszerez­tem, akkor, amikor éppen eszembe jutott az adott ese­mény közelsége. Az a baj, hogy szemlátomást nem csak én szenvedek ilyesfajta sze­nilitásban, hanem gyakran Magyarország is. Vannak dolgok, amelyekre csak na­pokkal, hetekkel később, esetleg négy év elteltével vetődik fény. Emiatt vannak, akik krokodilkönnyeket hul- lajtva bánkódnak, mások viszont kifejezetten örülnek annak, hogy az információ köztudatba kerülése a házi rétestésztát meghazudtolva, szinte a végtelenségig nyúlt. persze nem teszem itt a nai­vat, tudom, hogy mindennek megvan az ok-okozati össze­függése. A választási hajrá­ba érve pedig még inkább igaz lesz ez a megállapítás. Orrvérzésig hallgathatjuk majd az ilyen-olyan be­jelentéseket, állításokat és azok cáfolatait. Merthogy sajnos kevés olyan téma van, amiben a választási vonal­hoz felsorakozó politikusok egyetértenének. Ez alól csu­pán néhány kivételt lehet említeni mostanság, például a pártok működési támoga­tását. szóval, jó lenne - már csak az ország szempontjából is - ha a mindennapokban több, más területet is érintő kompromisszumos döntés születne a Parlamentben. Ennek folyamatos megléte lenne csak az igazi ünnep, olyan, amelyet nem felejt el egykönnyen a magyar vá­lasztópolgár. Kevesebbért képviselnek? parlament Akár idéntől megszűnhet a választókerületi pótlék Ülést tart az Országgyűlés: hamarosan kevesebb pénzt kaphatnak majd a dél-dunántúli honatyák is PÉCS-SZEKSZÁRD-BUDAPEST Az új összetételű Országgyűlés tagjai 2014-től mindenkép­pen kevesebb pénzt visznek majd haza a mostani képvise­lőknél, elképzelhető azonban, hogy a jelenlegi honatyák is elbúcsúzhatnak javadalmuk egy részétől. Máté Balázs Zárószavazás előtt áll az Or­szággyűlésben az a keresztény- demokrata javaslat, amely egy A ház tagjai, ha akarnak, le­mondhatnak a benzinkártyá­ról: ebben az esetben a közös­ségi közlekedés költségeit térí­tik meg számukra, vagyis busz- szal, vonattal is járhatnak Bu­dapestre. a törvény szerint 2014-től a képviselők választókerületük­ben a tevékenységük ellátására alkalmas irodára jogosultak, ezt az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk. emellett az összes képviselő mobiltelefon-költségét kifizetik havonta a mindenkori minimál­már elfogadott törvénnyel szem­ben nem a következő ciklustól, hanem azonnal bevezetné a képviselők számára eddig járó választókerületi pótlék helyett az üzemanyagkártyarendszert. Ez azt jelentené, hogy havonta több százezer forinttal vihetné­nek haza kevesebbet a Ház tag­jai. A dél-dunántúli képviselők választókerületi pótléka (ami annak függvénye, milyen mesz- sze laknak a fővárostól) 400 ezer és 626 ezer forhit között alakul. Ezt válthatja fel a névre szóló üzemanyagkártya, amit bér (ez ma 98 ezer forint) har­mincszázalékáig, és a készülé­keket is az Országgyűlés hiva­tala biztosítja nekik. az országgyűlési képviselők számára alapdíjuk hetvenöt százaléka erejéig fizette az ál­lam a munkájukat segítő asz- szisztensek vagy egyéb alkal­mazottak bérét, ez a keret 2012 szeptemberétől duplájára, brut­tó 347 850forintra emelkedett. Az összeget újabb alkalmazot­tak felvételére, vagy a jelenlegi bérének emelésére használhat­ják fel a képviselők. évente töltenének fel az üzem­anyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható árak figyelembevételével. A vidékieknél a felhasználható üzemanyag mennyiségét az ha­tározza meg, hogy lakóhelyük milyen távol van a fővárostól: a legtöbb, 5500 kilométerre ele­gendő üzemanyag azoknak jár, akik több mint 300 kilométerre laknak Budapesttől. A dél-du­nántúli honatyák ennek alapján évente mintegy másfél millió fo­rintot kapnának tankdlá&át*- A következő ciklusban ezt mindenképpen bevezetik, és a ezt megelőzően hathavi tisz­teletdíjat kapott az összes, az Országgyűlésből kiesett kép­viselő. A már elfogadott tör­vény viszont ezzel szemben úgy rendelkezik: ha egy képviselő megbízatása a ciklus végén megszűnik (tehát nem választ­ják meg ismét), még további há­rom hónapon keresztül a tisz­teletdíjának előző háromhavi átlagával megegyező összegű ellátásra jogosult, és kérelmére ezt a pénzt akár egy összegben is megkaphatja a törvényho­zástól búcsúzó honatya. képviselők javadalmazásának további szabályait is átalakítják. A 232 ezer forintos tiszteletdíjat bruttó 750 ezer forintos juttatás váltja fel, a bizottsági munkáért viszont nem jár pénz. A mostani, havi 116 ezer forin­tos lakhatási támogatás helyett pedig a parlament hivatala biz­tosít majd legalább 35, legfeljebb 50 négyzetméteres lakást, vagy havonta maximum 187 ezer fo­rintért hotelszobát azoknak, akik nem rendelkeznek lakással a fővárosban, és közeli hozzá­tartozójuknak sincs ilyen ingat­lanuk. ezen nem, azon viszont változ­tatna a kormánypárti módosító javaslat, hogy a jövőben ne a megválasztásuk napjától kap­janak fizetést a honatyák, ha­nem attól a dátumtól kezdődő­en, amikor letették a képviselői esküjüket. Mivel a kettő között akár több hét vagy - szélsősé­ges esetben - akár hónap is el­telhet, ezért ez a változtatás szintén több százezer forinttal csökkentheti összességében az országgyűlési képviselők a ko­rábbiaknál amúgy is kevesebb javadalmát. Nem verik ököllel az asztalt, a békés megegyezés hívei a MÉSZ vezetni PAKS Családi programmal ünnepelte létrejöttének 20. év­fordulóját a paksi atomerőmű váltóműszakos dolgozóit kép­viselő szakszervezet. A Műsza­kos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetét (MÉSZ) azért hív­ták életre, mert úgy gondolták, hogy így sokkal inkább tudják képviselni speciális érdekeiket. Az eltelt húsz évben nem volt hangos az atomerőmű a MÉSZ és a menedzsment közötti vi­táktól, kulturáltan kezelték az esetleges konfliktusokat. Ham­vas István vezérigazgató sze­rint kezdetektől jó partnerük a szakszervezet, amely elősegíti a munkabéke fenntartását, a termelés és a biztonság meg­tartásához szükséges feltételek létrejöttét. Jobb, ha szervezet­ten lépnek fel a dolgozók érde­keik védelméért, hangsúlyozta a vezérigazgató, aki emléklapot adott át a jelenlévő alapítóknak, illetve a jubileumi ünnepség keretében rendezett horgász­verseny legjobbjainak. Az ez alkalomra készített hatalmas tortát - amit MÉSZ embléma díszített - Bodnár Péter vezér­igazgató-helyettes szegte meg. Az egész napos gazdag progra­mot az Apostol koncertje zárta. Berkes Sándor, a MÉSZ el­nöke azt mondta, szerinte a jó szakszervezet nem arról ismer­szik meg, hogy harcosan veri öklével az asztalt, legalábbis ők nem ezt a politikát követik. Sok­kal inkább a szakmai megalapo­zottságot r Jogi, közgazdasági, pénzügyi szakértők segítenek a felkészülésben, ez ad maga- biztosságot - húzta alá. Mint mondta, jó a kapcsolat az erőmű mostani vezetésével, és jó volt az ezt megelőzővel is. ■ Vida T. Hamvas István mondott köszöntőt Le is mondhatnak a kártyáról, mehetnek busszal Nem a megválasztásuktól járna Wass Albert-emlékművet avattak a nemzeti emlékhelyen összetartozás napja Mindannyiunk felelőssége, hogy újra büszke, magát számon tartó nemzetté váljunk tolna megye A nemzeti össze­tartozás napja alkalmából 2011- ben Trianon emlékhelyet, tavaly Horthy emlékművet, idén - teg­nap délután - pedig Wass Albert márvány emlékművét avatták Harcon, a Diófa csárda parkoló­jában létrehozott nemzeti emlék­helyen, a tulajdonos Nagy Lajos és családja jóvoltából. Az író-köl­tőt - aki ellen dr. Tóth Csaba At­tila műsorvezető szerint a nem magyarszívűek körében sokan ma is habzó szájjal tiltakoznak - dr. Bakay Kornél régész-tör­ténész professzor méltatta, aki Wass Albertet a legtragikusabb sorsú magyarként aposztrofálta. A megemlékezésen Potápi Ár­pád János országgyűlési képvi­selő volt a szónok. Többek között arról beszélt: eltérnek a vélemé­nyek, hogy a trianoni békeszer­ződést a külföldi hatalmak kény­szerítették ránk, vagy elkerülhe­tő lett volna, ha van sikeres nem­zeti összefogás. Szerinte mind a két álláspontban van igazság, de bárhogy is volt, ezt a napot, a magyar történelem gyásznapját már nem tudjuk semmissé ten­ni. Úgy vélte, felfoghatatlan, ami akkor történt, és ezt még mindig nem tudtuk feldolgozni. Ugyan­akkor nagyon jó döntésnek ne­vezte, hogy 2010-től június 4-én a nemzeti összetartozás napját ünnepelhetjük. Mint ahogy a kettős állampolgárságról szó­ló törvény adta lehetőséggel is A harci nemzeti emlékhelyen Wass Albert-emlékművet avattak mintegy négyszázötvenezren él­tek eddig világszerte. A honatya szerint mindannyiunk felelős­sége, egyben a XXI. század ki­hívása, hogy újra büszke, magát számon tartó, ne csak magyarul beszélő, hanem valóban magyar nemzetté váljunk. A harci programon közre­működött Vesztergám Miklós tárogatós, Sziki Károly színmű­vész, a kajdacsi dalkör, a kajda- csi Sarlós Boldogasszony Kórus, Szabó Rachel Éva, Számelné Ka­talin és műsort adtak a zombai iskolások is. Szekszárdon a művészetek házában zajlott a megemléke­zés, amelynek kezdetén diákok vonultak be történelmi zászlók­kal. Egyházi köszöntők után Ács Rezső, Szekszárd alpol­gármestere mondott beszédet. Trianont a világ legméltánytala­nabb csapásának nevezte, ami egy nemzettel valaha megtör­ténhetett, és amiről sokáig még beszélni sem lehetett. 2010-ben azonban, a nemzeti összetarto­zás napjáról hozott döntéssel, illetve a kettős állampolgárság lehetőségével sikerült valamit jóvátenni mindebből. Örömteli­nek nevezte, hogy Szekszárdon is már mintegy hatszázan tet­tek állampolgársági esküt. A megemlékezésen az egész­ségügyi szakképző iskola diák­jai műsorát is láthatta a közön­ség. ■ K. S. 1

Next

/
Thumbnails
Contents