Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-29 / 150. szám

2013. JÚNIUS 29., SZOMBAT ALMANACH 2013 - SZAKALY 5 MEGKÉRDEZTÜK Hisznek a geotermiában fenntartható jövő Nemrég minden közintézményt korszerűsítettek Milyen vállalkozásba érdemes fogni? Mivel megszűnt a Tamásival közösen alkotott társulás július elsejével az önkormányzat kezébe kerül az óvoda. Önállóan hozhat döntést a település TÖRŐ BALÁZS- Fiatal agrárgazda vagyok, növénytermesztéssel kezd­tem. Azóta vállalkozásomat állattenyésztéssel bővítettem. Besegítek a szüleim csalá­di gazdálkodásába, aratunk, szállítunk, szolgáltatunk. Saját cégem van, terményke­reskedelemmel foglalkozom, multinacionális cégekkel va­gyok kapcsolatban, így pró­bálok segíteni a környékbeü gazdáknak az értékesítésben. tornateremmé való átalakítása is annak érdekében, hogy ősztől ta­vaszig is lehetőség nyíljon spor­tolásra a községben. A temető be­járatát térkővel látják el, és tetőt kap a ravatalozó is. A munkákra mintegy 20 millió forintot nyert az önkormányzat nemrégiben. Bizonyára a fejlesztések is hozzájárulnak ahhoz, hogy a te­lepülés lakossága nem csökken, sőt mi több, egyre több fiatal költözik ide. Hamarosan pedig újból elérhető lesz helyben is a fogorvosi ellátás. A gond az volt, hogy olyannyira elöregedett a kezelő szék, hogy már nem lehe­tett használni, így a helyieknek az elmúlt fél évben a környező településekre kellett átjárniuk szakrendelésre. Ha minden jól megy, őszre vagy megjavíttat­ják, vagy újat vesznek helyette. Bár a szó hagyományos értel­mében vett munkalehetőségek­ből nincs dömping Szakályban sem, a Start munkaprogram sokaknak biztosít állást. A me­zőgazdaságiban például 30-an tevékenykednek annak érdeké­ben, hogy a helyieknek friss és olcsó étel kerüljön az asztalára. A programon belül nemcsak zöldséget és gyümölcsöt termel­nek, hanem disznókat is tarta­nak. Nemrég pedig pályázati pénzből pincét vettek, szőlőbir­tokkal együtt. VARGA KÁROLYNÉ- Nekünk családi vállalkozá­sunk van, állattenyésztés és növénytermesztés a fő pro­filunk. Ezzel foglalkozunk már harminc éve, és időköz­ben a fiúnk, aki most 18, és a lányunk, aki pedig 15 éves, ugyancsak csatlakozott hoz­zánk. Ők a gépek- illetve az állatokkal körül serényked­nek leginkább. Reményke­dünk benne a párommal, hogy a gyerekek később is megmaradnak ennél a szak­mánál. PADDI ANNA- Növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalko­zunk, ami egyáltalán nem jelent gondot, hiszen min­denkinek megvan a maga piaca. Kitartó munkával pedig bármit el lehet érni, amit az ember szeretne. Nálunk szintén kiveszik a részüket a gyerekek a munkából, a két tizenéves fiú már tevékenyen részt vesz, a kislányunk egye­lőre azonban csak külső szemlélő. Kicsi a bors, de erős - tartja a mondás, mely Szakállyal kapcsolatban is megállja a helyét. Az önkormányzat mind több támogatást csíp meg, melyek segítségével szépen fejlődik a település. Molnár Ágnes Az esős idő érkezése ellenére is hívogatóan köszöntötte az em­bert a falu, ahol a kora délutáni csendet egy gólya kelepelése, és a jégkrémes autó szólamai tör­ték meg. Az önkormányzat fa­lain belül viszont lázas munka folyt, a kezdődő beruházások mellett ugyanis több változás is végbe megy a településen. Mivel megszűnt a tamásival közösen alkotott óvodatársulás, júüus elsejével az önkormány­zat kezébe kerül az óvoda. Nem közösködnek más községekkel, sőt mi több, kiélvezik a helyzet előnyeit, hogy ezentúl önállóan hozhatnak döntéseket az intéz­ménnyel kapcsolatban. Az ovi­ba 55 helyi kisgyermek jár. Törő Péter polgármester úgy nyilatkozott, bíznak benne, hogy az anyagi feltéte­lek stabilizálásával többféle lehetőség lesz az óvónő kezében, ami vár­hatóan még pozitívabban hat majd az iskolai előkészítésre is. Nemrég igen jelentős összeget nyert Szakály az intézmények korszerűsítésére, mely az óvodát is érintette. Tavasszal új nyílá­szárókat és teljes hőszigetelést kapott az épület, a fűtését pedig geotermikusra cserélték. Az em­lített korszerűsítések minden közintézményben megtörténtek. A környezetbarát beruházás a várakozások szerint 5 év alatt térül meg. Az óvoda udvarába gumiszőnyeget helyeznek el, és lecserélik a régi játékokat is. Ezen kívül is volt több ered­ményes pályázata az önkormányzat­nak az utóbbi idő­ben. Mindez annak a 4 személynek kö­szönhető, akik segí­tettek a beadványok megírásá­ban, név szerint Ulbert Andre­ának, Niklné Győré Erikának, Puskásné Müller Mónikának és Stankovics Krisztinának. A folyamatban lévő munkák közé sorolható a sportöltöző ki­alakítása a pályán, ahol a tetőt, a vizes blokkot és a nyílászáró­kat kicserélték. Emellett folya­matban van a régi mozihelyiség ■ Négy embernek köszönhető a si­keres pályázati munka Mind nagyobb területen termelnének Nagy szükség lenne a szennyvíz- hálózat kialakítására is a község­ben, a beruházás azonban még a jövő zenéje. Az ehhez szükséges, lakossági hozzájárulási díj ugyanis magas, így még csak az előzetes egyeztetések folynak a helyiekkel. Erre is, ahogy minden más fejlesztésre pályázatoknak köszönhetően nyílna lehetőség, így az önkormányzat a jövőben igyekszik az eddigieknél is több támogatást megcsípni, hogy mi­nél élhetőbb legyen a település. Szintén tervezik, hogy kiterjesztik mezőgazdasági programot, hogy nagyobb területeken termelhesse­nek, és a gépparkot is szeretnék korszerűsíteni - mondta el Törő Péter polgármester. Törő Péter pol­gármester Esküvőkre harangoznak renoválás Megtámogatják az épületet a ceremóniára Sokéves álma teljesült most a nyugdíjasoknak Igencsak rossz állapotban van a helyi templom, melyet az utóbbi 20 évben nem volt mód felújítani. Bár az önkormány­zat folyamatosan rendben tart­ja a környékét, ennél többet jelenleg nem tehetnek a reno­válás érdekében. Közadako­zásnak köszönhetően néhány évvel ezelőtt le tudták cserél­ni a templom tetejét, ám jóval nagyobb volumenű beruházás szükséges ahhoz, hogy leg­alább az állapotát meg lehes­sen őrizni. Az egyházközség pont a legjobbkor nyert erre a célra 5 millió forintot, mely re­mélhetőleg legalább arra elég lesz, hogy a falakat megerősít­hessék. Á 15. századi, római Ráfér a felújítás a templomra katolikus templomban min­den vasárnap van Istentiszte­let, amelyre Hőgyészről jár át a pap. A felújításnak azonban most más apropóból is létjogo­sultsága lenne. A nyár folya­mán 3 esküvő is lesz itt, ami ritkának számít a községben. Annak érdekében, hogy az ifjú pár minél szebb körülmények között mondhassa ki a boldo­gító igent, az önkormányzat felújítja a kultúrházat, ahol az egyházi mellett a polgári cere­móniák is megtarthatók. - Itt hamarosan meg is kezdődnek a munkák, melyek során lefes­tik az épületet, és megtörténik a parkrendezés is - mondta Tö­rő Péter polgármester. Tíz éve már, hogy működik a községben a nyugdíjas szerve­ződés, ám mindezidáig nem volt lehetőség arra, hogy papíron is klubnak nevezhessék magukat.- Az önkormány­zat illetve a jelen­legi polgármester kemény harcokat vívott azért, hogy bejegyezzenek min­ket, ám megérte, néhány hónapja már hivatalosan is klub lettünk- mesélte Rapatyi Magdolna. A szervezet alelnöke ennek fon­tosságát azzal magyarázta, hogy így már lehetőség nyílik arra, hogy különböző célokra pályá­zatot nyújthassanak be, és némi támogatásra tegyenek szert. Sze­retnének menni ugyanis kirán­dulni, fürdőzni vagy éppen kul­turális programokon részt ven­ni. Magdolna a klub életébe is beavatott minket, mint mesélte, minden hétfőn ta­lálkoznak egymás­sal, és összetartó társaság lévén erre akkor is sort keríte­nek, hogyha piros hó esik. Negyedévente pedig zenés-vacsorás össznépi mulat­sággal ünnepelik azokat, akik­nek az elmúlt időszakban volt a névnapjuk. A klubnak énekkara is van, mellyel gyakorta lépnek fel helyben és vidéken, ilyenkor hagyományőrző szakályi népda­lokat énekelnek. ■ Már pályázhat­nak is a szabad­idős tevékenysé­gekre SZAKÁLY HÍRSÁV Az összedőlés határán van már a plébánia jó ideje szeretné átvenni Szakály a plébánia kezelését az egyházközségtől, az ezzel kapcsolatos tárgyalások azon­ban még nem vezettek ered­ményre. A parókia mondhat­ni életveszélyes állapotban van, de az önkormányzat addig nem pályázhat a fel­újítására, ameddig nincs a tulajdonában. Kézműipari tevékenység indulna külföldieket is várnak a helyi fafaragó táborba, melyet min­den évben Törő György népi iparművész tart. A hét során azokat a szobrokat fejezik be a résztvevők, melyeket az elő­ző évben elkezdtek. Ezeket a templomkertben helyezik el Az önkormányzat felvette egy pesti kézműipari céggel a kap­csolatot, szeretnék, ha a régi óvoda helyén kézműipari tevé­kenység indulna. Fiatal növények díszítik a köztereket minden évben, tavasszal és ősszel is településszépítő munkába kezdenek a köz- foglalkoztatottak. A falu köztereit a virágok mellett évelő növényekkel, cserjékkel teszik még impozánsabbá, és idén még arra is gondot for­dítottak, hogy az idős fákat fiatal bokrokra, egynyári nö­vényekre cseréljék. A lakosság korösszetétele: Elérhetőségek Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal, Kossuth u.ll., tel.:74/588-078 ___________ Ügyfélfogadás: H: 8.00-16.00, Sze: &00-16.00,P: 8.00-12.00 Művelődési Ház, Fő út 16., tel.: 74/488-847, nyitva tartás: H: 8.00- 12.00,14.00-16.00, K: 8.00-12.00, Sz: 8.00-12.00,18.00-19.30, Cs: 17.00-18.30, P 18.30-21.00 Könyvtár, Szabadság utca 151/b, tel.: 74/588076, Nyitva tartás: Sze, P: 16.00-20.00 Háziorvos, Fő út 75., tel.:74/488163, H-P: 8.00-12.00 Védőnő, Fő út 76., tel.: 74/488317, H: 9.00-10.00, Sze: 9.00-11.00 AZ ÍRÁSOKAT MOLNÁR ÁGNES, A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A SZAKÁLYI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA.

Next

/
Thumbnails
Contents