Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-29 / 150. szám
2013. JÚNIUS 29., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR A pár milliós bevételt a legtöbb önkormányzat rendezvények szervezésére, a település idegenforgalmának élénkítésére fordítja Fizetnék, ha lenne ki után idegenforgalmi adó A barátok, ismerősök sem kapnak mentességet Elfogadták a közgyűlés észrevételeit szekszárd Elfogadta az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény felülvizsgálatáról és a módosítás jelenlegi állásáról szóló beszámolót tegnapi a megyei közgyűlés. A törvény felülvizsgálatához kapcsolódó egyeztetések során Tolna több véleményt is megfogalmazott, és az észrevételek többsége támogatást kapott. Például a 64.SZ. út főútként való visszasorolása, valamint Paks és Dunafóldvár kikötőként való megjelenése az Országos Területrendezési Tervben. A 61. számú Közép-magyarországi kerékpárút meghosszabbítása Dombóvárig jelenleg egyeztetés alatt áll. A közgyűlésen tájékoztató hangzott el Nemzeti Vízstratégiával kapcsolatos megyei javaslatról. Eszerint fontos lenne a települések közigazgatási határain belül működő vízitársulatok egységes törvényi szabályozása. Kiemelten kellene támogatni a víztakarékos öntözőrendszerek, illetve a vizek tisztítására szolgáló berendezések kifejlesztését. ■ V. M. A költségek csökkentése a célkitűzés ► Folytatás az 1. oldalról A közgyűléssel kapcsolatban az MSZP által elmondottakra Horváth István a következőt reagálta: a fürdő beruházás szükségessége igazolja magát, ugyanis folyamatosan több ezer vendég veszi igénybe a szolgáltatásait. A létesítmény bővítése szintén fontos, egyrészt a jelenlegi uszoda korszerűtlen technikája évente köze 80 millió veszteséget produkál, másrészt pedig nem felel meg a jelen kor követelményeinek. A kéményseprő vállat tevékenységét át kell szervezni, méghozzá, úgy, hogy a díjcsökkentés ne okozzon a vállalat működésében problémát. Célunk továbbá, hogy a családoknak minél alacsonyabb rezsiköltsége legyen. A Diákétkeztetési Kft-vel kapcsolatban pedig a következőt válaszolta Horváth István: a Kft. hatékonyabb szolgáltatásához közbeszerzést írnak ki, de lehetősége lesz a jelenlegi menedzsmentnek is javaslatot tenni. ■ V. M. A település költségvetésében nem nagy összeg az idegen- forgalmi adó, mégis a legtöbb helyen ragaszkodnak hozzá. A szálláshelyeken, hotelekben ellenőrzik is az ezekből származó bevételeket, de a magánlakásoknál már a hivatal is tehetetlen. Mauthner Ilona Az általunk megkérdezett emberek többsége hitetlenkedve fogadta a tényt, hogy az idegen- forgalmi adót azok után is fizetni kellene, akik barátként, távoli rokonként tartózkodnak pár napot, vagy hetet náluk. Például, ha valaki egy hétvégét mondjuk Fadd-Domboriban tölt - még akkor is, ha a vendéglátói a barátai, és nem fogadnak el pénzt a szállásért, sőt gondoskodnak is róla - éjszakánként és fejenként 320 forintot kell(e- ne) fizetniük a település kasz- szájába. De nemcsak az üdülőhelyeken van idegenforgalmi adó, bevezettek ilyet nagyközségben is, például Hőgyészen. Az adóosztályon kérdésünkre elmondták itt 410 forintot kell fizetni egy vendégnek, egy éjszaka után. Mióta bezárt a kastélyszálló, az ebből adódó bevétele a településnek jelentősen visszaesett. Havonta 5-6 főt jelentenek be, a vadászati szezonban ennél többet 25-30 főt. Tamásiban 300 forintot kérnek egy vendégéjszaka után és rendszeresen ellenőrzik is a szálláshelyeket, mondta Simonná Horváth Andrea az adóügyi osztály vezetője. Tavaly 4 millió forint körüli összeg folyt így be az önkormányzathoz. Csak ösz- szehasonlításként, az iparűzési adóból tavaly 290 millió forint volt a város bevétele. Bíznak abban, hogy a télen-nyá- ron üzemelő melegvizes fürdő idén majd több vendéget csalogat, mondta az osztályvezető, aki hozzátette, az idegenforgalmi adóból származó bevételt visszaforgatják a település kulturális programjaira. Tolnán és Szálkán viszont nincs ilyen jellegű adó. Az ember azt gondolná, örülnek ennek a helyiek, de Szálkán például a falusi vendéglátással foglalkozó Várfy Tibor elmondta, szerinte jó lenne, ha lenne idegenforgalmi adó, mert ebből az összegből olyan hasznos kiadványokat lehetne összeállítani, melyek népszerűsítenék Szálkát, és így talán még több vendég jönne ebbe a festői szépségű faluba. Faddon is így gondolkodnak a település vezetői. Fü- löp lános polgármester elmondta, 320 forintot kell a vendégek után fizetni éjszakánként, tavaly ebből 6,5 millió forint folyt be. Ezt az összeget rendezvényekre, a nyári fesztivál szervezésére, népszerűsítésére fordítják. Dombóváron és a hozzá tartozó Gunarason 300 forint az idegenforgalmi adó. Itt júliusban, augusztusban van a ■ Ön szerint helyes, hogy barátok után is kell adót fizetni? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: TE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. csúcsforgalom. A befizetést azzal igyekeznek megkönnyíteni, hogy a díjbeszedők járják az üdülőket, apartmanokat, vendégházakat és miközben ellenőrzik a vendégek számát, egyből lehet náluk fizetni is. Dunaföldváron is van idegen- forgalmi adó, tavaly ebből egymillió forint volt a bevételük. Németh lózsef panziós elmondta, fizetne ő szívesen ilyen adót, csak lenne vendégük. A külföldiek elmaradtak, a belföldiek meg nem jönnek. így van ez már második éve. Néha egy-egy vendégmunkásnak keresnek szállást, de nekik meg drága az ilyen panzió, mint az övék. Vendégéjszakák száma Tolna megyében 2006 153-362 2007 152.359 2008 157.515 2009 jjgí 160.509 2010 137.933 2011 , J 147.647 2012 (FORRÁS: KSH) 15&578 Az idegenforgalmi adó alapja és mértéke A települések vezetői maguk döntenek róla, hogy bevezetik-e. A törvény szerint adókötelezettség terheli azt, aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt. Mentességet élvez többek között a 18 év alatti fiatal, a gyógyintézetben vagy szociális intézményben ellátott beteg. Az adó alapja: minden megkezdett éjszaka után az önkormányzat által meghatározottösszeg. A Ksh kimutatásai alapján mintegy 10 800 vendéget, és több mint 21 700 vendég- éjszakát regisztráltak a megyében az első negyedévben. A vendégeké 26, a vendégéjszakáké pedig 25 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait. Megújul a védőnői tanácsadó és a falu központja beruházás Csak szigorú gazdálkodással tudják előteremteni a fejlesztésekhez szükséges pénzt Szedres azon szerencsés települések közé tartozik, mely szigorú, takarékos gazdálkodásának köszönhetően több elképzelését is megvalósíthatja. Megújul a védőnői tanácsadó, az orvoslakás, és szépül a falu központja is. Vállalkozók nélkül nem fejlődne ilyen ütemben a község. Az általuk befizetett adó, és az önkormányzat beosztó gazdálkodása okán látszik, Szedresnek van gazdája. Ez is a cél, illetve, hogy az itt élők és a látogatók örömüket leljék a megszépült, felújított közösségi terekben. - Ez sem tartozik majd a rossz évek sorába - állítja Kovács lános polgármester. - Elnyertük a lövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány támogatását, így teljesen megújul a védőnői tanácsadó. Már az ajánlatkérés szakaszába jutottunk, a 14 millió 654 ezer forintos beruházás 80 százaléka a pályázati pénz, a fennmaradó összeg önrész - tájékoztat a településvezető. És mivel a védőnői szolgálat egy épületben van az orvoslakással, célszerűnek látszik kívülről ez utóbbit is tataroztatni. A lakás új nyílászárókat kap, hőszigetelik és a kerítést is lecserélik. A felújítás 5,8 millió forintba kerül. A tanácsadóban ugyanakkor teljeskörű lesz a változás: nemcsak Kovács János polgármester az elektromos- és vízhálózat lesz új, de a fűtésrendszer, sőt, az eszközök, berendezések is. - Meghitt, barátságos környezetet szeretnénk teremteni, a kényelmet új babakocsi-, illetve biciklitároló és pihenő is szolgálja majd. Az önkormányzat arról is döntött, hogy a központban lévő parkot, ahol a régi játszótér volt, és ahol a II. világháborús hősök emlékműve áll, szintén felújítanák. A körülbelül ötmilliós beruházást a falu finanszírozza. A tervek szerint térköves sétányt alakítanak ki világítással, padokkal. Emellett a település vásárolt egy ingatlant, ahol az Egyesült Regionális Víziközmű Társulás szedresi igazgatóságának bázisát, így ügyfélszolgálatát építik meg. - Ugyanakkor nem fenékig tejfel a mi életünk sem. Eddig az önkormányzat a saját adóbevételének 50 százalékáig vehetett fel kormány engedély nélkül beruházási hitelt. Most, a megváltozott államháztartási törvény szerint csak 20 százalékig és legfeljebb tízmillió forintig. Túlzónak gondolom ezt a szigorítást, a bankok eddig is kellő biztosítékot építettek be a feltételek közé. Ez a döntés reális, jó elképzelések megvalósításának gátja lehet - véli Kovács lános. ■ B. K. A cikk megjelenését a Szedresi Önkormányzat támogatta. HIRSAV Körözött férfit fogtak el a rendőrök szekszárd Körözés alatt álló szekszárdi férfit fogtak el a rendőrök június 27-én a megyeszékhelyen. Az elfogás előzménye, hogy bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 3 ember egy vaskádat cipel az utcán. Az igazoltatás során derült ki, egyikük, K. Zoltán ellen a Szekszárdi járásbíróság körözést rendelt el e hónap 21-én. ■ 1.1. Javítja az ivóvíz minőségét a projekt siMONTORNYA Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Sió - Kapos Ivóvízminőség-ja- vító projekt. Az uniós támogatással megvalósuló nagyszabású program keretében Si- montornya, Pálfa és Tolnané- medi önkormányzata társult annak érdekében, hogy lakosságot egészséges ivóvízzel tudja ellátni. A munkálatok az engedélyeztetési eljárást követően szeptemberben kezdődnek el, és 2014. tavaszán fejeződnek be. ■ V. M. Intenzív gyérítésbe kezdtek tolna megye A dunai árhullám levonulásának ütemében végzik az árvízzel érintett területeken a szúnyogirtást. A szekszárdi térségben június 28-án kezdődött és július 7-ig tart a biológiai gyérítés, július 3-án hajtják végre a parti zónák nem védett területein a légi kémiai kezelést, valamint július 1-3. között a földi kémiai kezelést alkalmazzák a vérszívók ellen. Az időpontok az időjárástól függően változhatnak. ■ H. E. Az árvízi területeken irtanak Maradt a régi elnökség a Fideszben Tolnán TOLNA Tisztújító csoportülést tartott nemrég a Fidesz tolnai csoportja. A régi elnökség megkapta a teljes tagság támogatását, más jelöltek nem voltak. Appelshoffer Ágnes egyébként 2002 óta a csoport elnöke, Pirgi lózsef valamint Sziráki lános maradtak az alelnökök. ■ B. K. Még az idén megszépül a református templom szedres Megújul a szedresi református templom. Az egyházközség a Leader programban járt sikerrel, így 19,5 millió forintot fordíthat az épület renoválására. A munkával várhatóan még ebben az évben végeznek is. ■ B. K. %