Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-27 / 148. szám

2013. JÚNIUS 27., CSÜTÖRTÖK ALMANACH 2013 - REGÖLY 3 MEGKÉRDEZTÜK Miért fontos a veterán túraszakosztály? RIMÁI JÓZSEF- Első tulajdonosa vagyok egy D-Csepel 125-ös motor­nak, mely 1957-ben készült, és 1959 óta tudhatom a ma­gaménak. Úgy gondoltam, ha már ilyen kincs van a birto­komban, megmutatom má­soknak is, hogy valaha ilyen motort is gyártottak. Meg­alakulása óta tagja vagyok a klubnak, azóta több kiál­lításon is szerepelt a nagy becsben tartott, féltve őrzött motor, melyet magam szervi­zelek. LAKOS JÁNOS Nekem egy Jawa 250-esem van, melyet 1970-ben vett az édesapám. A motor azóta különdíjat is nyert. Baráti unszolásra két évvel ezelőtt felújítot­tam, és vettünk hozzá egy oldalkocsit. Én is az ala­pító tagok között vagyok, a célunk, hogy a régi idők kincseit mindmáig életben tartsuk. Emellett persze jó dolog egy olyan közösség­be tartozni, ahol egyezik az érdeklődési kör. GÁBRIEL ZOLTÁN- Nekem több veterán jármű­vem is van, köztük egy 1963- as Danuviával és egy '51-es Pannóniával. Ezek felújítá­sán folyamatosan dolgozom. Regölyben már 31 tagja van a szakosztályunknak, akik­kel folyamatosan szervezünk bemutatókat helyben, illetve elérhető közelségben a kör­nyéken. A szombati faluna­pon is nagy sikert arattak a kiállított motorok. Tizenegy kisdiák ballagott el idén a negyedik osztályból. Közülük ketten nyolc osztályos gimnáziumba, a többiek pedig általános iskolába mennek. Rátaláltak a járható útra előrelépések Kitartással minden követ meg lehet mozgatni A támogatásoknak hála előbb vagy utóbb minden szüksé­ges fejlesztést, felújítást el tudnak végezni a községben. A mindig vidám hangulatú polgármester pedig gondos­kodik arról, hogy derűlátása a helyiekre is átragadjon. Molnár Ágnes- Nem egyszerű ebben a nehéz gazdasági helyzetben lavíroz­ni - festette le Kövér István a község helyzetét. Éhnek dacára azonban vannak olyan állami programok, melyek segítségével ha kis lépésekben is, de szépen haladnak előre. Jelenleg 3 komo­lyabb fejlesztési irány van Re­gölyben, melyek közül kettőbe már bele is vágtak, egy pedig most fog elkezdődni - mesélte a polgármester. Az egyik ilyen a külterületi utak rendbetétele, melyhez már be is szerezték a grédert, más néven talajgyalut a start munkaprogramnak kö­szönhetően. Ennek segítségé­vel a hepehupás részeket újra simává lehet va­rázsolni. A mun­kák közben arra is ügyelnek, hogy lehetőség szerint minimálisan meg- döntsék az utakat, hogy elfoly­jon a csapadékvíz, és ne kelljen mindeht élőről kezdenfegy-egy nagyobb esőzés után. A több tíz éves talajgyalut néhány hét­tel ezelőtt vásárolta az önkor­mányzat bő 3 millió forintért, mellyel már akkor frissen neki is láttak a 84 kilométer hosz- szan elterülő földutak helyre- hozatalának. Ugyancsak nagy jelentőség­gel bír a községben a buhini út visszaszerzése is, melyet jóné- hány ciklussal korábban adott ki a kezéből az akkori vezető­ség. Az újbóli birtoklásáért foly­tatott harc már 15 évvel ezelőtt elkezdődött, és az erőfeszítéseket most siker koronáz­ta. Ennek gyümöl­csét leginkább az ott lakók érzik, hi­szen az évek során elhanyagolt úton csak gyalog lehetett közle­kedniük, autóval'nagyot kellett' kerülniük, hogy akár csak a bol­tig is eljussanak. - Az út helyre- hozatala ezen a héten kezdődik szemétszedéssel, majd társa­dalmi munkában megtörténik a gödrök betemetése, melyek olyan nagyok, hogy még a talaj- gyalu is elveszne bennük - tud­■ A buhini utat visszakapta és rendbehozza a település A támogatással biztosan megúsznák szárazon a már folyamatban lévő beru­házások ellenére is újabb és újabb fejlesztéseken gondolko­dik az önkormányzat. A torna­terem felújítására például már bedták a pályázatot, itt a nyílás­zárók, illetve a sportpadló cse­réjére lenne nagy szükség. Ez utóbbi már igen ramaty állapot­ban van. Ugyancsak igényelt a település támogatást az ivóvíz­minőségjavítására is, melyben az egészségügyi határérték fe­lett érhető tetten a nitrit és a nit­rát. Szükség van továbbá a ve­zetékes víz gerinchálózatának a cseréjére is, az ugyanis mára 60-as években is szolgálta a la­kosságot, és elöregedett az idők során. o tűk meg a polgármestertől. Ha ezzel elkészülnek, utána lehet bevetni a grédert. Az útnak a Szőlőhegyről érkező csapadék­víz elvezetésében is nagy sze­repe van, így a munkák után várhatóan a víz is a megfelelő „medrekben” folyik majd el. A harmadik fejlesztés a mű­velődési házat érinti majd, melyre a Regölyért Egyesület 23 millió forintot nyert. Ebből az épület jó része új köntösbe öltö­zik, és a munkálatok tüstént el is kezdődnek, ahogy meglesz a szerződés. Az összegből komp­lett nyílászárócsere és külső szigetelés valósul meg, továbbá megújul és másik helyre költö­zik a vizes blokk. Kövér István polgármestertől megtudtuk, ez utóbbira azért volt szükség, mert a dugulások állandó gon­dot okoztak a rendezvényeken. A beruházás elkezdését au­gusztusra, legfeljebb szeptem­berre tervezik. Ez a rendezvé­nyek közül a szüreti bált érinti majd, így abból valószínűleg most utcabál lesz. Ha a felújítás előbb kezdődik, akkor a len­gyel testvértelepülés delegáció­jával szervezett programoknak is más helyszínt kell biztosí­tani. Erre azonban alkalmas lehet az óvoda épülete illetve udvara, és az idősek klubjának nagyterme is. Szent György, gyalogosan műemlék A lóra már nem sikerült elég pénzt gyűjteni A második elszármazottak találkozójára készülnek regöly egyik nevezetessége és egyben különlegessége a Szent György szobor, melyet a meg­szokottól eltérően gyalogosan, és nem lóháton látni. Ennek az az oka, hogy a műemlékre a századforduló után kivándo­rolt, egykori falubeliek gyűj­tötték össze a pénzt. Azonban nem sikerült akkora összegre szert tenni, amelyből a lovat is meg lehetett volna formázni, magyarán csak Szent Györgyre futotta. A lovagok, fegyverkovácsok, lovaskatonák és vándorlegé­nyek patrónusa a település védőszentje is egyben, ezért esett a választás Szent György­re, aki sárkányölőként vonult Egyedülálló a szobor be a történelembe. A szobrot néhány évvel ezelőtt felújította az egyházközség, mely által a kezébe új lándzsa került, és a műemlék környezete is meg­szépült. Szent Györgytől nem messze található az imaház, mely egy 18. századi, barokk egyhajós ró­mai katolikus templom. Ennek megfelelően a helyiek többsége ezt a vallást érzi magáénak, az aktívnak mondható közösség rendszeresen jár a vasárnapon­ként tartott misére, melyet a ta­másiból érkező Hegedűs János atya tart. A templom is fel lett újítva néhány évvel korábban, a komplett restaurálás során az oltárkép is renoválva lett. Összeférhetetlenség miatt volt szükség a Regölyért Egyesület tisztújítására, melynek koráb­ban Kövér István, a község je­lenlegi polgármestere volt az elnöke. Ä civil szer­vezet élére most Stallenberger Zol­tánná, Böbe került. Az egyesület 2007- ben alakult azzal a céllal, hogy őrizze a hagyo­mányokat, ápolja a szellemi és művészeti értékeket, fejlessze a helytörténeti, honismereti moz­galmat, valamint az egészséges életmódra sarkallja a helyieket. Az önkormányzattal közö­sen szervezik a hagyományos falunapokat, azaz a Pereckalács Fesztivál és Veterán Gépjár­mű Találkozót, ami épp most szombaton volt, valamint a len­gyel testvértelepülésükkel való programokat is. Chludowoból augusztusban ér­kezik egy csoport Regölybe, a helyiek pedig éves váltás­ban szóltak ki utaz­ni hozzájuk. Szintén közösen hívják élet­re az önkormányzattal a Ha­gyományos Szüreti Felvonulást is. Az egyesület vezetőjétől megtudtuk, jövőre adják át Bognár Múzeumot és Tájházat, és már javában zajlanak az elő­készületek a 2. elszármazottak találkozójára is. ■ Jövőre nyitja meg kapuit a Bognár Múzeum és Tájház Helyben termelt javak kerülnek az asztalokra összesen huszonegyen, 18 nő és 3 férfi dolgozik a mező- gazdasági programban, ezzel elősegítve, hogy olcsó és jó minőségű étel kerüljön a helyiek agztalára. A települé­sen mintegy 80 főre főznek nnaponta. A nyári gyermek- étkeztetési program is bizto­sított a leghátrányosabb hely­zetű gyermekek számára. Nyolc község lépett be az óvodatársulásba átszervezték a faluban az óvodatársulást, mivel Ta­mási kilépett. Regöly csatla­kozott a diósberényiekhez, Keszőhidegkút pedig hoz­zájuk, ami azt jelenti, hogy szeptembertől már ez utóbbi településről is ide járnak át az óvodások. A kiterjedt tár­sulásnak az említett közsé­gek mellett Miszla, Varsád, Udvari, Szakadát és Szárazd is a tagja. Informatikust vesz fel a közös hivatal nagy szükség mutatkozott már egy informatikusra, aki a közös hivatal településeit látja el. Bár eddig Kövér Istn ván mindent megtett, már sem idő, sem pedig energia.: nem volt arra, hogy Regöly mellett Páriban, Szárazdon, Keszőhidegkúton és Diósbe- rényben is dolgozzon. Most közösen állják az új munka­társ bérét. A lakosság korösszetétele: Elérhetőségek Közös Önkormányzati Hivatal, Rákóczi u. 2., tel.: 06 74/402-606, ügyfélfogadás: H-P: 8-12.00 _______ TON IEPSZ Regölyi Tagiskola, Rákóczi U.I., tel.: 06 74/502-013 Könyvtár, Hunyadi u. 2-6., tel.: 06 20/388-6230, nyitva tartás: H: zárva, K: 13.00-17.00, SZ: 14.00-18.00, CS: 13.00-17.00, P: zárva__________ TON IEPSZ Regölyi Tagóvoda, Rákóczi u.12., tel.: 06 74/502-005 Művelődési Ház, Hunyadi u. 13. A tervezett felújítás miatt a művelődés ház időszaki nyitva tartással üzemel. AZ ÍRÁSOKAT MOLNÁR ÁGNES, A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY KÉSZÍTETTE.___________ AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT AREGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA.

Next

/
Thumbnails
Contents