Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-27 / 148. szám

2 2013. JÚNIUS 27., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Nyisztor Józsefné az utolsó cigaretták egyikét vásárolta meg tegnap a kismányoki boltban. Már nem rendel dohányárut az üzlet Vidéken fogytán a készlet trafiknyitás Cigi még akad, de a türelem néhol már fogytán van JEGYZET Egy nap a nyár mintha a fejünk fölött sűrűn vándorló frontok nem okoz­nának éppen elég fejfájást, sokaknak még amiatt is fő­het a feje, hogy mi legyen a nyaralással. A többségnek nem a tengerpart kiválasz­tása okozza a dilemmát, hanem hogy egyáltalán bele- fér-e a család költségvetésé­be egy hétvégi kiruccanás a közeli fürdőhelyek valame­lyikére. A buszon akaratlanul vol­tam fültanúja annak a be­szélgetésnek, amely során egy nyolcéves forma kisfiú érdeklődött az anyukájá­tól: nem mehetnének-e újra vásárba, mert úgy tetszett neki ott a sok látnivaló. Az édesanyja azonban választás elé állította. Azt mondta, ha ismét elmennek a vásárba, akkor a tamási fürdőbe ter­vezett kikapcsolódásról kell lemondaniuk. A fiú végül a strandolás, és így a mellett az egy nap mellett döntött, amelybe a négy tagú család vélhetően az egész ez évi üdülését belesűríti. az eset nem egyedi, sőt. Egy friss felmérés szerint a ma­gyar családok fele sehol nem nyaral idén, külföldi utazás­ra pedig csak a megkérde-» í>|Ji zettek 14 százaléka gondol. Mélázni persze sok minden^' ről lehet, de az is kérdés, hogy a gondolatokat végül hányán váltják tettekre. a nyári gyerekelhelyezéséből adódó fejtörő megoldása sem könnyebb. Bár kétségtelen, ha van egy hadra fogható, a felügyeletet biztosító nagy­szülő, akkor az már jókora terhet levesz a vállakról. A határtalan fantáziával bíró kisgyerek úgyis maga köré képzeli a legelképesztőbb helyeket és kalandokat. A szülőknek meg jobb híján marad mondjuk a hangulat- javító énekelgetés, például a Road zenekartól, hogy „Megint nyár van lóg a lá­bam, az ég világon semmi bajom!” Még ha nincs is mindig így. A megyeszékhelyen és a városokban nincs hiány ci­garettából, a „leköszönő” tra- fikosok készletei várhatóan kitartanak az új dohány­boltok július 1-jei nyitásáig. A kistelepüléseken viszont fogytán van a muníció, és az ott lakókat az is bosszantja, hogy a jövőben körülménye­sebb lesz beszerezniük a dohányárut. Vízin Balázs ' fr v A pAl Tolna megye A paprika, a tej­föl, a margarin és a szóda mel­lett cigaretta is került Nyisz­tor Józsefné kosarába tegnap délelőtt a kismányoki boltban. Előbbiekből bőven volt készle­ten Tamás Csabánénál, viszont dohányáruból csak egy-két do­boz árválkodott a pult fölötti polcon, Ilona az utolsók egyikét vette meg. - Már nem rendelek újabb készletet, hiszen azt júli­us 15-ig el kellene adnom, ami­re nincs garancia - mondta a boltvezető, miközben nyújtotta a visszajárót törzsvásárlójának. A dohányáru polcra pillant­va megjegyezte, korábban fon­tolóra vette, hogy ő is pályázik nemzeti trafik-üzemeltetésre, viszont annak tudatában letett róla, hogy a szomszédos italbolt vezetője benyújtotta azt. Más­részt - mint fogalmazott - a szi­gorú szabályoknak való megfe­lelés horribilis költségekkel jár, amit nem tudott felvállalni. Bosszankodnak a cigisek- A dohányosok közül senki sem örül annak a faluban, hogy július közepétől esetleg egy másik településre kell utaznia azért, hogy megvegye magának a cigarettát - tolmácsolta a he­lyiek álláspontját Simon László. Kismányok polgármestere sze­rűit'a folyamat1 tovább 'gyűrűz­het a kisboltok kárára, hiszen aki beutazik például Bonyhádra, az feltehetően a cigaretta mellett az alapvető élelmiszereket is ott veszi majd meg. Szerinte a kon­cessziós rendszert nem lett volna szabad kiterjeszteni a kistelepü­lésekre, mert itt egészen mások a viszonyok, mint egy városban. Simon László abban bízik, hogy nyer az italboltot üzemeltető vál­lalkozó második körben benyúj­tott pályázata, így a falubeliek to­vábbra is helyben juthatnak hoz­zá a cigarettához. Hétfőn nyitnak A Nemzeti Dohánykereske­delmi Nonprofit Zrt. (NDN Zrt.) honlapján lévő adatok szerint Bonyhádon hét trafik kezdhe­ti meg működését. Ezek közül kettőt Krähling József üzemel­tet. A helyi vállalkozó hangsú­lyozta, az előírtaknak megfele­lően, július 1-jén megnyitnak boltjai. - Az utolsó simítások­- felőrli az idegeinket ez a bi­zonytalanság! Június 11-én ír­tam egy e-mailt az NDN Zrt.-nek, amelyben afelől érdek­lődtemj hogy mikor várható eredményesetünkben: a több mint‘20 évé trafikot üzemeltető, az első körben nem nyert vállal­kozóknak újból közzétett felhí­vásban. Azt kaptam válaszul, hogy a kistelepüléseknek meg­jelentetett második körös fordu­ló lezárulta előtt 8 nappal, ez június 22-én járt le, de azóta sem tudok semmit - osztotta- tolna megyében 122 enge­délyt adtak ki trafiküzemeltetés­re - tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) megyei vám- és pénzügy­őri igazgatóságának vezetője, dr. Fülöp Ferenc. Hozzáfűzte, ezzel gyakorlatilag minden érin­tett megkapta az engedélyt. Ugyanakkor úgy tűnik, nem nál, arculati elemek felszerelé­sénél tartunk, szombatig meg­érkezik a dohánykészlet, így nem lesz akadálya a hétfői kez­désnek - biztosított Krähling József. meg keserűen Bauer Jánosné. A szekszárdi trafiktulajdonos ag­godalmát fejezte ki a jelenleg raktáron lévő árukészletük mi­att is, amelyetá- ha nem nyer­nek -július 15-ig értékesíthet­nek:‘Leszögezte; nem tehették meg vásárlóikkal, hogy nem rendelnek folyamatosan do­hánytermékeket erre a hálátlan helyzetre hivatkozva. Viszont eközben a kényszerű megszű­nés gondolata is komoly lelki terhet jelent számunkra, de nem adják fel a reményt! lesz a megye mind a 109 tolepü- léséntrafik, hiszen sok helyen nem is pályáztak. A 122 enge­délyből 17 Szekszárdot érinti. Mindezek mellett július máso­dik felétől nehéz időszak követ­kezik a kisebb településeken élő dohányosok számára, mert je­lentősen leszűkül a dohányt árusító helyek száma, m M. I. Nem volt kedvük iskolába menni, inkább raboltak ► Folytatás az 1. oldalról Az utcán látták meg a szintén nem éppen józan férfit, akit ugyancsak összevertek, és elvették a pénztárcáját, amely­ben 14 ezer forintot találtak. A sértett bordája is eltörött. E vádpontban rablás és súlyos testi sértés bűntettében mond­ták ki őket bűnösnek. A har­madik rablásban szintén utób­bi két fiatalember vett részt néhány nappal később, április 25-én. Nem mentek iskolába, a városban kódorogtak. Amikor egy nő, elhaladt mellettük, el­határozták, hogy őt is kirabol­ják. Az első rendű vádlott a nő után küldte a másikat, hogy ő majd addig figyeli nem jön-e valaki. A másodrendű vádlott utol is érte a nőt, lerántotta a válltáskáját, amelynek a szíja is elszakadt, majd elszaladt. Később kivették a táskában lévő értékeket, közel 20 ezer forint, 30 ezer forintot érő szemüveget, mobiltelefont. A pénzből pár apróságot vettek a többit elitták. Ezt a bűncse­lekményt a bíróság lopásnak minősítette. Az első rendű vádlottat a bíróság halmazati büntetésül két év, a másodrendűt egy év négy hónap, harmadrendűt egy év két havi fiatalkorúak fogházában letöltendő sza­badságvesztésre ítélte. Mind- hármójukat további két évre eltiltották a közügyek gyakor­lásától. ■ 1.1. A Semmelweis- napon csak ügyelet lesz szekszárd A Semmelweis- napot, ami egyben a magyar egészségügy napja, 2011 óta minden év július 1-jén tartják meg országszerte. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, a gyermek­ágyi láz gyógymódjának fel­találója. Július 1-jén az egészség­ügyben dolgozóknak köszönik meg egész éves munkájukat, méltatják kitartásukat, elhiva­tottságukat. Az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napot kapnak, így a megyei kórházban és a rendelőintézetben július 1-jén csak ügyelet lesz. ■ V. M. Feszülten várják a „második körösök” értesítést Megkapták az igénylők az engedélyt Sok gyerek már egy balatoni hétvégének is nagyon örülne vakáció A szülők szervezkednek, igyekeznek minél olcsóbban mégúszni a nyarat, jó, ha a nagyszülők besegítenek Megkezdődött a nyári szünet, a gyerekek ennek örülnek, a szü­lők többsége meg szorong. Hol helyezze el a csemetéjét a nyári hónapokra úgy, hogy a gyerek­nek is megfelelő legyen és sok pénzbe se kerüljön?! A családok gazdasági helyzete közötti egy­re nagyobb eltérést jól mutatja, hogy a szülőknek csak egy ki­sebb része engedheti meg magá­nak, hogy a drága tábort válasz- sza a gyermekének. Egyre több az olyan csemete a megyében is, akiknek esélyük sincs arra, hogy szüleikkel elutazzanak a Balatonra, esetleg külföldre egy hétre. Már az is nagy segítség, ha a nagyszülők elvállalják a gyerekeket egy időre. A kétgyermekes fiatal nő, a 6 éves Peti és a 8 éves Ildikó anyu­kája, a szekszárdi Dékány Jutka szerint előrelátónak kell lennie annak a családnak, aki a gye­rekekkel szervezi a nyarat. Ők már hónapok óta tervezgetnek, egyeztetnek és gyűjtenek a va- kációs hetekre. - Két hetet vállal­tak el a férjem szülei, egy hetet az enyémek. Ők még dolgoznak, így több szabadságot nem tudtak egyszerre kivenni. Mindkét gye­reket beírattuk egy lovas tábor­ba, egy hétre, bentlakással. A ki­csi először lesz távol tőlünk eny- nyi időre, de a nővére megígérte, hogy vigyáz rá. Augusztus má­sodik felében pedig az egész csa­lád tíz napot a Balaton közelében Népszerűek a vízkörnyéki táborok, de ezt kevés szülő tudja megfizetni lesz. Egy barátunk ajánlotta fel a nyaralóját. Ha a szállásért fizet­ni kellene, akkor nem tudnánk elmenni, pedig mind a ketten dolgozunk, de a strandbelépők, a lángos, a fagyi sokba kerülnek. Úgy számoltam, hogy naponta erre 12 ezer forintot költhetünk el, mondta Jutka. Niki számára óriási törést jelentett, amikor kiderült, a ko­rábbi évekkel ellentétben idén számára sem ért véget az is­kolalátogatás az évzárón. A 12 éves kislány régen mindig saj­nálta azokat az osztálytársait, akiknek a vakáció jelentős ré­szét a nyári napközi jelentette. Először nem is akarta elhinni, amikor a szülei közölték vele. Elmagyarázták, hogy apukája elveszítette az állását, és emiatt meg kell húzni a nadrágszíjat, de hogy ez együtt jár a nyara­lás elmaradásával, korábban fel sem merült benne. Anyu­kája megígérte, legalább egy hosszú hétvégén majd együtt elmennek Domboriba. ■ Mauthner I. ■ Ön el tud menni legalább egy hétre nyaralni? Szavazzon hírportálunkon —• ma 16 óráig: > TE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. r I 1 A

Next

/
Thumbnails
Contents